Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-27 / 98. szám

10 SPORT reflektor ELHUNYT ALBORE­TO. A berlini Lausitzringen halálos balesetet szenvedett Michele Alboreto volt For­ma-l-es versenyző. A 44 éves olasz pilóta az Audi gépeinek tesztelése közben 300 km/órás sebességnél elvesztette ural­mát járműve felett, és felbo­rult. Alboreto 1981-től 1994­ig volt tagja a gyorsasági vi­lágbajnokság mezőnyének, a Tyrrell, a Ferrari, a Lola és a Footwork autóit vezette. Összesen 194 futamon állt rajthoz, és öt GP-győzelmet szerzett. A Ferrari színeiben 1985-ben második helyen végzett a vb-pontverseny­ben. AZ 5-8. HELYÉRT. Nem jutott a négy közé a magyar női asztalitenisz-válogatott az oszakai világbajnokságon, mi­után Kínától 3:0-ra kikapott. A mieink ma hajnalban a ro­mánokkal kezdik az 5-8. he­lyért a selejtezőket. EGYENLÍTETT A BVSC. A férfi vízilabda OB I tegnap délutáni elődöntőjé­ben: BVSC-Vasas 14-8 (1-2, 4—1, 4-2, 5-3). A nyolc pon­tig tartó csatározásban egyen­lítettek (7-7) a vasutasok. Az, hogy melyik csapat lesz a már döntőbe jutott Honvéd ellen­fele a fináléban, a ma esti mindent eldöntő utolsó ütkö­zetben dől majd el. OROSZ SIKER. Orosz­ország labdarúgó-válogatott­ja Belgrádban 1-0-ra legyőz­te Jugoszlávia legjobbjait a vb-selejtezók európai zónájá­nak 1. csoportjában. További eredmények: Hollandia-Cip­rus 4-0 (2.), Írország-Andor­ra 3-1 (2.), Málta-Izland 1-4 (3.), Lettország-San Marino 1-l (6.), Ausztria-Liechtens­tein 2-0 (7.). Dél-amerikai zóna: Ecuador-Paraguay 2-1, Chile-Uruguay 0-1, Venezu­ela-Kolumbia 2-2. Barátsá­gos válogatott mérkőzések: Moldova-Észtország 0-0, Svájc-Svédország 0-2, Ro­mánia-Szlovákia 0-0, Fran­ciaország-Portugália 4-0, Olaszország-Dél-Afrika 1-0, Horvátország-Görögország 2-2, Törökország-Albánia 0-2, Norvégia-Bulgária 2-1, Lengyelország-Skócia l-l, Dánia-Szlovénia 3-0, Cseh­ország-Belgium l-l, Spanyo­lország-Japán 1-0. HARMADIK A SZE­GED. A férfi vízilabda OB II felsőházi (1-6. hely) rájátszá­sának harmadik fordulóját Tatabányán rendezték. A Berta Therm Szeged gárdája Lengyel Z. (5), dr. Cseri (4), Rigó (2) és Fejes góljaival a Nagykanizsát 12-7-re le­győzte, viszont a Kaposvár­tól 12-10-re kikapott (g.: dr. Csernus 3, dr. Cseri 2, Balla 2, Rigó, dr. Körffy, Melkhun D.). Ez utóbbi találkozón a Tisza-partiak a negyedik ne­gyedben még három góllal vezettek, de a négy újpesti­vel, valamint két fradistával felálló kaposváriak, a bírók hathatós segítségét kihasz­nálva egy 5-0-ás szériát pro­dukálva megfordították az eredményt. Az állás: 1. Tata­bánya II. 9, 2. Kaposvár 8, 3. Szeged 6, 4. Nagykanizsa 4, 5. Szolnok 4, 6. MAFC­Schönherz SE 3 ponttal. A 4. fordulót május 5-én, Buda­pesten, a Tüzér utcai uszo­dában rendezik. ATLÉTIKA. Szombaton délután 3 órától a Felső Ti­sza-parti stadionban rendezik meg Szeged város nyílt atlé­tikai bajnokságát, valamint a II. veteránviadalt. ÍJÁSZOK A KERTÉSZ UTCÁBAN. Vasárnap, 10 órától az UTC szakosztálya íjászversenyt rendez a szege­di Kertész utcában. A nők otthon, a férfiak Budapesten játszanak Ezüstcsata Szentesen vízilabda Az elmúlt hét végén még a BEK négyes dön­tőjében szerepelt a Car­nex-Szentesi VK női csa­pata, most pedig a ligeti uszodában száll vízbe. Szombaton, 17 órakor a BVSC-t, míg vasárnap, 18.30-kor a már baj­noknak tekinthető, KEK­ezüstérmes Dunaújvá­rost fogadják OB l-es mérkőzésen. Ezzel a két mérkőzéssel be is feje­ződik számukra az idei évad. Amint a felsorolásból is kitűnik, a szentesi közönség két nap alatt az ország há­rom legjobb csapatát láthat­ja. A dunaújvárosiak kiemel­kednek a mezőnyből, őket még megszorítani is nehéz, viszont a BVSC ellen nem lehetetlen a pontszerzés. - A Magyar Kupa ne­gyeddöntőjében már sikerült legyőznünk a vasutasokat, azon leszünk, hogy megis­mételjük az akkori bravúrun­kat - mondta Csányi László, a Kurca-parti együttes edző­je. - Számunkra már a pont­szerzés is azt jelentené, hogy másodikak lettünk a bajnok­ságban. Fiatal csapatunktól ez óriási eredmény lenne. Nagyon nehéz feladat előtt állunk, a BVSC center- és védőposzton erősebb nálunk, a mi kapusunk viszont jobb az övéknél, s a szélsőjáték­ban is felénk billen a mérleg nyelve. Mindent összevetve, valamivel esélyesebbnek tar­Molnár Anett sokat tehet a szentesiekért a szombati ezüstrangadón. (Fotó: Karnok Csaba) tom a fővárosiakat, de a ha­zai környezet kiegyenlítheti a picivel nagyobb tudást. A szentesiek kedden és csütörtökön a Villanó Fókák Kecskemét elleni kétkapu­zással készültek a hét végi mérkőzésekre. A második edzőmeccsen kimondottan a BVSC elleni taktikát gyako­rolták. Mindenesetre nehéz lesz valami újjal meglepni a vetélytársat, amelynél Dan­csa, Kisteleki, Györe és Ádám Cataniában még a Szentes sikeréért harcolt... A város női pólósaival el­lentétben a Kontavill Szente­si VK OB I alsóházában (7-12. hely) szereplő férfi­csapata idegenben ugrik me­dencébe. Csörgőik szomba­ton, 18.30-kor a Hajós Alf­réd uszodában az OSC ven­dégei lesznek. - Az idény egyik legne­hezebb meccse vár ránk ­magyarázta Fülöp Tibor tré­ner. - Az orvosegyetemisták jó formában vannak, ke­mény, agresszív pólót ját­szanak. Azonban mi is re­mek passzban vagyunk, rá­adásul morálisan is nagyon együtt van a társaság. Nem nagyon szeretném, ha éppen most szakadna meg az öt mérkőzés óta tartó győzelmi szériánk. Márcsak azért sem, mert abban a pillanat­ban le kellene vágatni a sza­kállamat. Mondtam is a fi­úknak, nem kéne azt elkap­kodni, várnék vele még vagy öt meccset. Azért annyit, mert még ennyi mér­kőzés van hátra a bajnok­ságból... Horváth Tamás és Ma­gyar Adám betegséggel baj­lódott a héten, de már jól vannak, mindkettőjükre szá­míthat az edző. Szélpál László A mozgás A ZGílG A Matáv hozzáad. Április 29. 10.30, Vér-tó: a Matáv játszótér megnyitása. 14.00, Dóm tér: Matáv Vivicitta városvédő futás. Április 30. 19.30, Etelka sori Sportcsarnok: Ákos koncert. Két nap játék, mozgás és zene. Matáv Napok Szegeden. Engedje el magát. *wv matáv a szavakon túl Sportműsor Kézilabda Adidas-Tej-kupa. Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 9. Kispályás labdarúgás Szeged városi veteránbajnok­ság, 17: SZAK-Panagro, Nagy Kft.-Heavytex, Tervezők-Metál Duó, 18: Gólöröm-Börker, Ber­ta Therm-Mol Rt., Dózsa-Ke­veró, újszegedi Kisstadion. Tenisz Férfi Davis-kupa, Euro/Afri­ka zóna, II. csoport: Magyaror­szág-Monaco, újszegedi Gellért Szabadidőközpont, 11. Szombat Asztalitenisz NB II, nők: Atlétika Városi felnőtt nyílt és II. ve­teránbajnokság, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 15. Kézilabda NB 1/B, nők: B&B Autó­ker-Bőcs, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 18, ifjúsá­giak: 16. Szegedi KKSE-Kiskő­rös, Kiskundorozsma, Orczy­sportcsarnok, 16.30, ifjúságiak: 18. NB II, férfiak: Makó KC­Gyomaendrőd, Makó, városi sportcsarnok, 18. NB l-es ifjúsági mérkőzés, férfiak: Tisza Volán SC-Duna­ferr SE, újszegedi Sportcsarnok, 17. Megyei bajnokság, nők: HKE-Mindszent, Mindszent, 16. Szegedi DKSE-Deszk, Sze­ged, Etelka sori munkacsarnok, 18.30. Kosárlabda Streetball torna, Szentes, vá­rosi sportcsarnok, 13.30. Labdarúgás Országos utánpótlás-bajnok­ság: Csongrádi FC-Békéscsaba, Csongrád, U14: 13 (Galambosi), U15: 15 (Frenzel). NB Ill-as utánpótlás-bajnokság: HFC -Kiskunhalas, Hódmezővásár­hely, városi stadion, serdü­lők: 15 (Csöngető), ifik: 17 (Bán). Megyei I. osztály: Szegedi VSE-Röszke, Szeged, Vasutas­stadion, Veres, 17 (ifik: 15). Megyei II. osztály: Baks -Nagymágocs, Baks, Kucsora. H. Ástra-Kiskundorozsma, Hódmezővásárhely, városi stadi­on, Jurschik. Tömörkény-Szeg­vár, Tömörkény, Éberhart. Mindhárom találkozó 17 óra­kor kezdődik, előmérkőzést 15 órától az ifjúságiak játsza­nak. Megyei III. osztály: Zákány­szék-Ásotthalom, Zákányszék, Dudogh. Domaszék-Forráskút, Mórahalom. Bokor. Marosle­le-Pázsit, Maroslele, Bajnóczi. Ferencszállás-IKV Alsóváros, Ferencszállás, Pacskó. Tartalékbajnokság: Algyő II.-Sándorfalva II., Algyő, Tom­pái. Domaszék Il.-Szőreg II., Mórahalom, Rácz (15). Az utol­só mérkőzés kivételével mind­egyik meccs 17 órakor kezdő­dik. Öregfiúk mérkőzés: Szentmi­hály-IKV-Alsóváros, Szentmi­hálytelek. Rácz, 16. Szabadidősport Térfutás, gyermek- és fel­nőtt-rendezvény, Szeged, Dugo­nics tér, 15. Tenisz Férfi Davis-kupa, Euro/Afri­ka zóna, II. csoport: Magyaror­szág-Monaco, újszegedi Gellért Szabadidőközpont. 13. Vízilabda OB I, nők: Carnex-Szentesi VK-BVSC, Szentes, Ligeti uszo­da, 17. OB I/B, férfiak (7-12. he­lyért): HVSC-Pécsi TÁSI, Hód­mezővásárhely, városi strandfür­dő, 16. Vasárnap Asztalitenisz NB II. nők: Szegedi ATSK -Vecsés, Szeged, Trióda ping­pongcentrum, Szeged, Budapes­ti krt., 11. MSVSE-Békés, Makó. Közösségi Ház, 11. NB III, férfiak: MSVSE-Kiskun­majsa, Makó, Közösségi Ház, 11. íjászat Mesterek maratoni küzdel­me, UTC-kupa, Szeged, Kertész utca, 10. Kézilabda NB I, férfiak, rájátszás az 1-6. helyért: Pick Szeged-Du­naferr, újszegedi Sportcsarnok, 16. NB II, férfiak: Szegedi KKSE-HKE, Kiskundorozsma, Orczy-sportcsarnok, 16.30. Nők: Algyő-Szarvas, Szeged, Déri szakközépiskola csarnoka, 14. Makó KC-Csorvás, Makó, városi sportcsarnok, 11.45. Megyei bajnokság, nők: Kis­telek-Sándorfalva, Kistelek, 1P. Kosárlabda NB I B csoport, osztályozó a bentmaradásért, férfiak: Vásár­helyi Kosársuli-Nagykőrös, Hódmezővásárhely, Hódtói sportcsarnok, 17.30. NB II. férfiak: HKSK-Bé­késcsabai KK, Hódmezővásár­hely, Hódtói sportcsarnok, 15. Labdarúgás NB l/B: Csongrádi FC­Nyíregyháza, Csongrád, 17. NB III: HFC-Békés, Hódme­zővásárhely, városi stadion. Nagy S, 17. NB III-as utánpót­lás-bajnokság: FC Szeged-Jami­na, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, serdülők: 11 (Tóth A.), ifjúságiak: 13 (Soós). Megyei I. osztály: Kiszom­bor-Szecolor-Bordány, Kiszom­bor, Zsurka. Marosdömper­Deszk-Mártély-UTC-Heavytex, Deszk, Veres P. Tiszasziget-Ba­lástya, Tiszasziget, Boros. Sző­reg-Sándorfalva, Szőreg, Tóth G. Mórahalom-Mindszent. Mó­rahalom, Samu. MEH-Szen­tes-Ferrocolor-Tápé, Szentes, Csöngető. Kistelek-Tisza-Új, Kistelek, Szolnok megyei bíró. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést 15 órá­tól az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Zsom­bó-Fábiánsebestyén, Zsombó, Gombos. Gyálarét-Szentmihály, Gyálarét, Lászlai. Szaty­maz-Szikáncs, Szatymaz, Lud­vig. Székkutas-Csanytelek, Székkutas, Jéga-Szabó. Tanár­képző-ÜUés, Szeged, Kisstadi­on, ifj. Jéga-Szabó, (111). Az utóbbi kivételével valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést 15 órától az ifjúsá­giak játszanak. Megyei III. osztály: Ru­zsa-Öttömös, Rúzsa, Nóvák. Ópusztaszer-Déli Apró, Ópusz­taszer, Rácz. Komlósi Bak­tó-Autó 2000, Szeged, Felső Ti­sza-parti stadion, Fülöp. Puszta­mérges-Tempó taxi-Baktó, Pusztamérges. Bálint. Károlyi DSE-Csengele, Szeged, Vas­utas-stadion, Czibola. Pitva­ros-Derekegyház, Pitvaros, Av­ramut. Kübekháza-Földeák, Kü­bekháza, Lászlai. Apátfal­va-Ambrózfalva, Apátfalva, Kolarovszki. Tartalékbajnokság: Röszke D.-Balástya 11., Röszke, Gézárt. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik. Lovaglás Kozma Ferenc díjugrató em­lékverseny, Hódmezővásárhely, 10.45. Nemzetközi fogathajtó verseny, a Kinizsi 2000 Rt. nagydíjáért, OB 1. forduló. Fábiánsebestyén, 9. Szabadidősport Matáv-Vivicittá-fútás (egyben a Fusd körül Szegedet akció áprilisi fordulója), Szeged, Dóm tér, 14. Teke Szuperliga, nők: GLB SE -Pécs, Szeged, Postás-pálya, 10. Férfiak: Snowfox Szeged-FTC, Szeged. Postás-pálya, 14. Tenisz Férfi Davis-kupa. Euro/Afrika zóna, II. csoport: Magyaror­szág-Monaco. újszegedi Gellért Szabadidőközpont, 11. Vízilabda OB I, nők: Carnex-Szentesi VK-Dunaújváros, Szentes, ligeti uszoda, 18.30. Országos I. osztályú utánpót­lás-bajnokság: SZVPS-Vasas, új­szegedi Sportuszoda. A serdülők 10.30-kor, a gyermekek 11.30-kor, az ifjúságiak pedig 12.30-kor kez­denek. Hétfő Labdarúgás Megyei III. osztály: Már­tély-Csanádpalota, Mártély, Pacs­kó, 16. Tartalékbajnokság: Szőreg n-Domaszék II., Szőreg, 17. NB Ill-as utánpótlás-bajnokság: HFC-Kalocsa, Hódmezővásár­hely, városi stadion, serdülők: 11, ifik: 13. Rögbi NB II: Szentesi VSC '91­esek-Kecskemét, Szentes, Spar­tacus-pálya, 13. Teremlabdarúgás NB I: HKFC '93-Szuperin­fó-Jászberényi Viktórió PD, Hódmezővásárhely, Hódtói sport­csarnok, 19.15. NB II, alsóház: Doma­szék-Csillaghegyi MTE, Doma­szék, sportcsarnok, 19.30. Kedd Karate Gyermek magyar bajnokság. Szentes, városi sportcsarnok, 9. Kerékpár Majális körverseny, Móraha­lom, Gazdasági iskola, 10.30. Labdarúgás Megyei I. osztály: Sző­reg-SZVSE, Szőreg, Madácsi, 17,ifik: 15. Megyei II. osztály: Csanyte­lek-Tömörkény, Csanyteiek, Kormányos, 17.

Next

/
Thumbnails
Contents