Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-03 / 102. szám

íiívynö/i iííéíáyggé'seiO sA 9 'loiöí lödéyncn>ollA 2 HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG CSÜTÖRTÖK, 2001. MÁJUS 3. glóbusz FREEH INDOKLÁS NELKUL TÁVOZIK Louis Freeh, az Amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) igazgatója bejelentette: júniusban megválik tiszté­től. Az 51 éves Freeh. aki nyolc esztendőt töltött el az FBI élén, nem indokolta döntését. A nyarat már feleségével és hat kiskorú gyermekével szeretné eltöltetni. Utódjának személyére sem tett javaslatot. Megfigyelők emlékeztetnek rá: Freeh-nek, akit a Clinton-kormányzat nevezett ki FBl­igazgatóvá, számtalan súrlódása volt az igazságügyi szer­vekkel. Az idén februárban letartóztatták a külügyminisz­térium FBI-összekötőjét, akiről kiderült, hogy 15 éven át kémkedett az oroszok javára. Hansen ügynöknek szintén hat gyermeke van. P. S. KINCSES PEREL. Kártérítési pert indított Kin­cses Előd ügyvéd a stras­bourgi Európai Emberjogi Bíróságon a román állam­mal szemben, mert a román bíróságok kettős állampol­gárságára hivatkozva meg­akadályozták, hogy jelölt­ként indulhasson a tavalyi törvényhozási választáson. Kincses jelképes - mind­össze egyetlen lejnyi - kár­térítést követel. HOL ÁLLÍTJÁK BÍ­RÓSÁG ELÉ? Zorán Gyingyics szerb kormányfő elképzelhetőnek tartja, hogy Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfőt háborús bűnök vádjával bíróság elé állítsák Jugoszláviában, de ehhez időre van szüksége a belgrádi vezetésnek. Ezt maga a szerb miniszterelnök jelentette ki a Le Monde francia napilapnak adott in­terjújában. IZRAELI BEHATO­LÁS. Tüzérségi tűz fedezete mellett izraeli buldózerek hatoltak szerdán palesztin területre, az egyiptomi határ mentén található Ráfah me­nekülttábor közelében. Pa­lesztin források szerint a ter­mőföldek és üvegházak tönkretételét célzó behato­lást fedező akna- és géppus­katűzben egy 17 éves pa­lesztin fiú meghalt, 15 em­ber megsebesült. A paleszti­nok páncéltörő lövedékek­kel viszonozták a tüzet. TITKOK KÍNAI KÉ­ZEN. Az amerikai védelmi miniszter elismerte, hogy bizonyos titkok elvesztek az amerikai kémrepülőgép kí­nai földön végrehajtott múlt hónapi kényszerleszállása következtében. „A legény­ség jól dolgozott, és nagyon nehéz körülmények között, a lehetőségekhez mérten végrehajtotta a feladatok lis­táját, de bizonyos dolgok kétségtelenül veszélybe ke­rültek" - mondta Donald Rumsfeld. ELTANÁCSOLT KOR­MÁNYFŐ. Dél-Korea elta­nácsolta a tajvani miniszte­relnököt attól, hogy Szöulba látogasson egy kormánypár­ti törvényhozó meghívására. Csang Csun-hszjungot, a tajvani vezetőség harmadik emberét Kim Jung Dzsin, a dél-koreai Millenniumi De­mokrata Párt képviselője hívta meg egy keresztény törvényhozókból álló, közös egyesület május 9-én esedé­kes alapító ünnepélyére. „Tajvan szöuli kereskedelmi képviselete útján megkértük Csángót, hogy álljon el az utazástól" - mondta szöuli külügyi illetékes. CSECSEN MERÉNY­LETEK. Csecsen szaka­dárok Kurcsalojban felrob­bantottak egy kávézót: hat orosz katona és egy felszol­gálónő súlyosan megsebe­sült. Orosz források szerint a lázadók Nozsaj-jürtben le­mészároltak hét helyi lakost, a kurcsaloji járásban pedig agyonlőtték Novaja Zsizny falu elöljáróját és helyette­sét. VILÁGBANK-HITEL KOSZOVÓNAK. A Világ­bank 4,6 millió dollárt bo­csát Koszovó rendelkezésé­re. A pénzt a háborúban leg­súlyosabb károkat szenve­dett Gjakove-Rahovec kör­zetek vízellátásának helyre­állítására fordítják - jelen­tette be a nemzetközi pénz­ügyi szervezet Washington­ban. A tervezet teljes költsé­ge 5,9 millió dollár. Németh Miklós azt üzente... Eger (MTI) Jó esély van arra, hogy az MSZP elnöksége és választ­mánya egy miniszterelnök­jelöltet tud ajánlani a kong­resszusnak - jelentette ki Egerben Juhász Ferenc, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnöke. Mindezt azt követően közölte, hogy beszámolt Németh Miklóssal folytatott megbeszéléséről, amelynek során az egykori miniszterelnök egyértelművé tette: nem kíván megjelenni a szocialista párt elnöksége, il­letve választmánya előtt. Ennek kapcsán emlékez­tetett arra, hogy Németh Miklós korábbi nyílt levelé­ben már kifejtette: nem akar megjelenni a pártfórumok előtt. - Most ezt nem ismé­telte meg, de azt közölte, hogy a levelében megfogal­mazottakat továbbra is fenn­tartja - mutatott rá az alel­nök. Az MSZP-alelnök kité­rő választ adott arra kérdés­re, hogy Németh Miklós eb­ben a helyzetben miniszterel­nök-jelöltnek tekinti-e magát vagy nem. - Én tudom, hogy minek tekinti magát, de nem mon­dom meg, mert először a párt elnökségét szeretném tájé­koztatni - válaszolta. A továbbiakban kifejtette, hogy önmagában az a tény nem szünteti meg egy jelölt jelöltségét, hogy nem jelenik meg az elnökség, illetve a vá­lasztmány előtt. Ugyancsak újságírói kérdésre reagálva cáfolta, hogy Szűrös Mátyás neve is felmerült volna mi­niszterelnök-jelöltként. Épül a Mária-Valéria híd Folyamatosan épül az Esztergomot a szlovákiai Párkánnyal összekötő Mária-Valéria hid. Jelenleg a pillérek betonozását végzik; rövidesen helyükre emelik az új acél hídelemeket. (MTI Telefotó: Tóth Gyula) Nyitott az amerikai vízumügy Budapest (MTI) A vízumügy továbbra is nyitott, megoldatlan kérdés­nek számít a magyar-ameri­kai kapcsolatokban - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt szokásos, szerdai rá­dióinterjújában, amelyet ezúttal Washingtonban adott a Magyar Rádió tudósítójá­nak. A kormányfő ezzel arra utalt, míg az amerikai állam­polgárok szabadon utazhat­nak Magyarországra, addig a magyaroknak ehhez vízumra van szükségük. Orbán Viktor elmondta, hogy a tárgyaláso­kon a vízumügyet, mint ne­hézséget vetették fel a két or­szág közötti kapcsolatokban. A miniszterelnök közölte: amerikai vélemény szerint a magyarok rendszeresen to­vább maradnak az Egyesült Államokban, mint amennyit féléves vízumengedélyük le­hetővé tesz, illetve az ellen­őrzések során nem találják meg őket azokon a címeken, amelyeket a beutazás előtt megadtak. Hozzátette: Ame­rikában ezért arra következ­tetnek, hogy a magyarok ott maradnak, míg a magyar ad­minisztrációnak nincs ilyen információja. A miniszterelnök szerint a Bush elnök által tervezett globális védelmi pajzs kiépí­tése az új gondolkodás jele, mert a hangsúly az erős vé­delmi rendszeren van és nem a feltételezett ellenség el­pusztításán. A magyar kor­mányfő nem érez változást az új amerikai kormány közép­kelet-európai érdeklődésé­ben. Orbán Viktor szerint azonban tudomásul kell ven­ni, hogy az Egyesült Álla­mok számára a nagy erőköz­pontok, így Oroszország és Kína fontosabb kérdést je­lent. - Ugyanakkor Magyaror­szág a NATO-n keresztül Amerika szövetségese és ilyen szempontból nem va­gyunk érdektelenek egymás számára - mondta. Albánellenes kilengések Szkopje (MTI) Macedónia déli részén szerdára virradóra - a máso­dik egymást követő éjszaka ­garázdák megrongáltak albán nemzetiségűek tulajdonában lévő üzleteket. A rendőrség szerint Bitoli településen 15 boltot támadtak meg, a közeli Kravariban pedig egy kávé­házban okoztak károkat. Az újabb feszültséget az váltotta ki, hogy albán lázadók aknatá­madásában nyolc macedón katona és rendőr vesztette éle­tét a múlt hét végén. Meg nem erősített beszámolók szerint az összetűzések szerdára virradó­ra már a fővárosra, Szkopjéra is átterjedtek. Egy szemtanú arról számolt be a német hír­ügynökségnek, hogy Albánia nagykövetsége előtt egy sze­mélyt meglőttek és egy rendőr megsebesült. A támadók kilé­te ismeretlen. A forrás szerint garázdák Szkopjéban is meg­rongáltak albán üzleteket. A Koszovóval szomszédos ma­cedón határvidéken kedden újabb fegyveres incidens tör­tént. A rendőrség közölte, hogy a fővárostól 40 kilomé­terre északra fekvő Lipkovo településen tűz alá vettek egy rendőrségi ellenőrzőpontot. A biztonsági erőknek sikerült megfutamítaniuk a támadókat, akik feltehetően albán lázadók voltak. Martonyi János megbeszélései Riga (MTI) Háromnapos baltikumi lá­togatást kezdett szerda dél­után Martonyi János külügy­miniszter. A magyar diplo­mácia vezetője az Egyesült Államokból érkezett Rigába. Lettország után Litvániában tesz hivatalos vizitet. Marto­nyi János szerdán megbeszé­lést folytatott Indutis Berzins lett külügyminiszterrel, aki­vel a tárgyalásokat követően aláírták a két ország közötti vámegyüttműködési megál­lapodást. Csütörtökön Rigá­ban fogadja őt Vaira Vike­Freiherga köztársasági elnök és Janis Straume, a lett tör­vényhozás elnöke. röviden MUCSIT FELMEN­TETTÉK. Vonza András földművelésügyi és vidék­fejlesztési miniszter május 3-i hatállyal felmentette tiszt­ségéből Mucsi Imre termelé­si helyettes államtitkárt és Bódis István pénzügyi he­lyettes államtitkárt - közöl­te Imrédy Szabolcs, a tárca szóvivője. További személy­cserékről egyelőre nincs szó. MELLÁR TAMÁS VÉLEMÉNYE. Szakmai­lag nem kifogásolható, hogy a védett személyek körzetében élőket a Köz­társasági Őrezred tagjai összesítették a népszámlá­lás során, mivel a számlá­lókörzetek megbontását a Központi Statisztikai Hiva­tal nem tartotta volna elfo­gadhatónak - hangsúlyozta Mellár Tamás, a KSH elnö­ke. Elhangzott, hogy az őrezred tagjai 16 körzetben 1485 lakás és 2996 sze­mély adatait összesítették. ÓM V-TULAJDON ­RÉSZ. Az ÖMV tulajdon­része megközelíti, de nem haladja meg a tíz százalé­kot a Mol Rt.-ben, a B so­rozatú részvények figye­lembevételével alatta ma­rad e határnak - mondta Felkai György, a Mol Rt. kommunikációs igazgatója arra a hírre reagálva, mi­szerint az osztrák társaság tulajdonrésze már megha­ladta a tíz százalékot. Az ÖMV már korábban beje­lentette, hogy 9,3 százalé­kos tulajdonrészét a Mol Rt.-ben tíz százalékra nö­veli, s ezt a Mol Rt.-nél tu­domásul is vették. VESZÉLY? Veszélybe kerülhet a Független Kis­gazdapárt tagsága az Euró­pai Néppártban (EPP) ­közölte Boros Imre, a Pha­re-programokat koordináló tárca nélküli miniszter. Az FKGP nemzetközi kapcso­lataiért felelős politikus er­ről annak kapcsán beszélt, hogy levelet kapott Christi­an Kremer EPP főtitkár-he­lyettestől. - Ebben a politi­kus kifejti, hogy reméli, a május 5-i nagygyűlésen több pontban módosítják a párt alkotmányát, ezzel elősegítve az FKGP továb­bi demokratizálódását ­idézte fel a levél tartalmát a tárca nélküli miniszter. Egyensúlyhiány? Párizs (MTI) Pierre Moscovici, az euró­pai ügyekkel megbízott francia miniszter szerint kissé hiány­zik az egyensúly Gerhard Schröder német kancellárnak az Európai Unió jövőjéről szó­ló, új javaslatából, mivel túlsá­gosan csökkenti a tagállamok szerepét. „Talán egy kissé ki­egyensúlyozottabbnak kell lenni, mint Schröder terve (ajánlja), nagyon messzire kell menni az integrációban, és ez­zel egy időben tiszteletben kell tartani a kormányköziséget, a miniszterek tanácsát" - mond­ta a miniszter szerdán a Francé Inter közszolgálati rádióban. „Az államok nem lehetnek pusztán az Európai Parlament második kamarája" - tette hozzá. Schröder javaslata Moscovici szerint „messzire megy kissé német irányba, na­gyon foderalista. Nem hiszem, hogy ez lehetne az európai gondolkodás középpontja" ­hangsúlyozta. Schrödernek a Der Spiegel német hírmagazin által hétvégén nyilvánosságra hozott tervezete az EU radiká­lis megreformálását indítvá­nyozza. tőzsde Az általános európai esés ellenére a BUX 93 ponttal emelkedett a mai kereskedés során, a forgalom pedig meg­haladta a 6 milliárd forintot (ez azonban még mindig el­marad az első négy hónap 7 milliárdos átlagától). Nagy forgalom mellett, egy száza­lék feletti mértékben erősö­dött a Matáv és a Mol, míg az OTP 2.5 százalékkal drágult. Az Égis részvényei több mint 400 millió forint értékben cseréltek gazdát, a gyógyszer­részvény azonban közel négy százalékot esett. A várakozá­soknál kedvezőbb első negye­déves eredményről beszámoló NABI részvényeinek árfolya­ma két százalékkal emelke­dett, a Graphisoft azonban több mint 3 százalékot esett, miután a társaság abbahagyta a saját részvény vásárlást. Az elmúlt napok emelkedése után ma kisebb korrekció követke­zett az európai részvénypiaco­kon, a főbb indexek előrelátha­tólag fél-egy százalékos csök­kenéssel fejezik be a kereske­dést. Nap közben jelent meg a Reuters euró-zónára vonatkozó áprilisi beszerzési menedzser indexe, amely jóval elmaradt a várakozásoktól. A mutató Né­met-, Francia- és Olaszország­ban is 50 pont alá esett, ami jól tükrözi a gazdaság állapotával kapcsolatos általános pesszi­mizmust. Amerika ellenben meglehetősen optimista hangu­latban nyitott, az indexek azóta azonban erősen lefelé vették az irányt: a Nasdaq erősödéséből mindössze 20 pont maradt, a Dow Jones pedig közel 90 ponttal csökken.t A kedvezőt­len európai gazdasági adatok hatására az euró először 89 dollárcent alá gyengült, majd onnan kapaszkodott vissza va­lamelyest a közös európai va­luta. Részvény Záróárf. (Ft) Forg. (M Ft) Változás BCHEM 5300 17 +134% Égis 8435 404 -3,87% MATAV 972 3146 + 1„36% MOL 4195 1005 + 1,08% OTP 14555 978 +2,50% RÁBA 1910 28 +0,58% Richter 16850 350 -1,46% BUX 6959 +93 pont +136% j^J ConCoraejU^^fJI Te). (62) 484-222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2000, 1999, 1998 „Az év brókercége" (Budapesti Értéktőzsde) DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRF1 FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS. SZÁVAY ISTVÁN. V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek). MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információ). SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szeikesztőségvezetó: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged. Pf 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. E-mail: szerkesztoseg@deltnagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tet./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.. 63/401-024. Tel/fax: 63/314-838. 6640 Csongrád. Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel/fax: 63/481-010. Hirdetés: Fő u. 20-24. Tel./fax: 63/483-656 • KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. • Ügyvezető igazgató: RÁSKA1-KISS ZSOLT. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Kereskedelmi igazgató: PÁSZT1NÉ MÉSZÁROS ÉVA. Hirdetésfelvétel: 62/567-832. 62/567-810. Fax: 62/567-885. Hirdetési zöldszám: 06-80/820-220 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. • Előfizetésben terjeszti a Délmagyarország Kft. • Előfizetési díj egy hónapra 1059 (Délmagyarország). 940 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0I33-025X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társasig tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents