Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-27 / 49. szám

KEDD, 2001. FEBRUÁR 27. A TORONY ALATT III. Borúlátó elnök, derűlátó polgármester a kerekasztalnál A megye és Szeged még nem lép egyszerre Szerkesztőségi kerekasztal-beszélgetésünk vendégei: Lengyel Gyöngyi, Bartha László, Frank József és Marosvári Attila. (Fotó: Miskolczi Róbert) Igaz-e, hogy nem beszélnek egymással a megye és a város vezetői? Vajon mesterségesen gerjesztettek-e az ellentétek közöttük, vagy valódi érdekütközések nehezítik a közös dolgok optimális megoldását? Mi lesz a képtár, a levéltár, a repülőtér, az utak és a hidak sorsa? Fejlődik vagy lecsúszik Csongrád megye és központja, Szeged? A lobbizás sikerén vagy valami máson múlik, merre tartunk? Ezekre a kérdésekre is kértünk válaszokat Csongrád megye és Szeged vezetőitől; szerkesztőségünkben ült egy asztalhoz Frank József, a megyei közgyűlés elnöke, Marosvári Attila elnökhelyettes, Bartha László Szeged polgármestere dr. Lengyel Gyöngyi kancellár. Délmagyarország: - Mikor ültek le utoljára hasonló körben közös dolgaik megbeszélése végett? Bartha László: - Úgy érzem, ez a kérdés is azt sugallja, ami máskor is megjelenik az újságban, hogy tudniillik, mintha annyira rossz viszony lenne a megye és a város vezetői között, hogy nem is beszélnek egymással. Mesterségesen gerjesztik az ellentéteket. Nincs értelme tagadni, hogy a törvényből következően léteznek érdekütközések a megyék és a megyei jogú városok között, nemcsak itt, mindenütt az országban. De hangsúlyozom, ez nálunk nem személyek vagy testületek közötti ellentét! Gerjesztett ellentétek? DM: - Talán meg kellene változtatni a jogszabályokat? B. L.: - Sajnos ebben a ciklusban nem látom ennek a realitását, de valóban az a helyzet, hogy rendezni kellene a törvényi hátteret. Abszurdnak tartom például, hogy a megye lakosságának mintegy harmada, a szegediek nem szavazhatnak a megyei közgyűlés összetételéről... Az ütközések jobbára a kötelező feladatok miatt adódnak. A megyének is, a városnak is intézményeket, ellátó rendszereket kell fenntartani és működtetni, úgy, hogy mindkét rendszer alul finanszírozott. Egy egészséges egyensúly beállítása lenne a cél, az, hogy a megye is és a város is nagyjából hasonlóan legyen terhelve. Ennek érdekében kell megpróbálni folyamatosan egyeztetni az érdekeket és megtalálni a legjobb megoldásokat. DM: - Es ez megtörténik? Milyen rendszerességgel sikerül közös nevezőre jutni? Lengyel Gyöngyi: - Ezért módosították a jogszabályt és hozták létre az úgynevezett egyeztető bizottság intézményét. Frank József: - Ennek keretében volt már olyan probléma, amit sikerült megoldanunk és persze olyan is, amit nem. A pedagógiai szakszolgálatok ügyében például ésszerű közös megoldást találtunk, rossz lett volna, ha párhuzamos kubatúrák épülnek ki. A jól működő megyei kht. szegedi szolgáltatásait a város finanszírozza. Megegyeztünk az Árpád nevelőotthon ügyében, a város ezt meg akarja szüntetni, ezért elvisszük onnan a 11 megyei illetőségű gyereket. Ugyanakkor persze 300 szegedi gyerek van megyei fenntartású otthonokban, de eszünkben sincs ezzel feszültséget gerjeszteni... Nincs értelme mereven szétválasztani a feladatokat. DM: - A Horváth Mihály utcai képtár ügye pedig ilyennek látszik. A megye azt mondja, nem feladata a kortárs művészet kiállítóhelyének működtetése, ez csak „rajta ragadt". F. J.: - A képtár nem muzeális jellegű közgyűjtemény, hanem kortárs kiállítóhely, úgynevezett közösségi tér, amelynek fenntartása a települési önkormányzat törvény által előírt feladata. Nekünk az 1997-es jogszabály alapján át kellen tekintenünk a múzeum tevékenységét: le kell választanunk a nem muzeális tevékenységet - ilyen a képtár működtetése - és meg kell oldanunk azt a múzeumi feladatot, hogy a 903 ezer műtárgyat szakszerűen raktározzuk. Ehhez mintegy 200 millió forintra van szükségünk és nincs más eladható ingatlanunk, csak a képtár. Senki sem akarja arcul csapni a művészeket. A legjobb megoldás az lenne, ha olyan befektetőt találnánk, aki folytatja a képzőművészeti mecenatúrát. Ha nem találunk, tovább gondolkodunk az optimális megoldáson, együtt a művészekkel. DM: - A képtár ügyében mintha nem működött volna az egyeztetés önök között... A várra még volt pénz B. L. - Hadd mondjam el, hogy a város költségvetésében van mintegy kétmilliárd forint olyan tétel, amely nem a törvény által előírt feladatok finanszírozására szolgál, nincs is rá semmilyen központi forrás. Mégis ellátjuk ezeket a feladatokat. Elvárnák a várostól, mint ez időről időre megjelenik az újságban is, hogy törődjön a Virág cukrászda, a Kass Szálló, a Hági étterem sorsával, pedig jogilag ezekhez az égvilágon semmi közünk nincs. Irdatlan pénz kellene hozzá. Elismerem, elnök úr, hogy van olyan törvényi háttér, amely a múzeumi feladatok rendezését írja elő. De olyan is van, amely szerint a feladat átadásához az egykor ingyen megkapott kubatúrát is át kell adni. Ha a képtárat megkapjuk, szívesen működtetjük. A törvény szellemében ez így lenne ildomos. De az nem megoldás, hogy valamit el akarunk adni, és arra mutogatunk, aki nem akar venni. Képtári capriccio F. J.: - Számunkra kezdettől az volt a kérdés, hogy kinek kell ezt a feladatot ellátni. A képtárban évente 1520 kiállítás van, 75 százalékban szegedi művészeké. A megye a kiállító alkotók számára is elfogadható megoldást keres, de most kényszerhelyzetbe kerültünk, mert most lenne megfelelő raktár, amit meg kellene vennünk és amihez 100 millió körüli összeg hiányzik. A város egyszer megajánlott 100 milliót a rekonstruált várra - a képtár ára is ennyi lenne. Marosvári Attila: - Tudni kell, hogy mi az alpolgármester úrral tavaly év elején váltottunk szót a képtár esetleges megvásárlásáról, de akkor még a megye úgy gondolkodott, hogy nem kell ettől az épülettől megválnunk. Az év végére viszont minden megváltozott, a megyén és a városi kasszában is. B. L.: - Szeged kétmilliárd körül költ kulturális célokra és ebből az egymilliárdot sem éri el a központi támogatás. Ez páratlan az országban! Mi megörököltünk egy infrastruktúrát egy olyan időszakból, amikor semmi sem volt drága, mert nem kellett elszámolni a forrásokkal. Most, a költségvetési vitában azt mondja az ellenzék és azt írja az újság, hogy hiányt csinálunk! Ha ez ellen nem teszünk megfelelő lépéseket, viseljük a jogi következményeket. Ha megszüntetünk finanszírozhatatlan intézményt, akkor azt mondják, hogy értékeket teszünk tönkre. Szegeden a kulturális intézmények kihasználtsága 30 százalék körül van. ez tényadat. Ugyanakkor bért kell emelni a pedagógusoknak, fenn kell tartani az egészségügyi ellátó rendszert. A képtár megvásárlása irracionális döntés lenne, nem akarunk egy plusz feladathoz plusz ingatlant venni. A várra fél éve volt pénz, de azóta minden megváltozott, a források elfogytak, közgyűlési döntés szerint másra fordítódnak. L. Gy.: - Mégis azt hiszem, van megoldás a képtárra. A megye, a város és a minisztérium - amelynek egyetértési joga van a kulturális intézmények működési engedélyének megváltoztatásához - közösen meg fogja találni a jó megoldást, csak egy kis idő és türelem kell hozzá. DM: - A levéltárépítés ügyében hol tart az együttműködésük? F. J.: A '99-es közös pályázatunk az utolsó pillanatban sikertelennek bizonyult, mi 2000-ben újra akartunk pályázni, de ez nem jött össze... B. L.: - Legjobb tudomásom szerint senki nem változtatta meg azt a közgyűlési határozatunkat, hogy a város az építési telekkel támogatja a beruházást. Bács és Békés lobbizása DM: - Lépjünk egyet! Mintha Bács és Békés megye sikeresebben lobbizna! Szegedről bankok, intézmények, gazdasági szervezetek központjai költöznek át Kecskemétre. Es Békéscsabán lesz a regionális repülőtér, a munkaügyi központ? B. L.: - Az OTP még az előző ciklusban ment át Kecskemétre, az MNB pedig megszűnt, a többinek pedig Szegeden van a regionális központja. A megyeszékhelyen tavaly 430-cal több munkahely teremtődött, mint amennyi megszűnt. Ez pedig a helyi kis és középvállalkozások erősödését jelenti a város 286 milliós támogatásával. Ami pedig például a repülőteret illeti, a légi utaztatásról szóló törvényben benne van, hogy a regionális reptér Szegeden lesz, csak úgy tűnik, a sajtó szívesen állítja ennek ellenkezőjét. DM: - Ehhez képest három hete a kormányszóvivő jelentette be, hogy privatizálják az itteni repülőteret... Milyen erőfeszítéseket tettek közösen azért, hogy ez tényleg megmaradjon annak ami és kategóriájában európai színvonalú szolgáltatásokat nyújthasson a légi közlekedésben? Reptér itt vagy ott? B. L.: - Nem igaz az, hogy itt egy újabb bevásárlóközpontot lehetne építeni, csak repülőtér maradhat a jövőben a létesítmény. A DARFT, a megye és a város közösen finanszírozta három terv elkészítését, amely a fejlesztésről - zajvédelemről, a kifutó és a kapacitás bővítéséről - szól. Ez is jó példája az együttműködésünknek. M. A.: - Nem látom ennyire megnyugtatónak a helyzetet. Kőkemény lobbizás indult meg, hogy Békéscsabán legyen a regionális repülőtér. A regionális tanács a kormányszándéktól és szakértői javaslattól függetlenül megszavazta, hogy a csabai regionális reptér legyen. Nem szép kimondani, de „le akarják nyúlni" Szegedet. Ennek megakadályozásában természetesen a város partnerei vagyunk. DM: - Ha már sikerült visszakanyarodnunk a korábbi kérdéshez, Kecskemét régióközpontként komoly vetélytársa Szegednek. Nem tartanak attól, hogy nem csak a repülőtér került veszélybe? M. A.: - Nincs kétségem, hogy Kecskemét szeretne központtá válni. Attól, hogy egy jó adottságokkal rendelkező polgármester folyamatosan ezt kommunikálja, attól még nem lesz az, még attól sem, hogy az OTP központja átköltözött Bácsba. Szegeden van viszont az innováció centruma, a felsőoktatásé. Logisztikai szempontból sem lehet elvitatni Szeged meghatározó szerepét. Hadd utaljak vissza egy még korábbi kérdésre, hogy az elnök úr és a polgármester úr, mikor ült le egymással beszélni. Nem hiszem, hogy ez lenne a döntő kérdés. Én Tímár alpolgármester úrral az elmúlt hónapban legalább ötször-hatszor tárgyaltam, mindig lényeges ügyekben egyeztettünk. Pozitív példa: közös erőfeszítéssel sikerült idehozni az ITD regionális irodáját. DM: - Kár, hogy nem lehet hasonló sikerről beszámolni autópálya ügyben, mert az egy centit sem haladt felénk az elmúlt három évben... B. L.: - Számtalanszor elmondtuk már, ha van egy, nemzetközi jog által hitelesített szerződés, azt egyoldalúan nem lehet felbontani. A magyar fél számára olyan kötelezettségvállalást fogalmaztak meg, hogy nincs mozgástér. M. A.: - A hírek szerint az AKA Rt. 80 milliárd forintot kért tavaly az államtól, hogy tovább építse az utat. Ebből az összegből az állam is megtehette volna. Az idei költségvetésben sincs rá keret. A koncessziós szerződést még az Antall-kormány kötötte, tíz évre szól. Így az autópálya építésére a szerződés lejártáig, 2003-ig se a városnak, se a megyének semmilyen ráhatása nem lehet. Fentről lebegtetik a térséget F. J.: - Bevallom, a tendenciákat látva, szomorú vagyok és aggódom a régióért és a megyéért is. Az ország nemzeti jövedelmének 42 százaléka a fővárosban és környékén termelődik, Észak-nyugat Dunántúlon másik 28 százaléka. Nekünk pusztán 3,7 százalék jut, ráadásul leszakadó tendencia mutatható ki. Ha regionalizmusról beszélünk éppen a fordítottját kellene csinálni, mint ami manapság történik. Az alulról való építkezés helyett a felülről jövő direktíva tapasztalható. Ebben a térségben mindent lebegtetnek, a bizonytalanság rosszabb bárminél, mert nem lehet tervezni sem. Gondoljunk bele, Szegeden mennyi gyár szűnt meg! Senki nem mondta, álljunk meg, feldolgozóipar nélkül marad a térség. Mi lesz a mezőgazdasággal? Egyszerűen nem értem: egy megyei közgyűlés fordul az FVM-hez, a Pénzügyminisztériumhoz, a fejlesztési bankhoz és normális válaszra nem méltatják a kérdéseit. Nincsenek tárgyalási partnereink, holott nem is feladatunk, hogy gyárakat üzemeltessünk. Mi viszont jelezzük, hogy mindenre készek vagyunk, csak ezt meg is kellene hallani. Az viszont már országos stratégiai kérdés, hogy kellenek-e feldolgozó üzemek, mint a konzervgyár, avagy engedik a piacvásárlást multinacionális cégeknek a termelő beruházások szorgalmazása helyett. El fog vándorolni a szakképzett munkaerő innen, de miért is maradna? A polgármester úr Fideszes képviselőként lobbizhatna azért, hogy a bennünket negatívan érintő folyamatok megforduljanak. Befektetőt fogni B. L.: - Nem mindenben osztom az elnök úr véleményét, közel sem látom ennyire borúsan a helyzetet. Az élet már eldöntötte, hogy Szeged a régió központja. Minden lényeges intézmény ide koncentrálódik. Egyedül a munkaügyi központ ügye kérdéses jelenleg. A GDP-t illetően valóban tapasztalható csökkenés a megyében, ez nem a közgyűlés hibája. Szegeden viszont emelkedett. Fontos lenne a feldolgozóipar megerősödése, ám erre volt tíz évük a vállalatoknak. Számos, elérhető távolságban lévő elképzelésünk van - a konferenciaközpont, a sportlétesítmények építésétől a városi infrastruktúra, a szennyvíztisztító, a környezetgazdálkodás látványos fejlesztéséig -, amely vonzóbbá teszi a megyét és székhelyét a befektetők számára. Senki nem vitatja például a vasúti híd szükségességét. A MÁV elkészítette a tervet, ezzel már lehet lobbizni a miniszterelnök úrnál is, miként az M 5-ös és a 43as fejlesztésével. A szakma is mellettünk van. Ezek mind olyan kérdések, amelyek az ipartelepítéssel szorosan összefüggenek. A megvalósításért persze együtt kell lépnünk a megyével. M. A.: - Hol együtt, hol külön, de valóban lobbizunk a városért és a megyéért, ennek ellenére érdemi zöldmezős beruházás itt még nem történt. Ha ide tényleg sikerülne letelepíteni egy komoly céget, például egy autó-összeszerelő üzemet, az indítaná be valóban a gazdasági vérkeringést. Csak egy ilyet kellene megfognunk! Meg vagyok róla győződve, hogy az első komoly befektetők ebben az esztendőben megjelennek Csongrád megyében. Magánvéleményként mondom, valóban nem ártana gyakoribbá tenni a mostanihoz hasonló egyeztetéseket. Egymás mellett haladunk, de gyakran nem tudunk a másik mozgásáról. Sulyok Erzsébet -V. Fekete Sándor