Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-27 / 49. szám
Delmaqyarorszaq lal' pÁT KEDD, 2001. FEBRUÁR 27., 91/49. ÁRA: 49 Ft (ElőfizetvE: 41 Ft) holnap Mérlegen a népszámlálás Befejeződött a tizennegyedik magyar népszámlálás. Csongrád megyében a csaladoknak több mint kilencvenkilenc százalékát megtalálták a kérdezőbiztosok. Ám az is tény, hogy romlott a lakosság biztonságérzete, így számos esetben gyanakodva fogadták a kérdezőket és a kérdéseket - mondja Klonkai László, a KSH megyei igazgatója abban a beszélgetésben, amelyet holnap olvashatnak gazdasági mellékletünkben. Az Egy százalékból azt is megtudhatják, miért lettek januártól szeplősek a számlák. Ezután ugyanis, ha az áfás számlát nem írja alá a kibocsátója, érvénytelennek számít. Kórképünkben annak jártunk utána, a megye nagy kereskedőcégei hogyan oldották meg, hogy szabályszerű számlákat állítsanak ki. Nemrégiben egy volt kutatót választottak az agrárkamara új titkárává. Lapunknak arról vall, nemcsak a kormánnyal, hanem a környező kamarákkal is meg kell találniuk a hangot ahhoz, hogy ne kerüljön légÜres térbe a termelők gazdasági önkormányzata. Marad egy hídfőállás A munkaügyi központ nem költözik Csabára. (3. oldal) Botránykő vagy sikertörténet Bírálják a Szeged Kultúrájáért Közalapítvány működését. (5. oldal) Szenzációs felfedezés Szegedi barlangászok cseppkőbarlangot találtak a Mecsekben. (6. oldal) Borúlátók és derűlátók Szerkesztőségünkben ültek egy asztalhoz a város és a megye vezetői. (9. oldal) Győzelem - rossz játékkal A sereghajtó majdnem megtréfálta a Medikémiát. (11. oldal) Alkotmánybírósághoz fordulhat a megye Bezárás fenyegeti az emlékparkot A kormány nem a muzeális értékeket bemutató kiállítóhelyek bevételének elvonására, hantin csak bizonyos kedvezmények adására hatalmazta fel annak a kormányrendeletnek az alkotóit, amelynek jogszerűségét vitatja Csongrád Megye Önkormányzata. Ezért az NKÖM mellett Dávid Ibolya igazságügy-minisztertől is várja, hogy megoldást találjanak az ópusztaszeri emlékpark és több, alapítványi, egyházi fenntartásban lévő, hasonló bemutatóhely további törvényes működtetésére. A kormány ugyanis a szociálisan rászorulóknak - nagyon helyesen - ingyenes belépést biztosít ezekbe az intézményekbe. A bevételi forrás elvesztésére kötelezettek említett köre azonban nem kap ezért állami kompenzációt. Sőt! A minisztérium az egyébként is nehezen kordában tartható árak emelését javasolja a fenntartónak. (Részletek a 3. oldalon.) DE.9.oo-DU. 19.00,0 ' * fe:ú\\v VV-'! . * Ki fizeti a révészt a kultúraellenes szociális intézkedés esetén? (Fotó: Karnok Csaba) Teljes lesz a freskó Munkatársunktól Áprilisban elkezdődhet a Hősök kapuján lévő AbaNovák-falfestmény utolsó részleteinek restaurálása. A freskónak a Ságvári gimnázium felőli kisboltívét fedi még vakolat. Dr. Berekné dr. Petri Ildikó, az Aba-Novák Alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak elmondta: a munkák 16 millió forintba kerülnek majd, és ebből 14 millió áll az alapítvány rendelkezésére. A restaurálásra ezúttal is a korábban kitűnő munkát végzett Forrai Kornélia kap megbízást, aki csapatával a két évvel ezelőtti árajánlaton nem emelve, vállalta a felújítást. Aba-Novák Vilmos első világháborús emlékműve előreláthatólag szeptemberre lesz teljes és az ősz folyamán adják át. Az alapítványnak a költségekből hiányzó kétmillió forintot addigra kell előteremtenie. A teljes felújítás magában foglalja majd a boltív kandelábereinek cseréjét is. A munka végeztével az Aba-Novák Alapítvány a mú gondozását, illetve a Dömötör-toronyban lévő Aba-Novák-freskók restaurálást tekinti feladatának. Ígéret volt, pénz nincs Hároméves fejlesztési programot tehet semmissé és csőd közeli helyzetbe juttathatja a szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht.-t az agrártárcánál dúló belharc. Úgy fest, hogy a sok megpróbáltatáson átment és ma sem megnyugtató helyzetű Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium új, megbízott gazdái egy kalap alá veszik a méltán rossz hírű intézeteiket, az Agrármarketing Centrumot vagy az Agrárinnovációs Kht.-t azokkal a kutatóhelyekkel, amelyekben minden viszontagság ellenére máig sikerült megőrizni a szakszerű működést. A hét végén ugyanis azt közölték az FVM-hez tartozó nyolc intézet vezetőivel, hogy az idei évre megígért, szerződésekben rögzített támogatási összegeket mégsem kapják meg. ( Bővebben az 5. oldalon.) A Télkirály átrepült felettünk Hó volt, hó nem volt... Megszépül, akit az első hóval megmosdatnak. (Fotá: Schmidt Andrea) Talán a szombati szegedi télbúcsúztató farsang maskarásai bosszantották föl a Télkirályt, mert tegnap hajnalban alaposan meghintette hóval Csongrád megye keleti fertályát. Kora délelőttig meg is maradt a hó a fagypont alatti talajon, ám dél körül már erősen olvadásnak indult a fehér takaró. Az utakat viszonylag gyorsan járhatóvá tették a takarító- és szórógépek, de amíg a sós homok hatni kezdett, több autóst megtréfált a szokatlanul csúszós út. Komolyabb sérüléssel járó baleset nem történt, de a mentőállomások forgalma megnőtt a szokásoshoz képest. A helyközi autóbuszok kisebb késéssel vitték a munkába, iskolába indulókat, a vonatokat nem zavarta a havazás (Hókörképünk a 3. oldalon.) Természetvédő őrjárat a Nádas tavon Anya, ez rémisztő! Szemetes vadlerakóra, olajtól ázott földön heverő hordókra bukkant második őrjáratán a Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület (Csemete) iskolásokból szervezett környezetvédő csoportja. A gyerekek a sándorfalvi Nádas tavat járták körbe. Bár a terület a pusztaszeri tájvédelmi körzethez tartozik, a védett státus nem zavarja a szemetelésben a természet értékei iránt közömbös embereket... Szemétdombból több is virít a Nádas tó környékén: köztük egészen tekintélyes méretű is akadt. A homokbánya őre nem vette jó néven az ifjú környezetvédők érdeklődését. (írásunk a 4. oldalon.) Mindent látni akarok! Éber környezetvédők bevetésen. (Fotó: Schmidt Andrea)