Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-17 / 41. szám
^ ALAPÍTVA: 1910-BEN J DELMAQYARORSZAQ SZOMBAT, 2001. FEBRUÁR 17., 91/41. ÁRA: 54 FT (ELŐFIZETVE: 41 FT) Gödörtemető: új befektetők léptek színre Megszűnik a belvárosi patkányfogó? Számítások szerint egymilliárd forintnál is többet kellene befektetnie annak, aki a Püspök utca és Mikszáth Kálmán utca sarkán lévő belvárosi telekre hasznosítható, épültet szeretne emelni. A Centrum áruház mögötti területen lassan másfél évtizede tátong egy hatalmas gödör. Tizenöt évvel ezelőtt ugyan megkezdődött az alapozás, ám az itt építkező lakásszövetkezet „elszállt", csődöt jelentett és magára hagyta a hatalmas betontömböt. Azóta patkányok költöztek a palánk mögé. Nemrégiben azonban gazdát cserélt a telek: az egykori Dél-Tisza Menti ÁFÉSZ tíz évi próbálkozás után feladta, hogy befektetót találjon a beruházáshoz, inkább értékesítette a telket. Egy szegedi székhelyű vállalkozás, a Belváros 2001 Kft. vásárolta meg a területet. Az új vevő, nevéhez híven, még az idén szeretné megkezdeni az építkezést. (Telektortúráról szóló írásunk az 5. oldalon.) Remény utcai remények Napközit kaptak a sérült gyermekek, néha megpihenhetnek a családtagok. (6. oldal) iá RIPORT • KULTÚRA • TUDOMÁNY • ÉLETMÓD (7-11. oldal) Bicskei számít Szabicsra A szegedi Szabics Imrének jól megy foci Ausztriában, s a magyar kapitány is számít rá. (13. oldal) Farsangi őrület m urna ITT MEGTALALOD AZ IGAZIT! 1 m WESTKLPARTNER AKCIÓS MOBILTELEFONOK, DOMINO CSOMAGOK. MOBILJEGYEK, GSM TARTOZÉKOK WKSTCOM (ISM 6720 S/cged. Fekete sas u. 14. 6720 Szeged, Kossuth L. sgt. IO-12. g Tel ./fax: +36(62)422-391. Mobiltelefon: 06 (30) 943-9800 í 06-(30) 219-11 12.06(30)903-3856. § Mi folyik a palánk mögött? Egyelőre lakókról álmodik a hatalmas betontömb. (Fotá: Miskolczi Róbert) héttön Kincsek a múzeumi raktárból Királynői arc, kofakézzel A Szent Családot ábrázoló festmény. (Fotó: Schmidt Andrea) A Móra Ferenc Múzeumban közel egymillió tárgy rejtőzik, melyeknek csak a töredékét láthatja a nagyközönség. Most induló sorozatunkban a múzeum sötét és zsúfolt raktáraiból kívánjuk napvilágra hozni az elbújó kincseket. Ez alkalommal Szabó Tamás. a múzeum főrestaurátora mutat be három képet: egy feltehetően pozsonyi alkotóműhelyből származó, Mária Teréziát ábrázoló olajfestményt, valamint két itáliai reneszánsz korinak beleltározott fatáblát. A királynőt ábrázoló kép restaurálása a napokban fejeződött be, míg a két itáliai festmény várja a megújulást, és annak bizonyítását, hogy eredeti, valóban értékes XV. századi művekről van szó. (Bővebben a Stefániában.) Hétezer superman Munkatársunktól Hétezer darab amfetamin tartalmú tablettát találtak a nagylaki határőrök tegnap délután egy belga nő autójában. Az útlevélkezelő és a kutyavezető úgy döntött, hogy részletesen átvizsgálják a kocsit, s ahogy a motorházhoz értek, a középkorú nő idegesnek mutatkozott. Hétezer „superman" jelű tablettát találtak; a szállítmány értéke harmincötmillió forint. Felmerült a gyanú, hogy a belga nó kapcsolatban áll egy kamionossal. A kutyák ismét jeleztek, a tablettának azonban csak a helyét találták meg. A határ előtt tehették át a személyautó motorterébe a rakományt, melyet alaposan megszórtak borssal. Hiányzó nővérek Kétszázharminc szakképzett ápolónőt tudnának azonnal felvenni Csongrád megye kórházaiba és a szegedi orvosegyetem klinikáira. Az ápolói utánpótlás a baleseti sebészeten és az onkológia osztályon a legnehezebb, mivel a jelentkezők megriadnak a követelményektől, s visszalépnek. Az egyetemen főként a műtéti szakmák, illetve az intenzív osztályok küszködnek nővérhiánnval. A pályaelhagyó ápolónők az alacsony bérek, no meg a fizikai és pszichés terhelés miatt távoznak, s általában családi vállalkozásokban dolgoznak tovább, vagy a szupermarketekben helyezkednek el. Gurulnak a drótszamarak A szegedi kerékpárutak egyelőre nem alkotnak összefüggő rendszert. A város pereméről ugyan már több irányból is vezetnek biciklisávok a centrumba, ám a belvárosi útháló hiányzik. így a veszélyes gépjármű-forgalomtól biztonságos távolságban kerekezők, a kerékpárút végén, egyszerre hirtelen az autóforgatag közepében találják magukat. Látványos változásra biztosan nem számíthatunk, hiszen egyetlen útszakasz megépítése is tízmilliókba kerül. (A témáról részletesen a 6. oldalon.) Belvárosi hidfő: táblaerdő védi a biciklistákat. (Fotó: Schmidt Andrea) HMIHIIIinHliliiiaiiHflnnnuHi| A lovak festője j Sza/ay Ferenc vásárhelyi festő- és grafikusművész szélmalmot, paripát vásá ü ií rolt magának. A hordó vére A világnak nincs olyan pontja, ahonnan a tápaí Jáger Ernő ne kapott volna vörösbort. llllllimtllHimUlNINIimiUIIUIIIIIllllHIIlillllitlHIllIUllllHllllllllUUllIllllllllllllllllI <1 fflitfilli CSONGRÁD MEGYEI B mmmmmmmmmmmmmm A Délmagyarország és a Délvilág hétvégi különszáma VASÁRNAP KERESSE FEBRUÁR 18-AN IS AZ ELÁRUSÍTÓHELYEKEN!