Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-20 / 92. szám
xéív^nöK isélüYQgsieiO \A avíöiöí ícdEynÉnioiíé 2 HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG PÉNTEK, 2001. ÁPRILIS 20. glóbusz AZ EZUSTTALCAS HASONLAT Egyesek Magyarországon azt szeretnék, ha ezüsttálcán megkapnák a nagybányai Aurai társaságot, miután előzőleg akciót indítanak felszámolása érdekében idézte a román sajtó Aurél Constantin llie román környezetvédelmi minisztert. A miniszter „érdekes kijelentést" tett a hónap végére Bukarestbe tervezett regionális nemzetközi csúcstalálkozó kapcsán. Leszögezte, hogy a Kárpát- és a Duna-medencei országok államfőinek részvételével tervezett találkozón nem lesz szó Románia és a környező országok közötti környezetvédelmi vitákról, llie szerint egyáltalán nem biztos, hogy a nagybányai Aurul ciánszennyezése miatt Magyarország perelni fogja a román államot. - Azt hiszem, az Aurul társaságtól kért kártérítés ügyében is engedni fog Magyarország, tekintettel arra. hogy egyeseknek Magyarországon milyen érdekeik vannak ezzel a társasággal kapcsolatban - tette hozzá. Kikövetkeztethető, hogy a románok nulláról akarnak indulni: mintha nem történt volna semmi. P. S. KATONAS BEISMERÉS. A jugoszláv hadsereg - első ízben - elismerte a nyilvánosság előtt, hogy egyes katonái háborús bűnöket követtek el Koszovóban. Erről Szvetozar Radisies ezredes, a jugoszláv hadsereg szóvivője beszélt. A Beta hírügynökség szerint Radisics közölte, hogy a hadsereg megkezdte minden olyan tagjának bírósági felelősségre vonását, akik ilyen cselekményeket követtek el. VESZTES PUCCSISTÁK. Burundiban feladták magukat csütörtök hajnalban azok a fiatal katonatisztek, akik egy nappal korábban sikertelen puccskísérletet hajtottak végre Pierrc Buvöyá elnök hatalma ellen. Cyrille Ndayirukiye burundi védelmi miniszter újságíróknak elmondta, hogy a zendülőket előzetes letartóztatásba helyezték. A államcsíny-kísérlet leverése során senki sem halt meg, és sebesültek sincsenek - írja a Reuters. ÁTTÖRT SZERB ÜTTORLASZOK. A koszovói nemzetközi békeerő (KFOR) csütörtökön reggel áttörte a tartomány északi részén fekvő úttorlaszokat. amelyeket szerb lakosok két nappal korábban emeltek az ideiglenes ENSZ-igazgatás által létesített vámellenőrző pontok miatti tiltakozásul. ÉSZAK-KOREAI ATOMBOMBA. Észak Korea valószínűleg rendelkezik egy-két atombombával - jelentette ki John McLaughlin, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatóhelyettes. McLaughlin szerint miután a jongbjoni atomerőműnél korábban végzett tevékenységét a phenjani rezsim 1994-ben - nemzetközi megállapodás alapján - befagyasztotta, továbbra sem lehet leltár szerint pontosan kimutatni, hová tűnt bizonyos mennyiségű plutónium, amely ÉszakKorea birtokában volt. BIZTONSÁGI TANÁCS. A Biztonsági Tanács elítélte a Libanon és Izrael között kijelölt kék vonal körüli erőszakos cselekményeket. A testület tagjai felszólították a konfliktusban érintett feleket, hogy tartózkodjanak a hasonló lépésektől. A Biztonsági Tanács támogatásáról biztosította az ENSZ főtitkárának hétfői nyilatkozatát, amelyben Kofi Annán a kék vonal tiszteletben tartására szólított fel és politikai tárgyalások felújítására szólított fel. Külföldiek földvásárlása Elfogadható átmenet? Varsó (MTI) Az Európai Bizottság május elején 5-10 éves átmeneti tilalmat fog javasolni a termőföldek, erdők és hétvégi telkek külföldi állampolgárok által történő megvásárlására az uniós csatlakozás után Lengyelországban, Magyarországon és Csehországban írta csütörtökön a Rzeczpospolita című lengyel napilap. Csehország és Magyarország 10-10, Lengyelország pedig 18 évi átmeneti mentességet kért a külföldiek földvásárlásának engedélyezésére. Lengyelország emellett 5 évi mentességet szeretne a beruházási területek eladására is. A jelenlegi svéd EU-elnökség a kompromisszumos javaslat mellett van, mert csak így lehet az idei nyárig lezárni a tőke szabad áramlásáról szóló fejezetet, és ezzel áttörést elérni a csatlakozási tárgyalásokon, ahogyan azt Stockholm megígérte - jelentette a lengyel napilap brüsszeli tudósítója. Áz Európai Bizottság szerint a külföldiek földvásárlására csak egyféle szabályozás lehetséges valamennyi tagjelöltnél, ha nem akarnak előnyben részesíteni egyeseket mások költségére. A tilalmi időszak felső határa 10 év lenne, míg az alsó határ nem lehetne kevesebb 5 évnél. Március végén a tizenötök ilyen hosszúságú tilalmi időszakban állapodtak meg ugyanis Ciprus esetében a hétvégi telkek eladására vonatkozóan. Martonyi a státustörvényről Nemzeti összetartozás Budapest (MTI) A nemzeti összetartozás törvényének nevezte Martonyi János külügyminiszter a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatot csütörtökön a parlamentben elhangzott expozéjában. Hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat beterjesztésének azért most jött el az ideje, mert létrejött a magyar külpolitika három fő célkitűzésének, az euroatlanti, a szomszédsági, s a nemzetpolitikai céloknak a szerves egysége, és ez egyértelművé vált a határon túli magyarság számára is. - Beértek tehát tíz év magyar külpolitikájának a gyümölcsei - hangoztatta Martonyi János. A magyar diplomácia vezetője rámulatott arra, hogy a három célkitűzés tekintetében, lényegi kérdésekben konszenzus van a parlamenti pártok között. Kiemelte, hogy a kormány nemzetpolitikájának fő célja, hogy a határon túli magyarság megőrizze nyelvét, kultúráját, nemzeti önazonosságát, és otthon érezze magát a szülőföldjén. Történelmi jelentőségű körülménynek nevezte Martonyi János, hogy Magyarország valamennyi szomszédjával baráti, jó kapcsolatba került. Martonyi János külügyminiszter tiz év gyümölcseiről beszélt. A háttérben Ader János, az Országgyűlés elnöke. (MTI Telefotó: Kovács Tamás) Román álláspont Bukarest (MTI) A román hatóságok speciális minisztériumközi bizottságot állítottak fel a tervezett magyarországi státustörvény elemzésére - jelentette be Tatiana Maxim, a román külügyminisztérium szóvivője. A bizottságban a külügyminisztérium, a belügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium, a közigazgatási minisztérium és a tájékoztatási minisztérium képviselői foglalnak helyet. A szóvivő szerint a bizottság egy sor kérdést fogalmaz majd meg a tervezett magyar státustörvény kapcsán. A román külügyminisztérium konzultációt szeretne kezdeni a magyar külügyminisztériummal, s ennek keretében ki akarja fejteni álláspontját a törvényről. Kisgazda menetrend Budapest (MTI) Önmagát zárja ki az FKGP-ből az, aki az illegitim reform polgári platform által meghirdetett nagygyűlésen vesz részt május 5-én Budapesten - közölte sajtótájékoztatón Torgyán József pártelnök, a kisgazdapárt országos elnökségi ülésének szünetében. Hangsúlyozta: az FKGP törvényes nagygyűlésének és nagyválasztmányának ülése Cegléden lesz. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: nem fordult meg a fejében, hogy lemond, és nincs még kész a nagygyűlés forgatókönyve, amelyben szerepelhet az ő megmérettetésére vonatkozó napirendi pont. - Ha a tagság bizalmát nem élvezném, akkor egy pillanatig sem szeretnék pártelnök maradni, de a helyi, a megyei és az országos vezetők bizalmát élvezem szögezte le Torgyán József. Kérdéses kérdések Budapest (MTI) A szocialista párt elnöksége állást foglalt arról, hogy az MSZP kezdeményezzen népszavazást „alapvetően a keresztülerőszakolt Munka törvénykönyv-módosítással összefüggésben" - jelentette be Nagy Sándor elnökségi tag. A politikus jelezte: az elnökség hétfőn véglegesíti és nyújtja be az Országos Választási Bizottsághoz kezdeményezését, így arról még nem tud felvilágosítást adni, hogyan szólnak majd pontosan a népszavazásra bocsátandó kérdések. Annyi azonban már most valószínűsíthető, hogy a Munka törvénykönyvének módosítása mellett a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban is fogalmaznak meg kérdést a népszavazási kezdeményezésükben. A Munka törvénykönyvével kapcsolatos kérdés Nagy Sándor szavai szerint a munkaidő megszervezésével összefüggő szabályok megváltoztatására vonatkozik majd, amely az ellenzéki párt értékelése alapján megfosztotta a munkavállalókat a garantált heti két pihenőnaptól, illetve attól a biztosítéktól, hogy ezek közül az egyik vasárnapra essen. röviden EGYHÁZI OKTATAS. Önmagunkhoz, a lehetőségeinkhez és a történelmi előzményekhez képest nagy sikertörténet a mögöttünk hagyott tíz év az egyházi oktatási intézmények szempontjából, de ez még mindig kevés - e gondolat jegyében nyitotta meg Orbán Viktor miniszterelnök az egyházi oktatás tapasztalatait áttekintő konferenciát csütörtökön a Parlamentben. Elhangzott, hogy napjainkban az egyházak az óvodától az egyetemig összesen 463 oktatási intézményt tartanak fenn Magyarországon. GYŐRI KEKSZ. Győr város csatlakozik a Danone termékek nemzetközi bojkottjához, s mozgalmát mindaddig folytatja, amíg a francia Danone cég nem áll el attól a szándékától, hogy bezárja a győri kekszgyárat - közölte a város polgármestere. Balogh József bejelentette: a franciaországi gyárbezárások elleni tiltakozáshoz kapcsolódva polgári engedetlenségi mozgalmat kezdeményez, felkéri a város és az ország lakosságát, intézményeit, hogy ne vásároljanak Danone termékeket, ameddig a francia cég nem vonja vissza döntését a gyár bezárásáról. ÚJ ELNÖKI PÁLYÁZAT. A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényben foglaltaknak megfelelően a Magyar Rádió kuratóriumának elnöksége új pályázatot írt ki a közszolgálati intézmény elnöki tisztségére - közölte Szadai Károly, a kuratórium elnöke. Aj. új pályázati felhívás tartalma megegyezik a korábbi pályázati felhívásban foglaltakkal. IMRÉDY A SZÓVIVŐ. Szóvivőt neveztek ki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban - közölte a tárca sajtóosztályának megbízott vezetője, Bartos Tiborné. Az új beosztást Imrédy Szabolcs tölti be, aki ezt megelőzően a miniszteri titkárságon dolgozott. Masped és Tiszaport Budapest (MTI) A Masped-csoport a közelmúltban egymilliárd forintot fordított ingatlan- és üzletrész-vásárolásokra - közölte Kautz István, a csoport elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: ebből az összegből 500 millió forintot költöttek a szállítmányozási szakmával összefüggő ingatlanok és üzletrészek vásárlására. Ennek része a záhonyi átrakón található 70 hektáros ingatlan megvétele, ahol logisztikai központot alakítanak ki. Emellett az Észak-pesti Logisztikai Központ szomszédságában egy újabb 70 ezer négyzetméteres területet vásároltak meg. A szegedi kikötőfejlesztésére 100 millió forintos alaptőkével létrehozták a Tiszaport Kft.-t. Kautz István közölte: a múlt év decemberében a Masped 5 százalékos üzletrészt szerzett az önkormányzati tulajdon megvásárlásával a Hungarocamion Rt.-ben. m tőzsde A hazai tőzsde forgalma a mai napon hosszú idő óta először közelítette meg ismét a 10 milliárd forintot, bár az árfolyamok már korántsem alakultak ilyen kedvezően. A BUX szinte folyamatos csökkenés után végül több mint 100 ponttal előző napi záró értéke alatt fejezte be a kereskedést, így a 7000 pont viszonylag hamar elesett. Történt mindez annak ellenére, hogy tegnap már nem volt alkalom a Fed kamatcsökkentés beárazására. Az OTP, a MOL és a Richter árfolyama 2-3 százalékkal csökkent, a blue chipek közül egyedül a Matáv tudott emelkedni valamelyest. A Titász árfolyamát - és forgalmát - egy átkötés repítette az egekbe, míg a ma profit warningot közzétevő Pick pár tízmilliós forgalom mellett 3 százalékot gyengült. Mivel a Fed váratlan, 50 bázispontos kamatcsökkentését már tegnap beárazták az európai tőzsdék, így a mai napot előreláthatólag enyhe csökkenéssel zárják a kontinens fóbb részvényindexei. Amerika bár bizonytalanul nyitott, az európai zárás környékén egyre inkább emelkedő trend rajzolódik ki. A negyedéves vállalati eredmények zömében továbbra is kellemes meglepetésekkel szolgálnak, így folytatódni látszik az erősödés. Az euró a nap végére felkapaszkodott 89 dollárcent közelébe. Részvény Záróárf. (Ft) Forg. (mFt) Változás BCHEM 5250 424 -3,49% Égis 9500 155 0,00% MATAV 955 4501 +1,70% MOL 4270 742 -2,06% OTP 14760 1090 -3,15% RABA 2 HM) 7 -0,47% Richter 16700 599 -2,91% BUX 6990 -108 pont -1,52% M ConCorde Tel.: (62) 484-222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2(XX>. 1999, 1998 „Az év brókercége" (Budapesti Értéktőzsde) DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG Főszerkesztő: SZHTEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS. SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KF.CZER GABRIELLA (életmód. kultúra, mellékletek). MISKOLCZI RÓBERT (fotó). OLÁH ZOLTÁN (hír és információ). SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szcrkcsaóségvezetfi: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkeszlfiség: 6720 Szeged. Stefánia 10.. Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged. Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkeszl6ségi titkárság: 62/567-800. l-'as 62/567-881. Sportrovat: 62/567 882. E-mail: srerkeszloseg@dclmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely. Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó. Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel 63/401-024. Te-l /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád. Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. Hirdetés: Fő u. 20-24. Tcl./fax: 63/483-656 • KIADJA A DÉLMACiYARORSZÁG KFT. • Ügyvezető igazgató: RÁSKAI-KISS ZSOLT. Kiadói titkársági fax 62/442-958 • Kereskedelmi igazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Hirdetésfelvétel: 62/567-832. 62/567-810. Fax: 62/567-8§5. Hirdetési zöldszám: 06-80/820-220 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged. Kálvária sgl. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési verető: KÖTI ZOLTÁN Terjesztés: 62/567-864 Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. • Előfizetésben terjeszti a Délmagyarország Kft. • Előfizetési dfj egy hónapra 1059 {Délmagyarországi, 940 Ft (Délvilági • Áros terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0I33-025X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.