Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-22 / 118. szám
KEDD, 2001. MÁJUS 22. SPORT 11 Érmek, Vass-akarattal kajak-kenu Az aranyéremért játszhat a Berta Therm Szeged Világklasszisoknak tapsoltak Az egykori sztároknak nem volt szükségük a mentőövre... (Fotó: Gyenes Kálmán) Tizenegy aranyérem. Ez minden idők legeredményesebb szegedi kajakkenus ob-szereplése. A Démász-Szeged VE szolnoki produkciója felülmúlta a várakozásokat, ami azonban különösen nagy öröm, hogy nem csak az áprilisban igazolt világsztárok hozták magukat, hanem a klub saját nevelésű fiataljai is több meglepetést okoztak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy három és fél év alatt a mélyből a csúcs közelébe került a szegedi kajak-kenu sport. A száguldásban nagy a szerepe Vass Györgynek, a '98 januárjában megválasztott elnöknek. Az akkori, jelentős adósságállomány mára megszűnt, sőt - az utánpótlás helyzetének javítása mellett - a Tisza partjára kerülhettek olyan kiválóságok, mint Storcz, Fehérvári, Hegedűs vagy Hüttner. - A nemzetközi eredmények és a rengeteg, kajak-kenuzó gyerek lelkesedése biztatott arra, hogy elvállaljam a nehéz helyzetben lévő klub vezetését - mondta Vass György. - A tavalyi két aranyérmet alaposan felülmúltuk ezzel a „tizenegyessel", a pontversenyben pedig a Csepel mögött a második helyen végeztünk. Be kell valljam, ekkora sikerre nem számítottam. Ismerve a hozzáállásukat, abban biztos voltam, hogy az Munkatársunktól Három hódmezővásárhelyi versenyző - a Szivárvány Szakosított Szociális Otthonból - is kimagasló eredményt ért el egy országos versenyen, Debrecenben. A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség megrendezte országos atlétikai versenyén, „kevésbé népszerű versenyszámokban" Mucsi Ildikó a női 100 méteres gátfutásban újonnan igazoltak, Storcz, Fehérvári és Hegedús, hozzák a kötelezőket. Azonban a Fürdők, Hüttner duó négy elsősége és a fiataljaink kiváló produkciója engem is meglepett. Nem hiszem, hogy ünnepelnünk kellene, már csak azért sem, mert nyakunkon a Molkupa nemzetközi verseny a Maty-éren, amelyen több sportolónk indulási lehetőséghez jut. A Démász-Szeged VE versenyzőinek a sikerére a szakma is felkapta a fejét. Kadler Gusztáv, a hazai szövetség általános elnökhelyettese a korai időpont ellenére színvonalas bajnokságot és a Tisza-parti klub teljesítményét egyaránt a felsőfokon emlegette. A szövetségi kapitány. Angyal Zoltán sem ment el szó nélkül a Holt-Tiszán tapasztaltak mellett. - Az már az átigazolások ismeretében köztudott volt, hogy erős csapat alakul Szegeden. Storcz, Fehérvári és Hegedús szereplése nem lepett meg, ám a Fürdők, Hüttner duón látszott: rettentő nagy bennük a bizonyítási vágy, magabiztosan, könnyedén, összeszedetten kenuztak. A hét végi, szegedi Mol-kupán kíváncsi vagyok, vajon a fiatal kajakosok a felnőttek közt, a nemzetközi mezőnyben mire lesznek képesek - nyilatkozta Angyal. A szolnoki eredményt túlteljesíteni nehezebb lesz, mint azt elérni, de ismerve a klubban folyó munkát, a komoly sikerek ezután sem maradnak el a Démász-Szeged VE-ben. Módi József aranyérmes lett, Batka Zsolt pedig férfi ötpróbában ért el első helyezést. A dobogó második fokára Marosvölgyi István állt, a férfi 110 méteres gátfutásban - tudtuk meg Bereczki Piroska sportfelelőstől. Az intézmény köszönetet mond a Hódfó szociális foglalkoztatónak, melynek segítségével a versenyzők részt vehettek a versenyen. vízilabda Remek hangulat, látványos gólok, szegedi sikerek - ez jellemezte az elmúlt hét végi, a SZUE-ban megrendezett vízilabdamérkőzéseket. A legfontosabb az utóbbi, s ebből szerencsére nem volt hiány. A Berta Therm Szeged játékosai háromszor szálltak medencébe, s ugyanennyiszer kászálódtak ki onnan győztesen. A bertások sikersorozatukat az OB Il-es rájátszás első körének utolsó fordulójában kezdték. Két mérkőzés várt rájuk, méghozzá rendkívül fontos két meccs, ugyanis csak abban az esetben kerülhettek az első három közé, ha négy pontot gyűjtenek az addigi nyolc mellé. A Berta Therm Szeged férficsapata megoldotta a feladatot, pedig a Nagykanizsában két juniorválogatott mellett szerepelt a Komlósi, Szebeni, Matajsz alkotta Fradi-trió is! Eredmények: Nagykanizsa-Tatabánya II. 12-5, Szolnok II.-Kaposvár 8-6, Szolnok II.-Tatabánya 8-8, MAFC-Kaposvár 11-7, Berta Therm Szeged-MAFC II. 11-6 (a szegediek góljait Rigó 2, dr. Csernus 2, csapó 2, Megyeri 2, Rea 1, Balla 1, Melkhun D. 1 szerezte), Berta Therm Szeged-Nagykanizsa 7-6 (g.: Rigó 2, Lengyel Z. 2, Megyeri 1, dr. Csemus 1, dr. Cseri 1). A rájátszás első körének végeredménye: 1. Tatabánya 13, 2. Szeged 12,3. Kaposvár, 4. Nagykanizsa 9,5. MAFC II. 7, 6. Szolnok II. 6 ponttal. Az első három helyezett június 2án, Kaposvárott, körmérkőzéseken dönt az aranyéremről. A városi sportigazgatóság és Rea László szervezésében létrejött Berta Therm Szeged -Budapest válogatottja szeniortalálkozót a McDonald's-kupáért játszották le. Az eseményre hivatalos volt a Jug Dubrovnik öregfiúk csapata is, de Szukno és társaik Szeged felé jövet Bosznia-Hercegovinában karamboloztak, s nem tudták folytatni az utat. A pótlásukat a szabadkaiakkal és a zentaiakkal kívánták megoldani a szervezők, de erőfeszítéseiket nem kísérte szerencse. Utólag már sajnálhatják, hogy nem jöttek el, mert így szegényebbek lettek egy sportélménnyel. Berta Therm SzegedBudapest 8-7 (2-0, 2-3,3-0,1-3) Munkatársunktól Imre Vilmos lett a Magyar Kupa-győztes Dunaferr SE férfi kézilabdacsapatának új vezetőedzője. Elődjének, az egykor Szegeden tevékenykedő Skaliczki Lászlónak az idény végén lejárt a szerződése. A 33 éves Imre Vilmos korábban játszott a dunaújSzeged: Nemes - dr. Cseri 1, dr. Csernus 1, Rigó I, dr. Ancsán 2, dr. Szabó 1, Tóth 1. 2. Csere: dr. Körffy, Melkhun D., Rea, Vida. Edző: Lakó Gábor. Budapest: dr. Tóth B. dr. Sudár 1, Kuncz, Tóth S. 2, dr. Horkai 2, Keszthelyi, Petlyánszky 2. Csere: Kriger, dr. Gömbösi, Sólyom, dr. Szekeres. A közel félezer néző látványos akciógóloknak, rég látott, pazar trükköknek tapvárosi csapatban, majd a helyi utánpótlás-együtteseket irányította. Jelenleg ő a serdülő fiú válogatott szövetségi edzője. Skaliczki Lászlóval a Dunaferr tavaly bajnokságot nyert és bejutott a KEK döntőjébe. Idén ezüstérmes lett a gárda az NB I-ben és az elmúlt héten a Fotex solhatott, melyben az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, későbbi szövetségi kapitány, dr. Horkai György és a Honvéd-Dominóval a napokban magyar bajnokságot nyerő, a rájátszás gólkirályának bizonyuló Tóth Imre járt az élen. De a többi klasszis sem maradt adós a jó játékkal, a szép megoldásokkal. Mindenki, a vízben lévők és a parton ülők egyaránt, jól érezte magát. Sz. L. ellen megnyerte a Magyar Kupát. A Dunaújváros kétjátékost igazolt: a távozó kubai Hernandez helyett megszerezte a 2,01 méter magas, szlovák Richárd Stochl kapust, valamint visszatért az együttesbe a német Grosswallstadttól a válogatott átlövő, Décsi Gábor. Totónyeremények Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 20. heti nyeremények a következők. A totóban 13 plusz egy találatos szelvény 10 volt, nyereményük egyenként 599 ezer 433 forint. 13 találatos szelvény 31 volt, nyereményük egyenként 97 ezer 867 forint. 12 találatos szelvény 1215 volt, nyereményük egyenként 2477 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 241, a 10 találatos szelvényekre egyenként 76 forintot fizetnek. A góltotóban 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 22 volt, nyereményük egyenként 19 ezer 739 forint. 4 találatos szelvény 447 volt, nyereményük egyenként 840 forint. Skaliczki helyett Imre Vásárhelyi arany, ezüst Még bizonytalan a piros-feketék társtulajdonosa Szegedre költözhet a Kispest labdarágás Szegeden már elég régen, 1999. decemberében láttak legutóbb élvonalbeli labdarúgómérkőzést. Akkor még a Szeged LC a PNB-ben szerepelt. Azóta a klub megszűnt, s vele a minőségi futball is, stílusosan, partvonalon kívülre került. Jelenleg a megyeszékhely első számú gárdája, az FC Szeged a negyedik vonalban, az NB lll-ban van jelen. Egy kétszázezres város sportpalettáján ez bizony kínos szeplőfolt. Most esély mutatkozik a szépítkezésre. Igaz, a megoldást nem a helyiek váratlan és látványos forma javulása hozná. Hanem a nagy múltú Kispest-HFC esetleges Szegedre költözéJelen pillanatban feljutó helyen áll az FC Szeged labdarúgócsapata, de ha sikerülne is az NB II-be kerülnie, még mindig messze lenne a profik táborától. Szegednek pedig igenis szüksége van egy jegyzett, jó focicsapatra. Ez a véleménye az ISM-nek is, mert különben nem szavazott volna meg ötszázmillió forintot egy minden tekintetben új, korszerű stadion építésére a Tiszaparton. A város vezetése is rábólintott a tervre, hiszen az ügy megvalósításáért a félmilliárdot kész kipótolni további háromszázmillióval. De mit ér a létesítmény rangos, nívós együttes nélkül? Tudják ezt az itt élő szurkolók is, akiknek minden vágyuk, hogy ismét minőségi futballt láthassanak élőben. A élet bebizonyította, csak arra vevők, mert különben nem szorongtak volna több mint tízezren a lelátón '99 őszén, amikor Urbánék a Győrt, a Vasast vagy az MTK-t fogadták. Ha már házon belül erre nincs reális esély, az érintettek csapat „igazolásában" kezdtek gondolkodni, az NB I/B-s Kunszentmárton a télen kis híján Szegedre is költözött volna, ám ezt a Hivatásos Labdarúgó-szövetség akkor megakadályozta. A legújabb híresztelés egészen friss, ám annál szenzációsabb! E szerint a nagy múltú, korábbi többszörös bajnok, jelenleg az NB I negyedik helyén álló Kispest-Honvéd a nyártól a napfény városába költözne. Felvetésünkre a KispestHFC társtulajdonosa, Koncz László a következőt válaszolta: - Azt hallotta, hogy Szegedre költözik a Kispest? Megmondom őszintén, nem lepődöm meg a szóbeszéden, a felvetés jogos. A Budapestről történő költözés reális veszélye ugyanis fennáll, mivel a Bozsik-stadion alkalmatlan élvonalbeli mérkőzések lejátszására. Csak a gyep rendbe hozatalára kevés lenne húszmillió forint. Nem lenne ez gond, ha az ISM-től a megítélt 44 milliónál többet kapnánk, vagy ha a kerületi önkormányzat zsebbe nyúlna, de ebben sajnos nem reménykedhetünk. Mostohagyerekként kezelnek bennünket." Több megoldás létezik, mi szeretnénk Pesten maradni, és itt bekéredzkedni egy stadionba, de ha ez nem jön össze, nagyobb távolságban kell gondolkodnunk. És akkor akár Szeged is szóba kerülhet. Tudom, hogy szeretik a minőségi futballt a városban, és mi azt képviseljük. Két hét múlva már okosabbak leszünk. De vajon mit szólnak Szegeden a Kispest esetleges ideköltözéséhez? Tímár László gazdasági alpolgármester mindenesetre nem szomorkodna, ha a Tiszaparti stadionban futballoznának Faragóék. - Szerintem nem lenne gond a befogadással, de nem nekünk, hanem a KHFC tulajdonosainak kell meghozniuk a végleges döntést. A nézők miatt személy szerint én örömmel venném, ha a fővárosiak a Felső Tiszaparti stadionban játszanák az otthoni mérkőzéseiket. Jó szereplés esetén nálunk garantált lenne a 8-10 ezres közönség. De hangsúlyozom, sakknyelven szólva, először a Kispestnek kell lépnie. Szóipál László Április legjobbja: Medikémia Szeged Magyar Kupa - negyedszer! 7 .oMn Szép hagyományokra tekint vissza lapunk és a Bounty Pub szavazása, mely megválasztja a hónap legjobb szegedi sportolóját. Hosszabb szünet után másodszor adhattuk át a produkciót díjazó serleget. A voksokat, áprilisi teljesítményéért, rendhagyó módon a Medikémia férfi együttese kapta, amely öt év szünet után elhódította a Magyar Kupát. A szegedi röplabdások az elődöntőben a Kazincbarcikát múlták felül, majd a fináléban az ősi rivális Kaposvár statisztálásával tartottak bemutatót, s simán, 3:0-ra nyertek. Nem emeltünk ki senkit a gárdából, mert aki pályára lépett, az átlagon felülit nyújtott, így az elismerés is az egész csapatot illeti. Miskolczi Róbert fotója azt a pillanatot örökítette meg, amikor Petheő Gábor asszisztálásával - Nyári Sándor vezetőedzőnek (jobbról) Baltás Gábor, a Bounty Pub ügyvezető igazgatója átadja a kupát.