Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-20 / 43. szám
KEDD, 2001. FEBRUÁR 20. A TORONY ALATT III. Február 24-én Télkihordó vigasság A máltaisok is segítenek Játszótér - játszóházzal A Honvéd téri játszótérnek is nagyon örültek a gyerekek. (Fotó: Miskolczi Róbert) son kívül töltött óráikat hasznosan tudják eltölteni. A megfigyelések szerint manapság rengeteg az úgynevezett „kulcsos gyerek", akik jobb híján biliárdszalonokban és játéktermekben ütik agyon az időt, és egymástól veszik át a rosszabbnál rosszabb szokásokat. A Máltai Szeretetszolgálat programjában megfogalmazott elképzelés szerint olyan játszóteret építenek a közeljövőben a városban, ahol a gyerekek folyamatos szakmai felügyelet alatt lehetnek, és valóban úgy tölthetik el idejüket, ahogyan azt ilyen korban kell: játszva. A létesítmény leginkább egy télen-nyáron üzemelő napközis táborra hasonlít majd. A bekerített játékparkot egy foglalkoztató ház egészíti ki, ahol két pedagógus játszik a gyerekekkel. Akinek nincs kedve mászókázni vagy hintázni, az a többiekkel társasjátékozhat, gyurmázhat, vagy éppen tévét nézhet. A játszóházban hétvégenként rendezvényeket is lehet majd tartani, akár még a szülőket is bevonva. A játszótér-játszóház program elsősorban a lakótelepeket és a sűrűn lakott, rossz szociális adottságokkal rendelkező városrészeket részesíti előnyben. A létesítményt az állam és az önkormányzatok közösen üzemeltetik. A szegedi önkormányzat sikeresen pályázta meg a programot, így talán még az idén elkészül az első igazán gyerekcentrikus játszótér. A fővárosi tapasztalatok azt mutatják, a kezdeményezés igen sikeres, így valószínűleg Szegeden is pozitív fogadtatásra számíthat. Hiszen az mindenkinek érdeke, hogy a felnövekvő generáció boldog, egészséges gondolkodású legyen. Timár Kriszta Hulladékgyűjtő gépkocsi a testvérvárosnak Szeged-Akron-Szabadka Szabadkai utca, feliratrengeteggel. Testvérvárosunk most szorul igazán segítségre. (Fotó: Miskolczi Róbert) Két évvel ezelőtt rendezték meg először a télbúcsúztató ünnepséget Szegeden. Maskarába öltözött szereplők járták be a központi teret, majd a Tisza-partra sodródtak, és a folyóba vetették a Télboszorkát. Utána - e nemes tettől felbuzdulva - tovább vigadtak, kivilágos kivirradtig. Idén is lesz ilyen vigalom a városban, mégpedig február 24-én. Hogy milyen, arról Szabó Ádámmal, a polgármesteri hivatal kabinetvezetőjével beszélgetünk. - Arra gondoltunk, jó lenne a város kiemelt rendezvényeinek sorába beilleszteni egy, mondjuk, a mohácsi busójáráshoz hasonlót, de kimondottan a szegedi néphagyományokra építve. Annál is inkább, mert adottak a szegedi hagyományok is a télbúcsúztatás terén, s ezt télkihordásnak nevezik. Ezzel a rendezvénnyel méltó módon búcsúztatnánk a telet és köszöntenénk a közelgő tavaszt - mondja a kabinetvezető. Szabó Ádámtól megtudjuk, hogy ez az alkalom megfelelő módon illeszkedne a fesztiválváros programjaihoz. Ezért február 24-ét jelölték meg a télkihordás napjául. Egyébként az úgynevezett kiemelt szegedi városi rendezvények, úgymint a Szeged napja, az Európa fesztivál és a karácsonyi hetek, májusMunkatársunktól A Télkihordó menet 10 órakor indul az Árpád térről. Maskarások, gólyalábasok, zenészek vesznek részt benne. A Klauzál teret, a Széchenyi teret érintve jutnak el a Tisza-parti (Várfok) végállomásra. A megállóknál körülbelül 15 perces vidám műsorokkal szórakoztatják a közönséget, valamint a menethez csatlakozókat. A csatlakozás végén a kiszebábot, vagyis a Munkatársunktól A középiskolák és a Szegedi Tudományegyetem létszámát figyelembe véve közel húszezer diák tanul Szegeden. Ez a létszám egy kisebb Magyarországi város lélekszámával egyenlő. Lehetőségeinkhez mérten nagy figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra, a jól tanuló diákok támogatására, a hátrányos helyzetűek segítésére, valamint az oktatás magas színvonalának megőrzésére. így például júniusban, a városi pedagógusnapon, köszöntöttük a tanítókat, tanárokat, valamint azt a 46 tanulót, akik tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyen végeztek. Az Európa-fesztivál rendezvénysorozatában kapott helyet a tavaly alapított Szeged ifjú tehetsége és Szeged ifjú tehetségéért díjak átadása azoknak tanulóknak és felkészítő tanáraiknak, akik országos és nemzetközi versenyeken kibán, szeptemberben és decemberben lesznek. - Az Árpád téren bonyolódik a rendezvény központi programja, s innen indul majd a télkihordó körmenet is. Reményeink szerint mintegy 80-90-en lesznek ebben a színes, tarka menetben, s abban is bízunk, hogy nagy lesz az érdeklődés a műsoruk iránt. A tapasztalatok szerint ilyenkor sokan csatlakoznak a menthez. A kabinetvezető elmondja: ezúttal is családi programot szerveznek, őket akarják bevonni a szombati rendezvénybe, s ezért tartanak annyi gyermekműsort is. Céljuk egyébként, hogy hagyományossá tegyék a télkihordást, csakúgy, mint az előbb említett szegedi rendezvényeket. - Miután ezek a programok a város lakosságának szólnak - mondja Szabó Ádám - szeretnénk, ha az idegenforgalmi programba is beleépülnének. Mi több, nemcsak a szegedi, valamint a hazai vendégeknek szól majd ez a téli vigasság, hanem, megfelelő ajánlással, az idelátogató külföldi turistáknak is. Ezért igyekszünk már most kerek, jól szervezett és mindenki elvárásainak megfelelő műsorokat összeállítani. A program tehát már elkészült. Február 24-én, szombaton, délelőtt 10 órakor, fiatalok, középkorúak, idősek hozzáláthatnak a télkihordás megfeszítő munkájához... K. F. Télboszorkát, a régi szegedi hagyományokat felidézve, a folyóba hajítják. Ezután a menet visszatér az Árpád térre, ahol mintegy félórás műsor következik. Az Árpád és a Dugonics téren fél 10-től 16 óráig kézművesek vására, gyermekjátszóház, koncertek, gördeszka és korcsolyabemutató várja a látogatókat. Közben, körülbelül fél 2-kor kezdődik a gyermekfarsang, szintén színes, pergő műsorokkal. váló eredményeket értek el. Októberben 54 pedagógus kapott díszoklevelet egykori képző felsőoktatási intézményétől abból az alkalomból, hogy 50-60-65-70 éve vették át diplomájukat. Tavaly decemberben immár 8. alkalommal szemeztünk meghitt karácsonyi ünnepséget mintegy 500 hátrányos helyzetű gyermeknek. Az ajándékcsomagok tartalmát nagyrészt szponzorok felajánlásai illetve kedvezményezett vásárlási lehetőségek biztosítják. Felkértük az oktatási, valamint a szociális, családvédelmi és egészségügyi iroda vezetőit, hogy készítsenek javaslatot a hátrányos helyzetű cigány gyermekek bentlakásos jellegű nevelési-oktatási feladatainak megoldására. Pályázaton nyert pénzből tervezzük elindítani a tehetséges, ám hátrányos helyzetű cigánytanulók tehetséggondozási programját a Vedres István Kollégium és a városi középfokú oktatási intézmények közreműködésével. Félig leszakított hinták, eltört padok, állati ürülékkel teli homokozók. Sajnos még mindig sok játszótéren uralkodik ilyen és hasonló helyzet. Éppen ezért az idén is folytatódik a város játszótérfejlesztő programja. A tavasz beálltával elkezdődhetnek a munkálatok, így néhány hónap múlva újabb modern és biztonságos gyerekbirodalmak várják majd kicsiket és nagyobbakat. Idén a tervek szerint hat új játszótér épül Szegeden, melyre a város 30 millió forintot különített el. Egyenlőre még csak a Puskás utcai gyerekek lehetnek biztosak abban, hogy nemsokára új játszóteret kapnak, a másik öt helyszínről ugyanis még egyeztetések folynak. De nem csak építési munkák tartoznak a fejlesztési programba: a használaton kívüli játszóterek lebontására, valamint néhány, már meglévő felújítására is sor kerül az év folyamán, így például áprilisban már teljesen új játékokon játszhatnak majd a gyerekek a Stefánián. Idén egy teljesen új kezdeményezés is teret kap Szegeden: a Máltai Szeretetszolgálat Budapesten már nagy sikert aratott játszótér-játszóház programját valósítják meg. Ennek célja, hogy olyan játszóhelyet hozzanak létre, ahol a fiatalok lakáA közelmúltban bekövetkezett demokratikus választások után Szerbiában a gazdaság talpra állítása a legfontosabb feladat. Ezt lépten-nyomon hangoztatják manapság testvérvárosunkban, Szabadkán is. Nem elég azonban a kinyilatkoztatások szintjén leragadni, hanem a tettek mezején kell bizonyítani, teszik hozzá. Nos, éppen ez utóbbi kapcsán került sor arra a minapi megbeszélésre is, amelyet Szabadkán folytattak a szegedi, az akroni és a helyi önkormányzati, valamint közmű-üzemeltetési szakemberek. - A szabadkai látogatás a Szeged-Szabadka-Akron együttműködés keretében jött létre - mondja dr. Mezey Róbert jegyző, a szegedi delegáció vezetője. Az eddigi tárgyalások folyamán megegyeztünk ugyanis abban, hogy most rajtunk a sor és mi látogatunk a délvidéki városba. Mint ismeretes, a három város közös szennyvíztisztítási és hulladékfeldolgozási programot készít, azzal, hogy ennek gyakorlati megvalósításában városunk és az amerikai Akron is segíti a szabadkaiakat. A szegedi küldöttségvezető azt is elmondta, hogy most egy szabadkai szakmai tanácskozás időpontjának kijelöléséről folytattak tárgyalást a küldöttségek. (A szegedi delegációban dr. Mezey Róberten kívül, részt vett még Nóvák Gyula, a Vízmű Kft. vezérigazgatója, Dénes Károly, a polgármesteri hivatal külügyi főtanácsosa és Molnár Csaba, a hivatal kabinet irodájának sajtó és kommunikációs vezetője.) Áttekintették az eddigi együttműködés menetét, amelyet jónak, sőt kiválónak minősítették. Annál is inkább, mert az eddigi tárgyalások eredményeképpen, tegnap a szegediek átnyújtották a testvérvárosiaknak azt a tender-dokumentációt, amelyet az ISPA-pályázaton nyertek a szennyvíztisztítás és csatornaépítés kivitelezésére. Ez, eszmei értékét tekintve, jelentős anyagi támogatásnak minősül. A szabadkaiak nagy köszönettel vették a dokumentációt, amelyet nyilvánvalóan majd adaptálni kell a városra, de amennyiben előttük is megnyílnak a pályázati lehetőségek, jóval nagyobb eséllyel pályázhatnak a támogatásra. Az akroniakat egyébként Corrine Rothblum, az ICMA szervezet programigazgatója képviselte, ő a koordinátora a közös vállalkozásnak. Rothblum ezt követően Belgrádban tesz látogatást, majd Amerikában egyeztet az illetékesekkel, és április 23-án, Szabadkán, már kész elképzelésekkel érkeznek a három város képviselőinek tanácskozására. A szabadkai delegáció tagjai (Kern Imre, az önkormányzat végrehajtó bizottságának elnöke, Pejics Tomo és Csipa József, a Városfejlesztési Intézet vezetői, s a helyi közművállalatok szakemberei) elégedetten nyilatkoztak a találkozót követően az eddigi eredményekről. Tették ezt azért is, mert - az együttműködés természetes folyamányaként - most vehették át azt a szemétszállító és -tömörítő autót, meg a 35 konténert, amelyet az amerikaiak szegedi közreműködéssel juttattak el a testvérvárosnak. K. F. Farsang az időseknél Munkatársunktól Farsangi ünnepséget tartanak az Egyesített Szociális Intézmény lakói és dolgozói február 27-én. A „téltemető vigadalmat" az Emelt Szintű Idősek Otthonában rendezik meg. Zsótér Antal igazgatósága óta minden évben farsangolnak az intézményben, és maga az igazgató szervezi, koreografálja a műsort. Idén az elképzelt helyszín a Szögedi Halásztanya lesz. ide érkeznek majd a jelmezes vendégek. A felvonulók között lesz például egy pancsoló kislány, Toldi Miklós, feldolgozzák Friderikusz Sándor műsorát, a Gyerekszájat. Tavaszi fáradtság? Fiatalokból álló társaság pattan fel a panelváros felé tartó trolibuszra a hirtelen támadt februári nyárban. Ötbe tett táskájukra vackolják rá a meleg télikabátot. Néhány megállóval később csíkos inges különítmény száll fel, jegyet, bérletet kér. A társaság engedelmesen kotorászik, majd felmutat, ám az egyik ifjú csak annyit tud mondani, hogy nincs, otthon van. Semmi gond! - mondja erre az ellenőr, íme, egy írás, ezt és a bérletet három napon belül bemutatva nincs büntetés, csak a mutatás ára, a száz-egynéhány forint. Távoznak dolguk végeztével a csíkos ingesek, felszabadul hát a társaság, - Különben nálam van a bérletem - szól nagy bölcsen az iménti ifjú, - de ezek kedvéért én itt nem fogok kotorászni! S. T. Napi program Visszapillantó Szeged, az iskolaváros