Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-06 / 55. szám

14 MŰSOR KEDD, 2001. MÁRCIUS 6. horoszkóp '"V"1 KOS: Egy terve, 'amely megvaló­sult, túl jól sikerült. Mindenféle problémáját megoldja, és ezenfelül jó híreket kap egyik ro­konáról is. BIKA: Ma szót ért mindenkivel. ennek köszönheti a gyors ügyintézést. Ked­vesével is tisztázódik a helyzet, elmondhatja: ma jó napja van. I IKREK: Tudja, milyen lépéseket kell tennie ahhoz, hogy elkerülje a veszteséges befektetéseket, így nem kell féltenie önmagát és a befektetéseit sem. r^TI RÁK: Ma több '——'' magánéleti sikert is elkönyvelhet magá­nak, mind családi, mind szerelmi élete majdnem tökéletes. Apró félté­kenységek gyötrik. s\ OROSZLÁN: Öt­letei vannak arra nézve, hogyan tudná la­kását szépíteni, illetve nagyobbra cserélni. Eh­hez szüksége lenne né­mi anyagi többletre. np SZllZ: Keres egy helyet, ahol nyu­godtan gondolkcxlhat és nem kell állandó ké­szültségben lennie. Az estéjüket kétszemélyes­re tervezze. S MÉRLEG: Ez a szerencsenapja. Minden feltétel adott, hogy kedve szerint ala­kíthassa az ügyeket. Gondolkodjék el a jö­vőjéről. SKORPIÓ: Elha­tározta, hogy ren­ni det tesz a lakásban és az életében. Elhanyagolta magát és nem törődött semmivel, csak hagyta folyni a napokat. Z " NYILAS: Ha ko­molyabban ér­deklődik az üzleti élet iránt, kérje ki szakem­ber véleményét, vagy legalább gyakorló üzlet­embert kérdezzen. p£~l RAK: Nem min­1——J dig kapja meg azt az elismerést, amire vá­gyakozik, de ön nem tü­relmetlen. Azt tapasz­talta, hogy lassan érnek be a befektetései. VÍZÖNTŐ: Most kiélheti szervező­«st képességét, mert észleli, hogy a közvetlen kör­nyezetében nagy szük­ség lenne az ön önzet­len segítőkészségére. HALAK: A nagy dolgokat nem most oldja meg, de ne is törje a fejét ezeken. Élvezze azt, ami van, s ne filozofáljon felesle­gesen, nem érdemes. nivnaiu 06-80/821-821 Szombatonként a 466-847-es fővonalon. Az előfizetéssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható ZÖLD számon tehetik meg. 2001. március 6., KEDD szinhéx KAMARA-TANTUSZ SZÍNHÁZ, es te 7 óra Indul a bakterház. Bérietszu net. emelt helyárral. BÁBSZÍNHÁZ, de. 10 óra: Óz. Szun­di-bértet. mozi BELVÁROSI MINIPLEX NAGYTE­REM, du 2, 4, 6 és este 8 óra: Taxi 2. Színes, m. b. francia tilm. BELVÁROSI MINIPLEX FILMTÉKA, du negyed 4, fél 6 és este háromne­gyed 8 óra: Utolsó vacsora az Arabs szürkénél. Színes magyar film. BELVÁROSI MINIPLEX KAMARA, du. 3, negyed 6 és este fél 8 óra: Az óceánjáró zongorista legendája. Szines olasz tilm. GRAND CAFÉ, du. 5 és 7 óra: A Wlt­man tlúk. Színes magyar film. R.: Szász János: este 9 óra: Az élet egy füttyszó. Szines kubai feliratos film. VÁSÁRHELY, du. háromnegyed 6 óra: Cool tura. Szines, m. b. ameri­kai vígjáték: este 8 óra: A kereszt­apus Szines amerikai vígjáték. MAKÓ, este 7 óra: A Grincs. Szí­nes, m. b. amerikai filmvígjáték. magyar tv ii 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45 Ag­rárvilág 6.00-8.30 Ma reggel. 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a sze­relemért (ism.) 9.30-12.00 Napra­kész magazin Mindenkinek min­den Benne: 9.35 Tóvétorna Norbi­val - nem csak duciknak. 10.10 Délelőtti rendelés. 10.50 Automo­bil 11.35 íz lelő. 11.45 Agóra 12.00 Déli harangszó. 12.01 Hír­adó délben 12.21 Bank utca; Napi gazdasági hirek 13.00 Srpski ek­ran Szerb nyelvű nemzetiségi ma­gazin. 13.25 Unser Bildschirm Né­met nyelvű nemzetiségi magazin. 14.00 Győry Szabó József nótafel­vételeiből 14.20 Petőfi Sándor: Já­Részletes műsor a Hétvége magazinban! A NAP FILMJE ló (ism.) 0.15 Híradó, műsorajánlat, vers 6.30 Reggeli Benne: 7.35 Mire gon­dolok? 8.55 Mire gondolok? 9.05 Receptklub, (ism ). 9.20 Tiltott sze­relem Venezuelai filmsorozat, 5.9.45 Titkok és szerelmek Mexikói filmso­rozat. 45.10.35 Top-shop 11.30 De­lelő Vidám show ebédidőben. 13.40 Második csók Francia filmsorozat, 37. A multimilliomos. 14.05 Hélene és a fiúk Francia filmsorozat, 155. 14.35 SeaQuest DSV - A mélység birodalma Amerikai kalandfilmsoro­zat, 37 Elsüllyedt földrész. 15.25 Paula és Paulina Mexikói filmsorozat, 37.16.10Joker. 16.15 Terra Nostra. Brazil filmsorozat, 46.17.10 Joker Te­lefonos villámjáték. 17.15 Híresek és gazdagok Argentin filmsorozat, 6.17.40 Maria Mexikói filmsorozat, 37.18.30 Híradó - Esti kiadás. 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz Közszolgálati magazin. 19.55 Bará­tok közt Magyar filmsorozat, 995­996 20.25 Vészhelyzet Amerikai filmsorozat, 19. A leggyorsabb év. 21.15 Az őrangyal. Amerikai akció­film 22.55 Híradó - Késő esti ki­adás 23.15 New York-i történetek Amerikai vígjáték. 1. Élettapaszta­latok Fsz.: Nick Nolte, Rosanna Ar­quette. R.: Martin Scorsese. 2. Az élet Zoé nélkül Fsz.: Heather McComb, Talia Shire. R.: Francis Ford Coppola. 3. Oidipusz, mi fáj? Fsz.: Woody Allén, Mia Farrow, Mae Questel R.: Woody Allén Az 1980­as évek három sikeres amerikai ren­dezője szövetkezett ennek az epi­zódfilmekből álló, remek szórako­zást nyújtó műnek az elkészítésé­re.. 1.30 Fókusz, időjárás-jelentés, (ism ). 2.00 Divatklip d® nos vitéz, V ének. Előadja: Stohl András. 14.40 A falu jegyzője Eöt­vös József regényének tévóválto­zata. 4 15.50 Ezredforduló (ism.). 16.00 Utánam, srácok! Gyermek­lilmsorozat, 2. Bicajozni tudni kell!. 16.30 Zöldpont A szabadidőspor­tok magazinja. 17.00 Hon-lap Kró­nikás ének 2001-ből 17.25 Katoli­kus krónika 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor. 18.20 Szerel­mek Saint-Tropez-ban Francia té­véfilmsorozat. 29. Túlzásba vitt szeretet 19.15 Világhiradó. idójá­rás-jelentés 19.30 Híradó este. 19.53 Sporthírek, időjárás-jelentés Millennium - Arany János (ism.). 20.05 Kisváros Sorozat. Halálos emlék I 21.05 Volt egyszer... Vitray Tamás műsora, 9 22.00 Híradó es te. időjárás-jelentés, millenniumi híradó 22.10 Aktuális 22.30 Thé­ma 22.45 Alaphangok (ism ) 22.50 Magyar szalon Heti kulturális magazin. 23.20 TS - Bajnokok Li­gája A napi mérkőzések összefog­lalója. 0.10 Ezredforduló (ism.) 1TB 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrár­világ 6.00-8.30 Ma reggel 8.30 Köz­vetítés a parlament üléséről. 16.30 Is­kola utca Tanodú. Tizenévesek ma­gazinja Benne: Fitt-oktatás, Lázmé­rt5. Ml mellett megyünk el?. Zsörtölő­dő, Szájbarágó, Kutyabaj 17.30 Fo­gadóóra Oktatási magazin 18.00 TS - Bajnoki jégkorongmérkőzés Dön­tő - I. mérkőzés. 19.40 Tévétoma Norbival - nem csak duciknak. 19.45 Esti mese 20.00 Világhiradó, időjá rés-jelentés. 20.15 Híradó este 20.35 Sporthírek, időjárás-jelentés Millen­nium - Arany János (ism.) 20.45 Ir­galmatlanul 22.00 Ördögsziget. Iz­landi tilm.. 23.40 Záróra. 0.40 Az álom ón vagyok Zelki János műso­ra. 2.15 Aktuális 2.40 Iskola utca Tanodú Tizenévesek magazinja (Ism ) 3.40 Klipplusz 4.00 TS - Baj­noki jégkorongmérkőzés Döntö -1. mérkőzés (ism.) xtv DUNA 5.30-8.30 Indul a nap 8.30 Músoris­mertetés, vers 8.40 Millenniumi kró­nika (ism.) 9.10 Ami igaz, az igaz (ism.) 9.25 Halld. Izrael! Vallási mű­sor 10.00 A mi kis falunk Skóciában Angol tévéfilmsor 10.50 Hétvégi tör­ténetek Lengyel tévótilmsor 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó. Váltó 12.10 Műsorismertetés 12.15 Talpa­latnyi zöld (ism.) 12.40 Minoritates Mundi 13.10 Árpád-házi szentek 13.30 Gyerekek a nagyvilágból ­Kedvenc állatom 13.45 A dzsungel könyve Olasz-francia animációs füm­sor. 14.15 A szellem órája 15.15 Hun­garia Litterata Fejezetek a XIX. szá­zad magyar irodalmából (ism.) 16.00 Kalendárium 17.50 Ezredforduló 17.55 Műsorajánlat, reklám 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 18.55 Hej. hej. helyes beszéd! 19.00 A bolygók Angol ismeretterjesztő lilmsor. 19.55 Agatha Christie: Poirot Angol bűn­ügyi lilmsor. 20.45 Bohókás vadon 21.00 Híradó, sport 21.35 A három nővér Magyar filmdráma 23.35 Schu­bert: Pisztrángötös 0.10 Ezredfordu­5.50 Jó reggelt, Magyarország! Szí­nes hírmagazin. 8.35-12.05 Délelőtt a TV 2-vel. Benne:. 8.35 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat. 9.00 Csupa-csupa élet Német filmsoro­zat. 9.30 Családban marad. Ameri­kai vigjátéksorozat 10.00 Hurrá, uta­zunk!. 10.25 Közvetlen ajánlat. 11.25 Reggeli gondolatok. 11.30 Magyar történelmi arcképcsarnok. 11.35 Ab­lak Európára. 12.05 Stephanie. Né­met kórházsorozaf, 29 12.55 Boe­ing-Boeing Amerikai filmvígjáték. 14.45 Xena Amerikai tantáziafilm­sorozat. 15.30 Mylady. Argentin film­sorozat, 3. 16.00 Ramóna Mexikói filmsorozat, 43.16.45 Acapulco szé­pe. Mexikói filmsorozat, 25. 17.10 Fiorella Perui tévéfilmsorozat, 17. 18.00 Maria Isabel Mexikói filmsoro­zat, 115.18.30 Tények. 19.00 Most vagy soha! Multimilliomos. 19.45 Gyerekszáj. 20.00 Vad angyal Ar­gentin filmsorozat. 20.30 Walker, a te­xasi kopó. Amerikai akciósorozat. 21.30 Meztelen lelkek 23.00 Jó es tét, Magyarország! 23.45 Játszd új­ra, Sam! Amerikai vígjáték. Fsz.: Wo­ody Allén, Diane Keaton, Tony Ro­berts, Jerry Lacy, Susan Anspachlix. R : Herbert Ross. 1.15 Háló@vilag Életvitel az interneten. 2.15 Vers éj­fél után SZEGED TELEVÍZIÓ 19.00 Műsorismertetés. 19.02 Sze­gedi hirek. 19.15 Lássuk, hogyan növekszik... 19.30 Lélektől-iélekig - vallási műsor. 19.45 1100 éve Eu­rópa közepén, 8. rósz. 20.00 Sasok London felett. Olasz film 22.00 Sze­gedi hírek (ism ). 22.15 Regionális hiradó. 22.25 Képújság. 22.00-18.00 Hangos képújság. 18.00 Telemagazin. 19.00 Műsor­ajánló. 19.05 A gayanai pajzs - ter­mészetfilm. 21.00 Legyen a vendé­gem: Sipos István. 21.30 Web Tv (ism.). 22.00 Diagnózis (ism ). TKTV 15.00-tői 17.30 óráig. TKTV Képúj­ság 17.30 tói TKTV kedd délután. VTVMAKÓ 6.00 A hétfői adás ismétlése. 8.30 Képújság 18.00 Műsorajánló. 18.05 Egészségmagazin. Kismamák táplál­kozása. 18.30 Fókusz fogadóóra Dégi Zoltán alpolgármesterrel. 18.55 Reklám 19.00 Híradó. 19.10 Cápa­vadász Amerikai film 20.40 Képúj­ság. VTV HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 16.00 Vallási magazin (ism ). 16.45 Fekete Gyöngy, 161. rész. 17.30 Hi­radó. 17.45 A nap kérdése. 17.50 Plénum - közéleti magazin. 18.30 Mozidélután. 20.00 Híradó. 20.15 A nap kérdése. 20.20 Cápavadász. Amerikai film. 21.50 Promenád (ism ). 22.30 Híradó (ism ). 22.45 Regionális Híradó. 22.55 Fekete Gyöngy (ism.). 0.00 Képújság. rádió KOSSUTH 4.25 Rákóczi-induló 4.30 Hírek. Köz­lekedés. Időjárás 4.33 Határok nél­kül (összeállítás a tegnap esti adás­ból) 5.00 Reggeli krónika 5.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 5.39 Falurádió 6.00 Krónika. Sport 6.30 Hírek. Köz­lekedés. Időjárás. Gazdaság 7.00 Krónika Sport Kb. 7.19 Körzeti idő­járás-jelentés 7.30 Hirek. Közleke­dés. Időjárás 8.00 Krónika. Sport Kb. 8.19 Mindennapi tudomány. Benne: TV 2, 23.45: Játszd újra, Sam! 8.30 Hírek. Közlekedés. Időjárás 8.47 Gyógyír. Egészségügyi taná­csok az inkontinencia kezelésére 9.00 Hírek Közlekedés. Időjárás 9.04 Napközben (élő). Közérdekű magazin. Közben: 10.00 Hírek. Köz­lekedés Időjárás 11.00 Hírek. Köz­lekedés. Időjárás 11.04 A syracu­sai fiúk. Részletek Richárd Rodgers zenés játékából 11.35 Örkény István: Egyperces novellák. A Vidám Park­ban; Az óbudai ikrek; Egy gonddal 12.00 Déli harangszó 12.02 Déli kró­nika 12.40 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 12.50 Törvény­könyv 13.00 Hírek. Közlekedés. Idő­járás 13.05 Vendég a háznál. Gye­rekekről felnőtteknek 13.20 Két ma­gyar miseének 13.30 Tanúim lesz­tek! A római katolikus egyház félórá­ja 14.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 14.04 Klasszikusok mindenkinek. Weiner Leó: Csongor és Tünde ­szvit 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés. Nagy Gáspár verseit Papp János mondja el 15.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 15.05 Szóljon hozzá! Hangos recept 16.00 Dél­utáni krónika 16.20 Hasznos tudni­valók 16.25 Radar. Cédéérdekes­ségek a szórakoztatózene világá­ból 17.00 Hirek. Közlekedés. Időjá­rás 17.05 .Magyarországról jövök..." 17.25 A Szabó család 18.00 Esti krónika 19.00 Hírek. Közlekedés Időjárás 19.05 Sportvilág 19.25 Mű­sorismertetés 19.30 Jő éjszakát, gyerekek! 19.40 „Érjenek a dolgok benned nesztelenül!" Részletek Ko­dolányí János és Szabó István leve­lezéséből, 2.20.00 Hírek. Közleke­dés. Időjárás 20.04 Táncházvilág 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 21.04 Műsor­ajánló 21.05 Mesélő krónikák 21.35 Arc-vonások. Irodalmi portréműsor 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér­idő. Tudományos magazin 23.00 Hí­rek. Közlekedés. Időjárás. Kenó 23.04 Lemezműzeum. Thomas Be­echam vezényli a Royal Filharmoni­kus Zenekart 0.00 Hírek. Közleke­dés. Időjárás 0.10 Himnusz PETŐFI 4.25 Rákóczi-induló 4.30 Hírek. Idő­járás 4.32-6.00 Hajnali dallamok. Benne: 5.00 Hirek. Időjárás 5.30 Hí­rek. Időjárás 5.55 Állomáskereső 6.00 Hírek. Időjárás 6.03-9.00 Kí­vánságreggel. Benne: 6.30 Hirek. Időjárás. Sport 6.33 Közlekedés 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Közlekedés 7.30 Hírek. Időjárás. Sport 7.33 Közle­kedés 8.00 Hírek. Időjárás 8.03 Köz­lekedés 8.45 Sportreggel. Amiről az aréna mesél 9.00-12.00 Petőfi-dél­előtt. Benne: kb. 9.01 Hírpercek. Benne: információk, időjárás és köz­lekedés 9.50 Apró-cseprő 10.00 Hí­rek. Időjárás 10.03 Közlekedés 10.10 Délelőtti vendég 10.50 Gordi­usz-piusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.04 Közlekedés 11.05 Sporthírek 11.15 .Régi idők dalai" 11.38 Zöld jelzés 11.48 Korkérdés. Telefonos vetél­kedő 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli Benne: kb. 13.01 Hírek. Időjárás Sport Kb 13.06 Közleke­dés Kb. 13.50 Vízállásjelentés 14.00-17.00 Csúcsforgalom (élő). Benne: 15.00 Hírek. Körzeti időjárás 15.05 Közlekedés 16.00 Közleke­dés Kb 16.32 Biztonságban 17.00 Háztól házig. Benne: kb. 17.01 Hí­rek. Időjárás Kb. 17.04 Közlekedés 18.00 Közlekedés 18.01 Kölyökrá­dió. Kataposta-klub 18.30 Gordiusz­játék-tér 19.00 Hírek. Időjárás 19.04 Unikum 20.00 Váltóhang 21.00 Hí­rek. Időjárás 21.04 Bethlen Miklós élete leírása magától 1. Papírra ve­tette 1708-tól 1710-ig 22.00 Tangó 22.25 Moziklub 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó 23.15 Visszaját­szás 0.00-4.24 Éjfél után... Benne óránként: Hírek. Időjárás 3.03 Gra­mofonsztárok 4.03 Magyari Imre ze­nekara muzsikál BARTÓK 6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Muzsiká­ló reggel. Harmóniában a Matáwal. Közben: kb. 6.15 Fővinform, útin­form 6.30 Hirek. Időjárás 7.00 Mi újság? Hírek, időjárás, fővinform, útinform, kulturális hírek, program­ajánlat 7.30 Hírek. Időjárás Kb. 7.33 Rejtvény Telefon: 328-8616 8.00 Hirek. Időjárás 8.03 Műsorismerte­tés 8.06 Pódium. Magyar rézfúvós együttesek játszanak 9.00 Világhí­rű zenekarok lemezeiből 10.00 Hí­rek. Időjárás 10.03 Műsorismertetés 10.05 Helyettem írták. Gartner Éva műsora 10.55 Rienzi Részletek Wagner operájából 11.40 Népdala­ink foglalatban. Zeneszerző: Vass Lajos 12.00 Hírek. Időjárás 12.04 Műsorismertetés 12.06 Hangver­seny délidőben. Budapesti Tavaszi Fesztivál 2000 13.08 Kamarazene 14.00 Hírek Időjárás 14.04 Műsor­ismertetés 14.05 Sinkovits Imre em­lékére 15.05 Arleen Augér opera­felvéteteiből 15.30 Neked szól! Sosz­takovics: Az orr Jelenetek az ope­ra 1. felvonásából 16.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés 16.05-18.00 Mu­zsikáló délután. Válogatás. Közben: kb. 17.00 Kulturális hírek. Közleke­dési információk 18.00 Hírek. Időjá­rás 18.03 Műsorismertetés 18.05 Hangadó. Ötven perc zenekedvelők­nek 18.55 Vajdasági magyar népda­lok. Bakó Judit jegyzete 19.05 A köl­ni Musica Antiqua Együttes játszik 19.35 Kapcsoljuk a zeneakadémia nagytermét. A Nemzeti Filharmoni­kus Zenekar hangversenye. Köz­ben: kb. 20.25 Hírek. Időjárás Kb. 20.29 Műsorismertetés Kb. 20.30 Teleobjektív Kb. 21.30 Zongoramu­zsika 22.00 Hírek. Időjárás 22.04 Műsorismertetés 22.05 Zenei emlék­csillámok. Találkozás Polgár Tibor­ral 22.35 Nicolai Gedda operafel­vételeiből 23.17 Balatonföldvári Ze­nei Napok 2000. Kamarahangver­seny 0.00 Hírek. Időjárás. Szózat 0.05-6.00 Notturno RÁDIÓ SZEGED Szeged 93,1 MHz 5.55-22.30, Szentes 66,29 MHz 5.55-9.00 5.55 Műsorismertetés, időjárás útin­form. Szerk.: Zanati Zsófia. 6.00 Reggeli krónika. (Kossuth). 6.15 Jegyzet. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-alföldről, programajánlat és sze­gedi lapszemle. 6.45 Reggeli párbe­széd: árvízvédelem. 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 7.20 Gázközmű­vagyon 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-alföldről, körzeti időjárás-jelen­tés. 7.45 Országos lapszemle és programajánlat. 8.00 BBC világhír­adó Londonból. 8.15 Üzleti híradó. 9.00 Hírek időjárás-jelentés, útin­form. 9.05 Staféta.10.00 Hírek időjá­rás-jelentés, útinform 10.05 Ma­gyar Rádió Körzeti Stúdióinak műsora. 11.00 Hírek, időjárás-je­lentés. útinform. 11.05 A körzeti stú­diók közös műsora. 11.45 Hírvonal. 12.00 Déli Krónika. (Kossuth). 12.45 Hírek, tudósítások a Dél-alföldről, meteor, űtinform. 13.00 Hírek, me­teor. útinform. 13.05 Tom-time. 14.00 Hírek, meteor, űtinform. 14.05 Zenés délutáni randevú (e-mail: zdr@freemail.hu. 15.00 Hírek, időjá­rás-jelentés, útinform. 15.05 Dél­utáni magazin: szerkesztő: Balog József. 15.10 Répa. 16.00 Hírek, meteor, útinform. 16.15 Zene. 16.57 Tőzsdehírek. 17.00 Hírek időjárás­jelentés, űtinform, lapelőzetes. 17.15 Sport. 17.45 Hírek tudósítá­sok a Dél-alföldről, meteor, útin­form. 18.00 Esti Krónika. (Kossuth) 18.30-tól 22.30 ig Országos nemze­tiségi műsorok Kossuth URH adón és a Regionális Stúdiók műsora. HM54BJÍV4JJ FM 95.4 Telefon: 62/444-088, www.radio88.hu Naponta: reggel 5.55-től 8.55-ig 30 percenként, 9.55-től 18.55-ig óránként hírek, időjárás, közleke­dési információk. Sporthírek: 6.40, 7.40, 8.40, 11.40, 15.40. 6.00 Ébresztő (Genscher/Sövényi Tibor). 10.00 Napközi (Bende Gá­bor) 14.00 Délutáni Show (Száraz Ferenc). 18.00 Kívánságműsor. 19.00 Pótkerék - autósmagazin (Vass Imre). 20.00 Arcok. (Vass Im­re). 22.00 Party-túra (Sövény Ti­bor). Vagy: kincs, ami van (Hegye­si Sándor). 0.00 Éjszakai zenemix. TISZA RÁDIÓ, SZEGED A fiatalok hullámhosszán a 102 MHz-es városi kábelfrekvencián napi 24 órában. Telefon: 495-495. É-mail: tiszaradio@mail.tisza­net.hu 7.00 Reggeli ébresztő. 10.00 Ze­nesáv. 15.00 Délutáni randevú - fi­ataloknak szóló hírek, információk, érdekességek, pletykák, program­ajánlatok, kívánságok sok zenével. 20.00 Radio Dream Álmodj velünkl RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-től 24 óráig szer­kesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Szerkesztőségi telefon: 62/533­677, telefax: 62/533-678. Adáste­lefonok: 62/533-777 és 62/533­778. SMS: 30-26-77-777. 5.00 Jó reggelt - zenés informáci­ós műsor, félóránként hírekkel. 9.30 Napraforgó - közszolgálati maga­zinműsor: Óföldeák és Algyő költ­ségvetése. Vendégünk: Barlai Jó­zsef és dr. Piri József elnök. Köz­ben: 10.30-kor hírek. 12.00 Déli Krónika. 13.00 A nap kérdése. 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-al­földi Hírmondó. 16.00 Női maga­zin. Benne: a lakásfelújításról. 20.00 SMS műsor 30/26-77-777 Gyula és Zsolti vitézzel. 23.30 Dél-alföldi Hír­mondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 órájában hallható a 106,0 MHz-en. Interneten: www.szen­tes.hu/radioszentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok 63/315-472 és 315-482. Állandó műsorok: Helyi és térségi hírek ­minden óra 30. percében Tisza­menti Krónika - hétköznap: 17.15-től 17.45-ig. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Benne: naptár, évfordulók, útinform, lapszemle. 9.00 Riportok - inter­júk. 10.00 Zeneóra. 11.00 Program­ajánló. 12.00 Zene-özön. 13.00 Szerkesztik a hallgatók 14.00 Ze­neóra. 15.00 Agóra - délutáni ma­gazin. Amiről a múzeumi tárlók me­sélnek. Szentes testvéri szálai. 17.15 Tiszamenti Krónika. A nap hirei. 18.00 Zene - érdekességek. 19.00 Esti mese. 20.00 Zenés éj­szaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harminca­dik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekes­ségek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Va­laki mondja meg... 6.15 Boldog név­napot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. Szombaton 11.35-től Fiatalok kí­vánságműsora egy órában, és min­den hónap első és harmadik szom­batján: ,Az élet védelmében" - kü­lön program. Dorozsmai nagybani piaci árak (Március 5.) Termény Ár Termény Ár Alma 35-45 Ft/kg Kiwi 180 Ft/kg Ananász 350 Ft/db Körte 200 Ft/kg Banán 180 Ft/kg Lilahagyma 80 Ft/kg Burgonya 50-53 Ft/kg Narancs 130-135 Ft/kg Cékla 40 Ft/kg Mandarin 230 Ft/kg Citrom 180 Ft/kg Mák 560 Ft/kg Datolya 125 Ft/dob. Paprika Dióbél 900 Ft/kg (t. V.) 50-80 Ft/db Fokhagyma Paprika (hegyes, 280-330 Ft/kg erős) 40-70 Ft/db Füge 125 Ft/dob. Paradicsom Gesztenye 400 Ft/kg 300-400 Ft/kg Gomba 320 Ft/kg Retek 10-40 Ft/cs Görög-Saláta 60 Ft/db dinnye 400 Ft/kg Sárga­Gyökér 90-100 Ft/cs dinnye 1050 Ft/db Karalábé Sárgarépa 80 Ft/kg (régi) 20 Ft/db Sóska 180 Ft/kg Karalábé Spenót 180 Ft/kg (új) 70-80 Ft/db Szőlő 900 Ft/kg Karfiol 180-190 Ft/kg Tojás 16-17 Ft/db Káposzta 20-22 Ft/kg Uborka Kel­(kígyó) 240 Ft/kg bimbó 100-130 Ft/kg Vörös­Kelkáposzta 40 Ft/kg hagyma 45-50 Ft/kg Kinai kei 70 Ft/kg Zeller 50 Ft/db DEMASZ Rt. (Szeged, Klauzál tér 9.) folyamatosan keres fordítói és/vagy tolmácsolási tevékenységre számlaképes egyént Feltételek: Z> próbafordításokon való megfelelés (próbafordítás ára: ÍOOO Ft/oldal) Jelentkezés: írásban DÉMÁSZ Rt. (Szeged, Klauzál tér 9.) vezérigazgató-helyettes titkárság Önéletrajz szükséges magyar és francia nyelven. ^ Újság, könyv, szórólap, ügyviteli ^ l nyomtatvány, meghívó, névjegy, IGÉNYES KIVITELBEN: ^ ÖM 62/466-847. m j Főszerkesztő: SZF.TF.Y ANDRAS Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC Hírszerkesztőség: SZÁVAY ISTVÁN felelős szerkesztő Szerkesztők: V. FEKETE SÁNDOR, NÉMET TIBOR, PATAKI SÁNDOR, ZÉKÁNY JÁNOS. Rovatvezetők: SÜLI JÓZSEF (sport), GYENES KÁLMÁN mb. (fotó) Publicisztikai szerkesztőség: Szerkesztők: PANF.K SÁNDOR (kultúra), KECZER GABRIELLA (universitas), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). SZABÓ C. SZILÁRD (műsor). Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Hódmezővásárhely 6800, Szegfű u. 1-3. Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. Makó 6900, Csanád vezér tér 3. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. Szentes 6600, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. Csongrád 6640, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel.: 03/481-010. Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged. Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Központi telefon: 62/567-888. Kiadói titkárság faxszáma:62/442-958. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-880. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. E-mail: szcrkc.sztoseg@dclmagyar.szegcd.hu Kereskedelmi igazgató PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA Hirdetésfelvétel: 62/567-832. Fax: 62/567-885. Hirdetési zöldszám: 06-80/820-220 KIADJA A DÉLMAGYARORSZÁG KFT. Ügyvezető igazgató: RÁSKAI-KISS ZSOLT. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Nyomdavezető: HOCZ PÁL Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN Terjesztés: 62/567-832. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizctcshcn terjeszti a Média Logisztika Kft. Árus terjesztés: Délhír Rt. ISSN 0I33-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) A Délmagyarország Kft. a Kisalföld Lapkiadó Társaság tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents