Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-14 / 38. szám

é 2 HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG SZERDA, 2001. FEBRUÁR 14. glóbusz KIRÁLYI AUDENCIA. A rijádi királyi palotában mintegy tízperces audiencián fogadta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt kedd este Fahd bin Abdel­Aziz szaúd-arábiai uralkodó. A térség egyik legbefo­lyásosabb országának királyát, aki egyben miniszterel­nök is, a kormányfő tájékoztatta arról, hogy Magyar­ország nyitni kíván az arab világ felé. A 78 éves ural­kodó, Szaúd-Arábia ötödik királya nagy rokonszenv­vel szólt a magyarokról és hangsúlyozta, hogy egye­tért a kapcsolatok erősítésének szándékával. BIZALMATLANOK. A- szélsőségesen naciona­lista Nagy-Románia Párt (PRM) egyszerű bizalmat­lansági indítványt nyújtott be a törvényhozásban, s ebben azt kéri a kormány­tól, hogy vonja vissza az új közigazgatási törvény ter­vezetét. A PRM az egysze­rű bizalmatlansági indít­ványban arra hivatkozik, hogy bár Románia öt évvel ezelőtt aláírta, de a román törvényhozás mind a mai napig nem ratifikálta a re­gionális nyelvek európai chartáját. így a közigazga­tási törvény nem hivatkoz­hatna erre a dokumentum­ra. SALVADORI UTÓ­RENGÉS. A salvadori ha­tóságok közlése szerint a főváros közelében sok épü­let összedőlt a Richter-ská­la szerinti 5,7 erősségű földrengésben, maguk alá temetve lakóikat. Az ál­lamfői hivatal pedig arról számolt be, hogy az ország középső részén több tucat ember életét vesztette. Az alig húsz másodpercig tartó földrengés következtében állítólag több mint 200 ­nyilván már korábban megrongálódott - ház dőlt össze San Cayetano Istepe­que városában. San Salva­dorban és San Miguelben ki kellett egy-egy kórházat is üríteni. Nem lehet tudni, hogy pontosan hányan ma­radtak a romok alatt. ZEMAN FELADJA A PÁRTELNÖKSÉGET. Milos Zeman cseh kor­mányfő, a Cseh Szociálde­mokrata Párt elnöke meg­erősítette. hogy áprilisban távozik a párt éléről. „Ed­dig minden ígéretemet tel­jesítettem, s ezt is teljesíte­ni fogom. Amit megtehet­tem, azt már megtettem, s ezzel vége van" - nyilat­kozta Zeman abban az in­terjúban. amelyet a Lidové Noviny című konzervatív prágai lap keddi száma kö­zölt. VIZSGALATI FOG­SÁGBAN. Egy hónapig tartó vizsgálati fogságot rendelt el egy belgrádi bí­róság Dragoljub Milano­vics, az RTS szerb állami televízió egykori igazga­tója ellen, aki a jugoszlá­viai háború alatt állítólag annak ellenére nem ürít­tette ki a tévé épületét, hogy előzetes tudomása volt az RTS-központ elle­ni végzetes NATO-légitá­madásról. A hozzátarto­zók szerint Milanovics ­akit szerintük gyilkossá­gért kell elítélni - az al­kalmazottak esetleges ha­lálát a NATO-ellenes pro­panganda felfútésére akar­ta felhasználni. PORNOGRÁFIÁRA SZÖ\ ETKEZTEK. Az illetékes brit bíróság ked­den 12 hónaptól 30 hóna­pig terjedó börtönbünte­tésre ítélt hét brit férfit gyermekpornográfia ter­jesztésére való szövetke­zés miatt. Az elítéltek, köztük három számítógé­pes szakember, elismer­ték, hogy éveken keresztül tagjai voltak a világ egyik legnagyobb internetes gyermekpornó hálózatá­nak, amelynek segítségé­vel tömeges méretekben terjesztettek szeméremsér­tő felvételeket gyerekek­ről a világhálón. PUTYIN ELÉGE­DETT. Oroszország és Németország partnerségé­nek gondolata egyre érzé­kelhetőbben körvonalazó­dik - állapította meg Vla­gyimir Pntyin orosz elnök, a Kremlben fogadva Joschka Fischer német külügyminisztert, aki elő­ző nap érkezett hivatalos látogatásra Moszkvába. Putyin a találkozó elején kijelentette: nagyon elége­dett a kétoldalú kapcsola­tok fejlődésével. Méltatta, hogy a két ország árufor­galma éves szinten immár eléri a 40 milliárd német márkát. A Vajdaság kérdése Belgrád (MTI) A Vajdaság és a szerbiai regionális önkormányzatok kérdését csak a szerb-monte­negrói viszony rendezése és egy új szerb alkotmány meg­alkotása után lehet majd megoldani - vélte Vojiszlav Koslunica jugoszláv elnök. Kostunica erről egy kér­désre válaszolva beszélt, olyan, a Nenad Csanak vaj­dasági tartományi parlamenti elnök vezette Vajdasági Szo­ciáldemokrata Ligához (LSV) kötődó követelések kapcsán, hogy a Vajdaságba nevezzenek ki tartományi rendőrparancsnokot, és Újvi­déket tegyék meg a Vajdaság „fővárosává". Az LSV és Kostunica pártja, a Szerbiai Demokrata Párt is tagja a mi­losevicsi vezetés leváltására létrejött Szerbiai Demokrati­kus Ellenzék (DOS) szerbiai koalíciónak, amelynek jelölt­jeként Kostunicál tavaly el­nökké választották. Kostuni­ca emlékeztetett rá, hogy a DOS a tavaly szeptemberi jugoszláviai választásokon a jugoszláv állam átszervezése mellett szállt síkra, valamint amellett, hogy a Vajdaság kérdését a Szerbia regionali­zálása iránt megnövekedett igényeket is figyelembe véve kell megoldani. A jugoszláv elnök úgy vélte, hogy a fenti kérdéseket tisztességesebb lett volna a választások előtt, nem pedig utána felvetni. Kostunica szerint e kérdések érdemi és demokratikus mó­don is megoldhatók, de csak néhány más kérdés megoldá­sa után. Ide sorolta a szerb­montenegrói viszony rende­zését és egy új szerb alkot­mány megalkotását. A hatá­lyos szerb alkotmányt ugyanis 1990-ben. olyan idő­szakban fogadták el, amikor Szerbia az előző Jugoszlávia része volt. Koalíciós tét lett az agrártárca Gyimóthy alkalmatlan? Budapest (MTI) „Mikor eljöttem, nem volt szó ilyen jellegű pe­tícióról, nem ismerem a fejleményeket" - reagált Orbán Viktor miniszter­elnök kedden Rijádban azokra a budapesti érte­sülésekre, amelyek sze­rint 19 kisgazda képvi­selő ultimátumban köve­telte Gyimóthy Géza földművelésügyi minisz­terré történő kinevezé­sét. Orbán Viktor fontos­nak nevezte annak tisz­tázását, hogy a kor­mányban lévő kisgazda miniszterek milyen mér­tékben támogatják Gyi­móthyt, és fontos az is, hogy a kisgazdák parla­menti frakciója milyen mértékben áll ki Tor­gyán József jelöltje mel­lett. Fegyelmi eljárást kezde­ményezett Gyimóthy Géza kisgazda parlamenti alelnök, agrárminiszter-jelölt ellen Horváth Béla. az FKGP frakcióvezető-helyettese. Horváth Béla indoklása sze­rint erre azért van szükség, mert Gyimóthy Géza egy nem létező parlamenti bi­zottság nevében írt alá egy dokumentumot. Horváth Bé­la közölte: a keddi frakció­ülésen többször kísérletet tett arra, hogy ügyrendi megszólalást tegyen az ügy­ben, de nem kapott szót Tor­gyán József pártelnöktói. • Megtévesztés áldozata va­gyok, de hiba volt szakértői megbízást adnom Perlaki Lászlónak - jelentette ki új­ságírók előtt Gyimóthy Géza kisgazda parlamenti alelnök azzal kapcsolatban, hogy nem létezó parlamenti bi­zottság elnökeként írt alá egy dokumentumot, amely­lyel a biodízel-programhoz Gyimóthy Géza a képviselői irodaház folyosóján. (MTI Telefotó: Koszticsák Szilárd) kértek támogatást. Gyimóthy Géza elmondta: egy jóté­konysági eseményen ismer­kedett meg Perlaki László­val, akinek szakértői megbí­zást adott, ám mint később kiderült, a férfi ezzel vissza­élt. A kisgazda politikus a megbízást tavaly szeptem­berben visszavonta, és tit­kosszolgálati vizsgálatot kért az ügyben. • A Független Kisgazdapárt országos elnöksége nem kezdeményez etikai vizsgá­latot Gyimóthy Géza parla­menti alelnök, az FKGP al­elnöke ellen. Ezt az érintett képviselő közölte újságírók­kal a testület megbeszélése után. Hangsúlyozta, hogy azért volt szükség a rendkí­vüli elnökségi ülés összehí­vására, mert az elnökségi ta­gok felháborítónak és pártel­lenes lépésnek tartották Hor­váth Béla fegyelmi kezde­ményezését. - Hívó keresz­tény vagyok, ezért azt val­lom, hogy ha megdobnak kővel, akkor dobj vissza ke­nyérrel, de én inkább kitérek a kődobálók elől - fogalma­zott a kisgazda parlamenti alelnök. • Az FKGP frakciójának állásfoglalása szerint nincs akadálya platformok alakí­tásának a képviselőcsopor­ton belül - közölte a kisgaz­dapárt frakciójának rendkí­vüli ülése után Torgyán Jó­zsef pártelnök újságírók elótt kedden. Torgyán József leszögez­te: az a lényeg, hogy ne le­gyen kirekesztő egyetlen platform sem. A kisgazda pártelnök ismertetése sze­rint a képviselőcsoport egé­sze egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett tá­mogatja, hogy Gyimóthy Géza legyen az agrármi­niszter. Ki az agresszor? Horvát forrongás Zágráb (MTI) A kormánypárti zág­rábi sajtó szerint a bu­kott tudjmani rendszer erői állnak az utóbbi na­pok horvátországi meg­mozdulásainak a hátte­rében, akik csak ürügy­ként használják fel a nyugalmazott Mirko No­rac tábornok elleni igaz­ságügyi eljárással szem­beni fellépést. A Nációnál című politikai hetilap legfrissebb számában arról adott hírt, hogy Miros­lav Tudjman - a néhai Fran­jo Tudjman elnök nagyobbik fia, aki korábban apja megbí­zásából a horvát titkosszol­gálatok hálózatát kiépítette és évekig felügyelte - és hí­vei kapcsolataikat felhasz­nálva arról igyekszenek meggyózni az Egyesült Álla­mokat és az EU tagországait, hogy „Horvátországban új­raéledőben van a kommuniz­mus, és ezt a demokratikus világnak meg kell akadályoz­nia". A lap információi sze­rint Tudjmanék azt állítják, hogy „Európát tekintve Hor­vátországban a legnagyobb a vörös veszély, és ezt a ha­talmat le kell váltani". A zágrábi hetilap a hatpárti bal­közép államvezetéshez tarto­zó forrásra hivatkozva arról tájékoztatta olvasóit, hogy Washingtonban és az EU fő­városaiban pontosan felis­merték a horvátországi útb­lokádállító és tiltakozó ak­ciósorozatok jellegét, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az ottani sajtó szél­sőséges és nacionalista cso­portok megmozdulásaiként mutatja be a történteket. Miroslav Tudjman egyéb­ként egy keddi sajtónyilatko­zatában sem titkolta, hogy ideológiailag szembenáll a zágrábi vezetéssel. Tudjman - aki a közelmúltban moz­galmat indított hónát identi­tás és prosperitás névvel a sikeres választási szereplés érdekében - a Novi List cí­mű fiumei (Rijeka) lapnak nyilatkozva azzal vádolta a zágrábi vezetés tagjait, hogy „kommunista mentalitásuk" nyilvánul meg akkor, amikor a veteránszervezetek és a jobboldali pártok híveinek megmozdulásaiban állam­csínykísérletre történő ké­szülődést látnak. Tudjman szerint a vasárnapi 150 ezres spliti megmozduláson elfo­gadott nyiltakozatban „a nép világosan megmondta, hogy ellenzi a honvédő háború résztvevőinek felelősségre vonását. A kormánynak fel kellene használnia ezt az ál­lásfoglalást arra, hogy meg­mondja a hágai Nemzetközi Törvényszéknek: egyetlen horgát katonát sem ad- ki mindaddig, amíg felelősség­re nem vonják az agresszo­rokat" - fejtette ki Tudjman. Megjött Kisbandi! Budapest (MTI) Lakatos Andrást, azaz Kisbandit, az ínterpol Ma­gyar Nemzeti Iroda kedden hazaszállította Magyaror­szágra. Lakatos Andrást nemzetközi elfogatóparancs alapján az amerikai rendőr­ség 2000. június 8-án vette őrizetbe a Florida állambeli Miamiban. Kisbandi a Luft­hansa Frankfurt-Budapest között közlekedó menetrend szerinti járatával érkezett. A közlemény szerint az igazságügyi miniszter az il­letékes magyar bíróság által. Lakatos András ellen Ma­gyarországon különböző bűncselekmények elköveté­sének alapos gyanúja miatt folyamatban lévó büntetőel­járás, köztük a 444 rendbeli csalás miatt kibocsátott elfo­gatóparancsok alapján ter­jesztette elő a kiadatási ké­relmet. Az amerikai hatósá­gok a magyar kiadatási kére­lemnek teljes mértékkel helyt adtak, így Lakatos András felelősségre vonásá­ra sor kerülhet. röviden EMLÉKEZŐK. Ötvenhat évvel ezelótt, 1945. február 13-án fejeződött be Budapest ostroma. A fővárosi rendez­vények sorában a Magyar El­lenállók és Antifasiszták Szö­vetsége (MEASZ) kedden délelőtt a Farkasréti temető főbejáratával szemben lévő emléktáblánál, majd a Déli pályaudvar mellett, a Budai Önkéntes Ezred táblájánál és a Vérmezőn emlékezett meg az évfordulóról. A Vérme­zőn, a honvédelmi tárca köz­ponti ünnepségén Ravasz Ist­ván alezredes, a Hadisírgon­dozó osztály vezetője emlé­kezett az 56 évvel ezelőtti eseményekre, az önkéntes ka­tonák hősiességére. SVÉD AJÁNLAT. A Honvédelmi Minisztérium­hoz megérkezett a Gripen tí­pusú vadászrepülőgépekről szóló svéd ajánlat - közölték a szaktárca sajtóirodáján. A minisztérium szakértői meg­kezdték az ajánlat tanulmá­nyozását, de a részletekről nem adtak felvilágosítást. Honáth Gábor külügyi szó­vivő megerősítette azt az in­formációt, amely szerint ked­den találkozott Staffan Carls­son svéd nagykövet és Mar­tonyi János külügyminiszter. LEX POKOL. Pokol Béla (FKGP) visszavonta a Polgári törvénykönyv (Ptk.) módosí­tását célzó indítványát, az úgynevezett lex Pokolt. Az 1998-ban már beterjesztett, majd visszavont és idén janu­ár 2-án - az FKGP elnöksé­gének kérésére - változatlan formában újra benyújtott ja­vaslat szerint „társadalmilag hátrányosnak tekintett véle­mény és értékelés közlése esetén a személyesen érintett követelheti a vélemény vagy az értékelés cáfolására közle­mény közzétételét." A Polgá­ri törvénykönyv alapján je­lenleg abban az esetben lehet helyreigazítást kérni, ha vala­kiről valótlan tényt állítanak. VADÁSZSÓLYMOK. Vadászsólymok érkeztek kedden Taszárra, azaz két FI6-os amerikai harci repülő­gép landolt az amerikai légi bázison, amelyeket a pilóták bemutattak az újságíróknak. Az olaszországi NATO-tá­maszpontról, Avianóból ér­keztek, az eredeti tervek sze­rint azzal a feladattal, hogy részt vegyenek egy már he­tekkel korábban egyeztetett, két magyar MiG 29-essel kö­zösen megtartott gyakorlaton. A MiG-ek nem tudtak fel­szállni a kedvezőtlen időjárás miatt, így a gyakorlat elma­radt. tőzsde Kedden félszázalékos emelkedést hozott össze a BUX, 7,5 milliárdos forgalom mellen. Az index szűk sávban ingadozott, nap végére azon­ban napon belüli csúcsa köze­lébe kapaszkodott fel.A négy nagy közül ma elsősorban a Richter remekelt, továbbra is a jó gyorsjelentés hatására gyanakszunk. Jól teljesített még az OTP is, esetleg a Pos­tabank-ügylet körüli vitákról szóló cikkek hatására. Ma több cég is kijött negyedéves számaival, forgalom alapján azonban egyik se került be az elsó 10-be. A TVK és a Pick csalódást okozott, a Grabo­plast és a Rába megfelelt a várakozásoknak, az árfolyam­reakciók mindezt tükrözték is. Az egyéves infláció januárban sem süllyedt 10 százalék alá. de ez most nem zavarta a pia­cot. Greenspan Fed elnök sze­rint az amerikai gazdaság el­kerülheti a recessziót, noha igazi kockázata továbbra is inkább a gazdaság vártnál ko­molyabb lassulásának van, rá­adásul a folyamatot meghatá­rozó tényezők között igen fontos a pszichológia szerepe, amire a jegybankoknak álta­lában mérsékelt hatásuk van. optimista hangulat lett úrrá a piacokon. Az európai tózsdék emelkedtek napon belüli mélypontjukról, de öszessé­gében így is vegyesen zártak. Az Orange mobilcég kibocsá­tása felemásra sikerült, ami a távközlési papírokra rossz ha­tást gyakorolt. Nagyot esett a BP Amoco, annak ellenére, hogy rekord­mértékű negyedéves nyeresé­A beszéd hallatán általában get jelentett. Részvény Záróárfolyam (Ft) Forgalom (mFt) Változás Égis 10390 45 -1,14% MATÁV 1125 1939 -0,62% MOL 5140 424 +0,39% OTP 15430 2182 1,51% Rába 2375 14 +0,64% Richter 16350 2352 2,19% Synergon 1045 23 -2,34% BUX 7719 +37 pont +0,49% ConCordeJI23333 Tel.: (62) 484-222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2000, 1999, 1998 „Az év brókercége" (Budapesti Értéktőzsde)

Next

/
Thumbnails
Contents