Délmagyarország, 2001. március (91. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-02 / 52. szám

PÉNTEK, 2001. MÁRCIUS 2. ) A HELYZET 7 A konzervgyár után is van élet? „Csúnyán becsaptak bennünket17 A vásárhelyi ügyekről csak a „láthatatlan főnök" dönthetett Összetört Majolika Látszólag ugyan áll Vásárhely nagy múltú Majolikagyára, de valójában darabjaira törött. (Fotó: Tésik Attila) Nem maradnak munka nélkül A V. Tabac Rt. vásárhelyi gyárának bezárásával, valamint a Majolika Kft. felszámolásával kapcsolatban Rapcsák András, a város polgármestere lapunk kérdésére leszögezte: a gyárbezárások mindenképpen rosszul érintik Vásárhelyt. Úgy vélte: a Majolika értékesítésénél nem a város érdekeinek megfelelő befolyás érvényesült. Ezért elképzelhető, hogy a felszámolási eljárásban az önkormányzat megpróbálja a település érdekeit érvényre juttatni. A V. Tabac esete más. A sátoraljaújhelyi dohánygyár megvásárlása sokkal olcsóbb előállítási költségeket eredményezett, ezért a tulajdonos odatelepítette a termelést, de az irányítás és a gyár központja Vásárhelyen marad. A tulajdonos az üres üzemcsarnokokban új vállalkozás beindítását tervezi - tette hozzá a polgármester. Rapcsák András elmondta: a két gyár bezárása miatt a város nem esik el jelentősebb helyiadóbevételtől. A munkanélküliek sorsára jutott dolgozók nem maradnak kenyérkereseti lehetőség nélkül, ugyanis az önkormányzat a munkaügyi központhoz több száz közhasznú munkás foglalkoztatására nyújtotta be igényét. Minden sors egy ember, minden ember egy sors. Ennél nagyobb közhelyet már régen írtam le, hogy mégis megteszem, annak oka van. Az, hogy igaz. Amikor ugyanis a számok mögé nézünk, embereket látunk. Embereket, akik az életüket - a Szegedi Konzervgyárban élték le. Kétszázhatvan embernek szűnt meg a munkahelye 2001. január 22-én. Hajnalban fölültek a buszra vagy a villamosra és bementek a konzervgyárba. Dolgoztak nyolc órát, ha kellett, tizet. Szerették a munkájukat, jól érezték magukat a többi ember között. Az évek pedig szinte észrevétlenül teltek el. Megöregedtek. Pontosabban nem öregedtek meg, csak 48-53 évesek lettek. Az „öreg" jelzőt azok a szegedi munkáltatók ragasztották rájuk, amelyeknél próbálkoztak. Munkát szerettek volna kapni. Három asszony, akik több időt töltöttek el egymással a munkában, mint otthon a családjukkal. Munka mellett érettségiztek, haladtak előre a vállalati ranglétrán és - nevelték a gyerekeiket. K. J.-né Jutka és K. F.-né Aranka raktárkezelő volt, P. K.-né Teri pedig csoportvezető a csomagolóban. O, Teri a legidősebb, a napokban töltötte be az ötvenet, harmincnégy esztendő után találta magát az utcán. Három gyereket nevelt föl, olykor három műszak mellett. - Szerettem a konzervgyárat, azt, hogy emberekkel foglalkozhattam. Nem tudtam volna magamnak más munkahelyet elképzelni. A gyár minden idegszálamban benne volt. Sose mondtam nemet, sose tagadtam meg, hogy ne menjek be éjszakára. De most mit kezdjek magammal? A férjem nyugdíjas, a legkisebb gyerekem csak 18 éves, még el kell tartani. Olyan zűrzavar van a fejemben... Csak akkor sírok, amikor nem lát senki. A család még mellettem van, de félek, egy idő furcsán néznek majd rám, várnák, hogy ugyan, menjek már el dolgozni valahová. Nézegetem az újságot, egy céget fölhívtam, bemondtam az életkoromat, visszaszóltak, hogy köszönik szépen. Ez annyira lebénított, hogy nem is próbálkoztam többször. Aranka több helyre adott be pályázatot az eltelt egy hónapban. Most a válaszokat várja. Úgy érzi, a tudása alapján nem biztos, hogy az első takarítónői állást el kellene vállalnia. Egyedül él, felnőtt lánya már nem lakik vele. - Nem kerestünk rosszul, szegedi viszonylatban sem vittünk haza keveset. Egy időben még a tanári fizetések is kisebbek voltak Szegeden, mint a konzervgyáriak. Hogy mindennek vége, még akkor se hittem el, amikor a levelet megkaptam, csak amikor hétfőn kijöttem a kapun. Senkinek se kívánom, hogy átélje azokat a pillanatokat. Előtte páran körbementünk a gyárban, mindenkitől elköszöntünk, aki még nem számolt le addig. Majd jött a következő nap, és nem ébresztett reggel a vekker... A legszomorúbb januári napok mély nyomot hagytak mindenkiben. - Az utolsó pillanatig reménykedtünk - mondja Teri. - Hétfőn bocsátottak el bennünket, de még pénteken is arról volt szó, a Glóbus megveszi a céget, kérték, állítsunk össze egy névsort, mert szükség lesz húsz csomagolóra. Nem lett belőle semmi. Egyik nap otthon elővettem egy bőröndöt, amiben régi emlékeket gyűjtök, azokat nézegettem. Szerelmeslevelek, egy 150 forintos lakbérről szóló értesítés, törzsgárda-jelvények, Kiváló Dolgozó kitüntetés került a kezembe. És egy fotó egy régi május 1-jei felvonulásról, kék köpenyben, pöttyös kendőben lépkedtünk, mint Május 1. brigád. Sok minden eszembe jutott, a tizenkét igazgató, akik alatt dolgoztam, például Abrahámné, az első, aki gyakran lejött a szalaghoz és kezet fogott az emberekkel. Rósa László, Ódry Karcsi, még a Görbe Ferenc is. Az utolsók azonban már nem álltak velünk szóba. Úgy kezeltek bennünket, mint a gépeket. Aranka szerint ma csak a kereskedelemben lehetne esetleg munkát találni. Az ipar, mint olyan, megszűnt Szegeden. És ebben felelősnek érzi a konzervgyár tulajdonosát, a Magyar Fejlesztési Bankot. - Mivel állami tulajdon voltunk, valakiknek jobban oda kellett volna figyelniük a gyárra. Szerintem, ha egy vállalatot ki akarnak vinni a válságból, akkor nem új termékeket találnak ki, mint ez 2000 nyarán történt, ráadásul nem közel 300 forintba kerülő, utazáskor nagy helyet elfoglaló konzerv leveseket. Úgy érezzük, csúnyán becsaptak bennünket. Hét éve, amikor újraalakult a cég és mindenkit elküldtek, majd visszavettek, aki 50 éves volt, előnyugdíjba mehetett. Megkínálták a felmondási idővel, kapott végkielégítést és várhatta a nyugdíját. Nekünk 57 éves korunkig még dolgoznunk kellene valahol... Jutka az egyetlen, aki talált állást, az Árpád nevelőotthon raktárosa lett, Klárafalvárói jár be mindennap. Ennek is örül, noha kevesebbet keres. Lánya viszont, aki szintén vele együtt jött el a konzervgyárból, még nézi az álláshirdetéseket. - Az igazságtalanságokat nagyon nehezen viselem. Ezért is voltam a legharcosabb a többiek közül. A történtekben az fáj a legjobban, hogy nem felnőttként kezeltek bennünket. Hitegettek, miközben pontosan tudták, mi lesz a vége. És az sem igaz, hogy a tíz pályázó közül egyik sem kínált kedvező feltételeket. Ha a vállalatot megmentették volna, nemcsak 260 emberen segítenek, hanem a családjukon is. „Nem így kellett volna történnie" - mondják mindhárman. És reménykednek, hogy számukra még tartogat valamit az élet. Fekete Klára Pénteken rendelte el a bíróság a vásárhelyi nagy múltú Majolikagyár felszámolási eljárásának megindítását, mert a kft. kétszázmillión fölüli köz- és egyéb tartozást halmozott fel. Végül az APEH indított ellene eljárást. A cég mostantól felszámolás alatt áll; a kijelölt biztos, Pusztai Dénes a napokban ismerkedik a csődhelyzet előzményeivel. Az ügy kárvallottjai, a hitelezők egyelőre hiába várják a kiegyenlítetlen számlák kifizetését. A saját tőke ugyanis minimális fedezetet nyújt a tartozások kiegyenlítésére. A vásárhelyi Sz és G Kft.-nek sajátos módon sikerült lefaragnia veszteségéből. „Hibernált" felszámolóbiztos - Pillanatnyilag felszámolás alatt áll a vásárhelyi Majolikagyár Kft., termelés nincs, amit gyakorlatilag tavaly november végén kellett leállítani, minthogy a szolgáltatóknak nem fizették ki a közüzemi díjakat - mondta tegnap kérdésemre Pusztai Dénes kijelölt felszámolóbiztos. - Üres az üzem, a bolt működik, hogy valami bevétel legyen. Most tájékozódom: mi az oka annak, hogy csődbe ment a gyár. Netán korszerűtlen az alapanyag, a termék, esetleg felelőtlen gazdálkodás folyt? Mindenesetre hibernálom magam itt az üzemben. Pusztai Dénes arra a kérdésemre, hogy vannak-e a birtokában a korábbi működéssel és tulajdonjogi vonatkozásokkal kapcsolatos dokumentumok, nemmel válaszolt, hangsúlyozván: az ügyről péntektől tájékozódik tovább. A város helytörténeti, kulturális és művészeti értékeit hajdan képviselő Majolikagyár csődbejutásának okairól nem, a jelenlegi helyzetéről azonban több ismerettel bír dr. Simonjfy Ildikó ügyvéd, akit mint több érintett vásárhelyi cég képviselőjét kérdeztem. - A rendelkezésemre álló adatok és iratok alapján annyit tudok, hogy a Majolikagyár Kft.-t valamilyen úton-módon megszerezte Kínál János és az érdekkörébe tartozó csoportosulás. Kínál János maga nincs a cégben, de ő irányítja Budapestről. Mindemellett tény, hogy több cégből álló csoportosulásról van szó, amelyben a tulajdonosok és az ügyvezetők köre nyolcvan százalékban azonos. A cégbírósági adatokból az is kiderül, hogy a Majolikagyár telkét is apportálták tavaly decemberben, az említett érdekkörbe tartozó Perspektíva 2000. Kft.-be. Az általunk is megkapott kiegyenlítetlen számlák listájából kiderül: a köztartozások, banki hitelek és szállítói tartozások meghaladják a kétszázmillió forintot. Biztos vagyok abban, hogy ez az összeg nem fél vagy egy év alatt gyűlt össze - szögezte le az ügyvédnő. Fölfordulás tetejére raktárot Dr. Simonffy Ildikó elmondta továbbá, hogy a csődeljárás megkezdésének a megyei bíróság által kijelölt napján, 2001. január 12én, körülbelül harmincan jelentek meg a vásárhelyi Majolikagyár Kft.-nél, ahová nem hívtak meg több ismert hitelezőt, és a csődeljárások alapvető törvényi követelményei sem voltak biztosítva. Többek között nem hirdették meg országos napilapokban, nem rendelkeztek a tulajdonosok olyan programmal sem, amelyből a hitelezők láthatták volna esetleg a cég kilábalási esélyeit. Mindemellett egyetlen kérdésre sem kaptak érdemi választ. Az ügyvédnő szerint, a törvényesség látszatát sem sikerült fenntartani, ami feltehetően azt a célt szolgálta, hogy decemberben ne indulhasson meg ellenük a felszámolási eljárás. A Majolikagyár Kft. ingatlanapportálása ugyanis 1999-ben történt meg, s a fölszámoló egy évre visszamenőleg támadhatja csak meg a szerződést. Ez azonban csupán feltevés - hangsúlyozta az ügyvédnő. Gál András, az Sz és G Építési és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője a Majolikagyár Kft. újsághirdetésére jelentkezett beruházóként, és '99 november 23-án kötött vállalkozási szerződést a céggel egy raktárcsarnok megépítésére, az építési engedély megszerzésétől kulcsátadásig. - Minket a gyár helyi képviselője keresett meg, de tájékoztatása alapján kizárólag Kínál Jánossal volt szabad a továbbiakban tárgyalnunk. Ő ott úgy jelentkezett, mint tulajdonos, és mindenek ura. Nélküle nem kérdeztek, nem válaszoltak, nem történhetett semmi idézi vissza a kezdeteket Gál András. - Minthogy rendkívül szoros határidőre dolgoztunk, a tél és az udvaron lévő rettenetes fölfordulás ellenére hozzáláttunk a munkához. Még ilyen hatalmas rendetlenségre, széttört cserepekre nem építettünk házat. Jó ütemben haladtunk, minden rendben zajlott, eltekintve attól - amit többször szóvá tettünk, sőt írásban is jeleztünk -, hogy soha nem jelentkezett a műszaki ellenőr. De egészen odáig nem volt semmi probléma, amíg nem számláztunk. A első alkalommal ezt nem tehettük meg, mert Kínál János akkor külföldön tartózkodott. Menteni, ami menthető - Az építést, még mindig mit sem sejtve, folytattuk tovább, s az első és a második szakasz számláját 2000. február l-jén állítottuk ki, közel 50 millió forint összegben - folytatja tovább az ügyvezető. Klotz István közölte velünk, hogy ő átveszi, de nem írhatja alá, csak Kínál János. Ettől kezdve napról napra látszott - taglalta tovább kálváriájukat Gál András -, hogy nem tisztességes a megrendelő szándéka. Ettől függetlenül, a számla kifizetésének lejártán túl is végezték a munkát, hiszen közeledett a szerződés szerinti átadási határidő. Gyakorlatilag a padlóépítés és az oldalfalak kialakítása volt hátra, mikor levonultak. Az ezt követő közel egyéves huzavona és pereskedés bebizonyította, hogy az építtető nevében eljáró Kínál János feltehetően úgy akart jelentős értékhez jutni, hogy valójában a fizetés szándéka sem volt meg benne. Ezért Gál András nem látott más lehetőséget, mint ismét felvonulni a munkaterületre, s menteni ami menthető alapon, elbontani és elszállítani a több mint kétezer négyzetméteres alapterű, könnyűszerkezetes épületet. Ezáltal sikerült visszaszereznie negyvenmilliót a 72 milliós tartozásból. Joó Erzsébet Három asszony a kétszázhatvanból. Amikor már nem ébreszt a vekker. (Fotó: Karnok Csaba)