Délmagyarország, 2001. április (91. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-11 / 85. szám

SZERDA, 2001. ÁPRILIS 11. EGY SZÁZALÉK III. Adócsalás: a szükséges rossz Sokan megbocsátható mulasztásnak tartják Megoszlanak a véle­mények arról, helyte­len-e, ha egy adófizető nem vallja be teljes jö­vedelmét azért, hogy kevesebbet kelljen befi­zetnie az államkasszá­ba. Többek között ez derül ki a Társadalom­kutató Intézet adózási szokásokról készített felméréséből. A felnőtt lakosság több­sége egyértelműen elítéli, ha bármely honfitársa eltit­kolja jövedelmét, vagy an­nak egy részét. Ezzel szem­ben minden ötödik magyar­nak az a véleménye, hogy a közterhek alól való kibújás bocsánatos bűn. Mint az a grafikonon is látható, a fel­mérésben részt vevők négy­féle választ adhattak arra, miként vélekednek az adó­csalásról. E kategóriák sze­rint közel negyven százalék helyteleníti a jövedelemadó fizetésének elmulasztását, 35 százalék nagyon elíté­lendőnek tartja e magatar­tást, míg a megkérdezettek 20 százaléka a „kicsit hely­telenítem" kategóriát jelölte meg, és valamivel több mint 5 százalék egyáltalán nem tarja helytelennek a közteherviselés alóli kibú­jást. A tanulmányból az is ki­derül, hogy az adózási mo­rál különböző a társadalom egyes rétegeiben, például életkor, jövedelem, s foglal­koztatottsági státus szerint. Az adófizetés elmulasztását legszigorúbban a nyugdíja­sok túlnyomó része ítéli el, őket követi a munkanélküli­ek és az alkalmazotti jogvi­szonyban dolgozók egyhar­madnyi tábora, amely kis mértékben helyteleníti a mulasztást. A monitorvizs­gálat arra is rámutat, hogy adózási szempontból vajszí­vűek az önfoglalkoztatók és a vállalkozók, e csoport megkérdezettjeinek közel fele szerint: aki néha elfe­lejt adót fizetni, az nem fel­tétlenül bűnös, lehet hogy túlhajszolt vagy pusztán fe­ledékeny. O. K. K. Vélemények a be nem fizetett jövedelemadóról K^Ht*- Á (százalékos arányban] nem helytelen helytelen .áf Forrás: íárki Az internetevolúcióban bármelyik lépcsőről indulhat, és minden szintről van továbblépés! Elélép*­Email nor ződí slervazeteket. hurutokat juttUhat tl bártuni a világon. i fu üMqik KjU*-s ­E-commerce Mos&nin ti íjtaao Flektronüniií.i válik a lernskaiOa. énnw virtuális aniftaaa van. aiinnnan bárti tinimkor ifectliat Negyedik Égés ­E-business Az Ön cege részese egy virtuális piactérnek, ahol a legnagyobb vállalatok partnere lehet. Az üzleti életben a technológiai fejlődés létszükségletté vált. A CISCO SYSTEMS és a MATÁVnet - az internet­technológiák vezető hazai, illetve nemzetközi szakértői - célul tűzték ki, hogy a kis- és középvállalatok számára olyan homogén termék- és szolgáltatáscsomagokat kínáljanak, amelyek segítségével még az internettechnológia csúcsa sem marad a nagyvállalatok kiváltsága. Az internet: • költségmegtakarítást eredményez • egyszerűen és sokrétűen alkalmazható • dönthet a konkurenciaharc sikeréről • előnyt biztosít versenytársaival szemben A réulctsktt megtalálja wtlotaa tankon, vagy hívja a tanti ingyanas telefonszámot! Cisco SYSTEMS EMPOWFRINU THE INTERNET GENERATION"1 WWW.INTERNETEVOLUCIO.HU ZÖLD SZÁM: 06 80 42 00 42 MATAVlim Az üzletet /jmmMá»lendületbe hozni Hirdetés az, amikor a kereskedelem beszélgetni akar Reklámban utolértük uuripát A Csongrád Megyei Kereskedelmi Kamara reklámklubjának vendé­ge volt minap Levendel Ádám, a Magyar Reklám­szövetség elnöke. A szak­emberrel többek között arról beszélgettünk, érett­e a magyar fogyasztó a globális reklámra, és jó úton haladnak-e azok a hazai cégek, amelyek szí­vesen költenek reklámra. - Az emberek közel fele úgy tartja, a reklámok feles­leges dolgok megvásárlá­sára buzdítják a vásárló­kat. Mi a véleménye erről? - Kétlelkűek vagyunk a reklámokat és az egész piac­gazdaságot illetően. Jó, hogy sokfajta áru van az üzletek­ben, ugyanakkor sokan fanya­lognak, hogy beköltözött az életünkbe a reklám. Ezzel úgy vagyunk, mint az ipari terme­léssel: nem tetszik, hogy hihe­tetlen gyorsul, de elfogadjuk, hiszen tudjuk, hogy ipar nél­kül éhen halnánk. - Elfogadjuk, vagy eltűr­jük a reklámot? - Nincs nagy különbség. Az elmúlt évek piaci átalaku­lásának az lett az eredménye, hogy ami nem az üzleti racio­nalitások szerint működött, azt a gazdaság mára kidobta magából. Nincs ez másként a reklámmal sem, amire egy­szerűen szükség van. A ver­sengő piac követeli ki magá­nak ezt a fajta kommunikáci­ót. A reklám nem más, mint amikor a kereskedelem be­szélgetni akar. Hogy elfogad­juk-e, az azon múlik, milyen a reklám minősége. - Európai átlaghoz képest jó a reklámtűrésünk. Va­jon a reklámok jók-e? - Minden reklámról el­dönthetjük, hogy szelleme­sek-e, tetszenek-e színesek-e ötletesek-e. Ezek alapján van­nak amelyeket kifejezetten szeretünk és vannak, ame­Levendel Ádám: Nem szabad, hogy a reklám túlhasználjon minket. (Fotó: Karnok Csaba) NÉVJEGY. Levendel Ádám, az ELTE szociológia szakán szerzett diplomát, majd dolgozott a Magyar Rádió és Televízió Tömegkommunikációs Kutatóköz­pontjában. Neve összefonódott a Szonda Ipsosszal: a média- és közvélemény-kutató intézetnek alakulása, 1990 óta igazgatója. Több mint 25 éve tanít hazai és külföldi egyetemeken, számos könyvet írt és folyóira­tokban publikált, tavaly november óta a Magyar Reklámszövetség elnöke. lyektől idegesek leszünk. Ez utóbbiak untatnak bennünket, ezerszer láttuk, rossz időben térnek be az életünkbe. Tipi­kus példa erre a vacsora köz­beni intimbetét-reklámblok­kok sora, és rendkívül bárgyú­ak azok a mosóporreklámok is, amelyek erőltetett poénjait többszázadjára látjuk. Ezek a reklámokat a fogyasztó nem szereti, de megszokja. - A felmérések szerint ezek a reklámok hatéko­nyak. Mi lehet ennek az oka? - Amikor tíz évvel ezelőtt elkezdtünk reklámhatékony­sági mutatókat mérni, akkor is és mostanában is azt mutatták az eredmények: ami tetszik, nem biztos, hogy jól műkö­dik. A globalizálódó gazdaság miatt a reklám is globálissá kezd válni. Ugyanarra a mo­sóporra ritkán csinálnak or­szágok szerinti változatot, a kulturális, mentalitásbeli kü­lönbségeket sok esetben úgy hidalják át a reklámozó cé­gek, hogy bődületes menny­iségben zúdítják a piacra eze­ket a blokkokat. Ezért lehet­nek jók az ilyen termékek reklámok mutatói. Ezzel a ténnyel együtt egy reklámnak azonban nem csupán annak kell megfelelnie, hogy egy konkrét üzletet eladjon, ha­nem tekintettel kell lennie a reklámtűrésre is. Nem szabad, hogy az emberek úgy érezzék, túlhasználja őket a reklám. Éppen ezért kitalálódott a pia­con az önszabályzó reklám­testület, amelyben maguk a reklámos cégek álltak össze, hogy bizonyos etikai kódexet létrehozva be is tartsák azt. - Az elmúlt három évben igazi nagy botrányok nem voltak a hazai reklámpia­con. Ez az etikai kódexnek köszönhető? - Túlnyomórészt igen, de a piac is szabályozza önmagát. Minden, ami ilyenkor el szo­kott hangzani - a Cosmopoli­tan „melltartó" reklámja, vagy az óriásplakáton ásító pápa ­az három évvel korábban volt. A reklám minőségének jobbí­tása mellet ma inkább a mennyiségi mértékre van szükség. - Ez a mennyiségi verseny mekkora piacot jelent? - A szűken vett reklámpia­con különböző számok lebeg­nek: az a nettó költés, ami a médián keresztül beáramlik 100-120 milliárd forint körüli. Megjelennek 200-230 milli­árd forint körüli adatok is, ezek már magukban foglalják a különböző kedvezmény nél­küli költéseket. A döbbenetes nem ez, hanem hogy ezek a pénzek több ezer milliárdos kereskedelem mozgatásában játszanak szerepet. - A fogyasztó elfogadta, a reklám szükségességét, de tudják-e a kereskedelem kisebb résztvevői is, mit ér a reklám? - Szerencsére a „nem rek­lámozok, mert túl drága" típu­sú vélemények kimentek a di­vatból. Szeged jó példa, itt kis és nagy cégből egyaránt sok van. Ha körülnézünk, a rek­lám szorosan kapcsolódik az egész városképhez, a keres­kedelemhez, és itt ugyanúgy érvényesül a reklámszükség­let. Magyarország egyetlen térségének sincs szégyellniva­lója. Katkó Krisztina A Gazdaságkutató Rt.-nek az ABN-AMRO és K & H Bank együttműködésével ké­szült legfrissebb előrejelzése szerint 2001. elején folytatód­nak a tavalyi év második felé­ben kialakult tendenciák. A kutatók ígérik: változatlanul lassul a növekedés, gyorsul a keresetbővülés, nem csökken az infláció, romlik a külkeres­kedelmi és a fizetési mérleg, valamint folytatódik a tőke kiáramlása. Ennyi jó hír után meg kell állapítani azt, hogy nem csu­pán nálunk, hanem a világ­gazdaságban egyaránt vannak Jobb évünk lesz? kedvező és kedvezőtlen jelen­ségek. A világgazdaság növe­kedési üteme is lassul, de ezen belül az EU-ban csak enyhén. A magyar gazdaság az elmúlt években az EU­énál, mintegy 2 százalékkal gyorsabb növekedésre volt képes, ez a különbség várha­tóan megmarad és az idén 5 százalék körüli GDP-növeke­dést eredményezhet. Az elemzés kitér arra is, hogy az importunk gyorsab­ban bővül, mint az egyébként ugyancsak rendkívül dinami­kusan emelkedő export. En­nek következtében a külke­reskedelmi hiány is magas, nagyobb a már ugyancsak ki­ugró tavaly decemberinél és mintegy kétszerese a tavaly januárinak. A vámszabad te­rületek külkereskedelmi for­galma sokkal gyorsabban nő az átlagosnál. A kutatók sze­rint valószínű, hogy az im­portnövekmény egy része be­ruházási célokat szolgál. A hazai infláció tekinteté­ben az elemzők kissé pesszi­misták, szerintük csak kis mértékben csökken az idén. A belföldi energiaárak - a ta­valyi mesterséges lefogással is összefüggésben - még fel­fele mennek, és a mezőgazda­sági és élelmiszer-ipari árak­nál is további emelkedés va­lószínű. Alig nő viszont a tar­tós fogyasztási cikkek és a ru­házati termékek árszínvonala. Az első félév átlagos áremel­kedése 9,8 százalék körül ala­kul majd, míg a második fél­éve mintegy 8,2 százalékos lesz. O. K. K. ŰGÖD Audi •m Mikor válik könnyűvé a döntés? Mihelyt szembesülünk vele. Ha szereti a hosszan tartó tanácstalanságot, ne ismerkedjen meg vele. Az új Audi A4. Ha nem veszi szemügyre, nem ejti rabul az autó sportos eleganciája, szépsége. Ha nem járja körül, nem keríti ha­talmába a belőle sugárzó markáns erő. Ha nem ül bele, nem nyűgözi le a legapróbb részletekig kidolgozott, nagy­vonalú belső tér. Ha nem tesz egy próbautat, nem tapasztalja meg a ritka érzést: a teljes elégedettséget. Ha nem látogat el márkakereskedésünkbe, valami mindörökre hiányozni fog az életéből. Jöjjön el, ragaszkodjon a legmagasabb szintű igényeihez - és fedezze fel a teljességet! Az új Audi A4. A teljesség igényével. Porsche Szeged 6724 Szeged, Sárosi u. 11. Tel.: 62/486 911, Fax: 62/493 368 A haladás technikája yvww.auci.

Next

/
Thumbnails
Contents