Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-20 / 92. szám
4 KAPCSOLATOK PÉNTEK, 2001. ÁPRILIS 20. Ságváris sikerek Munkatársunktól A Szegedi Tudományegyelem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának tanulói számos sikert értek el különböző tanulmányi versenyeken. Az országos középiskolai tanulmányi versenyen biológia tantárgyból 4. helyen végzett Farkas Ágnes (felkészítő tanára dr. Kánitz József), német nyelvből Varga Enikő 11. letl (felkészítő tanára Rixer Márta). A Nemes Tihamér országos középiskolai számítástechnikai tanulmányi verseny döntőjében Gyebnár Gábor 10. helyezést ért el (felkészítő tanára Fodor Zsolt). Az Európa kultúrája országos idegenforgalmi vetélkedőn az iskola csapata az első helyen "végzett, egy hetes angliai utazást nyertek: Földeák Dóra és Tary Péter (10. F), Bánkúti Albin, Tóth Rita, Kuti Eszter, Kováts Viktória és a Gurzó Anna (10. C). Felkészítő tanáruk: Krámli György né. Az országos angol nyelvű drámafesztiválon előadott Rómeó és Júlia jelenetével második lett a Balogh Tamás által felkészített csapat, melynek tagjai: Fehér Anita, Kenessey Judit, Szili Beatrix, Toldi Péter és Lehoczky Rita. Az Oktatási Minisztérium és a Microsoft által kiírt informatikai versenyen a gimnázium csapata llatkán Ajna, Marton József, Milassin András és Schreiner Csaba, felkészítő tanáruk Rozgonyi-Borus Ferenc - egy számítógépet, valamint egy egy hetes írországi tanulmányutat nyert. Marton József különdíjat is kiérdemelt. Megalakult a kamara magyar-jugoszláv tagozata Szabadon kereskedni Jugoszláviában jelenleg 200 törvény tervezete fekszik a parlament előtt, ebből ötven gazdasági jellegű. Hétszáz nagyvállalat vár a déli határainkon túl arra, hogy privatizálják - az egész jugoszláv gazdaság feltámadásra készül. A két ország gazdasági kamarája amint lehetett, lépett: felújították a kapcsolatokat, amit a minap Szegeden már együttműködési megállapodásban szentesítettek. Ugyanekkor, ugyanitt, hivatalosan is megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-jugoszláv tagozata, melynek szervezői, ügyintézői feladatait a Csongrád megyei kamara látja el. Parragh László, az MKIK elnöke szerint a jó kamarai kapcsolatok alapja az üzlet, melynek főszereplői maguk a vállalkozók. Ha a társult tagságból adódó projektekben közösen nem is vehet részt a két ország, az újjáépítési programokból mindenképpen. Az MKIK már nteg is tette ez ügyben a szükséges lépéseket. Milutin Csirovics, a Jugoszláv Gazdasági Kamara alelnöke lapunk kérdésére válaszolva, előbb számokban fogalmazott: a két ország közötti, 230 millió dolláros kereskedelmi forgalomban a magyarok részesedése négyszer nagyobb a jugoszlávokénál. S ehhez még vegyük hozzá a több tízmillió dollárra becsült turistaforgalmat is! - mondják a szomszédok. Nem véletlenül hangoztatta - igaz, általánosImmáron írás is rögzíti a két ország kamarája közötti együttműködést: az előtérben Parragh László és Milutin Csirovics, mögöttük Szeri István, a CSMKIK és Jójárt Miklós, a magyar-jugoszláv tagozat elnöke. (Fotó: Karnok Csaba) ságban - az alelnök: „nem a történelmünk, hanem a gazdaságunk alapján becsülnek bennünket az emberek...". A jövőbe vezető utakat valóságosan és képletesen is a Dunában, a Tiszában és az autópályában jelölik meg a jugoszlávok. A jogrendszer átalakítását nagy ütemben végzi a jugoszláv parlament, a privatizációs törvény elfogadása egy hónapon belül várható. Závoczky Pétertől, a Külügyminisztérium osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a múlt heti kormányfői találkozó után a gazdasági kapcsolatok terén is felgyorsulnak az események, melynek része a jelentős könnyítéseket tartalmazó szabadkereskedelmi megállapodás előkészítése is. Ő. F. Moziban - előfizetőinkkel Immáron hagyomány, hogy egy-egy, nagy sikerre számító film hivatalos bemutatója előtt előfizetőinket moziba invitáljuk. Szerdán este a Szeged Plazában működő Cinema City jóvoltából Jean-Jacques Annand, a Tűz háborúja és A rózsa neve című filmek rendezőjének új művét, a második világháború idején Sztálingrádban játszódó, Ellenség a kapuk előtt című alkotást nézhettük meg együtt. A mű Jude Law, Joseph Fiennes, Rachel Weisz, Bob Hoskins és Ed Harris főszereplésével kerül a mozikba, Szegeden már a nagyközönség is láthatja a romantikus elemeket sem nélkülöző háborús filmet. (Fotó: Karnok Csaba) e Westel-üzenet Kedves Olvasónk! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhivások mellett szivesen fogadja a 0630/218-11 -11 -es számra az SMS-üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! Késés. A szőregi buszokra talán nem vonatkozik a menetrend? Április 15-én az ötórás busz negyedórát késett, nehéz helyzetbe hozva ezzel a húsvétvasárnap hajnalban siető polgárokat - üzeni olvasónk. A Tisza Volán értesítése szerint aznap reggel az ügyeletes kolléga beteget jelentett, és a tartalék sofőr munkába állása negyed órát vett igénybe. A társaság ezúton elnézést kér a megvárakoztatott utasoktól, (ingyensms.hu) Természetes információk. A 30/3084-217-ről küldött sms-t olvasónk tudakolva: miért nem adunk hírt a napkeltéről és a napnyugtáról? Több horgászolvasónk meg azt kérdezi, hogy miért nem jelenik meg a Tisza vízállása? Szerdától ismét olvasható a vízállásjelentés a Délmagyarország időjárás-jelentésében, mától pedig a napkelte és a napnyugta is. Iilesiel a Kapcsolat (DM] ajánló fordfocus ajándék klímával már 2 790 OOO forinttól. MA A SOMOGYI-KÖNYVTÁR északvárosi fiókkönyvtárában (Gáspár Z. u. 6.) de. 16 órától: A szegcdi repülés történele címmel tartanak előadást. A MÓRA FERENC MÚZEUM I. emeleti kiállítótermében 16.30 órakor nyílik Magos Gyula festőművész emlékkiállítása. A tárlatol dr. Nagy Imre művészettörténész nyitja meg. A BAROSS-VEDRES ESTÉK KERETÉBEN 17 órakor a Horváth M. u. 2. sz. alatt a „Pályánk emlékezete" sorozatban Deák József egykori iskolatársunk tart előadást. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (Temesvári krt. 42.) 18 órakor „Színek és fények a kertvárosból" újszegcdi képzőművészek I. közös tárlata nyílik. A kiállítást dr. Tóth Attila művészeti író nyitja meg. A KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ mára tervezett programja az előadó halála miatt elmarad. A BIBLIOTÉKA KÖNYVTÁRBAN (Kálvária sgt. 14.) 18 órakor dr. Fülöp Sándor fogorvos a belső világ élményeiről tart előadást. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 9.30 és 19 óra között a Cora Kölyökklub, a gyermekház és a X. Weöres Sándor Színjátszó találkozó megyei döntője. A BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 19 órakor Szegedi Szalon: dr. Habermann Gusztáv: Rengey-Aigner Ferdinánd és kora című könyvének bemutatása. Az esten dr. Blazovich Lászlóval, dr. Ruszoly Józseffel, dr. Apró Ferenccel, dr. Zakar Péterrel, dr. Zombori Istvánnal Tandi Lajos beszélget. A KONZERVGYÁR KLUBJÁBAN 18 órától zenés-táncos nosztalgia est. (x) Minden fordfocus modell most ajándék klímával, 2 790 OOO forinttól kapható valamennyi Fordmárkakereskedósbenl • Az. akció 2001. éprés 1 és Június 30. között érvényes. • A fordfocus Ghia ©setében a klfma éra ajándék, vagy annak értékében tetszés szerinti extrák választhatók. • A feltüntetett ér a fordfocus Ambiente 1.4, 3 ajtós modellre vonatkozik (a hirdetésen tétható modeU Wusztréctó). 6728 Szeged. Dorozsmai út 48. Tel /Fax: 62 463-333 E-mail: lord@baunok.hu fordfocus Ma A FÜGGETLEN IFJÚSÁG Szegedi Szervezete baráli összejövetelt tart pénteken 19 órakor a Független Kisgazdapárt szegedi székházában Teleki u. 3. szám alatt. DR. ZLEHOVSZKY ILONA, a Munkáspárt jogtanácsosa 13-15 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a Hüvelyk u. 1. szám alatti volt barakkóvodában. AZ FKGP Csongrád megyei és Hódmezővásárhelyi alapszervezete rendezésében Hódmezővásárhelyen a Mozaik teremben (volt Terv mozi) Lánc u. 5. szám alatt 2001. április 20-án, 15 órai kezdettel dr. Tamás Károly FVM közigazgatási államtitkár tart előadást a 2001. évi agrártámogatásokról, valamint a magyar mezőgazdaság aktuális kérdéseiről. csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Illyés Szabolcs újságíróval oszthatják meg, aki 8 és 16 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefon-számon. Kiveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetó'irodáinkban. LM Veszélyben a platánok? Hegyi Gábor kertésztechnikus döbbenten látta, hogy a Széchenyi tér platánjai közt mély árkot ástak. Szerinte ezzel elmetszik a növények gyökereit, így a már eddig is kevés nedvességet kapott fák elpusztulhatnak. A városüzemeltetéstől megtudtuk, hogy nem fognak árkot ásni a fák közt, hanem optikai kábelt fektetnek úgy, hogy a felszín alatt egy apró lyukat fúrnak, amelyen keresztülpréselik a vezetéket. Az építkezést szakemberek véleményezték és nem találták veszélyesnek a fákra. Kandeláberek. K. B. telefonált a 20/426-252l-es mobilról. Húsvét előtt akciós kandelábereket vásárolt a szegedi Baumax Áruházban. A termékeket zárt dobozban vitte haza, s csak a kibontás után vette észre: négyből kettő törött. Az üzletben azonban elutasítóan viselkedtek és nem cserélték be a hibás árut. Kánai Csaba, a szegedi Baumax üzletvezető-helyettese ezt kizártnak tartja, hiszen a cég üzletpolitikája szigorúan ezzel ellentétes célokat fogalmaz meg, melyeknek minden körülmény között meg kell felelni. Ezúton is kéri a panaszost, hogy blokkjával személyesen keresse meg az üzletvezetést, hogy tisztázhassák az esetleges félreértést. Rossz pengék. Ó. K. J. olvasónk a 280-169-es hívószámról döbbenten vette észre, hogy évek óta jól bevált borotvapenge-márkájának csomagolása címkézetlen és rossz minőségű terméket takart. A fogyasztóvédelmi felügyelőség illetékese közölte, hogy ilyen és hasonló esetekben a fogyasztó a terméket a kiskereskedőnek visszaszolgáltathatja, aki köteles annak értékét megtéríteni. Ovisok segítése. - A tarjánvárosi körzet öt tagóvodájának dolgozói 150 ezer forintot ajánlottak föl az árvíz sújtotta Gulácsnak - mondta el Faragóné Spilák Éva. A pénzt már át is utalták, melyet a szabolcsi település óvodája és ovisai kapnak meg. Nyúlfarm. Csonka Miklósné olvasónk is csatlakozna a tegnap megjelent „Nyuszimenedék" című írásunk telefonálójához és szívesen fogadná a pusztulásra szánt állatokat tápéi nyúlfarmjára. Az érdeklődők a 496-785számon telefonálhatnak. miről írt a DM? A női testkultúra Amerika és Németország impozáns példájára a magyar közönség érdeklődése is egyre fokozottabb mértékben fordul azok felé a törekvések felé, amelyektől épségét és testi-lelki erőinek megnövekedését várhatja. Különösen a női testkultúra az, ami az utóbbi időben az érdeklődés előterébe lépett. A modern női testnevelés magyarországi megteremtője most megjelent könyvében szakszerűen ismerteti ennek, az Európában még csak egy-két évtizedes fiatal tudománynak fejlődését, szempontjait, legújabb irányait, és ismerteti elsősorban saját törekvéseit, összefoglalja azokat az eredményeket, melyeket úttörő munkásságával elért. A női szervezet nemi sajátságai és speciális életműködése szerint megkonstruált rendszer bontakozik ki előttünk, melynek középpontjában a torna áll. (1926) 50 éve Anyagtakarékosság a gyufagyárban A Szegedi Gyufagyárban nem új keletű az anyagtakarékossági mozgalom. Pár éve állandóan versenyben dolgozik a Szegedi Gyufagyár az ország másik két gyufagyárával. Ebből a versenyből a szegedi gyár került ki győztesen. Ezt az eredményt úgy érték el, hogy a kiselejtezett darabanyagokat is, a lehetőség szerint felhasználják, a rönkök hámozásánál levált fahenger vastagságát csökkentik, a faanyagot gondosan osztályozzák. Az anyagtakarékossági mozgalomban az újításoknak is nagy szerepük van. (1951) 25 éve Tanműhely a textilipari szakközépiskolának Értékes létesítménnyel gazdagodott az életrehívásának negyedszázados évfordulójára készülő Szegedi Textilipari Szakközépiskola. A több mint kétezer négyzetméter alapterületű tanműhely építését néhány hete fejezte be a Délép, és megkezdődött a helyiségek berendezése, a gyakorlati munka. A jókora csarnokban fonást előkészítő fonó, hurkoló- és konfekciógépek kapnak helyet. Ugyanott lesz fémipari, hegesztő-, lakatos-, kovács-, és szerelőműhely. (1976)