Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-05 / 54. szám

Schumacher győzelemmel kezdett Tragédia a nyitányon Hibátlan szegediek teke Süli József jelenti Irunból 0 Pick-búcsú a kupától Eklemovicson (labdával a kezében) nem múlott a Pick-továbbjutás az EHF-kupában. (Fotó: Gyenes Kálmán) Film az EHF-nek Kővári Árpád, a Tisza Volán FC elnöke, a szoká­sától eltérően, végig ülte a mérkőzést. Miközben elis­merte a Fick Szeged hibáit, nem tudta elhallgatni a játékvezetési anomáliákat sem. Tette ezt azért, mert Szegeden és Irunban is döntően befolyásolták a síp­mesterek az eredmény alakulását. - Nem hagyom szó nélkül a bennünket ért sérel­meket, a szegedi és az iruni mérkőzésről filmet kül­dök az EHF-vezérkarának. Döntsék el ők, mennyire volt korrekt a dán, illetve most a horvát játékvezetői páros. Azt tapasztalom, hogy az erőviszonyok nem a teljesítmény, hanem az érdekek mentén dőlnek el. Ha mindezeket beleszámítom a csapat teljesítményé­be, akkor azt kell mondanom: emelt fővel búcsúz­tunk az EHF-kupától. forma-1 Munkatársunktól Az első idei forma-l­es futamot Ausztráliá­ban, Melbourne-ben ren­dezték. A győzelmet a világbajnoki cím védője, a német Michael Schu­macher szerezte meg, a skót Coulthard és a bra­zil Barrichello előtt. A nyitányt beárnyékolta az egyik pályamunkás tra­gikus halála. Az első rajtkockáról indu­ló német Michael Schuma­cher végig megőrizte ve­zetőhelyét, és a 45. győzel­mét aratta a „Száguldó Cir­kuszban". A versenyen egy tragédia is történt: a hatodik körben Villeneuve (BAR­Honda) utolérte a lassuló Ralf Schumachert, de az előzés már nem sikerül. A kanadai versenyző autója a gumifalnak csapódott, és a német is kiesett. Mindketten sértetlenül úszták meg a bal­esetet, az egyik pályamunká­son azonban az ütközéstől ki­repülő roncsok olyan súlyos sérüléseket okoztak, hogy a gyors orvosi segítség sem menthette meg az életét. A biztonsági autó a 16. körben távozott a pályáról. A hu­szonötödik körben már csak tizenheten voltak verseny­ben, a célba pedig mindössze tizenhárom pilóta érkezett be. Módosult a végeredmény, miután a versenybíróság, a lassításra felszólító sárga zászló figyelmen kívül ha­gyása miatt 25 másodperces büntetéssel sújtotta a negye­dikként célba érkező francia Panist (BAR-Honda). Panis a 7. helyre csúszott vissza, a 4. helyért járó pontokat Heid­feld (Sauber-Petronas) kapta, 5. a német Frentzen lett, a 6. helyért járó 1 pont az élete első futamán szereplő finn Ráikkönen (Sauber-Petronas) neve mellé került. Paniséval azonos vétségért ugyancsak kézilabda Munkatársainktól Megkezdődött a tava­szi szezon a kézilabda NB l/B-ben is, ahol a nők mezőnyében két Csongrád megyei csapat is érdekelt. A listavezető B & B Autóker otthon győzött, míg az SZKKSE Gödön szenvedett mini­mális különbségű vere­séget. Hódmezővásárhelyi B & B Autóker-Derecske 36-23(17-9) Hódmezővásárhely, Hód­tói Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Ágnecz, Sipos. B&B Autóker: Szabó K. - Szőke 1, ASZTALOS 7 (2), CSÁKI 7, Barna 2, JAN­CSAROVA 10 (2), BAU­NOK 8. Csere: Tóth O. (Ka­pus), Szrenka 1. Orosz, He­gyi. Edző: Farkas József. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3. Kiállítások: 8 perc, ill. 8 perc. Az újonnan leigazolt, ruti­nos játékos. Bálim Gabriella ugyan nem lépett pályára, ám a házigazdák már a meccs leg­elején jelezték, semmit sem bíztak a véletlenre. Főként Baunok és Csáki felelt a gó­lokért, de a két vásárhelyi át­lövő is rendre betalált (22. perc: 13-6). Folyamatosan nőtt a B & B előnye, a ven­25 másodperc büntetést ka­pott a holland Verstappen (Arrows). Az Ausztrál Nagydíj do­bogósainak nyilatkozata: Michael Schumacher: ­Nagyszerű győzelemmel kezdtük az évet. A téli fel­készülés során végig ezért dolgoztunk, s most minden jól működött. A megfelelően gyors ritmusra törekedtem, nem akartam túlhajszolni az autót. Mélyen elszomorít bennünket a pályamunkás halála, engem valósággal sokkolt a hír. Meg kell vizs­gálnunk, hogy milyen formá­ban tudunk segíteni a gyászo­ló családnak. Dávid Coulthard: - Ke­mény küzdelemben szerez­tem meg a hat pontot. De ez nem sokat számít, amikor emberéletet követelt a fu­tam... Valamennyi pilóta osz­tozik a családtagok fájdalmá­ban. Még biztonságosabbá kel tenni a pályákat. Rubens Barrichello: ­Nagyszerű, hogy négy pont­tal kezdtem a szezont. Han­gulatomat mégis a tragédia miatti szomorúság határozza meg. Áz Ausztrál Nagydíj (58 kör, 307,574 km) hivatalos végeredménye: 1. M. Schu­macher (német, Ferrari) 1:38,26.533 óra (187.464 km/h átlagsebesség), 2. Co­ulthard (skót, West-McLaren­Mercedes) 1:38,28.251, 3. Barrichello (br., Ferrari) 1:39,00.024, 4. Heidfeld (né­met. Sauber-Petronas) 1:39,38.012, 5. Frentzen (német, Jordan-Honda) 1:39,39 6. Ráikkönen (finn, Sauber-Petronas 1:39:50. A Forma-l-es világbaj­nokság állása az első futam után, pilóták: 1. M. Schu­macher 10 pont 2. Coulthard 6, 3. Barrichello 4, 4. Heid­feld 3, 5. Frentzen 2, 6. Rái­können 1 ponttal. Konstruktőrök: 1. Ferrari 14, 2. West-McLaren-Merce­des 6, 3. Sauber-Petronas 4, 4. Jordan-Honda 2 ponttal. dégeknek esélye sem lehetett a felzárkózásra. A fordulást követően elsősorban Jancsa­rova kézilabdázott eredmé­nyesen, így a különbség to­vább növekedett (44. perc: 28-14). A félidő közepe tá­ján kisebb hullámvölgybe ke­rült a Vásárhely, ám a talál­kozó befejező szakasza ismét az autókeres lányoknak sike­rült jobban. így aztán Farkas József csapata bizakodva vár­hatja a szerdai, Vasas elleni Magyar Kupa-mérkőzést. Gödi SE­Szeged-Kiskundorozsma KSE 20-19 (9-12) Göd, 400 néző. SZKKSE: BOROSNÉ ­Vadászi 2, Takács 1, BODÓ 7(1), Laluska 2, KURUCZ 5 (2), Nagy 2. Csere: Németh (kapus), Börcsök, Dobó, Pusztai, Ocskó, Horváth. Edző: Giricz Sándor. Az 5. helyezett Dorozsma a 6. helyezett, Laurencz László által trenírozott Göd otthonába látogatott. A ven­dégeknek szokatlan volt a pá­lyaborítás, a meccset ugyanis műfüves küzdőtéren rendez­ték meg. Ennek dacára az SZKKSE a 39. percben még 14-10-re vezetett, de ekkor kezdtek kiütközni a fáradtság jelei, s zsinórban hat gól lan­dolt Borosné kapujában. Az utolsó pillanatokban még egyenlíthettek volna a Gi­ricz-tanítványok, de ziccert hibáztak. kézilabda CD Bidasoa­Pick Szeged 26-23 (15-11) EHF-kupa, negyed­döntő-visszavágó, férfi­mérkőzés. Irun, 2000 néző. Vezette: Krajc, Zsi­volics (horvátok). Bidasoa: BARRETO ­Vico 5 (3), Miguel 2, Et­xaburu, KEMPE 4, Boji­novics 3, DOMINGUEZ 6. Csere: Rodriguez 2, Em­bil 2, Cazal 2. Edző: Juli­án Ruiz. Pick Szeged: Perger ­Berta 3, Bécsi 2, Buday 2, Doros 1, BAJUSZ 5 (1), Németh 1. Csere: Ivanov (kapus), EKLE­MOVICS 8, Kajganics, Rosta I., Laluska 1. Edző: Dragan Djukics. Kiállítások: 6, ill. 12 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 2/1. Az eredmény alakulá­sa: 3. p.: 2-2; 10. p.: 4-6; 16. p.: 10-6; 26. p.: 13-8; 34. p.: 17-12; 42. p.: 20-14; 49. p.: 21-19; 54. p.: 23-20. Továbbjutott: a CD Bi­dasoa, 53-5l-es gólkü­lönbséggel. Szombaton délelőtt a sze­gediek közül bárkit kérdez­tünk az EHF-kupa negyed­döntő-visszavágójának esé­lyeiről, mindenki optimistán tekintett az összecsapás elé. A minimális, egygólos előny (28-27) ellenére a Tisza-par­ti játékosok és a klub vezetői hangsúlyozták, korrekt já­tékvezetés mellett és termé­szetesen jó játékkal akár nyerhetnek is az iruni „aré­nában". A legoptimistábbak legalább 3-4 gólos győzel­met jósoltak. Ezek közé tar­tozott az a 120 szegedi druk­ker is, akik a szokásukhoz híven már jóval á mérkőzés megkezdésé előtt erőteljesen hallatták hangjukat. így az­tán létszámban az iruniak, de hangerőben a magyar szur­kolók voltak fölényben. Amikor pedig a spanyol fú­vósok is rázendítettek, Érdi Zsolték elővették a dobjai­kat, s ezzel kiegyenlítődött a nézőtér két oldalának zaj­szintje. Dragan Djukics edző jól mérte fel a helyzetet, amikor kijelentette: egyik csapat sem tudja már meglepni a másikat. Ennek szellemében az edzők nem is változtattak a szegedi első összecsapáson szerepelt gárdákon. A spa­nyolok nyitottabb védeke­zést választottak, az 5^f-es szegedi vezetés után pedig a Pick játékszervezőjére, Bu­dayra is őrzőt állítottak. Na­gyon összeszedetten, fegyel­mezetten játszottak a vendé­gek, s ennek eredménye lett a 6-4-es vezetésük. Ruiz edző azonban nem hagyta ezt szó nélkül, időt kért, nem is maradt el az ered­mény: zsinórban hat hazai gól született, 10-6. Ekkor pedig Djukics edző egyper­cese következett, aki eköz­ben átszervezte csapatát. Bajusz lett az irányító, Bu­day pedig a jobbátlövő. Saj­nos, ez sem hozta meg a várt fordulatot. így a szegedi szakember állandó cserékkel és posztátszervezéssel igye­kezett ütőképessé tenni a Ti­sza-partiak játékát. Amikor pedig a spanyolok támadásai is meddőnek bizonyultak, a játékvezetők nyújtottak se­gítő kezet a Bidasoának. Előbb Kajganicsot, majd másodpercekkel később Bertát állították ki. Csak azt nem tudni, hogy miért... Saj­nos a szegediek ezt az egy­oldalú „dirigálást" nem igen viselték el, s Bajusz százszá­zalékos ziccerben a kapust találta el. A szünetben leteremtette játékosait a Tisza-parti tré­ner, aki elsősorban a gyenge védekezés miatt háborgott. Több szabálytalanságra, a támadások szervezésében pedig nagyobb türelemre és pontosságra ösztönözte ké­zilabdásait. A második fél­idő Buday kapufán csattant lövésével kezdődött, aztán a folytatás sem hozott örömet a szegedi szurkolóknak, akiknek becsületére legyen mondva, egy pillanatig nem halkult el a hangjuk. Minden következmény nélkül úgy arcon vágták a spanyolok Bajuszt, hogy a csapatkapi­tánynak eleredt az orra vére. Ugyanakkor két szegedi sokkal ártatlanabb szabály­talanságért két perccel bűnhődött. Ez csupán azért érdemel említést, mert a vendégeket rángathatták, lökdöshették, foghatták a nyakukat, húzhatták a mezü­ket, mégsem torolták meg a játékvezetők. A 42. percben a hatgólos hazai vezetés után Djukics edző ismét időt kért. Szavainak hatására nyugodtabbak lettek a Pick­játékosok, s főleg Eklemo­vics eredményes támadójá­tékával sikerült két gólra, 21-19-re megközelíteni a hazaiakat. Ekkor jött a bírói segítség, s két perccel később ismét négy volt a kü­lönbség. A történések miatt nem szabad a magyar kézi­labdásokat sem felmenteni, hiszen Buday ismét ziccer­ben hibázott, Bécsi gyámol­talan lövését védte a kapus, végül pedig Bajusz hétméte­resét ártalmatlanította az így naggyá lett Barreto. Izgal­masan alakult a találkozó hajrája; a nagy tét miatt mindkét csapat sokat hibá­zott, a játékvezetők pedig hagyták, hogy teljen az idő... így a szegediek há­romgólos vereséget szen­vedtek, 26-23. Julián Ruiz: - Boldog vagyok, hogy továbbjutot­tunk, de nem tetszett a csa­patom játéka. Sajnos, hazai pályán nem tudtuk megismé­telni a szegedi teljesítmé­nyünket. Dragan Djukics: - Ha Szegeden nyerünk négy-öt góllal, számomra még akkor is kérdéses lett volna a to­vábbjutásunk. A vereségben természetesen mi is hibásak vagyunk, hiszen amikor be­érhettük volna az ellenfelün­ket, akkor hiányzott a játé­kosokból a megfelelő kon­centráció. A Bidasoa a jó kapusteljesítménnyel is jobb volt nálunk. Úgy estünk ki, hogy az utolsó másodpercig élt a remény. • A másik két, európai ku­paporondon érdekelt magyar együttes sem remekelt. A KEK-ben érdekelt Fotex KCV férfigárdája otthon is kikapott (20-22) a német SG Flensburgtól, így kettős vereséggel intett búcsút a sorozatnak. A női Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésen a Herz-FTC idegenben 22-17-es veresé­get szenvedett a Volgográd otthonában. Munkatársunktól A teke szuperliga hétvégi fordulójában nem ismertek kegyelmet a szegedi csapa­tok. A nők az Antenna Hun­gáriát 7:l-re, a férfiak a Pá­pát 8:0-ra verték. Eredmények, nők: GLB SE Szeged-Antenna Hungária 7:1 (2565:2452) A szegedi pontszerzők: Cziráki 456, Mracskó 447, Hódi 428, Sáfrányné (Tóth­né) 423, Monostori 415 fá­val. Ifjúságiak: GLB SE Szeged-Antenna Hungária 3:1 (812:798) A szegedi pontot Csuka 415 fával szerezte. Férfiak: Snowfox Szeged­Pápa 8:0 (5739:5319) Pontszerzők: Karsai L. 1007, Bódi 975, Fehér 950, Földesi 950, Krsztulovics 934, Fekete 923 fával. Ifjúságiak: Snowfox Szeged­Pápa 1:3(1717:1782) A szegedi pontot a 900 fát elérő Zapletán szerezte. Kurucsó ezüstérme atlétika Munkatársunktól A hét végén rendezett téli dobó országos bajnokságon a gerelyhajítók mezőnyében szép szegedi siker született. Kurucsó Péter (SZVSE) 59,14 méteres dobással a második helyen végzett, az aranyérmet a csabai Laduver Róbert (66,83 m) szerezte meg. Eligazítják a bírókat labdarúgás Munkatársunktól A Csongrád Megyei Lab­darúgó-szövetség játékve­zetői bizottsága holnap (ked­den) 17 óra 30 perckor tartja - a megyei bajnokság nyitá­nya előtti - utolsó eligazítá­sát a szegedi csoportban működő sípmestereknek és ellenőröknek. Az összejö­vetel a szövetség szegedi (Victor Hugó u. 1.) központ­jának földszinti tanácstermé­ben lesz. Totó Budapest (MTI) A totó 9. heti szelvé­nyén szereplő mérkőzé­sek eredményei: 1. Bremen­Freiburg 2. Cottbus­K'lautern 3. Rostoek­Bayern 4. VfB Stuttgart­Wolfsburg 2-1 1 5. 1. FC Küln­Hertha BSC 1-0 I 6. 1860 München Leverkusen 1-0 1 7. Sehalke 04­Hamburg 0-1 2 8. Brescia­Lazio 0-1 2 9. Bari­Fiorentina 2-1 1 10. Napoli­Lecce l-l X 11. Milan­Parma 2-2 X 12. Udinese­Juventus 0-2 2 13. Verona­Atalanta 2-1 1 Pluszmérkőzés: 14. Roma­Inter. 3-2 I Menetel a Vásárhely 3-1 1 0-2 2 3-2 1

Next

/
Thumbnails
Contents