Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-20 / 43. szám

4 KAPCSOLATOK KEDD, 2001. FEBRUÁR 20. hatszög Katona András Zsák a foltját C rl Sagan azt úja az Éden sárká­nyaiban, hogy az emberekben legbelül két atavisztikus félelem él. Az egyik a magasságtól, a másik pe­dig a kígyóktól való félelem. Mind­kettő' azóta kísér bennünket, amikor még majomként áfákon éltünk, és a lezuhanás és a fára könnyen felmá­szó kígyók jelentették a legnagyobb veszélyt. A kígyó nekem is rémük, de mintha lett volna va­lami alma is. Egyébként mitulegy, mert szerintem úgy sem stimmel az egész. Ezek ugyanis egy tízes skálán nem is len­nének értékelhetők, míg a fogorvos toronymagasan vezet­ne. Pedig a legtöbb fogorvos nem is mászik az áldozatai után a fára. Nem is lesből támad, hanem szemtől szembe, tehát könnyen védekezhetnénk, mégsem tesszük (Na jó, az a néhány jól irányzott rúgás nem számít, akkor még ő'szinte gyermekek voltunk, és jobban működött az életösztönünk) A kulcsszó itt a fájdalom. Az emberek úgy látszik a fájda­lomtól jobban félnek mint a haláltól. A fogorvos pedig ga­rantált fájdalmat jelent Az az érdekes, hogy fájdalommal szünteti meg a fájdalmat. A krónika feljegyzett egy olyan esetet is, amikor a fájdalom megszűntetése érdekében kel­tett fájdalomról egy másik fájdalomnuil igyekezett elterelni a figyelmet egy úttörő' specialista. Csokonai Vitéz Mihály­nak hívták az illetőt, az eset pedig a következőképpen tör­tént. Az ifjú Mihály seb- és fogorvoslással is foglalkozó borbély apja éppen odvas fogától igyekezett megszabadítani egy szerencsétlent, aki persze üvöltött kínjában. A kreatív ifjú megszánta a detikvenst, és egy zsákvarró tűvel jó na­gyot bökött az alfelébe, megadván apjának a lehetőséget, hogy erőteljesebb fogást alkalmazzon. A dolog ugyan be­jött, a módszer azonban mégsem terjedt el, mert a felbőszült atya felpofozta az ötletgazdát, aki bánatában a költői pályát választotta. Később sok minden mást is próbáltak a fogor­vosok, ezek közül a kéjgáz hangzik legígéretesebben, de mindhiába, mert a fájdalom és vele együtt a félelem máig megmaradt. Vannak, akik pszichológiai módszerrel igye­keznek elűzni a szenvedők félelmét. Ezt tette egy barátom is, akihez a következőkkel állított be egy idősebb hölgy: Drága doktor úr, figyelmeztetem, hogy én nagyon rossz be­teg vagyok Akkor a legjobb helyre jött aranyoskám, mert én meg nagyon rossz orvos vagyok vigasztalta meg a bará­tom. (A szerző szegedi vásárigazgató.) miről írt a DM? 75 éve A világ leggazdagabb emberei Lewinsohn Richárd az ismert nevű közgazdasági újságíró igen érdekes és ta­nulságos röpiratot adott ki a világ leggazdagabb em­bereiről. Lewinsohn hiteles adatokon alapuló kimutatá­sai alkalmasak arra, hogy megcáfolják a kampóske­resztesek és fajvédők egyre hangoztatott állítását, hogy a világazdaság irányítása a zsidók kezében van, mivel a világ legnagyobb vagyo­nai felett a zsidók rendel­keznek. Egy statisztika mu­tatja azonban azt, hogy már a háború előtt sem a zsidók rendelkeztek a legnagyobb vagyonokkal. A XX. elején a világ negyvennégy leg­gazdagabb embereinek lis­táján csak a Rothschildok voltak zsidók. A háború után természetesen a va­gyonok tekintetében is megváltozott a statisztika, s a listán Henri Fordot, Rocke­feller, majd Westminster hercege követi. (1926) 50 éve Az Állami Színáz felajánlásai A Szegedi Állami Nem­zeti Színház dolgozói a pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy több üzemi és falusi kultúrcsoportot patronálnak. Azóta a szín­ház művészei rendszeresen kijárnak a tápéi, algyői a sárkúti gépállomás, az Új­szegedi Kendergyár, a Tex­tilkombinát, a szegedi MÁV és az Egyetem kul­túrcsoportjainak próbájára. A színház valamennyi dol­gozója a párt kongresszu­sán túlmenően vállalta, hogy a nyári szünet alatt két hétig a dunapentelei vasmű építéséhez látogat­nak el, ahol valamennyien fizikai munkával részt vesznek a vasmű építésé­ben. (1951) 25 éve A SZEOL tavaszi terve A SZEOL NB l-es lab­darúgócsapata az őszi sze­zonban mérsékelten szere­pelt, hiszen a bajnoki tabel­la utolsó helyén végzett, így hát maradt munka elég az idei alapozási időszakra. Elsősorban a játékosok erőnléti felkészítése volt a cél, mivel a fővárosi csapa­tok nagyobb játéktudását csak lelkes, az első perctől az utolsóig szívvel-lélekkel való játékkal lehet kiegyen­líteni. A tavaszi bajnoki fi­nistől mindenképpen a bennmaradást várják a SZEOL-tól. (1976) Westel-üzenet Kedves olvasóink! Szerkesztőségünk a leve­lek, telefonhívások mel­lett szívesen fogadja a 06-30/218-1 l-l l-es számra az SMS-üzenete­ket is! Észrevételeiket, vé­leményeiket köszönjük! Száguldás? A 30/900­0765-ös telefonszám tulajdo­nosa azt kérdezi, miért nem ellenőrzik a Széchenyi tér At­tila utcai részén a 30 km-es sebesség betartását? Olvasónk szerint az itt elhaladó buszok és trolik gyorsabban mennek a megengedettnél. Kihágások Gyakran sújtja időszakos adásbeszünte­téssel az ORTT egyik or­szágos tévéadónkat bur­kolt reklám, reklámszig­nál hiánya és a reklá­midő túllépése, egyszó­val a médiatörvény meg­sértése miatt. Vélemé­nyem szerint azonban ez a televízió még egy tör­vényt áthág, nevezetesen a fizika törvényét. Bár bírság nem szabható ki, de azért, kérem, figyeljék meg: erről az adóról a hang hamarabb elér hozzánk, mint ahogy el­hagyja a beszélő száját. S. T. Ügyeleti pótlékra várnak a fecskendősök Késik a tűzoltók jussa MA A FÜGGETLEN Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt Szeged, Teleki u. 3. szám alatti irodájában kedden du. 16-17 óráig dr. Kopasz Rudolf ügyvéd tart ingyenes jogi tanácsadást. GILA FERENC, a 24-es vá­lasztókerület (Baktó, Petőfitelep) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Balatoni utcai kisegítő is­kolában. PAPP ZOLTÁN, a 15-ös vá­lasztókerület képviselője fogadó­órát tart 16 és 17 óra között a gyá­laréti nyugdíjasklubban. HOLNAP DR. BÁLINT JÁNOS, a szo­cialista párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsa­dást tart Szegeden a Szilágyi u. 2. II. em. 210-es szobában. Telefon: 420-259. PAPP ZOLTÁN, a 25-ös vá­lasztókerület képviselője fogadó­órát tart 16 és 17 óra között a kle­bersbergtelepi könyvtárban (az is­kola mellett). ARCOK. A Rádió 88 ma­gazinműsora minden kedden este 8 órától Szeged társadal­mi, gazdasági és kulturális életének illusztris képviselőt látja vendégül. Vass Imre mai vendége: Széllné Tóth Ibolya, a Magyar Posta szegedi igaz­gatóságának vezetője. , KÖZLEKEDÉSI kérdé­sekkel foglalkozik ma este nyolctól a „Capitaly" a városi televízióban. Szó lesz arról, hogy mit jelenthetne Szeged­nek az autópálya, és arról, hogy milyen hatása lesz a vár­ható SZKT-Volán fúziónak. A MÁV illetékese pedig az újra kiépítendő Szeged-Te­mesvár vasútvonalról beszél majd. A magazin előtt, este negyed nyolckor egy interne­tes cég lesz a „Maholnap" vendége. Közel 76 millió forint­nyi ügyeleti pénzzel tar­toznak Szeged hivatásos tűzoltóságának. A 120 „vonulás" tűzoltó még egy fillért sem látott ab­ból a pótlékból, melyet 1997 elején kelt törvény értelmében havonta kell csatolni a fizetésükhöz. A szegedi közgyűlés március 2-án tűzi napi­rendre ezt a kérdést. Ha minden jól alakul, akkor egy héten belül, egy összegben megkapják a járandóságukat. Négy évvel ezelőtt egy olyan törvény látott napvilá­got, mely kimondja, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóknak délutáni, éjsza­kai, illetve munkaszüneti pótlékot kell fizetni. Ez azonban eddig csak papíron valósult meg. Egy fővárosi tűzoltó egy éve bírósághoz fordult, hogy megkapja jus­sát. A pert megnyerte. Azóta kollégái országszerte követ­ték példáját. A szegediek is perre mentek. Tavaly de­cemberben jogerős ítélet született: jár nekik a közel 75,7 millió forint. - A Napos úti laktanyá­ban 120 fő vonulós tűzoltó­nak négy éve nem fizetnek pótlékot - tudtuk meg Du­dás Miklós alezredestől, vá­rosi parancsnoktól. A szege­di közgyűlés március máso­dikán tárgyalja a tűzoltók pénzének kérdését. Várható­an a képviselők elfogadják, így egy héten belül felvehe­tik ezt az összeget. A délutá­ni, éjszakai, illetve munka­szüneti pótlék a mindenkori köztisztviselői alaptól és az eltöltött szolgálati időtől függ. így az idén egy szolgá­lati napért bruttó 1700 forint jár egy tűzoltónak. Egy hó­napban bruttó 17 ezer forint pluszt vihet haza (24 órás szolgálattal és 48 órás pi­henővel számolva). A megyében Szegeden kí­vül még négy városban működik hivatásos tűzoltó­ság. Csongrádon tavaly de­cemberig kamatostól meg­kapták a járandóságukat. Hódmezővásárhelyen is kifi­zették a tűzoltókat. Szente­sen csak egy részét kapták meg, a többit várhatóan má­justól folyósítják. Makón vi­szont rossz a helyzet. Az ön­kormányzat február 14-ei közgyűlésén elismerte, hogy jogos a tűzoltók követelése. A hiányzó 28-30 millió fo­rintot azonban nem tudják megelőlegezni. A szegedi Lajkó István főtörzsőrmester szerint mint­egy fél éve ígérgetik, hogy fizetnek. - Mivel ezt a pénzt kezdetek óta nem kaptuk meg, így nem tervezek előre vele semmit - mondta. Vi­szont, ha már beépül havon­ta a fizetésbe, akkor lehet rá számítani. Úgy saccolja, hogy bruttó 300 ezer forint körüli összeget kap majd. A nem várt pénznek lesz helye, 17 éves Ladáját szeretné belőle felújítani. Kenyeres Sándor főtörzs-zászlós keve­sebbet kap, mivel főiskolára járt. A tanulási időt pedig nem számolják bele. A pénzből adósságait szeretné törleszteni. - Feleségemmel és hároméves fiammal albér­letben lakom, így nekem na­gyon jól jönne ez a kis plusz pénz - vette át a szót Ve­csernyés Tamás törzsőrmes­ter. Élete párja most kezdett dolgozni a gyes után. Ketten eddig 60 ezer forintot keres­tek egy hónapban. Az albér­let 25 ezer, ehhez jön még a rezsi, s az élelmiszerről, ru­hákról, egyebekről nem is beszéltünk. Félretenni sem­mit nem lehet, örülnek, ha kijönnek a hó végéig. A kö­zel 200 ezer forintnyi plusz nagy segítség lenne Vecser­nyéséknek. - Nemcsak munkatársa­ink, hanem laktanyánk sem kap elég pénzt - folytatta Dudás Miklós alezredes. A Csongrád megyei önkor­mányzat tulajdonában lévő 13 éves épület teljes felújí­tásra szorul. A szertár meg­süllyedt, a tető beázik, a fa­lakon néhol kézfejnyi rések tátongnak, a nyílászárók kri­tikán aluliak, az utcát fűtik drága pénzen. Költségüket növeli, hogy 1999-hez ké­pest tavaly több mint a dup­lájára nőtt a tűzesetek szá­ma. A szárazság, gondatlan­ság miatt kigyulladtak az erdők. Amúgy átlagosan évente 700-800 esethez vo­nulnak ki, addig 2000-ben 1210-hez kellett. A szokásos négyezer literes havi gáz­olajfogyasztásuk is megkét­szereződött. így minden fo­rintra szükségük van. Kormos Tamás MA A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 9 órától Mikkamakka játék­tár 1-8 éves gyerekek ré­szére. IPAR JOG VÉDELMI­TANÁCSOK 9-től 16 óráig, energiatakarékossági taná­csadás 15.30-tól 18 óráig a Technika Házában (Kígyó u. 4.). Energiatakarékossági ki­állítás munkanapokon 8-tól 18 óráig. A SZITI EGYESÜLET IFJÚSÁGI IRODÁJÁBAN (Dózsa György u. 5.) 13-tól 16 óráig „Újra dolgozom", munkaügyi tanácsadás. 13­tól 15 óráig Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület ingye­nes jogi tanácsadást ad bűncselekmény sértettjeinek. A JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZ­PONTBAN kézimunka szakkör nyugdíjasoknak, 18 órától versmondó stúdió. A MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT szegedi csoportjánál (Csaná­di u. 9.) 16 órakor dr. Szabó László újszegedi családor­vossal beszélgethetnek az ér­deklődők arról, hogyan segít HOLNAP ÉREM- ÉS TELEFON­KÁRTYAGYŰJTŐK KLUBJA (Tisza L. krt. 14.) szerdán du. fél 3 és fél 5 kö­zött, vasárnap de. 8-12 órá­ig­A KATOLIKUS HAZ­BAN (Dugonics tér 12.) a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége rendezésében 17.30 órakor Pongrácz Attila (Győr): a brazíliai magyar katolikusok címmel előadást tart. AZ ORSZÁGOS Nyugdí­jas Polgári Egyesület Csong­rád megyei szervezete min­den héten szerdán de. 8-tól 11 óráig a Rákóczi tér (me­gyeháza) földszinti Csanád termében várja tagjait és az egyesületbe belépni szándé­kozó új tagokat. , AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) mindennap 10-től 18 óráig népművésze­ti kiállítás. Ma: 16 órától foltmozaik szakkör, 16.30 órától fazekas szakkör gyer­mekeknek. Holnap: 15 órá­tól hímző szakkör. A tűzoltók remélik: az önkormányzat a költségvetésből kisakkozza az ő részüket is. (Fotó: Schmidt Andrea) a háziorvos az egészség megőrzésében. KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ a Pick-klubban (Felső Tisza part 6.) 18 órakor: A szögedi paprika évszázada - múltja, jelene, jövője című film be­mutatója. Bihari Vilmossal, a Pick Rt. vezérigazgatójá­val, dr. Frank Józseffel a Csongrád Megyei Közgyű­lés elnökével és Bartos Ádámmal, a Szegedi Paprika Rt. vezérigazgatójával Vas­tag József tanár beszélget. A BÁLINT SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (Temesvári krt. 42.) 18 óra­kor a Hammido Alapfokú Művészeti Iskola képző- és iparművészeti tanszakának félévi vizsgakiállítása nyílik. A tárlatot dr. Feledy Balázs művészeti író, a Vigadó Ga­léria igazgatója nyitja meg. AZ ARANYKRONA ET­TEREM (Victor H. u. 8.) különtermében 18 órakor a globalizáció-ellenes szövet­ség alakuló fórumát tartja. A SZŐREGI TÖMÖR­KÉNY ISTVÁN MŰVELŐ­DÉSI HÁZBAN 19 órától bibliaóra. A JATE-KLUBBAN 21 órától Nevergreen koncert. A KASS GALÉRIÁBAN (Vár u. 7.) megnyílt „Az or­vostudomány úttörői" - gra­fikák, bélyegek és érmék című kiállítás. A tárlat meg­tekinthető április 8-áig, na­ponta 10-től 17 óráig, ked­den 10-től 15 óráig, hétfőn szünnap. A RÉGI HÍD GALÉRIÁ­BAN (Oskola u. 3.) kerami­kus- és festőművészek tárla­ta megnyílt folyamatosan bővülő alkotásokkal. Megte­kinthető: hétköznap 10-től 18 óráig, szombaton 9-től 13 óráig. FARKAS GYULA FES­TŐMŰVÉSZ állandó kiállí­tása a Stíl bútorboltban (Mé­rey utca és Tisza L. krt. sa­rok, olajosház). Megtekint­hető: egész évben, naponta 10-től 17 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents