Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-07 / 82. szám

SZOMBAT, 2001. ÁPRILIS 7. CSONGRÁD MEGYE 3 NATO-nap Vásárhelyen Páncélossal törték az autékat Hitel, világ, stádium A mi hasznunkat akkor látja igazán a társadalom - és a politika is -, ha szabadon formálhatjuk a vélemé­nyünket. S nem kell tartanunk sem adminisztratív, sem gazdasági, sem egzisztenciális, sem erkölcsi megbélyeg­zéstől. Mert csak a bolond beteg szidalmazza az orvost a betegség kimondásáért... Idéztem, egy szakma elismerten kiváló hazai képviselője írta ezeket mondatokat. Mostaná­ban. Amikor (és ezt is ő írta) mindent átjár a napi politika. Az egyik újságban azt olvashatni, hogy Bereményi Gé­za szerint méltatlan hírek kísérik a Hídembert. Tudják, a készülő szuperprodukciót, amelyet ő rendez, amely Szé­chenyiről szól, és amelynek 1,8 milliárdos költségvetésé­hez ötvenmillióval több mint egy milliárdot ad a kultusz­minisztérium. Méltatlan például, hogy Eperjes Károlyról, aki saját szavai szerint mindent el tud játszani, az a hír járja: személyesen intézte a miniszterelnöknél, akivel egy csapatban (Fidesz) focizik, hogy ő kapja a film címszere­pét. Nos, nem igaz. A rendező kérte fel a szerepre. A cikk­ből rengeteg további részletet lehet megtudni arról, hogy Orbán Viktor, aki a kormányügyek közé sorolja a filmet, mikor kikkel találkozott Hídember-ügyben és ott miket mondott. Egy másik újság szenzációként tálalja, hogy bir­tokába került a Happy End Kft. teljes pályázati anyaga, amely 4J milliárdos tendert nyert. A Fidesz egykori vá­lasztási kampányát vezénylő cég mostantól az ország imázskampányát csinálja, itthon és külföldön. A cikk idé­zi a pályázati anyag fejezetcímeit: Arc és ábrázat, A derék had, Magyarország agyhatalom. Egységben a nyerő, Acélország? Nem. A célország. És így tovább - de ez már nem fejezetcím. A Happy End késésben van, a Hídember, bocsánat, a Széchenyi-terv kampányát a pályázat szerint már meg kellett volna kezdenie a „Merjünk nagyok lenni!" szlo­gennel. Merek - gondolni ezt, meg azt. Mondani? Nem vagyok bolond! A beteg az! íwA tUch • trapézlemez, síklemez • ereszcsatorna-rendszer • cserepeslemez • könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER, Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. Tel.: 62-241-209, 62-230-446 4 LINDAB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! Idegenforgalmi kiállítás a Mars téren Vonatos vakációk Tiszatáj-díjasok: Tandori Dezső és Zalán Tibor A meglepetés reménye Szórakoztatónak és látványosnak bizonyult a tegnap délelőtt a vá­sárhelyi Kossuth téren kezdődő, majd a lakta­nyai nyilt nappal folyta­tódó, Magyarország NA­TO-csatlakozásának má­sodik évfordulója alkal­mából rendezett prog­ramsorozat, melyet több száz iskolás és felnőtt nézett végig élvezettel. Ugyanis harckocsis ko­csitörést vagy komman­dósok és drogkereske­dők harcát amúgy csak filmen látni. A Magyarország NATO­csatlakozásának második év­fordulója alkalmából rende­zett tegnapi, színpompás vá­sárhelyi ünnepség a megszo­kott módon, a Kossuth téri zászlófelvonással és katonai parádéval kezdődött, melyen Győrössy Ferenc vezérőr­nagy, a szárazföldi vezérkar főnöke és Rapcsák András polgármester mondott beszé­det. A leglátványosabb és legérdekesebb programot azonban a laktanyában ren­dezték, melyre hivatalos volt a város egész ifjúsága, az óvodásoktól az iskolásokig, s természetesen a felnőttek is. A mazsorettek és a kato­nazenekar műsora után, a hi­deg idő ellenére, soha még ennyi kisgyerek nem izgulta végig a különféle technikai bemutatókat. Ezek közül az egyik legérdekesebb a rend­őrség kommandósainak be­vetése volt, melyhez a hon­védség is csatlakozott egy harci járművel. Az elképzelt drogkereskedők, kiszolgált zsoldosok elleni harcban be­vetettek mindent, és végül a gyerekek örömére győztek is A vásárhelyi laktanya nyilt napjának legnagyobb látványossága a harckocsis autótörés volt. (Fotó: Tésik Attila) a rendőrök és a katonák. A füstgránátos, hangos robba­násokkal és lövöldözéssel tarkított műsor után egy T 72-es harckocsi zúzta, szó szerint ízzé-porrá a bemuta­tót elszenvedő Trabant-, Wartburg- és Skoda-roncsot. Nem sokkal később már Maksa Zoltán humorista tet­te próbára a fiatalabbaknak és természetesen a katonáknak a rekeszizmát. Látható volt még, a szokásos technikai bemutatók mellett, a lakta­nya közelében lévő gyakor­lótéren, hogy miképpen hárít­ják el a békefenntartók az ENSZ-járművek elleni pán­célostámadást. A laktanya területén min­deközben működött a tobor­zósátor, katonák és civilek lövöldözhettek egymásra fes­tékpatronos puskákkal, „éles­ben" kipróbálva, milyen is lehet részt venni egy fegy­veres konfliktusban. Érdekes módon az aknakereső mű­szer használata már a lányo­kat érdekelte jobban, akik fe­jükön fülhallgatóval, kezük­ben az érzékelővel olyan mozdulatokkal keresték a ho­mokba rejtett robbanóeszkö­zöket, mintha bizony a legfi­nomabb sütemény készítésé­vel foglalkoznának. Minde­zek mellett nagy sikert arat­tak az őrző-védő kutyák, me­lyek fegyelmezettebbeknek és ügyesebbeknek bizonyul­tak, mint azt sokan gondol­nák. Közben szólt a katonák kí­vánságműsosa, a nyugdíjas­találkozó. A napot a Fekete Sas Szállóban rendezett, im­már hagyományos, Honvéd­bál zárta. Korom András Nyolcadik alkalom­mal rendezi meg a Ma­gyar Államvasutak (MÁV) Rt. a Szegedi Uta­zási, Idegenforgalmi Ki­állítás és Vásárt a Mars téren. Az utazási irodák háromnapos bemutat­kozása tegnap, pénte­ken délelőtt kezdődött és vasárnap délután zárja be kapuit. Mig a közönséget elsősorban az idei idegenforgalmi szezon kínálata érdekli, a szakma azt is megtud­hatta: a közeli jövőben újra elindulhat a vasúti forgalom Szeged és Te­mesvár között. A Szegeden immáron nyolcadik alkalommal meg­rendezett, röviden csak Uta­zás kiállításnak nevezett se­regszemle a délkeleti régió utazási irodáit, szolgáltató cégeit, vállalkozóit vonultat­ja fel, miközben találkozó­helye a szakmának és ked­velt hétvégi programja az üdülést, utazást tervező láto­gatóknak. A Mars tér U pa­vilonjában ezer négyzetmé­teren 47 kiállító mutatkozik be április 6-8. között dél­előtt 10-18 óráig, az utolsó napon, vasárnap pedig 10-16 óráig. Idén egy kül­földi kiállító szerepel: Sza­badka turisztikai szervezete, valamint több magyarorszá­gi régió is képviselteti ma­gát, köztük az Észak-Alföld, a Dél-Dunántúl, a Tisza-tó és a Balaton. A rendező MÁV Rt. vál­Ebben az esztendőben a magyar irodalom két olyan kivételes egyéni­ségének, Tandori Dezső­nek és Zalán Tibornak ítélték a Tiszatáj-dijat, akik már több mint ne­gyedszázada a szegedi irodalmi folyóirat szer­zői. Tegnap délelőtt a megye­házán adták át az idei Tisza­táj-díjakat. Gyuris György könyvtárigazgató, a Tiszatáj Alapítvány elnöke rövid be­vezetőjében a szegedi irodal­mi folyóirat érdemeit méltat­ta, majd Frank József, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a meghí­vottakat és hangsúlyozta, büszke arra, hogy a nívós kötetek, kiadványok megje­lenését rendszeresen támoga­tó megyei önkormányzat egy rangos irodalmi díjjal is kife­jezi: fontosnak tartja a mű vé­sze tpártolást. Az idei díjazottak, Tando­ri Dezső Kossuth-díjas költő, író, műfordító és Zalán Tibor József Attila-díjas költő, író és drámaíró életművét Olasz Sándor irodalomtörténész, a lap főszerkesztője méltat­ta. Tandori Dezső nem érezte elég erősnek magát az uta­záshoz, ezért levélben mon­dott köszönetet: „A Tiszatáj­nak is köszönhetem, hogy versek, tanulmányfélék írását tervezhetem, már ha az ilyes­mit az ember tervezi, nem pedig az ihlet hozza. Szerin­tem az irodalom akarása az Zalán Tibor Frank Józseftől vette át a dijat. (Fotó: Gyenes Kálmán) úgynevezett ihlet mellett is nagyon lényeges. És a benső akaráshoz az is kell, hogy valahol az embert akarják, az ember kelljen. (...) A Tiszatáj mai jellege, állaga, értéke, sokszínűsége nem meglepe­tés számomra, 25 éve isme­rem a lapot. Mégis: a Tisza­táj mai jellege, állaga, értéke, sokszínűsége a mindenkori meglepetés reményét hordja magában és hozza nekünk. Jókora kört világít be a Ti­szatáj, elfogultságoktól men­tesen." Zalán Tibor első két - jel­képes című - költeménye (A fiú indulása és A mítosz szü­letése) még szegedi bölcsész korában, 1974 októberében jelent meg a Tiszatájban, s műveivel azóta is rendszere­sen jelen van a lapban. Zalán Tibor a díjat megköszönve arról beszélt, hogy sokáig csalódottsággal, dühvel gon­dolt Szegedre, mert úgy érezte, amikor maradni akart, a város nem fogadta be. Azonban szegedi barátai, például Baka István. Ilia Mi­hály révén és a folyóirat szerzőjeként is kapcsolatban maradt a várossal. Mint fo­galmazott, az állami irodalmi elismeréseknek elsősorban presztízsokok miatt örülnek az alkotók, de a Tiszatáj-díj olyan, amire ő őszintén vá­gyott. Most, hogy megkapta, úgy érzi, lélekben is vissza­tért Szegedre. H. Zs. lalatcsoportjai idén „egy családként" jelennek meg a vásáron. A sajtótájékoztatón Sárdi Gyula vezérigazgató­helyettes, Szabó Gyula terü­leti és Vizsy Ferenc szak­igazgató elmondták: a MÁV is válaszokkal készül a piac kihívásaira, többek között a mostanihoz hasonló rendez­vényekkel demonstrálja tö­rekvéseit, erősíti helyzetét az idegenforgalmi piacon. 2002 végére 50 új kocsit kötnek az Intercity vonatok­hoz, amelyek már az európai igényeknek felelnek majd meg. Elindul az üzletembe­reknek szánt IC Rapid vonat is, amely klímát, számítógé­pes összeköttetést és nagy sebességet ígér, ám beveze­tésképpen csak Buda­pest-Debrecen-Nyíregyhá­za között szállítja majd az utasokat. Elkészül a vasút minőségi garancia nyilatko­zata, amelynek értelmében egy vasúti jegy ténylegesen szerződésként működik majd, és ha a MÁV nem tel­jesíti az ígért szolgáltatáso­kat, kártérítést fizet az uta­soknak. A sajtótájékoztatón Ma­rosvári Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke bejelentette: a régi vágy, a Szeged-Temesvár közötti vasúti közlekedés újraindítá­sa beteljesülni látszik. A kérdéssel a Duna-Körös­Maros-Tisza (DKMT) euro­régió is foglalkozott, mivel 6 millió ember, egy kisebb európai ország állampolgá­rainak kényelméről van szó. A MÁV területi igazgatósá­ga tanulmánytervet készített a megvalósításra, s a négy lehetséges útvonalból kettő kapott prioritást: a Kiszom­bor-Nagyszentmiklós-Te­mesvár, valamint a Sze­ged-Kikinda-Zsombo­lya-Temesvár. A legfrissebb információ az, hogy a román külügyminiszter e heti ma­gyarországi látogatásán az utóbbi mellett voksolt. A megvalósításhoz uniós pén­zekre lesz szükség. F. K. Az első érdeklődők a kiállításon. Hova, kivel, mennyiért? (Fotó: Gyenes Kálmán)

Next

/
Thumbnails
Contents