Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-02 / 101. szám
Szerda, 2001. május 2. Pótkerék 3 Próbaúton a háromajtós Alfa 147 Munkatársunktól Elsősorban a volán mögött ülők érdekeit kívánja képviselni az a szervezet, amely alig több mint egy esztendeje alakult, s ma már több mint ötezer tagot számlál. A szegedi székhelyű Magyar Autósok Pártja (MAP) Csongrád megyében több mint 2500 taggal dicsekedhet, a szervezet elnöke, Bakay Csaba további taglétszámbővülésre számít, mert mint mondja, nemcsak az autósokért, hanem közvetve minden, autózással, közlekedéssel kapcsolatba lépő állampolgárhoz szólnak. A szervezet amellett kíván kardoskodni, hogy csökkenjen az üzemanyagok árába beépített adótartalom, s hogy az autósok által az államkasszába vándoroltatott bevételek útja és azok tényleges felhasználása átláthatóvá váljék. A szervezet véleménye szerint az úthálózat bővülésére nem az új autópályák építése a garancia, hanem sokkal inkább az autó- és gyorsforgalmi utak számának bővülésében látják a hatékony hazai közlekedés megvalósulását. A 2001 EV AUTÓJA Skoda Octavia Combi 4x4 1.8 20V Turbo Franciaágy 150 lóerővel A felcím betű- és számkombinációjából a Combi a legnagyobb ma futó Skodánál azt jelenti, hogy az alaphelyzetben óriási, öt és fél hektoliteres csomagtér az osztva dönthető hátsó ülések lehajtásával több mint másfél köbméteresre bővíthető. Ez pedig egy öszkerékhajtású - erről később - modellnél igazán szép eredmény. A pakolórész alapterülete pedig közelít a franciaágyéhoz, igaz, e méretnek áldozatul esett a hátsó utasok lábtere, ami kisebb, mint a kategóriában elvárható. Ez a térfogat persze már adottság a valamivel három és fél millió forint felett kínált alapmodellnél is, ám az Ikesz jóvoltából általunk próbált autó a hat és fél millióhoz közelítő árért már olyan pluszokat ad, hogy versenyképessé válik a presztízskombikkal is. Ár/érték arányt tekintve mindenképpen. A felcím 4x4-e természetesen négykerékhajtást jelöl, mégpedig Haldex-kuplunggal. A vezetőnek semmi dolga, nem ő kapcsolja az összkerékhajtást, a rendszer automatikusan működik. Az általában elsőkerékhajtással működő hajtásláncba egy hidraulikus szivattyút szerelnek, amely az első és hátsó tengelyek közötti fordulatszám-különbségre nyomást termel. Ez szorítja össze az első és hátsó rendszerek közé épített tengelykapcsolót, így azok fixen összezárulnak és a kocsi 4x4-es lesz. És amikor a cseh középosztály síelni indul a hegyekbe, a vezető nem is nagyon veszi észre, mikor lesz a havas úton összkerékhajtású az autója, csak azt érzi, hogy mindenütt elmegy és végig irányítható marad. Az 1.8 20V Turbó kombináció a győri gyártású, hengerenként ötszelepes Audi-motorra vonatkozik, amely 1,8 literes és a feltöltő segítségével 150 lóerőre képes. A 210 Nm-es maximális forgatónyomaték már 1800-as fordulat alatt rendelkezésre áll - egyébként ennek az erőforrásnak „felpiszkált" változata az alapmotorja az ugyancsak győri gyártású Audi TT-nek is. Ez a 14 mázsás autó 9,9 másodpercen belül gyorsul százra, ami igazán nem nevezhető öreguras tempónak, végsebessége pedig 210 kilométer per óra. A motor étvágya nem vethető össze a kocsihoz ugyancsak rendelhető, modern TDi, PD TDi turbódízelek fogyasztásával, de minden erőlködés nélkül tíz liter alatt tartható száz kilométeren. Az általunk próbált kombi Elegance alapfelszereltségben már minden lényeges extrát tartalmazott, a teljesség igénye nélkül: hosszában és magasságában is állítható.szervokormány, négy légzsák, ABS, kipörgésgátló, menetstabilizáló, elektromos központi zár, ablak és tükör, klíma, hogy csak a legfontosabbakat említsük. K. A. Összetéveszthetetlenül alfás vonalvezetés. Nem tucatforma, annyi biztos Négy kerékkel a földön. Árversenyben a presztízskombikkal Az Alfa 147 divatteremtő autó, továbbá a 2001-es esztendő autója, nem is olyan sokkal azután, hogy a nagyobb testvér, a 156-os is kiérdemelte ezt a címet. A szakemberek azóta is vitatkoznak azon, miért fér be ebbe az elitbe gyors egymás után kétszer is az Alfa, s miért nem inkább egy nagyszériás, alsóközép-kategóriás német... Az Alfát a Nova Autócentrum jóvoltából próbálhattuk ki. Az Alfa 147-es 4.17 méter hosszú és 1.73 méter széles, a formaterv azonos a 3- és az 5-ajtós modell esetében: mindkettő ugyanazt az összetéveszthetetlen Alfa-személyiséget hordozza. Az orrkiképzését a nagy, magas hűtőmaszk uralja, amely a két oldalsó légbeömlővel együtt a klasszikus, háromrészes Alfa-motívumot adja. Ez a részlet olyan egykori Alfa-modelleket idéz, mint az 1949-es 6C 2500 Villa d'Este, de további retro-elem a motorháztető széles domborulata a fényszórók fölött. Az Alfa 147 műszaki adatai meggyőzőek, légellenállási alaktényezője 0.32, csavarási szilárdsága is nagyon jó. Az utasok így zaj- és rezgésmentes kocsiban autózhatnak, amely jó úttartá- » 4 / la 1**?' [ /ff % f tg"' » j fti sú és könnyen vezethető. Az szilárd karosszériához igényes futómű csatlakozik: elöl kettős keresztlengőkaros, hátul aszimmetrikus lengőkaros McPherson rendszer. A kocsi nagy harántgyorsulásra képes, tempósan veszi az íveket és precízen reagál a kormányra. Az új Alfa 147 négyféle erőforrással készül. Közülük három benzines, 16 szelepes Twin Spark motor: a 77kW (105 LE) teljesítményű 1.6-os, a 88 kW-os (120 LE) 1.6-os és a 2.0 literes 110 kWos (150 LE) gép, amely manuális illetve Selespeed sebességváltóval is kapható. Mi az erősebb 1.6-ossal próbáltuk az autót, s úgy éreztük, egyáltalán nem volt alulmotorizált. A 120 lóerő 146 Nm-es forgatónyomatékkal párosul, az Alfa ezzel 10,6 másodperc alatt éri el a százas tempót, végsebessége pedig 195 km/h. A Sportos műszerfal fogyasztás gyári adatai városi forgalomban 11,2 liter, míg országúton 6,4 liter, száz kilométerenként. Az új modell jó eredményeket ért el a passzív biztonság területén is, kiállta a legkeményebb teszteket. Ez jórészt annak köszönhető, hogy az Alfa 147 felvonultatja a legkorszerűbb biztonsági felszerelések csaknem mindegyikét. A teljes utasvédelmet elsősorban a nem kevesebb, mint hat, alapfelszerelésként beépített légzsák szolgálja: két frontlégzsák, két oldallégzsák és két függönylégzsák, amelyek az oldalablakok teljes hossza mentén húzódnak, s így ütközés esetén mind az első, mint a hátsó utasok fejét védik. Ezeknek köszönhetően az Alfa 147 biztonsága a kategória élvonalában foglal helyet. A kiegészítő felszerelések között említést érdemel az ajtók erősítő betétje, a megrövidülő kormányoszlop, az első biztonsági övek előfeszítője és erőhatárolója, valamint a hátsó középső ülés fejtámlája. Ez utóbbit a tesztvezetés során, a jobb hátralátás érdekében - védendő utas híján - azonnal eltávolítottuk. Az Alfa 147 az aktív biztonság szempontjából is mércének számít a kompakt kategóriában, hiszen kipörgésgátló és fékerő szabályozó berendezéseket is tartalmaz. Ezeknek köszönhetően a vezető minden helyzetben uralhatja járművét. Mindehhez négy tárcsafék, ABS és elektronikus fékerőelosztás és - igaz, csak extraként - kipörgésgátló tartozik. Az általunk próbált motorizáltságú, háromajtós Alfa induló ára 4,5 millió forint, de ebbe már szériába számos biztonsági és kényelmi extra belefér. A már említett hat légzsák, a két irányba is állítható szervokormány, a blokkolásgátló, a légkondicionáló, a ködlámpa, az elektromosan állítható és fűthető visszapillantó tükör, a távirányítású központi zár, a rádiósmagnó nyolc hangszóróval, a „follow me home" rendszer, az osztva dönthető hátsó ülés, hogy csak a leglényegesebbeket említsük. Kovács András Jubileumi vásár! SEDANOK MÁR 1 880 000 Ft-tól szenzációs áron! HITEL-LÍZING - GÉPKOCSI-BESZÁMÍTÁS típustól függetlenül. WAGON R 1.0 motor MÁR 1 998 000 Ft-tól A legjobb ajánlatot tőlünk kapja. $ SUZUKI Zakács i CITROENEK TOVÁBBRA IS KEDVEZŐ ÁRON TÓTH-KÁSÁTÓL Tekintse meg legújabb modellünket, a C5-Öt, amelyet ki is próbálhat szalonunkban! CITROEN TOTH-KASA AUTÓSZÁLON ÉS SZERVIZ MAKÓ, SZEGEDI ÚT 21-23. Tel.: 06-20/9430-261, (62) 212-105 _ ura AUTÓSZERVIZ VW, Mercedes, Skoda személy- és haszongépjárművek. Nem hivatalos márkaszerviz. Zöldkártya - futóműállítás - olajcsere - mosás. Kollégiumi út 6. I Tel.: 464-014. 1 A Dorozsmai úton, a Penny Markét után balra. MÁJUSI VASARFIA A JAVABOL! 3UZUKI-SZENGYÖRGYI SEDAIMVÁSÁR A SUZUKINÁL! MÁJUSBAN A SUZUKI SWIFT SEDANT MÁR 1.880.000 FORINTÉRT IS ELVIHETI!* HITELRE IS! CSAK MÁJUSBAN! SEDANVÁSÁR! Suzuki Swift már f .676.000 Ft-tól. * Swift Sedan 1.3 GL akciós ára ** 5 ajtós változa, SZENTGYORGYI KFT, SZEGED, DOROZSMAI UT 17-19. TEL: (62) 554-300 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 108. Tel.: 62/246-199, 62/237-812 Makó, Aradi u. 29. Tel.: 62/209-002