Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-25 / 121. szám

i&vynöX iaöiDygefcxerO SA svlöiöt lödfe^iriéfnoHé 2 HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG PÉNTEK, 2001. MÁJUS 25. Szabadkőművesek világkongresszusa Madrid (MTI) Csütörtökön Madridban megkezdődött a szabadkőmű­vesek 5. világkongresszusa 85 országból érkezett mint­egy 600 küldött részvételével. Ezt a világpolgári mozgalmat immár csaknem minden ál­lamban elismerik - mondta Tomas Sarobe, a spanyol pá­holy nagymestere az ülések kezdete előtt. Sabore ellent­mondott annak az elterjedt felfogásnak, hogy a szabad­kőművesek valamiféle elitet vagy titkos szervezetet alkot­nának. Nálunk a bámiely val­lást és hitirányzatot követő emberek békés együttléte va­lósul meg - jelentette ki. A nagymester szerint a szabad­kőművesek egyetlen politikai irányzat mellett sem kötelez­ték el magukat. A nyilvános­ság kizárásával folyó madridi konferencia címe: A XXI. században szükséges szabad­kőművesség. A mintegy 300 évvel ezelőtt indult, békés és igazságos együttélésre törek­vő mozgalom eszménye a tö­kéletességre törekvő ember. A szabadkőműves elnevezés, a szabad, tehát nem céhhez kötött kőfaragók elnevezésé­ből ered. glóbusz AMIKOK HASZNOS A PÉNZMOSÁS Amerikai mikrobiológusok igen hasznosnak ítélik a pénzmosást: legalábbis annak szó szerint vett formáját, amikor a baktériumoktól hemzsegő bankjegyeket tisztít­ják meg. Állítják: a bankjegyek olyan mikrobákat hor­doznak, amelyek még az egészségesek számára is veszé­lyesek lehetnek, ezért a bankjegyeket gyakran kellene pénzmosásnak alávetni. Az amerikai mikrobiológusok szövetségének éves ülésén közzétett tanulmány szerint kutatók az általuk vizsgált dollárbankjegyek 95 száza­lékán találtak veszélyes mikrobákat és minden tizedik bankjegy olyan baktériumot hordozott, amely egy egészséges immunrendszerű emberi is megbetegíthet. Tehát: mossuk a pénzt. Utána kezeinket. P. S. NANCY GOOD­MANN BRINKER Ari Fleischer fehér házi szóvi­vő bejelentette: George Bush amerikai elnök Nancy Goodman Brinkert jelöli a budapesti amerikai nagyköveti posztra. Brin­ker asszony az Illinois ál­lambeli Peoriában szüle­tett, de régóta texasi illető­ségű, és ő a Susan G. Ko­menről elnevezett, világ­szerte ismert mellrákelle­nes alapítvány létrehozója. Az elnök nagyköveti jelö­lését a hivatalos kinevezés előtt a szenátusnak jóvá kell hagynia, ami több he­tes, esetleg több hónapos átfutási idejű eljárást is je­lenthet. Nincs azonban olyan értesülés, amely ar­ról szólna, hogy Brinker asszony személyével szemben kifogás merülne fel. TEMELÍN. Csehor­szágnak 117,4 milliárd ko­ronájába kerülne, ha nem helyezhetné üzembe a te­melíni atomerőművet, és konzerválnia kellene az egész épületegyüttest ­derül ki abból a tanul­mányból, amelyet a cseh külügyminisztérium ho­zott nyilvánosságra. TALPON MARADT A SZLOVÁK KOR­MÁNY. Bizalmat szava­zott a szlovák parlament Ivan Miklósnak, a kor­mány gazdasági miniszter­elnök-helyettesének, így a miniszterelnök. Mikulás Dzurinda sem távozik és a kormány is a helyén ma­rad. Dzurinda korábban kijelentette: ha Miklósnak mennie kell, akkor ő is le­köszön, márpedig ez a tel­jes kormány távozását je­lentette volna. A Miklós leváltását célzó ellenzéki indítvány az előrehozott választásokat készítette volna elő. Cégünk az ipari hűtéstechnika területén 1991 óta működik sike­resen piacvezető vállalatként Magyarországon. Vevőink az élelmi­szeripar és -kereskedelem területén tevékenykednek, részükre hű­tött és hütetlen berendezések, hűtő- és mélyhűtő kamrák, ill. rak­tárak kivitelezését, szállítását és szerelését végezzük. Kiemelkedő szerviz- és vevőszolgálattal rendelkezünk. Egyre bővülő tevékenységi területünket Jugoszláviára is szeretnénk kiterjeszteni, ezért keresünk értékesítő-mérnököt Amennyiben Ön érdeklődik felelősségteljes, önálló munka lehe­tősége iránt, és rendelkezik megfelelő szakmai képzettséggel, • szerbnyelv-ismerettel • rugalmas és kreatív • nem ijed meg a kihívásoktól • és kedvet érez fiatal, dinamikus csapatban dolgozni, örömmel várjuk jelentkezését A teljes pályázati anyagát (szakmai önéletrajz, fénykép, referencia) az alábbi címre várjuk: Linde Hűtéstechnika Kft. 1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 1-3. Tel.: 06-1/437-05-12. További információkkal Mészáros Miklósné ill szíves rendelkezésre. U0J426285 Kóroly-díj Konrádnak Aachen (MTI) Konrád György csütörtö­kön az aacheni városháza Koronázási termében rende­zett ünnepségen átvette a vá­ros által alapított Nemzet­közi Károly-díjat. A magyar író és az eseményre meghí­vott díszvendégek - köztük Mádl Ferenc köztársasági elnök - a ceremónia előtt főpapi istentiszteleten vet­tek részt az aacheni dóm­ban. A misét Hans Mussing­hoff aacheni püspök mutat­ta be, Várszegi Asztrik pan­nonhalmi főapát közremű­ködésével. A díjátadási ün­nepségen Jürgén Linden aacheni főpolgármester kö­szöntője után Román Her­zog egykori német szövet­ségi elnök mondott laudáci­ót, méltatva Konrád György munkásságát, kiállását az európai integráció eszméjé­ért. Köszönő beszédében a magyar író ismét hitet tett földrészünk egysége, a kele­ti és nyugati rész egymás­rautaltsága mellett. A bal­káni légiháborút bírálva el­utasította a konfliktusok, et­nikumközi nézetkülönbsé­gek fegyveres úton való ren­Hfru Jfc Konrád György átveszi a Károly-dijat Jürgen Linden aacheni polgármestertől. (MTI Telefotó/AP/Hermann J. Knippertz) dezését. A ceremónia dísz­vendégei között volt Mádl Ferenc magyar és Johannes Rau német államfő, a német elnöke, továbbá a Károly­szövetségi kormány több díj számos korábbi kitünte­minisztere, a Bundestag al- tettje, köztük Horn Gyula. Budapest (MTI) A kormányzat a jövő évre meghirdeti Vásárhelyi-terv né­ven átfogó vízgazdálkodási programját, amely a jelenlegi vízügyi politika új alapokra he­lyezésével kívánja elérni az ár­és belvízkárok csökkentését és a vízhozamok hasznosítását ­közölte Fónagy János közleke­dési és vízügyi miniszter a csü­törtöki Tisza 2001 konferenci­án Budapesten. A készülőfél­ben lévő, rövid és hosszú távú teendőket egyaránt tartalmazó tervről a miniszter elmondta: tározók kialakításával, vízátve­Tisza 2001 konferencia Vásárhelyi-terv zetési rendszerek létesítésével a nagyobb vízhozamok nem okoznak katasztrófát, hanem öntözési lehetőséget biztosíta­nak, amit érdemes hasznosítani, így elkerülhetők az ár- és belví­zi elöntések és az aszályból és vízhiányból származó károk. Fónagy János megjegyezte, hogy a Vásárhelyi-tervben fog­lalt azonnali feladatok elvégzé­se már két-három éve megkez­dődött, s a Felső-Tiszán jelenleg is gyorsított ütemben építik a töltéseket. - A hos"Szú távú siker érdekében azonban a tározók létesítésén kívül határokon átí­velő, művelési ágakat, valamint szilárd burkolatokat érintő felül­vizsgálat szükséges, továbbá ki kell bővíteni a hullámtereket és fel kell számolni az engedélyek nélkül épült létesítményeket is - mutatott rá a miniszter. Hoz­zátette, hogy az 5-10, sőt 30 év­re is kiterjedő feladatok elvég­zésének szervezését és a célok­hoz szükséges összegeket is fel kívánják tüntetni a tervben, ám számokat egyelőre nem kö­zölt. A konferencián felszólalt Tu­ri-Kovács Béla környezetvé­delmi miniszter is, aki együtt­működéséről biztosította a víz­ügyi szerveket. Érvelése sze­rint a vízügyi és a környezetvé­delmi célok sokszor ellentmon­danak egymásnak, ám az egyetértés megteremtése nem­zeti érdek. Torgyán vonuljon vissza?! Egy új alakulat Budapest (MTI) Megalakult a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége - jelentette be Tu­ri-Kovács Béla kisgazda kör­nyezetvédelmi miniszter. Ki­jelentette: akik még tagjai a kisgazdapártnak, azok tagok is maradnak. Úgy fogalma­zott: kerestek egy polgári for­mát annak érdekében, hogy az 1998-ban vállalt feladatokat továbbvigyék. Elnöknek Sza­bó János honvédelmi minisz­tert, ügyvezető elnöknek Ta­más Károly volt agrárállamtit­kárt, főtitkárnak Balogh Gyu­lát, ügyvezető főtitkárnak Orosházi Györgyöt, alelnök­nek pedig Balogh Józsefet, Koppánné Kertész Margitot és őt választották. Elhangzott: a szervezetnek, amely egyesü­leti formában működik, egyel­őre 15 kisgazda parlamenti képviselő a tagja. Szabó János honvédelmi miniszter leszö­gezte: a szövetség megalakítá­sa nem irányul senki ellen, ha­nem az összes tisztességes, becsületes kisgazda erőt kí­vánják összefogni. Úgy látja: az FKGP-n belül a „félelem falát" még mindig nem sike­rült ledönteni, viszont egy po­litikai párt erre nem építkez­het. Szabó János álláspontja szerint egyetlen nagy akadá­lya van a kisgazda társadalom egyesülésének. Torgyán Jó­zsef pártelnök személyére utalva, úgy fogalmazott: „re­méli, sikerül őt meggyőznie az összes szervezetnek arról, hogy vonuljon vissza". Koszovó és Szerbia határa Bevonulás a zónába Golemo Brdo (MTI) A jugoszláv haderők csü­törtökön reggel megkezdték állásaik elfoglalását a Ko­szovó és Szerbia határán lé­vő biztonsági zóna „B szek­torában" Presevo magasla­tain. Az AFP helyszíni tu­dósítójának jelentése sze­rint T-55 típusú tankok és csapatszállító járművek tá­mogatják a 4000 fős, kato­nákból és rendőrökből álló egységet. A „B szektor" az utolsó része az 1999 júniu­sában a NATO által létreho­zott biztonsági zónának, amelybe való behatolást ed­dig megtiltották a jugoszláv haderőknek. Az elmúlt 16 hónapban a területet az al­bán szakadár fegyveresek ellenőrizték. A gerillák hétfőn bele­egyeztek a fegyverletétel­be. A KESZ JANDON. Meg kezdődött az újjáépítés csütör­tökön az árvíz sújtotta Jándon is, ahol a kivitelezést végző Szegedi KÉSZ Kft. az első négy lakás alapozásához látott hozzá. A településen - számolt be róla Baka István jegyző ­rendkívüli önkormányzati tes­tületi ülésen döntöttek arról, hogy a romák által lakott, Vi­rág utca lebontott házait hol építsék fel. Az új utcát teljesen közműsíteni fogják - hangsú­lyozta a jegyző. HAJDÚSÁGI ÖRÖM. A Hajdúvárosok Szövetsége már korábbi állásfoglalásában is rögzítette, hogy azzal ért egyet, ha az M3-as autópálya nyom­vonala Hajdú-Bihar megye északi városainak közelében húzódik, ezért örömmel fogad­ta a déli nyomvonal tervét. Lá­zár Imre, Hajdúböszörmény polgármestere szerint fontos érv a D-változat mellett, hogy a térségben százezren élnek, Debrecen bekapcsolásával pe­dig további 200 ezer lakost érint majd az autópálya kedve­ző közlekedési és gazdasági hatása. AGRÁRINNOVÁCIÓ. Őrizetbe vették az Agrárinno­vációs Kht. két volt vezetőjét szerdán, különösen nagy va­gyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt. A rendőrségen pénteken döntik el, hogy kez­deményezik-e O. László és S. Ferenc előzetes letartóztatásba helyezését. MFB-TÖRVÉNY. Hatály ba lép június 15-én a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-ről (MFB) alkotott törvény, miután a Ma­gyar Közlöny szerdai számá­ban megjelent az Országgyűlés által május 8-án elfogadott jog­szabály. Az állam tartós tulaj­donában lévő MFB elsősorban az állami infrastrukturális beru­házások finanszírozásában, il­letőleg egyes projektek keres­kedelmi bankokon keresztül történő refinanszírozásában tölt be meghatározó szerepet. EKREM KEMÁL GYÖRGY. A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletével két év - végrehajtásá­ban négyévi próbaidőre felfüg­gesztett - szabadságvesztéssel sújtotta Ekrem Kemál Györ­gyöt, a Magyar Köztársaság ki­kiáltása óta az első alkotmá­nyos rend elleni szervezkedés­sel vádolt személyt Elítélték a volt plébánost Guliga számlái Békéscsaba (MTI) Folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni kárt okozó csalás bűntette, és más bűncselekmények miatt há­rom év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte az első fokon eljáró Békéscsabai Városi Bíróság Guliga György volt békéscsabai kato­likus plébánost. A vádlottat hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásáról, valamint több mint három millió forint meg­fizetésére kötelezték. Az ítélet indokolásában elhangzott, hogy Guliga György 1993 óta több magánszemélytől kért, magas kamatot ígérve több tíz millió forint kölcsönt. A hite­leket a kölcsönadók abban a tudatban nyújtották, hogy azt a plébános egyházi célokra fordítja. A tegnapi amerikai esés után az európai részvénypiacokon igaz, csak kis mértékben, de jellemzően emelkedtek az árfolyamok. A Nas­daq 3 százalékos gyen­gülését a kontinensen mindössze a technológi­ai cégek szenvedték meg, a hagyományos iparágak képviselői (közszolgáltató, pénz­ügyi szektor) erősödést tudtak felmutatni. Elem­zői felminősítések, illet­ve pozitív piaci kom­mentárok hatására emel­kedett többek között a Vodafone, az HSBC vagy a Prudential árfolyama. Az euró is erősödött vala­melyest, 86 dollárcent fö­lé kapaszkodott fel a kö­zös európai valuta árfo­lyama. Á tengerentúlon az elmúlt héten többen Részvény folyamodtak munkanél­küli segélyért, mint vár­ták, és az új lakás eladá­sok is a várakozások alatt maradtak áprilisban. Az amerikai tőzsdeindexek ugyan emelkedéssel nyi­tottak, de utána a negatív tartományba fordultak. BCHEM Égis , MATAV MOL OTP RÁBA Richter BUX |3 ConCorde^EBSi Záróárf. (Ft) Forg. (M Ft) Változás 5160 25 -0,67% 8800 126 + 1,15% 963 741 + 1,26% 4280 594 + 1,42% 15400 574 0,00% 1770 17 +0,85% 15800 112 -1,25% 6973 +24 punt +035% Tel.: (62) 484-222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2000. 1999, 1998 „Az év brókercége" (Budapesti Értéktőzsde) DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG Fós/erkesztó: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRF1 FERENC • Szerkesztek: KOVÁCS ANDRÁS. SZÁVAY ISTVÁN. V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetek: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, melléklelek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (htr és információ). SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szeikesztóségvezcló: ÚJSZÁSZ1 ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged. Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged. PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fas: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. E-mail: szerkesztoseg@dclmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely. Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési lel./fax: 62/242-419. 6900 Makó. Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel 63/401-024 Tcl./fax: 63/314-838 6640 Csongrád. Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. Hirdetés: Fő u. 20-24. Tel./fax: 63/483-656 • KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. • Ügyvczélő igazgató: RÁSKAI-KISS ZSOLT. Kiadói titkársági fa\: 62/442-958 • Kereskedelmi igazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Hirdetésfelvétel: 62/567-832. 62/567-835. Fax: 62/567-885. Hirdetési zöldszám: 06-80/820-220 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Térjesztési zöldszám: 06-80/821-821Előfizetésben terjeszli a Délmagyarország Kft. • Előfizetési díj egy hónapra 1059 (Délmagyarország). 940 Ft (Délvilág) • Áras lerjeszlés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kft a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents