Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-04 / 3. szám
CSÜTÖRTÖK, 2001. JAN. 4. HAZAI TÜKÖR 7 Megcsapolták" az államkasszát az olajosok 627 milliós adócsalás Folytatódik a felsőoktatási integráció Egységesítették a gazdálkodást Hallgatók a bölcsészettudományi kar épülete előtt. Az integráció sem az intézmények működésében, sem az oktatásban nem okozott zavarokat. (Fotó: Miskolczi Róbert) Az APEH Bűnügyi Igazgatóságának Csongrád Megyei Nyomozó Hivatala különösen nagy értékű adócsalással és magánokirathamisítással gyanúsítja a szegedi K. Zoltánt és a budapesti H. Lászlót, akik az állami költségvetést 626 millió 899 ezer forinttal károsították meg. A nyomozók befejezték a vizsgálatot, az ügyet vádemelési javaslattal adták át a Szegedi Városi Ügyészségnek. A Csongrád megyei adónyomozók 2000. márciusában indítottak vizsgálatot a szegedi K. Zoltán ellen adócsalás, a számviteli fegyelem megsértése és magánokirat-hamisftás alapos gyanúja miatt. Az APEH megyei igazgatóságának feljelentése szerint a 35 éves férfi fiktfv számlák alapján 84 millió áfát igényelt vissza. K. még 1996-ban alakította meg a K&Profit Kft.-t, amelynek profiljába az üzemanyagok kis- és nagykereskedelme tartozott. Még ebben az évben összevonta másik cégével, a Gastróval, majd „eladta" ezeket ismeretlen jugoszláv állampolgároknak, ezáltal minden bizonyítéknak nyoma veszett. Az viszont kiderült, hogy K. Zoltán nem rendelkezett az üzemanyagforgalmazáshoz szükséges személyi és pénzügyi feltételekkel. Egyetlen irodát bérelt egy dunavecsei társaság telephelyén. A szegedi vállalkozó szerepe abban merült ki, hogy a kőolajtermékeket számvitelileg eltüntesse. Nem tudta, milyen terméket vesz meg és ad el, mivel a forgalmat lényegében a H. László ügyvezetésével működő Lasting A Somogyi-lcönyvtár több mint húszezer olv a s ó j a ezekben a hetekben ismerkedik az év elejét6l bevezetett új számítógépes kölcsönzési rendszerrel, amely a kezdeti nehézségek után remélhetőleg egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a bibliotéka használatát. A komputerektől idegenkedő olvasóknak sem kell tartaniuk a változásoktól, hiszen a gépeket kezelő könyvtárosok ezután is mindenben segítséget nyújtanak. A Somogyi-könyvtár 1997ben vásárolta meg a Corvina integrált számítógépes rendszert, amely lehetővé tette, hogy mostanra a teljes könyvtári munkafolyamatot számítógépre vigyék - tudtak meg Sikaláné Sánta Ildikótól, az olvasószolgálat osztályvezetőjétől. Az olvasók korábban az új rendszemek csak kél programjával találkozhattak: az opac keresővel és a katalogizáló modullal. Utóbbi segítségével a könyvtár munkatársai építették fel a jelenleg 110 ezer saját dokumentumot tartalmazó adatbázist, ami az új kölcsönzési rendszer üzembe helyezésének előfeltétele volt. Az új rendszer indulásától, azaz az év első munkanapjától a Somogyiban valamennyi olvasót számítógépen tartanak nyilván, és a könyvek kiadását, visszavételét - hamarosan System bonyolította le. K. csupán gyártotta a vásárlók által bediktált adatokra a számlákat. A vételárat H. határozta meg, társa literenként 50 filléres jutalékkal dolgozott. Az ügy másik szereplője, H. László 1991-ben hozta létre saját cégét. A budapesti székhelyű társaság dunavecsei telephelyét a DunaStore Kft.-tői bérelte. Később a társaság székhelye és összetétele is változott, külföldi állampolgárok kerültek be az ügyvezetésbe. Az APEH nyomozóinak megállapításai szerint a két gyanúsított 1995 decembere és 1996 márciusa között 7,5 millió liter petróleumot importált a környező országokból, a Mol Rt.-től pedig 3,3 millió liter lakkbenzinféleségeket. A fogyasztásiadó-mentesség érdekében fiktív vételi szándéknyilatkozatokat szereztek be, majd vegyész bevonásával olyan receptet késztteltek, amellyel azt a látszatot keltették, mintha a dunavecsei telephelyen ipari vegyi segédanyagot áliftottak volna elő. Ehelyett nem keverték be az adalékokat, hanem a termékeket vélhetően gázolajként értékesítették. Vásárlóként pedig fiktfv cégeket tüntettek fel. A petróleumra és a lakkbenzinre '95ben literenként 41,6 forint, '96-ban pedig 59,7 forint fogyasztási adót kellett volna befizetni. A petróleum esetében 313 millió, míg a lakkbenzinnél 185,5 milliós kárt okoztak a gyanúsítottak az államkasszának. A bűncselekményekkel okozott összes kár megközelíti a 627 millió forintot. Az adónyomozók vádemelési javaslattal adták át az ügyet a szegedi ügyészségnek. V. Fekete Sándor az előjegyzését is - számítógéppel végzik. Az olvasói adatbázist már tavaly elkezdték épfteni, eddig közel tízezer könyvtári tag adatait sikerült számítógépre vinni, ami most némileg meggyorsítja a munkát. Fontos információ: a régi és az új szisztéma párhuzamos működtetésére nincs mód, ezért mindenkinek csak akkor tudják az új kölcsönzést is lehetővé tevő, 200l-re szóló vonalkódos olvasójegyet kiadni, ha már az összes kint lévő doAz elmúlt év végével lezárult a felsőoktatási intézmények integrációjára való felkészülést szolgáló egyéves átmeneti időszak. Az új egyetemek és főiskolák névlegesen ugyan már egy évvel ezelőtt létrejöttek, az egységesülés azonban nem ment végbe egyik napról a másikra. A folyamat nem volt zökkenőktől mentes, s még számos feladat vár megoldásra. Az eredmények közé tartozik az is, hogy a Szegedi Tudományegyetemen megteremtették az egységes gazdálkodás feltételeit. A felsőoktatás fegyelmezetten végrehajtotta az integrácikumentumot visszavitte. Megváltozott a könyvtár használatának rendje is. Eddig csak a kísérőjeggyel lehetett belépni, amit az olvasójegy leadása után az adminisztrációs pultnál adlak ki. Az év elejétől megszűnt a kísérőjegy, az olvasó - ha nem visz vissza könyvet - az új, olvasójegye felmutatásával regisztráció nélkül is felmehet. Lefelé is csak annak kell az adminisztrációs pultnál jelentkeznie, aki könyvet kölcsönöz. Korábban ós törvényt, a működésben, az oktatásban zavarok nem voltak. Lakonikusan így értékelte az egyetemek és főiskolák egy évvel ezelőtt indult összevonásának tapasztalatait a tavaly novemberi első kari vezetői konferencián Mészáros Rezső, a Szegedi Tudományegyetem rektora, aki jelenleg a Magyar Rektori Konferencia elnöki posztját is betölti. Úgy vélte azonban, az integráció végrehajtása nem sikerült mindenütt egyformán: az egy városon belül egységesülő intézményeknél ez a folyamat gördülékenyebb volt, míg az egy-egy régiót átölelő inlegrációk esetében csak később jöhet létre a valódi egység. Mészáros Rezső a jövőre utalva hozzátette, hogy az egyetemeken, főiskolákon megvan a szándék az integráció folytatására. Problémaként merülhet fel szerinte az orvoskarok helyzete, ameaz olvasójegybe írták a kölcsönzési határidőt, ezután minden dokumentumban lesz egy „kutyanyelv" - egy beragasztott papírcsík -, és arra pecsételik a határidót. Erre azért van szükség, mert az olvasók elvileg hat dokumentumot hat különböző időpontban is kikölcsönözhetnek, de akkor is kell tudniuk, melyiket mikorra kell visszavinniük. Ezentúl ha az olvasónál két lejárt határidejű könyv van, csak azpk visszavitele után lyek finanszírozási, felügyeleti rendszere nehezebben illeszthető egy nagy tudományegyetem koncepciójába. Az egyetemek gazdasági vezetői számára korábban Szegeden rendezett tanácskozáson Mészáros Rezső hibásnak nevezte azt a kormányzati döntést, amelynek értelmében orvos- és agrártudományi centrumok jöttek létre az integrált intézményeken belül. Úgy vélte, ezek lehetőséget adtak a régi struktúrák továbbélésére, illetve felesleges belső szervezeti elkülönülést eredményeztek. Ugyancsak feleslegesnek nevezte a rektor az integrációra való felkészülést szolgáló egyéves átmeneti időszakot, amely - mint mondta az egységesüléshez vezető számos döntést elodázott. Az átmeneti időszak tavaly december végével befejeződött, az integráció azonban kölcsönözhet újabbat. Az első emeleti zenei részlegnél a CD-k, lemezek, kazetták, videokazetták kölcsönzése egyelőre hagyományos módon történik. Az új rendszer bevezetésével megváltozott a Somogyikönyvtár kölcsönzési politikája: ezután is hat dokumentumot vihetnek el az olvasók három hétre, de bevezették a rövid távú kölcsönzést is. Sok olyan kézikönyvet - művészeti lexikonokat, albumokat, az még nem ért véget. - Az egységesülés hosszú folyamat, amelyben a kompromisszumoknak óriási szerepe van jelezte Mészáros Rezső, hogy még vannak megoldandó feladatok. Ezek közé sorolható például a tíz kart magában foglaló Szegedi Tudományegyetem 200l-es költségvetésének elkészítése. Az integráció az egységes gazdálkodás megteremtését is szükségessé tette. A Szegedi Tudományegyetemen az év elejére egy helyre költöztették az öt jogelőd intézmény gazdálkodását irányító egységeket. Az új gazdasági és műszaki főigazgatóságon az elmúlt fél évben vezették be azt az ügyvitel-szervezési és információs számítógépes rendszert, amely lehetővé teszi a tavaly több mint húszmilliárd forintos költségvetéssel gazdálkodó Szegedi TudományeOsiris Kiadó tankönyveit -, amit eddig csak helyben használhattak a könyvtárlátogatók, ezután egy hétre kikölcsönözhetik. Lényegesen megváltozott a késedelmi díj számítása is. Korábban ha egy olvasó kivitt egy számára fontos dokumentumot, és mellette mindig újabbakat kölcsönzött, akkor az adott könyvet akár háromnegyed éven át is magánál tarthatta. A számítógépes nyilvántartással ez a kiskapu megszűnt, hiszen az új rendszer segítségével minden dokumentumot folyamatosan és egyenként nyomon tudnak követni, így nemcsak a határidók betartását lehet naprakészen figyelni, hanem az is könnyedén kideríthető, melyik könyvet ki kölcsönözte ki, ezért szükség esetén vissza is tudják kérni. Az új rendszer lehetővé teszi, hogy dokumentumonként számítsák ki a késedelmi díjat is, ami - az egyhetes türelmi idó után, azaz a kölcsönzést követó 29. naptól - 10 forint lesz naponta. Ezzel a határidók betartására szeretnék ösztönözni az olvasókat. A bibliotéka munkatársai a Corvina-rendszertől azt remélik, hogy megnő a könyvek forgási sebessége, nem lesznek hónapokra „elfekvő" kötetek, lerövidül az előjegyzési idő, több olvasó juthat hozzá a keresett dokumentumhoz. A könyvtárosok az első háromnégy hónapban megértő türelmet kémek, a rendszer beüzemelése után viszont a korábbinál gördülékenyebben, gyorsabban igénybe vehető könyvtári szolgáltatásokat ígérnek. Hollós! Zsolt gyetem pénzügyeinek áttekintését. - Ezzel egységessé és központosítottá vált a bérszámfejtés, egységes lett a pénzügyek bonyolítása és a számviteli tevékenység - tájékoztatta lapunkat Tráser Ferenc gazdasági és műszaki főigazgató. Az egységes gazdálkodási rendszer segítségével napi szinten nyomon követhetik a költségvetési keretek felhasználását. Mivel az előző évi pénzügyi mérleget még intézményenként kell elkészíteni, ezért a főigazgató szerint egyelőre nem várható elbocsátás a gazdasági főigazgatóság munkatársai körében. - Az új gazdálkodási rendszer viszont nagy mértékben automatizált és felhasználóbarát, ami magában rejti annak lehetőségét, hogy kevesebben is elláthatják az egyetem gazdasági ügyeinek intézését - utalt Tráser Ferenc arra, hogy később számítani lehet a gazdasági apparátus létszámának csökkentésére. Idén várhatóan több mint 22 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodhat a Szegedi Tudományegyetem, ami mintegy kétmilliárd forinttal több a tavalyi összegnél. Az oktatási minisztérium azonban még nem hagyta jóvá az intézmény ez évi költségvetését. Azt követően, hogy az egyetem vezetése a közeljövőben elfogadja a költségvetési alapelveket, február 28-ig elkészül a 2000. év gazdasági mérlege, márciusban pedig az egyetemi tanács elé terjesztik az akkorra már véglegesttett 2001-es költségvetést. Tráser Ferenc úgy véli, a gazdálkodás egységesítésének nehezén már túl vannak, ebben az esztendőben már csak a „finomításokat" kell elvégezni az új rendszeren, hogy az valóban zökkenőmentesen működjön. Hegedős Szabolcs Nem né a hallgatói normatíva Budapest (MTI) Az idén biztosan nem nő a hallgatói normatíva, az esetleges emelés költségvetési többlete ugyanis nem biztosított közölte az oktatási tárca felsőoktatási főosztályvezető-helyettese. Szövényi Zsolt mindezt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) új elnökének felvetése kapcsán mondta el. Almássy Kornél az MTI-nek adott újévi nyilatkozatában arról beszélt, hogy a hallgatói szervezet szeretné, ha a normatíva - amelynek összege diákonként jelenleg évi 70 ezer forint - két éven belül 100 ezer forintra növekedne. A minisztérium illetékese az idén ezt megvalósíthatatlannak nevezte, ugyanakkor 2002-ben jogilag, a zárszámadási törvény esetleges korrekciójakor nem tartotta teljesen kizártnak az emelést. Bartha a Kávéházban DM-információ Ma este 6 órakor a Közéleti Kávéház műsorában a város idei terveiről, fejlesztési elképzeléseiről Tráser László újságíró dr. Bartha László po/gármesterrel beszélget. A rendezvény helyszíne a városháza díszterme. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Gyorsabb könyvforgást ígér a Corvina-rendszer Számítógépes kölcsönzés a Somogyiban A könyvtár adminisztrációs pultjánál ezekben a hetekben váltja fel a hagyományos tasakos rendszert a számítógépes kölcsönzés. (Fotó: Gyenes Kálmán)