Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-22 / 18. szám
Újabb dél-alföldi diadal ökölvívás Kiskunfélegyházán játszotta újabb csapatbajnoki mérkőzését a Dél-Alföld ökölvívó-válogatottja. A régió bokszolói ezúttal sem ismertek kegyelmet, és 16:8-ra legyőzték az Észak-Dunántúl együttesét. Igencsak kiéhezett a kiskunfélegyházi közönség a jó bokszra, hiszen a lelátón közel ötszázan foglaltak helyet. A juniorok találkozója után döntetlenre állt a csata, hiszen amíg a 60 kg-os Pekanov pontozással kikapott, addig a junior EB-második Szellő a második menetben feladásra kényszerítette Pergeti. A felnőtteknél, az 51 kg-ban a 17 éves szegedi Oltványi folytatta a menetelését, és pontozással verte Ráthot. Gál László tanítványa a harmadik felnőttmeccsén is veretlen maradt. A folytatásban az alföldiek közül a vb-harmadik szlovák Didy bedarálta Oroszt, majd az 57 kg-ban a dunántúli Farkas, a 60 kg-ban a kecskeméti Maczik. a 63,5 kgban pedig a szegedi Gerehecz egyaránt ellenfél nélkül szerezte meg a két pontot, 10:4. A hátralévő öt meccsből a vendégek kettőt, a házigazdák pedig hármat nyertek meg, így alakult ki a 16:8-as Dél-Alföld-siker. A mérkőzés érdekessége volt, hogy a 81 kg-ban egy év után visszatért a ringbe az egykori olimpiai bronzérmes Mizsei. és több, tiszta találatot elérve, pontozással verte Udvarit. Dél-Alföld-Észak-Dunántúl 16:8 Kiskunfélegyháza, 500 néző. Vezette: Ajtay, Blénessy. Eredmények, juniorok, 60 kg: Pekanov-Magyarics pontozásos vereség, 0:2; 75 kg: Szeilő-Perger a 2. me-"netben feladta, 2:2. Felnőttek, 51 kg: Oltványi-Ráth p. gy., 4:2; 54 kg: Didy-Orosz a 2. m. f. a., 6:2; az 57 kgban a vendég Farkas, a 60 kg-ban a hazai Maczik és a 63 J kg-ban a szintén hazai Gerebecz ellenfél nélkül nyert, 10:4; 67 kg: Surmann-Varga p. gy., 12:4; 71 kg: Harobojan-Kelemen p. gy., 14:4; 75 kg: Krátkin-Bertha a 2. m. f. a., 14:6, 81 kg: Mizsei-Udvari p. gy., 16:6; +81 kg: Kurtucz-Kiss Z. p. v., 16:8. M. J. Procontrol-kupa fallabda Munkatársunktól Procontrol-kupa néven amatőr fallabdaversenyt rendeztek a Szegedi Squash Club Szabadidőközpontban. A viadalon - ilyen népes mezőny még nem volt soha - közel ötven sportoló állt rajthoz. A férfiaknál 32-es táblán, míg a hölgyeknél 12es táblán küzdöttek egymással a versenyzők. A Procontrol-kupa végeredménye, nők: 1. Szombati Szilvia, 2. Kecse-Nagy Helga, 3. Tele Judit. Férfiak: 1. Balázs András, Duda Emő, 3. Bakacsy Rajmund, 4. Hajas Gábor. Dunaújvárosi tűzijáték jégkorong Munkatársunktól Tisza Volán SzegedJászberény-Dunaferr 0-15 (0-6. 0-5, 0-4) OB l-es jégkorong-mérkőzés, szegedi műjégpálya, 200 néző. Vezette: Baróti, Incze, Sós. Tisza Volán: Lajkó A. Láng Cs., Balla, Tőzsér, Bugyi, Halmosi, Lajkó Zs., Kovács, Szajka, Egyed, Havrán, Szabados, Redler, Sipos, Nagy, Fodor, Bagi. Edző: Kalocsa László. Dunaferr: Berényi Vargyas, Griger 1 (1), Kaszala (1), VESELOVSKY 2(1). Bali. Horváth A., Tokaji, LADÁNYI 3 (4), Kővágó 1 (1), BORSOS 3(1), Szélig 1, Lencsés, Csata (2), KALABER 1 (3), PETERDI 3, Vas Márton. Vas Mátyás, Faragó, Erdősi. Edző: Julius Kovács. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Esélyeshez méltóan kezdte a mérkőzést a Dunaferr, pillanatok alatt tűzijátékot rendezett Lajkó kapuja előtt, s már az első harmadban tetemes előnyre tett szert. A későbbiekben tovább folytatódott a gólfesztivál, a vendégek mestere bátran pályára küldhette a fiatal játékosait is. A Tisza Volán mindent megpróbált a szépítő gól megszerzéséén, sőt erre meg is volt a lehetősége, az 58. percben Tőzsér egyedül mehetett Berényi kapujára, de a szegedi korongos elrontotta a ziccert. A sportszerű mérkőzésen látványos találatokkal szórakoztatták az újvárosiak a szegedi publikumot. Kalocsa László: - Felkészültünk az ellenfélből, de nem sikerült meglepnünk... Munkában a Tisza Volán kapusa, Lajkó, Borsos elől kell mentenie. (Fotó: Gyenes Kálmán) (I f*NFi_ Pazar előadás, szegedi főszereplőkkel Menetel a Medikémia! Vjacseszlav Nyirka (szemben) ismét bizonyította klasszisát. (Fotó: Gyenes Kálmán) röplabda Medikémia SzegedKometa-Kaposvár SE 3:1(27,-15,23,24) Extraliga, férfi röplabda-mérkőzés. Szeged, 1200 néző. Vezette: Hóbor, Herpai. Medikémia Szeged: Torma, MÉSZÁROS, NYIRKA, Bunford, Berkes, HULMANN. Csere: Petheő (liberó), JÁNOSI, Mondi, Tamás, Péterfy. Edző: Nyári Sándor. Kometa-Kaposvár SE: Úrfi, Gelencsér, CUTINO, SZAJFULIN, Pásztor, DÁVID. Csere: Geiger (liberó), Kovács, Neizer. Edző: Demeter György. Az eredmény alakulása. 1. szett (28 perc): 0:1, 5:2, 5:4, 13:7, 14:8, 16:9, 17:12, 17:17, 19:17, 20:20, 24:22, 24:25, 28:27. 2. szett (18 perc): 2:0, 3:3, 3:6, 5:10, 7:15, 11:19, 15:24. 3. szett (20 perc): 1:1, 1:1, 3:1, 3:3, 6:3, 6:6, 7:9, 11:9, 14:14, 17:15, 21:18, 24:22. 4. szett (22 perc): 0:1, 1:3, 3:5, 7:5, 12:14, 16:15, 19:17, 19:20, 23:23. 25:24. A bajnokság szupermérkőzése előtt jó volt végignézni az újszegedi Sportcsarnok lelátóin: ismét több, mint ezer ember foglalt helyet a padokon. Nyári Sándor, a Medikémia vezetőedzője nem titkolta az elvárást: - Ha céljainkat Előjelek... A mérkőzések, de különösen a rangadók, előtt az apróságok is számítanak. A szurkolók és a játékosok mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. Az előjelek a Medikémia mellett szóltak a tegnapi Szeged-Kaposvár párharc előtt is. A Medikémia ugyanis az idén mindhárom tétmérkőzését megnyerte (Navodari 3:1, Kazincbarcika (3:0, Gorzów 3:2), s a legutóbb a lengyelek elleni Európai Élcsapatok-kupája derbijét hazai pályán játszotta. Ezzel szemben a somogyiak éppen - a már fent említett kupában - a spanyol Soria otthonában jártak és 3:0-ás vereséget szenvedtek. A hazautazás, történjen bármilyen eszközzel, igencsak fárasztó. A Tisza-partiak ellen mindössze az szólt, hogy nemrégiben csatasorba állt játékosnak, Berkesnek bevizesedett a térde, edzéseket kellett kihagynia. Az előjelek tehát szegedi győzelmet ígértek - s nem hazudtak! valóra akarjuk váltani, akkor itthon többet nem botolhatunk. Ezt a rangadót is feltétlenül meg kell nyernünk! Demeter György, a Kaposvár trénere sem feltett kézzel érkezett tanítványaival: - Azt szeretnénk, ha a találkozó végén a két együttes helyet cserélne a tabellán. Az összecsapás az utóbbi mondat szellemében kezdődött, ugyanis a nyitó pontot a vendégek szerezték. Már az első pillanattól nagy harc alakult ki, s a hazaiak a szélső támadásokkal és a jó sáncokkal magabiztos előnyre tettek szert. Demeter edző az időkérésnél azonban felrázta fiait, akik hétpontos hátrányról egyenlítve tették ismét nyílttá a küzdelmet. Nyári Sándor ezért arra kényszerült, hogy rövid időn belül kétszer magához hívja egy kis fejmosásra csapatát. Ekkor (17:17), a térdével ismét bajlódó, emiatt edzéseket is kihagyó. Berkest Jánosi váltotta - ez mint később kiderült, nyerő húzásnak bizonyult! A rendkívül izgalmas hajrá az idegek harcát hozta, amit jól jellemez, hogy Gelencsér és Urft is a hálóba szervált. A feszültséget a remek napot kifogó hazaiak bírták jobban és harmadik szettlabdájukkal (a Kometának is ennyi volt) célba értek. A második játszma első pontjait a vendéglátók jegyezték. De a Kaposvár magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és Szajfulin, Cutino, valamint a fiatal Dávid vezérletével könnyedén egyenlített. A harmadik játékrészben a nyitószettben már megcsodált nagy küzdelem alakult ki. A két jól felkészített gárda élvezetes röplabdát, fantasztikus labdameneteket varázsolt a parkettre. A produkciót a közönség többször is vastapssal jutalmazta. A szegediek, dacolva a jó somogyi sáncokkal és mezőnymunkával, szorgalmasan gyártották pontjaikat. Jánosi, Nyirka és Hulmann tarthatatlannak bizonyult, Mészáros pedig kisebb hullámvölgyet követően - elegánsan szolgálta ki társait. A negyedik felvonást Jánosi remek szervái és a Medikémia pontos centerakciói vezették be. Azért a szegediek jobbára a széleken ostromolták a somogyiakat, s „be is vették" a várat. A színvonalas találkozó után percekig zúgott a „Szép volt, fiúk!" és a drukkerek állva, tapssal ünnepelték kedvenceiket. Nyári Sándor: - Bár a második szettben „rommá vert" minket a Kaposvár, a folytatásban is makacsul ragaszkodtunk a megbeszélt taktikához. Rendkívül fontos győzelmet arattunk. Demeter György: - A szettvégeken a leegyszerűsített játékunkkal megkönnyítettük a jól röplabdázó és a sikert nagyon akaró Szeged dolgát. Hiába szereztünk több pontot, vereséget szenvedtünk. • További eredmények: Dunaferr-Kazincbarcika 3:0 (23, 14, 22), Nyíregyháza-Kecskemét 3:0 (21, 25, 19). A bajnokság állása: 1. Medikémia 13 10 3 33:17 23 2. Kaposvár 13 8 5 30:18 21 3. Nviretcvháza 12 6 6 23:22 18 4. Dunaferr 12 6 6 21:22 18 5. Kazincbarcika 13 4 1 19:32 17 6. Kecskemét 13 4 9 17:32 17 Imre Péter Kalocsán nyert az SZDRE Munkatársunktól Kalocsai SE-Szegedi DRE 1:3(13,-13,-24,-14) NB l-es női röplabdamérkőzés. Kalocsa, 100 néző. Vezette: Pelikán, Simon. Kalocsai SE: LAKATOS, Korsós, Licsicsányi, Faragó L., Kengyeli, Vass. Csere: Sztupovszki. Edző: Faragóné Magyar Edit. Szegedi DRE: Dobos, VAKULYA, Kovács, Komáromi, Bakos, KISS. Csere: Kádár Németh (liberó), Turi. Edző: Ducsai Géza. Az első két szett tükörképet alkotott: a nyitóban az SZDRE, a másodikban pedig hazai együttes játszott statisztaszerepet. A mérkőzés sorsáról a harmadik felvonás döntött, melyet a rutinosabb és a végjátékban jobban koncentráló Tisza-partiak nyertek a jól küzdő kalocsaiak ellen. Az utolsó játékrészben, az első kettőhöz hasonlóan, ismét nagy különbség alakult ki a két gárda között. Sikerével a lila-zöld csapat még mindig versenyben van az extraligás pozícióért. További eredmények: Óbudai Kaszások-BVSC A hatodik remi sakk Munkatársunktól Szombaton és vasárnap is asztalhoz ültek a hollandiai Wijk aan Zee-ben a világ legjobb sakkozói. A Corus XlX-es erősségű, 2709 átlagértékszámú viadalon a szegedi nagymester, Lékó Péter előbb az angol Adamsszel. majd a holland színekben versenyző Tivjakovval mérkőzött. Lékó a hatodik fordulóban világossal játszott. Az angol Adams-szel, egyenlő erők küzdelmében, a 27. lépésben egyeztek meg a remiben. A hetedik fordulóban a holland Tivjakov következett, és Lékó hű maradt önmagához: a hatodik döntetlent érte el a Wijk aan Zee-i tornán. A szegedi nagymester ma az orosz Garri Kaszparovval, kedden Ananddal. a szerdai szünnap után csütörtökön az ukrán Ivancsukkal, pénteken az orosz Kramnyikkal, szombaton a szintén orosz Morozevicesel. vasárnap, a zárófordulóban pedig a bolgár Topalovval mérkőzik. Esélyeshez méltóan teke Munkatársunktól A hét végén felkészülési mérkőzést játszottak a szegedi Postás-pálya tekecsarnokában. Á szuperligás Snowfox az NB l-es Hódmezővásárhelyt fogadta, és esélyeshez méltóan győzött. Snowfox SzegedHódmezővásárhely 7:1 (5557:5133)' Pontszerzők: Földesi 975, Bódi 954, Fekete 933. Karsai 917, Krsztulovics 903, Fehér 875, ill. Stér 904, Németh 892, Fazekas 862, Szögi Gy. 856, Csiszár 830, Szögi Z. 791. A szegediek vasárnap, ugyancsak a Postás-pályán, hármas tornát rendeznek, amelyen a jugoszláv Crvena Zvezda és a horvát Zadar lesz a vendég. -Miskolci VSC 2:3 (19, -24, 22, -12, -7), Haladás VSE-F Gardex-Minor-Kecskeméti RC 1:3(19,-24,-25,-16). A bajnokság állása: 1. Kecskemét 12 11 I 35:13 23 2. Szegedi DRE 12 9 3 32:16 21 3. Szombathely 12 9 3 31:16 21 4. Ajka 12 8 4 28:16 20 5. Óbuda 12 6 6 22:26 18 6. Miskolc 12 5 7 25:25 17 7. Kalocsa 11 2 9 12:28 13 8.TFSF. 11 -II 4:33 11 9. Ifjúsági vál. 8 1 7 7:23 9 Totóeredmények Budapest (MTI) A totó 3. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. LeedsNewcastle 1-3 2 2. LeicesterArsenal 0-0 X 3. BolognaVerona 1-0 1 A. LazioInter. 2-0 1 5. AtalantaFiorentina 0-0 X 6. BariReggina 2-1 1 7. NapoliUdinese 0-1 2 8. ParmaLecce l-l X 9. PerugiaJuventus 0-1 2 10. VicenzaBrescia l-l X 11. CagliariGenoa 3-0 1 12. EmpoliVenezia 2-3 2 13. RavennaCosenza 0-1 2 Pluszmérkőzés: 14. MilanRoma 3-2 1 SS* HOGY ? ÜZLETE SIKERES LEGYEN!