Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-31 / 76. szám

SZOMBAT, 2001. MÁRCIUS 31. STEFÁNIA III. Kedves Környékbéliek! M

eglepődnének, ha repülőtér épülne Kisteleken? Helikopterleszálló már épült (nem is egy), miért ne lehetne például a perczeli mezőn - közel a Szerbiábafutó autópályához - mini Ferihegy? Ha tehetném, meg is pályáznám e kiváló lehetőséget, s a pályamunka megírására (gályázásra) a kisteleki pályázatírókat kérném. Kérhetném a mórahalmiakat is, begyakorolták már a munkát ők is, és szép példája is lenne a két homoki kistérség összedolgozásának, de nem teszem, mert egyelőre maradok a betűvetésnél, a kedves környékbéliek ebbéli szolgálatánál. Suszterként a kaptafánál. Mondják a hozzáértők, kis honunkban a fiókok mélyén már tengernyi a pályázat. (Fogalmazhatnánk akként is: vad folyamként zuhognak ránk a pályázati felhívások). Aki manapság állami pénzre ácsingózik, föl kell kötnie annak a bizonyos fehérneműnek a szárát. A hatalom letéteményesei nem adják egykönnyen, nem nyitogatják csak úgy ripszre-ropszra az állami bugyellárist. Komoly feltételei szabódtak a közpénzek kérésének. Ami régen állami támogatásként, kapcsolatra tekintettel osztódott, az, most: pályázat. Pályázni - munkálataival gályázni - kell szinte mindenért. Oldalunkon most azokról szólunk, akik már pályáztak valamire. Eddigi együttműködésüket köszönve köszönti mindnyájukat: fllajerob tc^err Faluhelyen Baks, Dóc, Ópusztaszer és Sándorfalva - mint megtudtuk - az idén is kihasznál minden lehetőséget, hogy különböző pályázatok segítségével egészítse ki költségvetési forintjait. Sokféle feladat hárul az önkormányzatokra, ha településük igazi gazdái akarnak lenni. A jó szándék többnyire nem is hiányzik, annál inkább gondot okozhat a szűkre szabott költségvetési keret. Különösen a községek helyzete válhat kritikussá, ahol esély sincs jelentős adóbevételre és a befektetők sem viszik oda a pénzüket. Marad hát a saját erő, a „magad, uram, ha szolgád nincs" elv érvényesítése. No és a pénzügyi támogatási lehetőségek maximális igénybe vétele. Ópusztaszer Rákényszerül az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok által igényelhető központi támogatásra, a testület mégis szeretné, ha fejlődne a falu, hangsúlyozta dr. Hoffmann Zoltán jegyző. Ezért reményeik szerint, ha templomukat védetté nyilvánítják akkor - a Széchenyi-terv keretében - anyagi segítséget kaphatnak a műemlék felújításához. Dóc A falugondnoki hálózat kiépítésére 3,5 milliós program valósulna meg, amennyiben az önkormányzat megkapja a Szociális és Családügyi Minisztériumtól igényelt támogatást. Belovai Pál polgármester azt is elmondta, hogy a község a belterület parkosítására, út-, illetve önkormányzati lakásépítésre kívánja még igénybe venni a pályázati lehetőségeket. Ezért folyamatosan figyelik az ezekre vonatkozó felhívásokat. Ennek köszönhető, hogy számtalan, kisebb értékű fejlesztési programot „futtatnak". De továbbra is kiemelt hangsúlyt kap az iskolát, könyvtárat érintő támogatások igénylése. Az idén a rehabilitációs és közhasznú foglalkoztatási pályázatok számukra kedvező elbírálása is előnyös feltételeket teremthetne a helyi gondok enyhítésére. Baks Balogh Lajosné, polgármester a játszótér felújítása, a Rózsa és Virág utca közel egy kilométeres útjának kiépítési terve mellett megemlítette a Sapard-program keretében nyert 1,5 millió forintot. Az ehhez az önkormányzat által saját részként biztosított további 1,5 millióval együtt már meg tudják oldani a közpark felújítását. Sándorfalva A tornaterem vizesblokkjának korszerűsítéséhez, új égetőkemence kialakításához, a könyvtári állomány fejlesztéséhez remélt pénzügyi segítség elnyerését említette Darázs Sándor polgármester. Komoly erővel törekednek a Balástyával, Dóccal és Szatymazzal közösen tervezett, nagy értékű szennyvízhálózat, illetve szennyvíztisztító rendszer megépítésére. A környezetvédelmi és a vízügyi alapra benyújtott pályázatok mellett a központi céltámogatási pályázaton is szeretnének nyerni, hiszen ez esetben mintegy 5 milliárd forintot igénylő projekt megvalósításáról lenne szó. N. R. J. Írással hozzák a pénzt Kistérségi pályamunkások „Kis fókákra vadászunk l" A kisteleki favázas sportcsarnokot pályázati pénzből hozták tető alá. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kisteleken épül a favázas sportcsarnok. A régiből, a vasvázas torzóból logisztikai központ lesz. Átalakítják a volt áruházat, amely most a kisvárosi rendezvényeké, egybekapcsolják az új sportcsarnokkal. A város kinézetének alakítása nem új keletű, korábban is ügyeltek rá, hogy az új mentőállomás oromzata napsugaras legyen. Főutcái kertje, ha megszólani nem is tud, de, igazán szép maradjon. A múlt állapotaihoz képest a sportpálya öltözőjén is megakadhat a szem. Alakul a Rákóczi utcai múzeum. Kisteleket pályázatai alakítják. Mivel a kisvárosban kevés a szállás, kérdés lett: mit kell tenniük, hogy a turizmus fejlődjön? Szorgalmazzák a szálláshelyek, szállodák, panziók építését. A cégek letelepedéséhez ipari parkot alakítanának, ha ilyenre lenne igazából szükség, de mivel a mezőgazdaság fontosabb errefelé is, átformálták az elképzelést: agráripari park lenne szerencsésebb. Nem a klasszikus értelemben vett, hanem annak innovációs formája, ami a közművesített helyet jelöl: helyrehozott villanyt, vizet, gázt, és európai normáknak megfelelő szennyvíztisztítót. Mindeme pályázati csapat áll össze. Ebben külön ember intézi az ifjúsági és sportügyeket, a civil szféra eseményeit. Mészáros Gábor referense egyben a folklórnak, s dolga az alakuló múzeum gyűjteményeinek rendezése. Nagy Netta az európai pályázatokat fölügyeli. A Veres Renáta vezette Teleházban megtalálható minden, ami a nyomtatáshoz, fénymásoláshoz, spirálozáshoz nélkülözhetetlen. Horváth Katalin a szerződésekért, a pénzügyekért felelős. A rendezvényházi rendezvényeket Kelemen Zita szervezi. Mindezek összefogója Sándor Attila, s ha úgy vesszük, mindnyájan Nagy Sándor polgármester keze alá dolgoznak. Vagyis teljes lendülettel pályáznak Kistelekért! írással hozzák a pénzt. Megfogalmazódott: a szakmai felkészültség, a városfejlesztés kívánalma, a térségfejlesztés tisztelete a szakszerű pályázatkészítés lényege. Nem azt nézik, hogy mit tesz értük Kistelek, hanem mit tehetnek érte ők mondta egyikük. Ennek okán volt sajtfesztivál, utcavirágosítás, sövényültetés, parképítés, öltözőnagyobbítás meg minden más aprónak tetsző dolog. Hajtottak, de nem csak azért, hogy találó legyen a Rákóczi iskola igazgató asszonya nagymamájának mondása: „Jó ló után porzik az út!" Magukért, Kistelekért tették. A kistérségi információs rendszert büszkeségként emlegetik, hiszen számítógépes összeköttetést sikerült elérniük a környező falvakkal, hat településsel közös a weblapjuk. Kistelekre mindenki azt mondja, hogy jó helyen fekszik, két oldalán a most is funkcionáló európai útnak, közte a fürdőjéről híres Majsának, emlékparkjáról ismert Opusztaszernek. Kiváló lovasterepe Európának. De ez még futó pályázat - a jövő zenéje. Nem építenek homokra semmit. A régi, a vasvázasnak indult sportcsarnokot logisztikai központtá alakítják. A pályázaton nyert pénzekre ügyel az Európai Unió és a Magyar Államkincstár. Ahogy mondták: Kisteleken, és annak térségében - Csengelén, Pusztaszeren, Ópusztaszeren, Bakson, Balástyán - eddig mindent rendben találtak. Majoros Tibor Sándor Attila Diósgyőrött született, mégis büszke kisteleki voltára. (Fotó: Gyenes Kálmán) Pályázott már ön valamire? Sándor Attila pedagógusként, informatikusként és menedzserként vágott neki a pályázati kiírások dzsungelének. Akkor még, amikor „sok volt a fóka, kevesebb a vadász" hallottuk a Miniszterelnöki Hivatal térségfejlesztési biztosától. Mára a vad ejtéséhez fölkészült csapat, biztos technika kell. - Jó kis játék tulajdonképpen - tudtuk meg a beszélgetés indultakor. A pályázatíró „projektekben" gondolkodik és ha az alföldi kisvárosnak, például Kisteleknek kéri az állam pénzét, mindenképp hozzákapcsolja a „térséget" is, ami esetünkben a Homokhátság ide illő része, ujjunkkal Majsától Mórahalomig kerekített kör a térképen. Megnevezetten: Homokháti Kistérség. Országos minta lesz. - Indokolnunk kell, hogy a miénk a legjobb! - mondja a kisteleki pályázatok nagymestere, szerényen hozzátéve, hogy tavalyelőtt a beadott pályázatok 76, tavaly pedig a 75 százaléka volt sikeres. Amint mondotta, nem „lőttek rá" minden kiírásra, hallgattak a csapatvezető polgármesterre, aki ajánlotta, vizsgálják, hogy Kisteleknek „merre kell mennie", melyek tervében a fejlesztésre jelölt helyek, s ha ezek „húzzák magukkal a környező kistérségi településeket", csak akkor adják be a pénzkérő, de jó pénzt érő pályázatokat. - Kisteleknek nem szerencsés kohászatban gondolkodnia - halljuk példáját annak, hogy valójában mire nem érdemes pályázni, s tudjuk meg: az „innovációs agráripari park" viszont lehet „üde sziget" az alföldi homoktengerben. Folyamatos a pályázatkiírások figyelése, s azokhoz a források keresése - derül fény a jó csapatmunka egyik műhelytitkára, s később arra, hogy ezekhez a résztvevők nemcsak „jó szemmel", hanem megfelelő felkészültséggel is rendelkeznek. Említődött még a városvezetés „pozitív polgári" hozzáállása. Hetente postáznak pályázatokat, nem számolják hányat, mivel „kis fókákra" vadásznak. Ezrekből, milliókra rúg ez. - A profi csapat mellé kell a szív is - figyelmeztet a leglényegesebb pályázatíró alkalmatosságra Sándor Attila, aki foglalkozására nézve: polgármesteri tanácsadó és sorolja még, hogy hegy imádó borsodi létére, majsai nősüléssel került csupa-csupa kisteleki közé. (Felesége, Lajkó Gabriella a Rákóczi iskolában tanít). Érzései így összegződnek: - Jövünk vissza autóval, elhagyom Mezőkövesdet, a Bükk alját, azt mondom: jó felé járok. Amikor elhagyjuk Félegyházát; akkor már nagyon Kistelek szag van; akkor meg azt mondom: itthon vagyok. Maradjunk ennyiben. M. T. Tóth Ferencné, balástyai bolti eladó: - Mi soha nem írtunk pályázatot, nem is írattunk és nem is adtunk be sehova ilyesmit. Ami támogatást az építkezéshez szinte mindenkinek adtak, arról is lemaradtunk, mert mire oda jutottunk, hogy a mi házunkra is kérhettünk volna, akkorra már az nem járt. Sajnos a gyerekre járó szocpolt is későn írtuk alá, viszont azzal nagy szerencsénk volt, mert megváltozott az összeg, szerencsére több lett. Van földünk, hogy járna e rá valamilyen ingyenes juttatás, azt nem tudom? Igazán sohasem folytunk bele ezekbe a dolgokba. Gondoltunk már rá, hogy utána kéne nézni, de még nem fogtunk hozzá igazából. Tóth István, szatymazi gépkocsivezető: - Átvitt értelemben pályáztam volna én sok mindenre az életben, de ha úgy vesszük: csak ez a ház lett az Ady Endre út sarkán. Igazából nem is volt rá lehetőség, hogy kapjunk valamilyen támogatást, ingyenes segítséget. Fájna a fogunk sok mindenre, de maradnunk kell a realitásnál, ez van és nem több. Emellett én úgy vettem észre, hogy esélye sincs az embernek. Eddig legalábbis nem nagyon volt. Az más, ha egy jó tündér most azt mondaná, pályázhatok bármire, teljesül, akkora biztos jövőre, a gyerekeink könnyebb életére adnék be kérelmet. Mert nem szívesen lennék a helyükben. Maróti Jánosn é,forráskúti nyugdíjas: - Semmi esélyünk arra, hogy valamihez is hozzájussunk. Kevés a földünk, annak is fele legelő, pár állatot tartunk csupán. Nekünk olyan nagy célunk már nincsen, nyugdíjasok vagyunk, a párom már fölötte a hatvannak; két lányunk éli a maga életét, dolgoznak, nem akarunk nekik terhet, adósságot, mert az ilyen pénzeket valamikor biztos vissza kell fizetni. Több erőre már nem nagyon számíthatunk. A falusi ház is itt van... Egy valamire való traktor azért hiányzik, az sokat segítene a gazdaságon. Mert, hogyan tanítja a vallás? Imádkozz úgy, mintha mindjárt meghalnál, de úgy dolgozz mintha örökké élnél! Rabi István, zsombói őstermelő: - Az én apám idejében a csólyosi rossz földeken, ha dolgoztak, az épp elég volt. Nem kellett semmiféle regisztráció, sorszámozás. Nekem ez nincs is meg, mert tavaly háromszor álltam érte a sort és annyi idő elment vele, hogy ráhagytam. Egye a fene, ott, ahol van. Hat osztállyal, mit értek én a papírokhoz? Az adóhoz még fogadok ismerős segítséget, máshoz nem. A földpapírokért kúpászkodni kellett. A biztosításra, a kocsiadóra jön az szabályosan, azt sohasem felejtik el. De azt, hogy Rabi Istvánnak járna pénz a földre meg a piacoláshoz, azt mindjárt. Arra már nincs ember. Hova jutottunk?