Délmagyarország, 2001. február (91. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-08 / 33. szám
6 HELYI TÜKÖR CSÜTÖRTÖK, 2001. FEBRUÁR 8. Már húsz település vesz részt benne Ismét Szomszédoló! Britten-premierre készülnek a nagyszínházban „Átoperált" Szentivánéji álom Andrejcsik István (Zuboly), Timothy Bentch (Dudás), Gábor Géza (Vackor), Lőrincz Zoltán (Gyalu) és Kelemen Zoltán (Ösztövér) a próbán. (Fotó: Miskolczi Róbert) Rendhagyó premierre készül a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata: Zsótér Sándor rendezésében Shakespeare népszerű vígjátékából, a Szentivánéji álomból komponált Britten-operát mutatják be. A zenei és színházi értelemben is különleges csemegének számító produkció próbafolyamata a végéhez érkezett, a premiert pénteken tartják a nagyszínházban. Shakespeare talányos vígjátéka, a Szentivánéji álom sok komponista képzeletét felgyújtotta, már a barokk korszakban többen operát komponáltak belőle. A XIX. században is népszerű téma maradt, Manusardi és Suppé is elkészítette a maga operaváltozatát. A legnépszerűbb Szent ivánéji-kom pozíció azonban Mendelssohné, akit tizenhét évesen ejtett rabul a komédia, és előbb négykezes zongoradarabot, majd nagy szimfonikus zenekarra hangszerelt kísérőzenét írt belőle. Ezt mindenki ismeri, hiszen a házasságkötések slágerszáma lett. A negyedszázada elhunyt angol operaszerző, Benjámin Britten is fantáziát látott a shakespeare-i szövegben, ezért állandó alkotótársával, Peter Pears tenoristával librettót készített belőle. Az eredeti darabot felére húzták meg, a cselekményt úgy egyszerűsítették, hogy az opera nem Theseus athéni udvarában, hanem rögtön az erdőben, Oberon és Titánia civódásával kezdődik. Mindezeket tudva a nagyszínházban meghökkentő látvány fogad: a teljesen „kinyitott", lecsupaszított színpadot két neonvilágítású buszmegálló és két piros telefonfülke uralja, egy lepusztult külváros tárul elénk. születésnap. Dr. Bellán Tibor egyetemi decenst, a Szegedi Tudományegyetem néprajzi tanszékének vezetőjét köszöntötték kollégái és tanítványai hatvanadik születésnapja alkalmából tegnap a bölcsészettudományi karon. Az ünnepségen bemutatták azt a könyvet, amelyet ez alkalomból jelentettek meg „Természet - kultúra - társadalom" címmel. A millenniumi kávéház (Szeged, Dugonics tér 12.) mai, csütörtöki vendége dr. Sávai János. A Szegedi Hittudományi Főiskola tanára a rendtartó székely falvakról tart előadást. Az este 6 órakor kezdődő rendezvényre a belépés díjtalan. - Szeretnék a tradicionális előadásaink mellett haladóbb, kísérletezőbb, kockázatosabb produkciókat is létrehozni - mondja Oberfrank Péter zeneigazgató, az opera karmestere. - Azt gondolom, évadonként egy ilyen előadásnak bele kell férnie a repertoárunkba. Óriási élmény számomra ez a munka, minden várakozásomat felülmúlja. Noha Britten 1960ban komponálta ezt az operát, kortárs darabnak tekinthetjük, mert modern muzsika. Örülök, hogy sikerült rendezőnek megnyernünk Zsótér Sándort, aki friss szemlélettel, eredeti módon közelített a darabhoz. Ő a kilencvenes évek második felében meghatározó egyénisége volt a színházunknak, luxus lenne hagyni, hogy teljesen elszakadjon Szegedtől. A közös alkotómunka igaA kilencvenegyedik évében járó költőfejedelem, Faludy György három szonettjével indul a szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj legfrissebb száma, amelynek lira összeállításában Lászlóffy Aladár, Veress Miklós, Háy János és Tornai József verseit találja az olvasó. Sokszínű a februári Tiszatáj szépirodalmi rovata, amely közli Szára: Miklós György Sör és gesztenyepüré című készülő regényének részletét. Méhes Károly Kilátás a Horthy-toronyból című novelláját és Tandori Dezső A Kosztolányi-líra kikezdhetetlensége című írását. Egy 65 éves „fiatal költő" információs bankja címmel Tőzsér Árpáddal Fönod Zoltán készített születésnapi interjút. Közreadja a lap Vekerdi László „Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?" című beszédét is, amely erezolta, hogy nem volt vakmerőség egy formabontó prózai rendezőt választani. Zsótér Sándor - mint tőle és a díszlettervező Ambrus Máriától várható volt - nem az eredeti darabban felvázolt látványvilágot tette színpadra. Ebben a Szentivánéji álomban a tündérek kerékpárra pattannak, Vackor, Zuboly és többiek egy buszmegállóban diskurálnak. - Sokat gondolkodtam azon, hogy az eredeti Shakespeare-t rendezzem, azt mutassam meg, amit szerintem Britten gondolt Shakespeare-ről, vagy inkább azt, ami nekem az egészről az eszembe jut. Azt hiszem, csacsiság lett volna pusztán egy olyan tradicionális Shakespeare-előadást csinálni, amiben énekelnek is - avat be a műhelytitkokba a rendező. detileg a Tiszatáj Könyvek sorozatban azonos címmel megjelent kötet decemberi budapesti bemutatóján, a Károlyi Palotában hangzott el. Penke Olga Dugonics előszavairól írt tanulmányt. Vörös István elemzését, amely a nemzet fogalmát vizsgálja Jan Kollár és Berzsenyi Dániel műveiben. Az azonosság formái, a különbözőség formátlansága címmel olvashatjuk. A kritika rovatban Bertók László Februári kés című verseskötetéről „Hiába a lyuk ugyanott" címmel Jász Attila ír. Bárdos László A szóra bírt egyetemesség címmel Jókai Anna új kötetét, a Mennyből az embert méltatja. Kelemen Sok új arcot látni a színpadon. A Titánia szerepében bemutatkozó koloratúrszopránról, Trubin Beátáról annyit árul el a zeneigazgató, hogy Klagenfurban él, az Operaházban az Ej királynőjét énekelte. Oberont, a tündérek királyát mellbevágó vonzerővel a főiskolás Szolnoki Apollónia alakítja, akiről tapasztaltabb pályatársnői elismeréssel mondják: nemcsak csodálatosan szép altja van, hanem roppant szorgalmas is, igyekszik mindenkitől tanulni. A szerelmes Lysandert játszó Drucker Péter az ősszel szerződött a társulathoz, őt láthattunk már Lord Arthuróként a Lammermoori Luciában. A gárdában van egy kakukktojás: Herceg Zsolt öreg manónak tűnik Puck szerepében. Láthatóan élvezi, hogy a sok muzsikus köJános könyvét, A szentlélek poétáját Szabó Tibor mutatja be Dante - realitás és allegória között címmel. Kiss Ottó harmadik kötetéről, a Szövetekről „S ezzel a kör bezárult" címmel Kiss László ír. A Bonyhai Gábor összegyűjtött irodalomelméleti tanulmányait közreadó kötetet „A legyőzött felülmúlja önmagát" címmel Hárs Endre ajánlja. „A Tisza-parton mit keresek?" című interjúsorozatban ezúttal Szepesi Attilával készült beszélgetés „Szeretem kihallgatni, mit fúj a szél" címmel. Ebben mondja a szegedi kötődésű kiváló költő: „Furcsállom, hogy Petri Csathó Ferenc mennyire zött egyedüli színészként prózát mondhat. - Bármennyire rettegtem is tőle, jókor jött nekem ez a munka - vallja be Zsótér Sándor. - Sokszor ki akartam menekülni belőle, de szerencsére Oberfrank Péter mindig elég erőszakos volt. Jobban szerettem volna A trubadúrt vagy a Traviatát megrendezni. Azt gondoltam, azok annyira tradicionális darabok, olyan mélyen él róluk valamilyen őstoposz az emberek fejében, hogy jól lehet vele játszani, ha kifordítom. Péter okosabb nálam, nem akarta kockáztatni, hogy például egy tüdőszűrőben játszódó Traviatát csináljunk. Igy más típusú zenei anyaggal is találkozhatnak az énekesei, és egy szinte ismeretlennek számító darabot fedezhet fel a közönség. Hollós! Zsolt nincs a helyén Szegeden. Sok olyan ember él a városban, aki úgy emlékszik Rikére, mint egy szakadt tarhásra, egy kocsmás csavargóra, aki teljesen rendszertelenül élt, nem tudott beilleszkedni az itteni protokollba. Ugyanakkor - véleményem szerint remekműveket is alkotott. Jó néhány olyan versét tudnám említeni, amit a XX. század második felének legjava magyar versterméséhez sorolok. Csak példaként említem az Itt maradni, a Causa sui, a Kődoboz, A nagyszentmiklósi ballada című költeményeit. Ezek egyike-másika kötetben még meg sem jelent. Azt hiszem, ha Szeged tudomásul venné, hogy ki volt ez az ember, a műveit összeszedné és jól szerkesztve kiadná, akkor ezzel nem Rikének tenne szívességet, hanem kicsit a saját önbecsülését állítaná helyre." A februári lapszámot Keresztes Dóra grafikusművész munkái illusztrálják H. Zs. Immáron negyedik alkalommal szervezi meg a Délmagyarország Kft. a Szomszédolót. A kulturális vetélkedő célja, hogy a megye különböző településein élők megismerjék egymás népszokásait, zenekarait, tánccsoportjait. Emellett lehetőség nyilik arra is, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki közöttük, s a későbbiekben meghívják egymást más rendezvényeikre. Az idén már húsz település jelentkezett, Csengelétől Tiszaszigetig. A 200l-es Szomszédoló február 10-étől április 28áig tart. Elsőként a szatymaziak látogatnak Zsombora most szombaton. A zsombóiak az idén is a farsanghoz kötik a vendégek fogadását. A maszkások felvonulása és a téltemető máglya meggyújtása után délután 3 órától lépnek fel a szatymaziak. Ezt követően február 17én a sándorfalviak lépnek fel 16 órakor Pusztamérgesen. Öttömös február 23-án este 6-kor látogat Tiszaszigetre, 24-én 15 órakor pedig a deszkiek Mórahalomra. A szigetieknek nem kell sokat várniuk a „visszavágóra", március 2-án 18 órakor lépnek fel az öttömösi művelődési házban. Ezen a hétvégén nagyüzem lesz a Szomszédolóban, ugyanis 3-án Pusztamérges tesz látogatás Sándorfalván délután 4-kor, 4-én 15 órakor pedig Ásotthalom Algyőn. Március 10én Rúzsán 17 órakor a zákányszékiek szerepelnek, 11-én Deszkre látogat Mórahalom 15 órára. Zsombó március 17-én délután 4 órakor viszonozza a szatymaziak látogatását. Bakson 23-án lépnek fel 17 órától az Ullésiek, 24-én a ruzsaiak 15-kor Zákányszéken, 25-én pedig az algyőiek ugyancsak délután 3-kor szerepelnek Ásotthalmon. Március hónap utolsó hétvégéjére két Szomszédoló marad, 30-án Csengele Balástyán, illetve 31-én Domaszék Röszkén. Az üllésiek a szokáshoz híven idén is bolondok napjára tűzte ki a vendéglátást. A baksiak produkcióját április 1-én 17 órakor láthatják. Április 7én Röszke lép fel Domaszéken. A következő hétvégén egy kis pihenő lesz a szomszédolásban, majd április 20-án Csengelére látogat a balástyai küldöttség. A dóciak 21-én szerepelnek a Kübekházán délután 4 órakor. A Szomszédoló utolsó állomása Dóc, ide április 28-án délután 4 órára látogatnak a kübekiek. A tavalyihoz hasonlóan idén is a szegedi borfesztivál ad otthont a gálának. A Széchenyi téren május 27én láthatják, hallhatják az érdeklődők a húsz település legjobb műsorszámait. Egyegy látogatás alkalmával ugyanis a közönség kiválaszthatja, mely produkció tetszett neki a leginkább. A legtöbb szavazatot kapott előadó vagy előadók képviselik majd településüket a májusi gálán. K. T. VAIUBMTM-NAIM AJJÁNBÉIKÍ HIRDETŐPARTNEREINKET 2 db MOZIJEGGYEL AJÁNDÉKOZZUK MEG LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS VAGY VALENTIN-NAPI ÜDVÖZLET FELADÁSA ESETÉN. Hirdetésfeladás ideje: február 8-9. A film címe: Szívörvény A vetítés ideje: február 14., Valentin-nap, 20 óra. Helyszín: Cinema City, Szeged Plaza * • • k • • • • • k • • k • •k k * • • • • • * * * •R Az ajánlat csak az ügyfélszolgálaton, személyesen feladott k v hirdetésekre vonatkozik. A A jegyeket az apróhirdetés feladásakor lehet átvenni. jf A jegyek korlátozott számban állnak rendelkezésre. • * • * * • • • • • k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k Egy úttal nyerhet is! TOYOTA Egy út egy Toyotával az Önnek megfelelő időpontban. Egy próbaút, melyen megtapasztalhatja a Toyota VVT-i motorjainak dinamizmusát, a különbséget autó és autó között. Egy út, mellyel megnyerheti Európa legbiztonságosabb kisautóját, a 2000-ben az Év Autójának választott Toyota Yarist. Egy út, melynek köszönhetően nemcsak egy élménynyel lesz gazdagabb, de egy elhamarkodott döntéstől is megóvhatja magát, egyúttal izgalmas nyereményjátékunk szerencsés nyertese lehet. Akciónk részleteiről érdeklődjön márkakereskedőinknél! (dealer információ: 278-1600) www.toyota.hu j/v^ 0691 ;•[.(, Faludy-szonettek, Szepesi-interjú a februári Tiszatájban Kilátás a Horthy toronyból