Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-17 / 41. szám

SZOMBAT, 2001. FEBRUÁR 17. SZEGED 5 Gödörtemető: új befektetők léptek színre Megszűnik a belvárosi patkányfogó? Csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat Hegedűs Sza­bolcs oszthatják meg. Ügyeletes munkatársunk reggel 8 és délután 4 óra között, vasárnap 14 és 16 óra között várja hívásaikat a 06-20-9432-663­as mobiltelefon-számon. Elveszett tárgyaikat ke­reső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándé­kozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Küldik a csekket. Miért A Tisza Volán Rt. egyik kell órákig sorba állnom a polgármesteri hivatal adó­osztályán, hogy az ott ka­pott csekken azután befizet­hessem a súlyadót és a te­lekadót? - kérdezi Vészi Endre. Mint az önkormány­zat közigazgatási irodája adóosztályának vezetőjétől, dr. Zombori Páltól megtud­tuk. csak azoknak kell sorba állniuk, akik adatváltozást kívánnak bejelenteni. A csekkeket viszont csak az adók március 15-i befizetési határideje előtt egy hónap­pal postázzák, mert a koráb­bi tapasztalatok szerint az előbb kiküldött csekkeket márciusig elvesztették az adózók. Az adóosztály teg­nap továbbította a postának az elsó csekkeket, amelye­ket hamarosan az adózók is kézhez kapnak. Reklámújság. Németh Sándor szerint sokakat za­var, hogy különböző hir­detőújságokkal teletömik a postaládákat. Olvasónknak legutóbb az okozott bosszú­ságot, hogy emiatt elveszett két levele. A telefonáló ja­vasolja: a reklámkiadvá­nyokat külön gyűjtőládában helyezzék el. Megbolondult lámpák. autóbuszvezetője azt tette szóvá, hogy a nagykörút Mars tér és József Attila su­gárút közötti szakaszán napközben „időnként meg­bolondulnak a jelzőlám­pák", és minden útkeresz­teződésben megállásra kényszeríti a közlekedőket a tilos jelzés. Dr. Rigó Mi­hály, a Közútkezelő Kht. műszaki igazgatója tájékoz­tatása szerint a jelzőlámpák fényeinek váltását szabá­lyozó programok nem ugyanolyan ütemben mű­ködnek a nap minden sza­kában, hanem a gépjár­műforgalom változásaihoz igazítják azokat. Az úgyne­vezett zöldhullám pedig csak bizonyos sebességha­tár betartása mellett biztosít folyamatos áthaladást az út­kereszteződéseken. Az igazgató ugyanakkor elis­merte, hogy - mint minden, amit ember alkotott ­időnként a jelzőlámpák is meghibásodhatnak, ezért arra kér mindenkit, ha hibát észlel, a helyszín és az időpont megjelölésével je­lezze a társaságnak. PANNON g§M >i élnul. Romantikus ház az Oskola utcában Püspök utcai szeplő: tizenöt éve áll a munka a palánk mögött. (Fotó: Miskolczi Róbert) A város egyik szégyen­foltjának is nevezhető az Os­kola utca 7. számú épület, mely évek óta csúnya és ro­mos. A helyzetet megelégel­te a város, majd a Leg­felsőbb Bíróság kötelezése nyomán az Országos Műem­lékvédelmi Felügyelőség el­rendelte a magántulajdonban lévő ház homlokzatának helyreállítását. A kivitelező cég a Tér és Forma Építész Irodát bízta meg az 1861­ben fölhúzott ház homlokza­ti terveinek elkészítésével. Az ehhez szükséges falkuta­tás miatt a héten állványok magasodtak az Oskola utcai szürke ház előtt. A falkuta­tás eredményét összevetik a levéltári adatokkal, majd el­készül a kiviteli terv, s vár­hatóan májusban elkezdődik a homlokzat fölújítása - tud­tuk meg a munkát irányító Sípos György építésztől. A ház málladozó homlokzata most az épület századfordu­lós, eklektikus arcára utal, de a helyreállítás eredmé­nyeként visszanyeri romanti­kus vonásait. Ú. I. Hatalmas lyuk tátong lassan már másfél évti­zede a belváros kellős közepén, a Centrum áru­ház mögött. A város szégyenfoltját ugyan palánk takarja, ám ez nem mindig állja útját a magukat ide beszállá­solt patkányoknak. A környékbeli lakók eddig csak reménykedhettek: jön egy mesebeli befek­tető, aki áruházat, lakó­épületet vagy szórakoz­tató központot épít majd, s eltűnik a nem éppen szagtalan szeplő a Püspök utca és a Mik­száth Kálmán utca sar­káról. Nos, nemrégiben gazdát cserélt a telek, s az új tulajdonosok gőzerővel keresik a partnert a több mint egymilliárdos beruhá­záshoz. Úgy tűnik, van remény arra, hogy akár már az idén megindul­jon az építkezés. A nyolcvanas évek elejé­nek társasház építési lázában szállt el a Püspök utcai telek. Az egyik szegedi lakásépítő szövetkezet - adósságait fel­halmozva - csődöt jelentett, majd ott hagyta a földbe te­metett alapokat. Az építke­zésben már kezdettől fogva részt vállalt a Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ, amely élel­miszer-áruházat szeretett volna működtetni a földszin­ten. A lakásszövetkezet csődje után az áfész megvá­sárolta a követeléseket, majd birtokba vette a telket, a földbe temetett hatalmas be­tontömbbel együtt. - Tanulmánytervek tucat­ja készült már arról, hogyan lehetne hasznosítani a meg­kezdett építkezést - mondja Kelemen János, az azóta Coop Szeged Rt.-vé átala­Közel hatmilliárd fo­rintnyi hitel felvételét irá­nyozza elő Szeged két­éves költségvetésének tervezete, ebből ötmilli­árd működési kiadásokra kell. A tegnapi képviselő­testületi ülésen a város­atyák megvitatták a költ­ségvetést, s március 2-án döntenek annak elfoga­dásáról. Tegnap határo­zat született a tömegköz­lekedés ügyében, amely szerint a város részletes ajánlatot kér a Tisza Vo­lántól, s ha azt a közgyű­lés áprilisban elfogadja, úgy a Volán működtethe­ti az SZKT járműparkját. Napirend előtti felszólalás nélkül kezdődött a tegnapi közgyűlés, és a képviselők abban is egyetértettek, hogy meg kell változtatni a helyi építészeti örökségek védel­méről szóló önkormányzati rendeletet, mégpedig akképp, hogy a Virág cukrászdát a jövőben csak profilkötötten, eredeti funkciójával lehessen használni. A városi tömegközlekedés a következő két évre szóló fejlesztéséről szóló napirendi pont azonban - még a költ­ségvetés megtárgyalása előtt - éles vitát hozott. Az ülésen elnöklő Bartha László polgár­mester leszögezte: az elmúlt hetekben számos olyan tárgy­alás zajlott, amelynek ered­kult fogyasztási szövetkezet elnök-vezérigazgatója. ­Hosszú éveken át kerestünk befektetőket is, sikertelenül. Egy teljes évtizedig próbál­koztunk a telek hasznosítá­sával, de olyan sok kötött­ségnek kellett volna eleget tenni, hogy az eleve gazda­ságtalanná tette volna a be­ruházást. Számítások szerint az egymilliárd forintot is meg­haladhatja az a költség, amellyel itt lakóházat, vagy üzletközpontot lehetne építe­ni. Tavaly ősszel mégis gaz­dát cserélt a telek. A Belvá­ros 2001 Kft. ugyanis fantá­ziát látott - az egyébként üz­leti szempontból kiváló he­lyen fekvő - telekben. Meg is köttetett az adásvétel, sőt ményeképpen a városlakók, és a közlekedési társaságok érdekeit egyaránt szolgáló megoldás körvonalazódott. Az új javaslat a két társaság által korábban, külön-külön a fejlesztésről, a járműpark re­konstrukciójáról, a finanszíro­zásról és a hálózat ésszerűsí­téséről benyújtott, egymással sok ponton ellentétes elképze­lése alapján készült el. Esze­rint a város az SZKT jár­műparkjának üzemeltetésével a Tisza Volán Rt.-t bízná meg. A cég működését egy koordinációs koncessziós tár­saság felügyelné, míg az SZKT a vagyonkezelői fel­adatokat látná el. (A kon­cessziós társaság feladata len­ne a hálózat meghatározása, a jegybevétel elosztása az al­ágazatok között, az ellenőrzés, az értékesítés és a marketing.) A közgyűlés március 21­ére kér részletes ajánlatot a Volántól, melyet az SZKT­val együttműködve kell kidol­gozniuk. Az egyeztetéseken a közeljövőben felállítandó munkabizottság képviselné a város érdekeit. A tervezet me­gosztotta a képviselőket. Míg Nemes László (MSZP) egyetértett a szerinte újszerű, s hatékonyabb működési for­ma kialakításával, addig Nagy Sándor (SZDSZ) szerint a megállapodás nem tartalmaz garanciákat. Úgy vélte, pályá­zat útján lehet csak bérbe adni a szegedi elektromos vonalak engedélyeztetési eljárásra már a terveket is beadták az önkormányzathoz, ám ké­sőbb visszavonták a bead­ványt. - Sokáig korlátozottak voltak a beépítési lehetősé­gek. Pontosabban, nem volt egyértelműen szabályozva, mit, milyen módon lehet itt építeni - mondja Szeged főépítésze. Nóvák István. - Ráadásul a továbbépí­tést az is alaposan befolyá­solja, hogy az épület alapjait már több mint tíz éve lerak­ták a földbe. Ezt gazdasági szempontokból nem szabad figyelmen kívül hagynia egy leendő beruházónak. A főépítész elmondta, az önkormányzat ez év január 1-jei hatállyal fogadta el en­működtetését, ugyanakkor féltette a trolihálózatot a meg­szüntetéstől. Bartha László válaszában „odanyilatkozott": aki ilyet állít, az igen gyorsan engedte át szürkeállományán az anyagot. Nagy személyes megtámadtatásra válaszolva úgy vélte: az ülés előtt néhány perccel kiosztott előterjesztést ennyi idő alatt nem lehet ala­posan áttanulmányozni. Tímár László gazdasági al­polgármester kételkedett ab­ban, hogy az elektromos üzemű hálózat infrastruktúrá­jának korszerűsítéséhez szük­séges 600 milliót lehetséges előteremteni, éppen ezért tá­mogatta a javaslatot. (Mint is­meretes, január 19-én a köz­gyűlés éppen Tímár előter­jesztését vitatta meg, amely­ben az alpolgármester a troli és villamoshálózat fejleszté­sét, s a trolivonalak bővítését tartotta megvalósítandónak.) Tóth László (MIÉP) csatla­kozva a szabaddemokraták­hoz úgy vélte, pártpolitikától mentesen kell szakmai megol­dást találni az ügyben. A vi­tában szót kapott a két cég első embere is. Dr. Szeri Ist­ván, a Tisza Volán Rt. vezér­igazgatója leszögezte: nem akarják elsorvasztani az elekt­romos üzemű hálózatot, bár mindenképpen szükség lesz a vonalak racionalizálására, ígérete szerint a városnak ke­vesebbe kerül majd a tömeg­közlekedés, ugyanakkor az nek a területnek a részletes szabályozási tervét, amely már egyértelműen kimondja, milyen épületeket lehet emelni a belvárosnak ezen a részén. Értesüléseink szerint az új tervek már készülnek, s a telekvásárlók hamarosan ismét be kívánják adni en­gedélyeztetésre az önkor­mányzathoz. Elterjedt a híre, hogy üz­letet és szórakoztató közpon­tot terveznek erre a területre. Azt is hallani lehetett, hogy több külföldi befektető is ér­deklődött, milyen feltételek­kel szállhatna be az építke­zésbe. A több mint 4500 négyzetméteres teleket meg­vásárló, szegedi székhelyű Belváros 2001 Kft. képvi­selője, dr. Ambrus János utasok javuló színvonalra szá­míthatnak. Dr. Tóth István Ti­bor, az SZKT igazgatója sze­rint az igazi alternatíva nem a Volán által kínált gázbusz, ha­nem az elektromos közleke­dés fejlesztése. A képviselők végül a mó­dosítás mellett döntöttek, azaz május 21-éig várják a Volán részletes ajánlatát. A város első, kétéves költ­ségvetésével kapcsolatban Kozma József (MSZP) aggá­lyait fejtette ki. Szerinte ugyanis a tavalyi - még egy évre szóló - tervezetet is ki­lencszer kellett év közben módosítani. „Utánunk az özönvíz" - fogalmazott Nagy Sándor arra utalva, hogy a tervezet szerint az idén 2,7 milliárd, jövőre pedig 3,2 mil­liárd forint működési hitel föl­vételére kényszerül az önkor­mányzat, míg 2002-ben I mil­liárdos fejlesztési hitelt is igé­nyelnek a városi elképzelések. Básthy Gábor (MSZP) szerint ilyen sok bizonytalansági té­nyezővel még nem készült költségvetés. Dobó László (Fidesz) csodálkozott, hogy a szocialisták támadják a kété­ves tervezetet. „Önök tudják, hogy öt évre is lehet költség­vetést készíteni" - jelentette ki. A költségvetésről a tegnapi vita után március 2-án szavaz­nak a képviselők. Kéri Barnabás ügyvéd lapunk érdeklődésé­re megerősítette, valóban az általa képviselt társaság vá­sárolta meg ezt a területet. Konkrét elképzeléseik is vannak már a telek hasznosí­tására, ám üzleti szempont­•ból korai lenne még terveik­kel a nyilvánosság elé állni. Jelenleg több befektetővel is tárgyalnak, hiszen egymilli­árdos beruházáshoz tőkeerős társak is kellenek. A társaság üzleti érdeke is azt kívánja, minél hamarabb megkezdjék az építkezést ezen a terülten. A kft. jogi képviselője még azt sem tartja kizártnak, hogy akár már az idén meg­mozduljon valami a Cent­rum háta mögötti területen. Rtrfai Gábor Átvilágítás a kórházakban Munkatársunktál Amint arról többször be­számoltunk, a szegedi köz­gyűlés a múlt év végén a sze­gedi járó- és fekvőbeteg-in­tézmények működtetésének átalakítására tett ajánlatok kö­zül a Fuziomed Kft. ajánlatát tartotta a legjobbnak. Az ön­kormányzat a cég számára megadta a lehetőséget a sze­gedi kórházak és a rendelőin­tézet átvilágítására, amit a Fu­ziomed saját költségén a Pro­cont Kft.-vel végeztet. Az át­világítással a Fuziomed azok­hoz az információkhoz, ada­tokhoz kíván hozzájutni, ame­lyek támpontot adnak a későbbi működtetés hatéko­nyabbá, gazdaságosabbá téte­léhez. A január második felé­ben megkezdett kórházi és rendelőintézeti „röntgen" első szakasza befejeződött - tájé­koztatta lapunkat tegnap Fenyvesi István, a Procont Kft. üzletág-igazgatója. Eddig az érintett intézmények felső­és középvezetőivel, összesen 72 emberrel készítettek inter­júkat a Procont munkatársai, illetve kértek be intézményi dokumentumokat. Az átvilá­gítás következő szakaszában az így nyert információk fel­dolgozására, elemzésére kerül sor. További interjúkat is ké­szítenek, ezúttal az alkalma­zottakkal beszélget a külső szakértőkkel kiegészült Pro­cont munkatársi gárda. Az át­világítok szerdán beszámoltak az egészségügyi bizottságnak eddigi munkájukról. Megszépül az Oskola utca legromosabb házának homlokzata. (Fotó: Miskolczi Róbert) A költségvetésről vitáztak a képviselők Ötmilliárd működési hitel kell

Next

/
Thumbnails
Contents