Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-13 / 87. szám

6 HELYI TÜKÖR PÉNTEK, 2001. ÁPRILIS 13. SZDSZ-vélemény a helyi médiapiacról Veszít a város Nagy Bandó András régi és mai énje Visszatérés a kezdetekhez Nagy Bandó András: Még most, ötvenhárom éven túl is megmaradt a játékos kedvem. (Fotó: Schmidt Andrea) - Az ember egész éle­tében egy könyvet ir, még akkor is, ha százat ad ki - mondja Nagy Bandó András. Az ismert humorista holnap dél­után három órától a Szeged Plazában lévő Alexandra könyváru­házban dedikálja a ta­valy megjelent Családi szókincstár és az újra ki­adott Úton-útfélen cimű könyveit. - Honnan merítette a Családi szókincstár ötle­tét? - Úgy gondolom, az olyan emberek, mint mi, akik szín­padra ítéltettünk és játszha­tunk, gyerekek maradunk. Még most, ötvenhárom éven túl is megmaradt a játékos kedvem. S ez a könyv is egy játék. A szülő és a gyerek kö­zötti kommunikációt segíti és a kicsik szókincsét bővíti. A könyv kétezer, kétsoros versból áll, mindegyik vers egy-egy címszóhoz kötódik. A verseket a gyermek továb­bi két sorral egészítheti ki, leírva saját gondolatait az adott kifejezésről, mellé pe­dig rajzot készíthet. Jellemzó módon futás közben jött az ötlet, amikor a hegymászóról kitaláltam ezt a kétsorost: Hegytetón kaptató, kőutat koptató. S elgondolkodtam azon, hogy annyi mindent el lehet mondani Örkényi tömö­rítéssel. - A másik könyv címe alatt az olvasható, hogy szűkített-bővített kiadás. Mit ért ezen? - Tizenöt évvel ezelőtt je­lent meg az Úton-útfélen című kiskönyvem, amelyben összefoglaltam gondolatai­mat a humorról, a szakmám­ról és az életről, s a szöveg­be beleillesztettem az írásai­mat. Mivel a könyvet akkor száznegyvenezren megvet­ték, az Alexandra Kiadó tu­lajdonosa most felvetette, hogy adjuk ki újra. Azt azonban nem vállaltam, hogy tizenöt év elteltével ugyanúgy jelenjen meg, ezért átdolgoztam. Egy-két részt, amit ma már nem tar­tottam aktuálisnak, kivettem, azóta született jó néhány írá­somat viszont beletettem. Az elsó száz oldal így teljesen új, mert a könyvet a mai énemből indítottam el, visszagondolva a tizenöt év­vel ezelőtti önmagamra. - Milyen különbséget lát az akkori és a mostani énje között? - Ahogy végiglapozgat­tam a régi könyvet, rájöttem, hogy az ember egész életé­ben egy könyvet ír, még ak­kor is, ha százat ad ki. A mű átdolgozása alatt rádöbben­tem, hogy vannak olyan alapvetések, amelyek ma is igazak. Például az, hogy csak megvilágított teremben lépek föl, mert a közönség­gel úgy lehet beszélgetni, ha látjuk egymást. Az akkori és a mai Nagy Bandó között egy lényegi változást mégis észrevettem. A szocializ­musban más gondolkodó ér­telmiségiekkel együtt annak a gumikarámnak, mozgási térnek a tágítása volt a cé­lom, amelyben éltünk. Ezzel szemben most a visszatartó erő működik, vagyis a ren­delkezésre álló tág területen belül ügy kell mozognom, hogy ne sodródjak a szél­sőségek felé, s úgy mondjak kritikus véleményt a világ­ról, hogy senkit ne bántsak meg, ugyanakkor elgondol­kodtassam az embereket. - Készül-e újabb Nagy Bandó-produkció ? - Ma már szívesebben ülök otthon és írogatok. Most elkészült egy munkám a következő címmel: Könyv azoknak, akik utálnak ol­vasni. Ez részben humoro­san és önkritikusan szembe­síti az olvasót saját énjével, a másik része pedig afelé te­reli, hogy mégiscsak érde­mes olvasni. Ezenkívül ké­szül a Konzílium című pó­diumműsorom, amely a lé­lek világát járja körbe. Ez­zel vissza akarok térni ah­hoz, amivel Szegeden kezd­tem. Annak idején a pódi­umműsoraimat azért írtam, hogy nyolcvan percen ke­resztül egy pódiumon állva, egyedül bemutassak valamit az embereknek. Ma a kaba­ré másról szól. Árubemuta­tókon, bálokon, cégrendez­vényeken lépünk fel és szó­rakoztatnunk kell. Régen vi­szont a klubokban jöttek össze az emberek, akik egyet akartak: együtt gon­dolkodni, amibe belefért egy humoros est is. Ehhez visszatérni nagy bátorságot igényel. De talán idővel át­billen az emberek gondol­kodása, és ráébrednek, hogy a napjainkban elterjedt mu­lattató szórakozáson tűi lé­tezik másfajta kikapcsoló­dás is. Hegedűs Szabolcs Az önkormányzat elve­szítette a helyi közszolgá­lati tévét, amelyet hosszú évek alatt épitett fel - ez a summázata az SZDSZ szegedi szervezetének a helyi tévé tulajdonosvál­tásáról. A történet a vége felé kö­zeledik, hiszen a lényeges döntéseken túl vagyunk, leg­feljebb vagyoni kérdésekben akad néhány elvarratlan szál - mondta Nagy Sándor ön­kormányzati képviselő, a sza­baddemokraták szegedi szer­vezetének elnöke a városi té­vé tulajdonosváltásáról teg­nap tartott sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy 2000 nyarán a szegedi közgyűlés háta mö­gött, de a polgármester tudtá­val állapodott meg a városi televízió (vtv) és a Partiscum 2000 Kft., hogy közösen in­dulnak a vtv frekvenciájára meghirdetett pályázaton és ha nyernek, kereskedelmi televí­zióként közösen készítenek műsorokat. A konzorcium volt az egyedüli pályázó - és nyert. A közgyűlés kész hely­zet elé állíttatott, az volt a kérdés, lesz műsor, vagy nem. A vtv és a Partiscum közös cége, a Szeged TV márciustól szolgáltat műsort. Az SZDSZ szerint a város ezzel részben privatizálta a helyi televíziózást, de úgy, hogy nem kapta meg a koráb­ban kiépített piaci részesedés, a megszerzett hirdetők, a „be­vezetett" televízió ellenérté­két. A város egy fillért sem kapott, hiszen közös céget alapított a Partiscum 2000­rel. Vagyis ennek az értéknek a felét (az új cégben felerész­ben tulajdonos) végleg el­vesztette. A múlt heti közgyűlés az új cég alaptőke­emeléséről döntött, amihez a Partiscum 2000TKft. tíz millió forint készpénzzel járult hoz­zá, a vtv pedig körülbelül ugyanilyen értékűre becsült műszaki berendezéseinek ap­portjával. A vtv felügyelőbi­zottsága nem támogatta a tőkeemelést. Nem tudni, mi lesz a vtv archívumával, amelynek értékét a közhasznú társasággá alakuláskor több tízmillióra becsülték. Nem tisztázott a kábelsors, ha me­görökli az új cég, a város is­mét jelentős értékről mond le. A nem apportált ingóságokat, műszaki berendezéseket, bér­leti jogokat a Szeged TV ma is használja, de nem ismeretes az ellentételezés. Nagy Sán­dor szerint, ha a Szeged TV­nek sikerül átvennie az MTV Rt. szegedi stúdiójának egyes feladatait, amiről már régóta terjednek hírek, akkor a ma­gántulajdonos csekély befek­tetéssel nyer egy állami és ön­kormányzati pénzekből hosszú időre stabilan finanszí­rozott médiavállalkozást, a Fidesz nyer egy vele baráti helyi és körzeti tévét, az ön­kormányzat pedig már el is veszítette az általa felépített helyi közszolgálati televíziót. A napokban Szegedi Élet címmel jelent meg a volt Sze­gedi Extra. Ennek kiadójától, a Partiscum 2000-tól a hirde­tési lap 49,8 százalékos, 2,2 millió forint névértékű tulaj­donrészét tavaly tavasszal vá­sárolta meg az önkormányzat 14 millió forintért, ami a sza­baddemokraták véleménye szerint túl nagy ár. A lapban a fideszes önkormányzat műkö­déséről szóló „pozitív" hang­vételű írások jelennek meg. S. E. Szeged, Dettre J. u. 12. Tel./fax: 62/427-340. MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓJÁNAK ÉS ÜZLETI PARTNERÉNEK KELLEMES HÜSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁN A Minden húsvéti asztali dísz, kellék és kiegészítő mától, 40% engedménnyel kapható. - 40% Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk! Ne feledje beváltani ÁFA utalványát! Pénteken 20.30-ig nyitva. SKÁLA CENTRUM CENTRUM SZEGED Szeged, Tisza L. krt. 49. Egy szem legény a nyugdíjasklubban Ünnepel a domaszéki Jázmin A polgármesteri hivatalban egy-egy cserép virággal köszöntötték a klub tagjait. (Fotó: Karnok Csaba) A napokban ünnepelte egyéves születésnapját a domaszéki Jázmin Nyug­díjasklub. A harmincfős csapat egyetlen férfiújá­nak, Fürtön Ferencnek igen jó dolga van, hiszen közel harminc asszony veszi körül. A jázminosok népszerű magyar nóták mellett számos saját szer­zeményt is előadnak falu­napokon, Szomszédoló­kon. Tavaly áprilisban alakult meg Domaszéken a Jázmin Nyugdíjasklub, Nyári Szil­veszterné vezetésével. A kö­zel harmincfős tagság hetente több alkalommal is összejár. Föllépésekre pórbálnak, új da­lokat tanulnak, azért egy kis pletykára, receptcserére is marad idő. - Mi is költöttünk már jó néhány dalt, nemcsak a szülé­inktől, nagyszüleinktől hallot­takat énekeljük - mondta Tombácz Gézáné. Saját szer­zeményük például a Szeptem­berre megérik a jó szóló... vagy az Asszony kórus csilin­gelő hangján... Ha pedig falu­juktól távol lépnek föl, akkor többnyire a Domaszéki asszonykórus... című nótájuk­kal köszöntik a hallgatóságot. Az ásotthalmi nyugdíja­sokkal igen jó kapcsolatban vannak. Már vendégeskedtek náluk, s az ásotthalmiak sze­repeltek már domaszéki ren­dezvényen. A jázminosok da­lait hallhatta már a böllér- és falunap, illetve a Szomszé­doló közönsége is. - Ha nem énekelünk, ak­kor egy kicsit pletykálkodunk - mosolygott Oltványi Antal­né. Miről is beszélgethetne egymással harminc hölgy. mint a férjeikről és persze re­ceptekről. Már több tucat fi­nomság elkészítési fortélya cserélt gazdát az elmúlt egy évben. A hajdani ételeket ke­resik, így többek között a ke­mencében sült, foszlós fonott kalács és túrós lepény leírását. A csapat egyetlen férfiújá­nak, Fürtön Ferencnek jó megy a sora. Az asszonyok körülrajongják, kedveskednek neki. Feri bácsi a legutóbbi röszkei Szomszédolón igen elemében volt. Sárga ingjében játszotta a részeget, míg a kó­rus vidám borosnótákat éne­kelt. - A föllépések közti szüne­tekben szívesen kirándulunk ­vette át a szót Farkas Ferenc­né. Tavaly nyáron fölkeresték a gyulai fürdőt, de eljutottak már a pécsi állatkertbe és a Margit-szigetre is. K. T. Táncosok sikere Deszken Munkatársunktól A ül. Maros menti fesztivál utolsó fordulóját rendezték meg a napokban a deszki fa­luházban. Néptánc kategóriá­ban elsó helyen végzett az ül­lési Fonó Néptáncegyüttes gyermekcsoportja. Második lett a mórahalmi Fülemüle, harmadik pedig a zsombói Ga­raboly. Különdíjat kaptak a ti­szaszigeti általános, a mind­szenti művészeti iskolások, il­letve az ásotthalmi Talentum 2000. Művészeti Iskola nö­vendékei. Az egyéb tánc kate­góriájában a fölényes deszki siker született. Első helyen vé­geztek a helyi társastáncosok, a második és a harmadik he­lyet pedig a GM Alapfokú Táncművészeti Iskola növen­dékei szerezték meg.

Next

/
Thumbnails
Contents