Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-22 / 45. szám

CSÜTÖRTÖK, 2001. FEBRUÁR 22. KITEKINTŐ 7 Kedves Kömyékbéliek! L

átta, aki látta! Megérkeztek volna a böjti szelek?.' Pedig, hát: hol van még húsvét? Még éljük a bálák idejét. Valójában a húshagyó keddel, hamvazószerdával kezdődik a farsang utáni megtartóztatás, a húsvétra készítő böjt időszaka, de a széles határban már szalad a szél, röpíti a homokot, mintha már Nagyhetet írnánk, holott éppen a februári tavaszunknak örülhetünk. Megzavarodott volna a természet? Elfelejtette volna ránk zúdítani az idén a havat, a jeges telet? Nem tudni, és - maradjon közlünk - nem is gondolkodunk ezen, hiszen olyan ragyogó az idő (nem záporozhat mindig nyári jégeső, mint a minap), hogy igazán belefeledkezhetünk a koratavasz munkáiba. Es látjuk, hogy a Nap ragyogása a szél porában olyan, mintha aranyködében szüremlene a táj. Ha majd a múltkutató utókor föllapozza a megsárgult újságot (remélhetőleg épp ezt a Délmagyart) meglepetten látja, hogy 2001 februárjában kálváriastációkat építettek újra Kisteleken. Jó időben dolgozhatott a mester. Kothencz János malterosládájában, kőmüveskalapácsán, kenőkanalán a matéria nem fagyott meg; rakhatta, ragaszthatta egymáshoz az oszlopok tégláit. A koraböjtinek keresztelt, kápolnát, temetőt porba burkoló szél meg azért keletkeztethetett ilyen „bibliai képel" a kisteleki kálvárián, mert mini már korábban is jeleztük: a kisváros nekifogott, hogy fölújítsa temetője környékét. Ehhez az Opusztaszerre vezető út két oldalát - a városszél és a kábelgyár közötti részt és az Oregtemetőt - kellett rendbe tenniük. Aki mostanában jár arra, szinte rá sem ismer, annyira megváltozott a táj. Tűnőben az összevisszaság, ami eddig jellemezte. A jobboldali Öregtemetőt már régen halálra, vagyis hát: fölszámolásra ítélte a Kisteleket irányító testület; a baloldali kápolnához vezető kálváriát (kis keresziutat) pedig a városvédők óhajára szabadították meg csúfságaitál. Megtisztították a rumlitól. Már a földmunkákkal is készek, úgyhogy, ha ilyen marad az idő és a koraböjti, vad szelek is megcsendesednek, illő formáját kaphatja a Kegyeleti Park (a Stáció, a Sírkertmúzeum, a Kocsó-kápolna, az Emlékdomb, a Katonasírok például) és a másik oldal sorsára hagyott temetkezési helye. Oldalunkon most ezekről olvashatnak. Megnyugvással tudomásul véve a temetői nagy szelek idején a megváltoztathatatlant, a szentektől származtatott igazságot a természet örök körforgására: porból lettünk és azzá leszünk! r

ne, a homokkavargató széláramlatok, ha böjtiek, ha nem - azt sugallják, hogy a világmindenségben milyen picinyke is az ember! Hasznos helytállást kíván kedves mindnyájuknak: ftta-jertn> tlÁerr Az egyiket temetik, a másikat stációzzák A kisteleki temetők sorsa Lengyel Istvánné dr., Szatymaz: - Ha végiggondolom, hogy Szatymaz fejlődésének voltak-e, vannak-e stációi, olyan megállói, amelyek meghatározóak, először a téesz szervezés idejét kell említenem. Az őszibarack- és a gyümölcstermesztés folyamatosságában szakadás állt be. Az akkori gazdák gyerekei elmentek a faluból, az ó gyerekeik meg már nem azzal a fölkészültséggel jönnek vissza. Ezt én nagy törésnek tartom. Mivel itt nem alakulhatott vegyes típusú szövetkezet, amelyben kicsit megmaradhatott volna az otthoni gazdálkodás, ide a rosszemlékű téeszcsét szervezték, amely, mint tapasztalhattuk, a végén már belejött a gazdálkodásba, bőven termő gyümölcsösei, őszibarackosai voltak, de az újabb váltásával a rendszernek ezek is tönkrementek, így ma nehéz újra kivívnia Szatymaznak az őt megillető helyét. Alakult ugyan két gazdaszövetkezet, de igazából nem működik... Újvári László, Balástya: Jelentősnek tartom, hogy a faluban vezetékes gázt használhatunk, elvezethető a szennyvíz és most már a belvizek is. Sikerült az elmúlt tíz évben kialakítanunk egy többfunkciós rendezvényházat és rendbe tenni a belterületi úthálózatot. Ezeket én mindenképp pozitív stációknak nevezem, remélem, hogy ezzel nem visszafelé fejlődtünk és olyan állomásai lesznek a falunak, amelyekre örömmel gondolunk. Mindezt én a faluakarat hitelesítésének is nevezném. Sikerült rendbe tennünk a templom környékét, mégpedig faluösszefogással. A balástyai ember a múltban is lényegében vállalkozó volt. mert a többség saját magát tartotta el, a megélhetést a föld, a földdel való bánás adta. Az állatok nevelése, a kertészet, a szántóföldi növények. Ha a mezőgazdaság és a vidék megítélésében nem lesz változás, Balástya negatív stációba, nem kívánatos fejlődési szakaszbajuthat. Polgármesterek mondják A városvédők meghirdették, a segítőkész emberek ajánlkoztak, kisvárosi honatyák rábólintottak, az egyház áldását adta rá és így a kisteleki temető öreg kápolnájához vezető stációk megújulhatnak. A kálvária képeit már újrafestették, (néhai Czakó János és Szombathelyi Árpád) ajtainak vasait most cifrázzák (Majoros László). Krisztus keresztre feszítésének állomásait megörökítő téglaoszlopok környékének elvadult növényzetét kiirtották, földjét elmunkálták, pudvás fáinak gyökereit égnek fordították s lett olyan a temető új bejárata, amelyhez a régi vaskaput is fölállíthatják. A Stáció visszanyerte eredeti formáját. Bekerítik nemcsak a kápolnához vezető utat, hanem a temetkezés összes helyét. A februári fagyos verőfényben Papp Pállal lépdelünk az ősök sírján. Máskor illetlen lenne, most már tehetjük, kimondták rájuk a halálos ítéletet. A régi temető a város új része lesz. Itt-ott még keresztek, lomtól tisztított oszlopok merednek az égnek. Áll néhány kripta, és a temető földűtján a fakereszt. Nagyon réginek mondják, a krisztustartó szárának oldalai faragottak. Dédanyáink mángorlófáin is ilyen jelek lehettek. A reformátusok nyughelyétől vesszük az irányt a zsidó temető felé. A katolikus részen még olvasható, hogy kinek a sírjára lépünk, de már nem sír a sír. A sírkőkészítő mester, ifjabb Papp Pál mondja: - A felül lévő építményeket, kereszteket, sírköveket, amelyeket muzeális értékűnek gondolunk, átvisszük a kápolna melletti részre, mint ahogy már Keresztes Nagy Antalét daruval át is vittük... Amiért e múltmentő tett kijárt a holt lélek földi jelének a halálra ítélt temetőben. Önkéntesek munkájával, pályázati pénzből épül újjá a kálvária. Kothencz János az oszlopokat formázza. (Fotó: Gyenes Kálmán) nem más, minthogy Keresztes Nagy Antal gyógyszerészként a református gyülekezetre hagyta házát. A átemelt síremlékkel állítanak emléket az újban a régi temetőnek, hiszen annak helyét a szigorú törvényi előírások betartásával nemsokára a földdel teszik egyenlővé. Ehhez először a fákat, elhatalmasodott sutttyókat vágták ki. Tisztul a terep, jönnek a gépek, egyengetnek. A nyughelyeket, hogy úgy mondjuk: csontig csak ott bontották meg, ahol ezt kérték. Papp Pál ennek a szakembere. Csapatmunka, tudjuk meg. A polgármesteri iroda, a temetkezési káefté és az egyház összefogása. Szavaival: - A szükséges fórumokon meghirdettük a fölszámolást. Többször meghosszabbítottuk az időpontot, hogy az élő hozzátartozók legyen idejük dönteni. A polgármesteri hivatal segélyt adott, részletfizetést engedélyezett. Körülbelül harmincan hozatták át a mostani temetőbe hozzátartozójuk földi maradványait. Nem tudjuk pontosan, de ezernél többre becsüljük az ide temetettek számát. Mi csak a hatvanas évektől írjuk, hogy kit hová temetünk az újban, ide már nagyon régen nem lehetett. Közben át is érünk a letarolt temetőn. A valamikori zsidó temetőre nem született egyezség. A temetkezés mostani főembere szakértőként jegyzi meg, hogy a muzeális értékű, héberfeliratos márvány, akkoriban is drága volt. És még most is nagy érték. Azt már a Kistelek történetét összefoglaló nagykönyvből tudjuk, hogy az őslakosok mind katolikusok voltak, de éltek szép számban zsidó családok is. Az izraelita hitközség 1852-ben alakult, szétszóratásáig, megsemmisüléséig tekintélyes vezetői voltak. Auslander Béla idején például, aki a háború előtt vezette a felekezetet, 260-an vallották magukat a hitközséghez tartozónak. Elhurcolták, javaiktól fosztották a kistelekieket is. A túlélők szétszóródtak. Valamikori imaházat a felekezet országos központja eladta, lebontották. Tóratekercsét Budapestre szállították, mártírjainak márványtábláját Szegedre vitték. A temető sírkövei megfogyatkoztak. Most Szabó Péter személyében gondnokot neveztek ki a meglévők megóvására. Áttérve az ópusztaszeri út másik oldalára, a meglévő temető óriásra vastagodott nyárfáihoz, a temetőgondnoki épületnél említődik. hogy a magyar mellett orosz és német katonáknak is nyughelye a kisteleki temető. Amint Papp Pál említi, a magyar katonasírok keresztjei már a Kocsó-kápolna mögött sorolnak, orosz katonák sírja is gondozott; a németeké pedig a tereprendezéssel átkerült a Budai hegyek lábainál elterülő tájvédelmi körzetbe, a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetségbe, Magyarország legnagyobb II. világháborús katonatemetőjébe. Késóbb, a polgármesteri hivatalban a kisvárosi újságot lapozva megtudjuk, hogy már 5300 katona nyugszik ebben a temetőben. Itt említi Mészáros Gábor, a kisteleki városvédő és városszépítő egyesület összefogójaként, hogy eddig nem szóltak az élő hozzátartozók a holtak bolygatásáért, hiszen ha elkészül a Kegyeleti Park, abban épül egy domb, a Megemlékezés Dombja, ahová mindenki elhelyezheti majd virágait, mécseseit, gyertyáit egész évben nemcsak Mindenszentekkor. Láttuk a tervet, hallottunk a parképítő vállalkozásról, megerősítették, hogy kerítést, árkot, választó sövényt kap a mostani temető, így hihetjük: a régi már tényleg nagyon öreg volt! Szeméttelepnek használta a nép. Hát?! Ki tudja... Majoros Tibor Ahol a házasságok köttetnek... Hosszú időnek kell eltelnie, mire a házasok elfelejtik: mikor is mondták ki hivatalosan egymásnak a boldogító igent. A házasságkötés helyére is sokáig vélekszik az ember, merthogy annak a terepe törvényileg meg van határozva. Ezek a polgármesteri hivatalok, templomok. Olyan ünnepi helyek, amelyekre illik odafigyelnie nemcsak a házasulandóknak, a megházasodottnak, hanem fönntartó gazdának, a falunak, városnak. Balástyán áldoztak a házasságkötő terem széppé formálására. Tulajdonképp a polgármesteri hivatal átalakításához is emiatt kezdtek. A Területfejlesztési Tanácshoz adtak be rá pályázatot. Mivel volt spórolt pénzük a falukasszában. csaknem másfél millió forint, a kívánt munkálatokra kaptak még 3 millió hatszázezer forintot, így majdnem a duplájára növelhették a házasságkötő terem alapígy lesz ez majd szép! Álmennyezet, új burkolat, tágasabb tér. Formálják a balástyai házasságkötő termet. (Fotó: Gyenes Kálmán) területét. A minap látottakkor kiderült, hogy nemcsak az esketési szertartások illó körülmények közti lebonyolítása miatti a terem bővítése, nagyobb tanácskozásokat, képviselők testületének üléseit is itt szeretnék majd megtartani a balástyaiak. A hivatal kívül is belül is új formát kap, ennek munkálatait helyi vállalkozó, Sári János ács-állványozó és kőművesmester irányítja. Segítői a falubeli és a környékbéli vállalkozók. A februári tavasznak köszönhetően jól haladnak a munkával. Igaz, hogy sok olyan tennivaló akad, amire induláskor nem számítottak, például az elektromos vezetékek cseréje, a födémek megerősítése, mert ezek a falak megbontásával vehetők igazán észre, de aggódniuk nem kell a balástyaiaknak, hiszen ígéret van rá, hogy április végére elkészülnek a fölújítással. Mindazért, persze, nehogy véletlenül valamelyik ifjú házasulandó azért ne mondhassa ki a boldogító igent a szíve választottjának májusban, a szerelem legszebb havában, mert a házasságkötő teremben még mindig nagy a fölfordulás. Ha pediglen a terem megnagyobbodik, a székek, asztalok a helyükre kerülnek, és a nemzetiszín szalaggal átkötött eskető ember is úgy akarja: semmi akadálya nem lehet a jó balástyai házasságok megköttetésének. bár, régtől tudjuk, hogy azok nem mindig a polgármesteri hivatalban, inkább a szívekben köttetnek... M. T.