Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-06 / 5. szám

2 HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG SZOMBAT, 2001. JAN. 6. glóbusz RARAK A TEMPLOMHEGYRŐL. Ehud Barak lemondott izraeli miniszter csütörtökön biztosftotta a két főrabbit: soha nem járul hozzá ahhoz, hogy jeruzsálemi szent helyet adjanak át a palesztinoknak. Barak ezt annak ellenére hangoztatta, hogy elvben elfogadta a Bili Clinton amerikai által kidolgozott rendezési javaslatot. Ennek része az is, hogy Izraelnek át kellene adnia a Mecsetek terét a palesztinoknak. Barak csütörtökön levelet intézett a két izraeli főrabbihoz, s ebben hangoztatta: a Templomhegy soha nem kerül a palesztinok kezére. A SVÉDEK GYOR­SÍTANAK? Az Európai Unió soros elnöki tisztsé­gét január l-jétől betöltő Svédország nagymérték­ben fel akarja gyorsítani a csatlakozási tárgyalások ütemét, s ennek érdeké­ben azt tervezi, hogy már hat hónapos elnökségi időszaka alatt napirendre tűzi a politikailag legké­nyesebb tárgyalási fejeze­teket is. Stockholm remé­nyei szerint a közös mezőgazdasági és regio­nális politika, valamint a bel- és igazságügyek is már az e félévben tárgya­landó témák között szere­pelhetnek. A PENTAGON KÉ­TELKEDIK. Ken Ba con, a Pentagon szóvivője csütörtökön azt hangoz­tatta, hogy nincs bizonyí­ték a gyengített uránnal bevont - az amerikai had­erő által Boszniában és Koszovóban használt ­lövedékek rákkeltő, illet­ve egyéb betegségkeltő hatására. Az Egyesült Ál­lamok- mondta Bacon ­együtt fog működpi miji­den olyan NATO-vizsgá­lattal, amelynek célja az úgynevezett „Balkán tü­netcsoporttal" összefüggő halálesetek tisztázása, ám ez nem jelenti azt, hogy a Pentagon tervezné a nagy átütő képességű, elsősor­ban harckocsik ellen használatos, uránbevona­tú lövedékek kivonását a rendszerből. A szóvivő leszögezte: „meglehető­sen biztosak" abban, hogy niocs közvetlen összefüggés az uránbevo­natú lövedékek alkalma­zása nyomán keletkezett törmelék és a rákos, illet­ve egyéb megbetegedések között. MAGYAR ALPRE­FEKTUSOK. A Romá niai Magyar Demokrata Szövetség és a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) múlt év végén kötött megállapo­dásának eredményeként a magyarlakta megyékbe magyar alprefektusokat neveznek ki. A leendő alprefektusok szemé­lyéről nem az RMDSZ dönt, a PDSR központi vezetősége a párt megyei szervezeteitől kért javas­latokat. HÁGA AZ ILLETÉ­KES. A volt Jugoszláviá­ban elkövetett háborús bűncselekményekkel fog­lalkozó hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerint szó sem lehet ar­ról, hogy Szlobodan Mi­losevics volt jugoszláv el­nököt hazájában állítsák bíróság elé. „A pert Há­gában kell megrendezni" - szögezte le pénteken szóvivője útján Carla del Ponté. A főügyész Gorán Svilanovics jugoszláv külügyminiszter csütörtö­ki nyilatkozatára reagált, amely szerint elképzel­hető, hogy Milosevicset és a hágai törvényszék ál­tal vád alá helyezett több más prominens személyi­séget Jugoszláviában ál­lítják bíróság elé. MEGEMLÉKEZÉS ADENAUERRÓL. Szü­letésének 125. évforduló­ja alkalmából pénteken a német államfő és a CDU elnöke beszéddel és ko­szorúzással emlékezett meg Konrád Adenauer­ról, az NSZK első kan­cellárjáról. A néhai szö­vetségi kormányfő sírján a rhöndorfi temetőben Johannes Rau szövetségi elnök és Angéla Merkel, az Adenauer által alapí­tott Német Keresztény­demokrata Unió elnöke helyezett el koszorút és virágcsokrot. A kegyele­tes aktust követő fogadá­son Rau kijelentette: Adenauernek jelentős szerepe volt abban, hogy Németországban gyöke­ret verhetett az európai integráció eszméje. Szentévzóró szertartások Katolikus hívek tízezre várták még tegnap is a vatikáni Szent Péter téren, hogy az utolsó alkalmat kihasználva átmehessenek a Szent Péter-székesegyház szent kapuján. (MTI Telefotó/EPA/ANSA) Róma (MTI) Három római bazilikának a szent kapuját zárták be pénteken, szombaton pedig II. János Pál maga csukja be a Szent Péter bazilika szent kapuját, hivatalosan lezárva a jubileumi szentévet. Camillo Ruini bíboros, az olasz püspöki kar elnöke, a pápa római helynöke a Late­ráni Szent János bazilika szent kapuját zárta be ün­nepélyes szertartás kereté­ben. Ugyanezt a feladatot a Falakon Kívüli Szent Pál ba­zilikában Roger Etchegaray bíboros, a jubileumi rendez­vényekért felelős bizottság elnöke, a Santa Maria Mag­giore bazilikában pedig Car­lo Furno bíboros, a Jeruzsá­lemi Szent Str Lovagrend nagymestere látta el ugyan­ezen a napon. Mindhárom kaput maga az egyházfő nyi­totta meg egy évvel ezelőtt. A Szent Péter bazilika szent kapuja szombatig nyit­va marad, az utolsó pillana­tokat kihasználva pénteken még zarándokok ezrei álltak sorban, hogy áthaladhassa­nak az üdvözüléshez jelké­pesen vezető bejáraton. A pápa szombat délelőtt misét celebrál a téren, majd a szent kapu bezárása után aláfrja a „Novo millennio ineunte" (Az új évezred kezdetén) című apostoli levelet. A szentév 3400 rendezvé­nyén összesen 67 millióan vettek részt. Moszkva (MTI) Oroszországban heves támadásra készül „tél tábor­nok": az előrejelzések szerint Szibéria több körzetében a hét végén akár 50 fokos fagy is lehet. A még helyi viszonyok kö­zött is igen kemény fagyokat hozó. front várhatóan vasárnap tör be Szibéria délnyugati ré­szére, s különösen a kuznyec­Hűségeskü Szöul (MTI) Több mint százezer ember vonult fel Phenjan központjá­ban pénteken, hogy hűségéről biztosítsa az új évben Kim Dzsong II észak-koreai vezetőt. A Kim Ir Szen téren tartott ese­ményen a felszólaló Hong Szon Nam miniszterelnök arra buzdí­totta az észak-koreaiakat, hogy legyenek fékezhetetlen harco­sok, akik Kim Dzsong II irány­vonalát és elképzeléseit bármi­lyen körülmények között meg­valósítják. Ezután munkások, földművesek és a fiatalok vet­ték birtokba a pódiumot, hogy felesküdjenek Kim Dzsong Ilre, majd a tömeg a sztálinista re­zsimet éltető jelszavakat kiál­tozva végigvonult az éhínség sújtotta ország fővárosán. Oroszország Mínusz 54 fok? ki medence településein, a Buijátföldön, az irkutszki és a krasznojarszki kerületben élőknek kell felkészülniük a rendkívüli mínuszok érkezé­sére. A sarki eredetű légtöme­gek érkezése miatt nem ki­zárt, hogy összeomlik a me­legvíz- és hőszolgáltatás rend­szere, bár a novoszibirszki energetikai központ magabiz­tosan azt közölte, hogy állnj fogja a rendkívüli próbatételt. A legnagyobb megpróbál­tatás a kemerovói körzet lakó­ira vár: itt a szakemberek sze­rint mínusz 54 fok hideg lesz. A hideghullám közeledté­nek hírére mindenesetre meg­kezdődött a készletezés, a tar­talékolás, hogy kellő mennyi­ségű fűtőanyag legyen. A bá­nyászok a veszélyeztetett tér­ségekben mindenptt pi­henőnap nélkül dolgoznak, folyamatos a szénkitermelés. Református egyház Átvilágítási javaslat Budapest (MTI) A Dunamelléki Refor­mátus Egyházkerület kez­deményezi, hogy a tiszt­ségviselők átvilágításáról a közgyűlés által tavaly elfogadott rendelkezést terjesszék ki a teljes Ma­gyarországi Református Egyházra - közölte Pápai Szabó György szóvivő pénteken. Bölcskci Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke ezután elmondta, hogy az egyházke­rület javaslala megérkezett az illetékes szakbizottsághoz. A belső szabályok szerint az előterjesztés csak azután ke­rülhet a zsinat elé, ha azt az il­letékes szakbizottság, jelen esetben a jogi testület megvi­tatta. A zsinat várhatóan május­ban tartja követke/KMitését. Bölcskei Gusztáv nem nyi­latkozott arról, milyen esélyt lát a javaslat egyházi szintű elfogadására. A Hegedűs Lóránt püspök vezette dunamelléki egyház­kerület saját testületére vonat­kozóan - az Országgyűlés ál­tal 1994-ben elfogadott átvilá­gítási törvény alapján - tavaly novemberben szavazta meg a rendelkezés bevezetését. Pápai Szabó György kö­zölte: az egyházi szabályozás szerint a 2002-ben tartandó általános tisztújítás, vagy az időközi választások alkalmá­val azoknak, akik az egyház­kerületben bizonyos tisztséget szeretnének vállalni, kérniük kell saját átvilágításukat. A rendelkezés többek között érinti a püspököket, az espere­seket, az egyházmegyei gond­nokokat és jogtanácsosokat. Az egyházkerületben a főgondnokot, a lelkészi és vi­lági főjegyzőt, a jogtanácsost és a tanácsosokat, a zsinat tagjait, a püspöki hivatal és az egyházi sajtó munkatársait, az egyetemi tanárokat és docen­seket, valamint a középiskolai igazgatókat és helyetteseiket érinti a rendelkezés. A szöveg értelmében nem kerülhet vezető tisztségbe az, aki nem kéri átvilágítását, il­letve akire vonatkozóan az át­világítási eljárás terhelő ered­ményt hozott. Az átvilágítás iránti kére­lem benyújtását egyébként a tisztség betöltését megelőzően az egyházi jelölő bizottság előtt hitelt érdemlően igazolni kell, az eljárás eredményét pe­dig az átvételtől számított 24 órán belül be kell mutatni az egyházkerület vezetésének. METRD A vállalkozók partnere Európa legnagyobb C&C nagykereskedelmi áruházlánca, a METRD szegedi áruházába azonnali belépéssel munkatársakat keres: RTV- Elektronika és háztartási osztályaira szakirányú kereskedelmi végzettséggel és gyakorlattal OSZTÁLYVEZETŐ HELYETTES, szakmunkás végzettséggel PÉNZTAROS, kereskedelmi végzettséggel és gyakorlattal REKLAMÁCIÓS ÜGYINTÉZŐ, elsősorban lakatos szakmai végzettséggel, karbantartó gyakorlattal KARBANTARTÓ munkakörbe. Ha szeretne egy biztos munkahelyet és vonzó fizetést, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát az alábbi címre: 6728 Szeged, Budapesti út, 1. sz. Feltáró út, Személyzeti osztály. röviden MIKOLA ÁTSZER­VEZ. Mikola István egész­ségügyi miniszter pénteken feloszlatta az úgynevezett hálapénzbizottságot. A szak­tárca sajtóirodájának tájé­koztatása szerint a miniszter megszüntette Kilényi Géza és Fodor Miklós miniszteri biztosi megbízatását. Az Egészségügyi Minisztérium vezetése az alakulóban lévő Nemzeti Egészség Kht. egyéni alapító tagjait - Kar­iinger Kingát, Kellermayer Miklóst és Szabó Sándort ­visszalépésre kérte. A sajtói­roda tájékoztatása szerint a minisztérium átszervezésére vonatkozó következő ve­zetői értekezletet január 15­én tartják. TORGYÁN LEVÁLTÁ­SÁÉRT. Az Agrárszövetség MSZP-s parlamenti képvi­selői szerint szükség van a földművelésügyi tárca ve­zérkarának cseréjére, mert Torgyán József kisgazda mi­niszter a pártján belüli hatal­mi harcok közepette nem tudja megfelelően ellátni a minisztérium irányítását. A párt pénteki sajtótájékoztató­ján Mayer Bertalan szocia­lista parlamenti képviselő úgy fogalmazott: ha az ag­rártárca és a hozzárendelt források „továbbra is Tor­gyán József személyes hitbi­zományaként szolgálnak", abból sokan jól járhatnak ugyan, de a földművelésből élők károsulnak. A TANKÖNYVREN­DELET ÉS A PDSZ. A tankönyvpiac rendjéről szó­ló, tavaly év végén a parla­ment elé beterjesztett, tör­vénytervezet visszavonását és koncepcionális újratár­gyalását követeli a Pedagó­gusok Demokratikus Szak­szervezete. Molnár Péter szóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a jelenleg az oktatási bizott­ság előtt lévő javaslatot az Oktatási Minisztérium úgy nyújtotta be, hogy azt egyet­len szakmai szervezet sem támogatta. Kifejtette: a ter­vezet elfogadása esetén sé­rülhet a pedagógusok szabad tankönyvválasztási joga, ezentúl ugyanis a nevelőtes­tületek határoznák meg, mely kiadványokat kell megrendelni egyes tantár­gyak oktatásához. A KATONAI ATTASÉ­TESTÜLET KÖSZÖNTÉ­SE. A Budapesten akkredi­tált katonai attasétestületet köszöntötte az új év alkal­mából Szabó János honvé­delmi miniszter pénteken Budapesten. Köszöntőjében hangsúlyozta, a haderőre­form végrehajtásához a ve­zérkar és a Honvédelmi Mi­nisztérium egy emberként felsorakozott a politikai ve­zetés mögé. Elmondta, hogy Magyarország fontosnak tartja a kapcsolattartást a bé­kepartner országokkal, és ki­emelkedően jó viszonyra tö­rekszik a szomszédos álla­mokkal. VESZPRÉMI „CUK­ROSBÁCSI". Őrizetbe vet­te a rendőrség a veszprémi „cukros bácsit", aki az utób­bi napokban a város külön­böző részein tíz-tizenkét éves fiúkat szólított le és zaklatott. A harminchat éves sólyi férfi iskolák, sportcsar­nokok közelében gyerekek­nek tett szexuális ajánlato­kat. A bejelentéseket kö­vetően a nyomozók napokon át figyelték az iskolák, és a sportcsarnokok környékét, s a pontos személyleírás alap­ján végül őrizetbe vették a férfit, akiben valamennyi gyerek felismerte zaklatóját.

Next

/
Thumbnails
Contents