Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-19 / 16. szám

PÉNTEK, 2001. JANUÁR 19. HANGSÚLY 9 (Minta)régió j jgy tűnik, a dél-alföldi régió hű marad LJ önmagához, már ami mintarégió szerepét illeti. Igaz, ez alkalommal nem éppen pozitív példaként került az érdeklődés homlokterébe. A regionális tanács munkaszervezetének irányításában tervezett változást, illetve Nógrádi Zoltán ügyvezető elnök leváltását ugyanis nem mindenki tartja szerencsés lépésnek. A Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyét összefogó térség eddig arról volt híres, hogy itt tényleg a regionális szempontok érvényesülésével oldották meg az aktuális feladatokat. Most, a szakmai teendők megyékhez „telepítésével", nemcsak ez kérdójeleződhet meg, de kedvezőtlen politikai erősorrend kialakulásai is eredményezheti. Ez persze nem feltétlenül csak Csongrád megye számára lehet hátrányos. Itt elsősorban régióérdekekről van szó. A fejlesztési célok ugyanis nem korlátozódhatnak kisebb térségek, de megyék szintjére sem. Márpedig a kísértés várhatóan óriási lesz, hiszen a régióba áramló milliárdok szétosztásával szemben ott állnak a megyei területfejlesztési tanácsok korlátozott pénzügyi lehetőségei. Nem szólva az ehhez társuló politikai érdekekről! Ezért csak remélhetjük, hogy a politikai akarnokság - a tanácsokban lévő kormányzati túlsúly ellenére - nem kerekedik felül a szakértelmen, illetve szűkebb pátriánk érdekében végre békejobbot nyújt egymásnak Szeged polgármestere és a megyei önkormányzat elnöke. A Dél-Alföld fejlődéséhez Szemléletbeli „rendszerváltás" kell Felszeletelik a „forrásokat"? A brüsszeli Európai Bizottság Magyarországról készített éves jelentésben értékelte hazánk uniós tagságra való felkészültségének jelenlegi helyzetét. Ebből azonban kitűnik, hogy a tennivalók sorában - többek között szerepel: „Magyarország jelentős előrehaladást ért el a regionális politika csatlakozást követő alkalmazásához szükséges intézmények fejlesztésében, noha a régiók intézményei még mindig elég gyengének tűnnek ahhoz, hogy biztosítsák a hatékony tervezést és döntéshozatalt." Dr. Schwertner Jánossal, az Országos Területfejlesztési Központ dél-alföldi régióigazgatójával az uniós vélemény kapcsán beszélgettünk a DélAlfóld jövőjéről. - Az uniós jelentés szemszögéből hogyan értékeli a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács eddigi tevékenységét? - Magyarországon nincs hagyománya a régiós érdekérvényesítésnek. Az uniós jelentés ugyan nem általánosságban kritizálja a magyar régiós rendszert, de a döntéshozatali képesség erősítését elvárásként Ff1 fogalmazza meg. Az eddigi dél-alföldi gyakorlat, hiszen munkarégióként az elvégzendő feladatokhoz hozzá tudta rendelni a különböző intézményeket, szakértőket, mondhatni megfelelt ennek az elvárásnak is. Itt olyan folyamat indult el, amely hazánkban követendő modellként is hangsúlyt kaphatna. A regionális tanácsok tevékenységét segítő intézményi háttér szűkösségéből adódó hátrányokat ugyanis egységbe fogva, jól tudta kezelni. - A régió működtetését azonban most más alapokra kívánják helyezni. A létrehozandó programközpontokat ugyanis a megyék felosztják majd egymás között. - így igaz. A feladatok szétaprózódásának, átvállalásának veszélyét abban látom, hogy a megyei önkormányzatok apparátusára épített programcentrumok meg tudják-e egy személyben megoldani a kötelező megyei feladataikat és egyben kezelni, képviselni a regionális érdekeket. A hivatalok munkatársaitól aligha várható el, hogy az egyik órában megyei, a másikban régiós érdekek mentén végezzék munkájukat. Ezért hangoztattam már az 1996-os induláskor is: nem szimpátia vagy politikai hovatartozás kérdése, annak megállapítása, hogy léteznek speciális megyei feladatok, érdekek, amelyeket nem szabad(na) összekeverni a regionális tennivalókkal. A régió ugyanis nem egyenlő azzal, hogy felsoroljuk az azt alkotó három megyét. Az egy magasabb területi szint, amely leghatásosabban függetlenített szakmai szereplők közreműködésével teljesedhet ki. - A feladatok „kitelepítése" - a legjobb szándék mellett is - alkalmat adhat bizonyos fajta bizalmatlanság megfogalmazására is. - Igen. Még akkor is, ha ez a rendszer demokratikusabbnak tűntethető fel és hálózatelvekben gondolkodva, nem csak a megyeszékhelyekre, hanem kisebb településekre is kerülnének programközpontok. Ezért a tervezett modell kipróbálása véleményen szerint együtt kell hogy járjon a végrehajtási tevékenységre és az ellenőrzésre vonatkozó konkrét koncepciók megfogalmazásával. Különösen szükséges ez azért mert a régiónak nincs politikai döntéshozója, míg a megyei érdekeket a közgyűlés mellett a hivatali apparátus is képviseli. Ez pedig a régiós pénzforrások megyei területfejlesztési szempontok és logika szerinti felszeletelését eredményezheti. Ez visszalépés. Pap János, Békéscsaba polgármestere a következő esztendőben lesz a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács soros alelnöki pozíciójának várományosa. Ám elsősorban nem politikusként kértük szóra, hanem mint építészt és városfejlesztő mérnököt, aki a régió fejlődési esélyeit e „szemüvegen" keresztül is értékelheti. Pap János a DARFT-ügy kapcsán hangsúlyozta: nem véletlen, hogy mintarégióként emlegették a Dél-Alföldet, hiszen nem csak fejlesztési programjainak meghatározásában járt élen, de munkafeladatainak ellátására is korszerű, eredményes rendszert tudott kiépíteni. A megyei elnökök évenkénti váltásával irányított tanácsoknak ugyanis egy állandó átmeneti állapot nehézségeivel is szembe kell nézni. Itt eddig nem kellett három megye között „vándoroltatni" a vezetőt és stábját, illetve plusz időt, energiát és pénzt áldozni egy-egy döntés előkészítésére, összehangolására. Erre megvolt a megfelelő szakmai háttér. Pap János a rendszer külön érdemeként említette, hogy az a kistérségek együttműködésére is alapozva töltötte be funkcióját, amellett, hogy a három megyei elnök megegyezése is segítette a tanács irányítását. Pap János: - A szervezeti változás sikerét alapvetően befolyásolja majd, hogy a soros elnököknek - megyei feladataik ellátása mellett - jut-e elég idejük a régiós tennivalók koordinálására. (Fotó: Miskolczi Róbert) Persze ezzel együtt kissé nehezen lehetett feldolgozni hangsúlyozta -, hogy kiszorultak a tanácsból a kamarák, a munkaadói és munkavállalói oldal képviselői, valamint csökkent a kistérségek képviseleti aránya is. Helyettük minisztériumi delegáltak, a helyi politika főként kormánypárti szereplői lettek a tanács tagjai. Ez a központosított hatalomkoncentrálás bizonyos formájaként is értelmezhető, pedig szerencsésebb lenne, ha fokozatosan regionális szintre terelnék a központi ágazati döntéseket. A soros elnökség bevezetését én visszalépésként értékelem, amelynek leglogikusabb magyarázata: a regionális fejlesztési források növekedése érdekeltté tette a megyei elnököket abban, hogy megpróbáljanak „rástartolni" a tényleges elnöki pozíció betöltésére. E funkciót persze jól is elláthatják, ha megtartják azokat a szakembereket, akik eddig is eredményesen tették a dolgukat. Az nem véletlen, hogy a régió élen járt a programkészítésben. Abban tagadhatatlanul nagy érdeme volt a Nógrádi Zoltán által szervezett szakértői csapatnak, a létrehozott szakmai kabinetrendszernek. Azok munkatársai ugyanis az adott szakterület legjobb képviselői közül kerületek ki, emellett széles társadalmi bázisra is épült a DARFT eddigi munkája. Azt remélem, hogy a változás - éppen a régió érdekében - nem jelenti majd a korábbi hasznos gyakorlat elvetését. Dr. Mogyorósi Péter: - A Szegeden rendelkezésre álló tudásbázis felbecsülhetetlen értéket képvisel. (Fotó: Schmidt Andrea) Magyarország, azzal hogy kinyilvánította az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékát, felvállalta az EU-s „játékszabályokat" is. Ezek egyike a régiós szemlélet elfogadása, érvényre juttatása. De vajon képes-e egy ezeréves vármegyerendszerre épült ország szinte egyik napról a másikra „régióban" gondolkodni? Netán a hagyományok erősebbek lehetnek, mint az aktuális érdekek figyelembe vétele? Minderről kérdeztük dr. Mogyorósi Pétert, a Magyar Innovációs Szövetség regionális képviselőjét, a szövetség elnökségének tagját. - Tény, hogy a vármegyerendszer - bizonyos mértékű visszaépülése ellenére - erőteljesen tartja magát - hangsúlyozta Mogyorósi Péter. Ráadásul úgy tűnik: a megyék nehezen tudják, akarják elfogadni az új közigazgatási egységet, a régiót. Elindult ugyan egy folyamat, amelyben már születtek eredmények, illetve voltak és lesznek is előrelendülések, de a régi szemlélet fel-feléledésének is tanúi lehetünk. - De kimondható-e egyáltalán a régiók létezése Magyarországon? - Az kétségtelen, hogy deklarált a régió, van regionális fejlesztési tanács, de nincs önálló, választott képviselőtestülete. így fordulhat elő, hogy megyei, esetleg települési érdekek küzdenek regionális érdekekkel. - Mennyire tartja reális veszélynek a regionális és a parciális érdekek „összemosását"? - Mivel a regionalitás természetes velejárója, hogy szereplői szűkebb térségük számára előnyös pozíciót szeretnének kivívni, így számolni kell a regionális és a parciális érdekek keveredésével. A megyei, kistérségi vagy városi célok természetesen megtestesítik a régió egy kisebb részének érdekeit, amelyek azonban nem biztos, hogy figyelembe veszik a valódi regionális érdekeket. - Tapasztalatai szerint a dél-alföldi régiót alkotó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére is igazak ezek a megállapítások? - Az eddigi gyakorlatot tekintve nem! Itt olyan stratégiák, programok születtek, amelyekről más régiókban még csak most beszélnek. Azt pedig magam is aggodalomra okot adónak tartanám, ha a regionalitás égisze alatt esetleg megindulna a szűkebb, helyi érdekek előtérbe tolása. - Ennek elkerülésében lehetne jelentős szerepe egy igazi, tekintélyt élvező régióközpontnak. - Valóban. A regionális politika intenzív kölcsönhatásban van nemcsak a kormányzati, makro-, hanem a helyi, önkormányzati, mikropolitikával is. A regionális gazdaságtan tudományosan meg is fogalmazza a régióközpont kritériumait. A valóságban azonban a szakmai szempontok gyakran politikai célokkal keverednek, és ezek alapján akarják meghatározni melyik város milyen szerepet kapjon. - Arra gondol, hogy Szeged netán reménytelenül pályázik erre a „pozícióra"? - Vannak olyan gazdaságföldrajzi és regionális gazdaságtani ismérvek, amelyek alapján meg lehet mondani, hogy Szeged a legalkalmasabb erre a feladatra. Gondoljunk csak arra: ha például valamely más megye felvállalná az innováció koordinálását, attól még nem kerül oda az innovációs potenciál. Szegeden van ugyanis nagy egyetem és kutatóközpontok működnek a városban. Itt van meg az a tudásbázis, amely garantálhatja a szellemi tőke tudásigényének kielégítését. De sorolhatnánk más példákat is. Ezért tartom fontosnak, hogy a szűkebb, helyi érdekeken felülemelkedve, a többség tudatában gyökeret verjen a valódi, az unióban már gyakorlattá vált regionális szemléletmód. Felelősségérzet a népességért Napjainkban, amikor tanúi lehetünk - többek között annak - hogyan gyengül a bizalom az országos politika iránt, talán még élesebben vetődhet fel a polgárok helyi, illetve régiószintű érdekképviseletének igénye. Ugyanakkor vannak, akik ez utóbbit csak az uniós csatlakozás „kellemetlen kísérő jelenségének" tekintik. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük Nógrádi Zoltánt, a DARFT decemberben felmentett ügyvezető elnökét, aki egyben a Homokháti Kistérségi Társulás elnökeként, valamint Mórahalom polgármestereként is szembesülhetett ezzel a ténnyel. - Tagadhatatlan, hogy sokan úgy gondolják: a regionalizmus és a decentralizáció kérdése csupán az EUcsatlakozás egyik hangsúlyos követelményeként értelmezhető. Ez Magyarországon biztosan nem így igaz. A rendszerváltás utáni dinamikus fejlődés következtében ugyanis erősen differenciált körülmények alakultak ki az egyes területek, illetve társadalmi rétegek között, amit ma már nem lehet egységes országos politikával lefedni. Ennek oka az, hogy az állampolgárok úgy érzik: a négyévenkénti választásokon kívül nincs elegendő ráhatásuk az országos politikára. A hatáskörök, a pénzügyi Nógrádi Zoltán: - Szegednek a régió „vérkeringését" életben tartó lüktető erőt kellene képviselnie. (Fotó: Schmidt Andrea) források elhelyezése éppen ezért óriási felelősséggel jár. Kérdés az: hol lehet felállítani olyan autonóm, jól szabályozott és ellenőrizhető, döntéshozó testületet, amely saját hatáskörben, felelősségteljesen hozza meg az állampolgár életét befolyásoló döntéseket. A regionalizmus legfontosabb szerepe éppen az, hogy mindezt, a problémamegoldó eszközökkel, programokkal együtt, közel vigye a mindennapi élethez. A régió szervezettsége szempontjából fontos menynyire alakulnak ki a megfelelő funkciók, hatáskörök és hogyan tudjuk működtetni azokat. A Dél-Alföldön a gazdasági és társadalmi problémákat úgy kell(ene) megoldani, hogy azzal megakadályozzuk a lakosság elvándorlását. Az országnak és a régiónak is a legfőbb erőforrása az ember, az általa megtestesített szellemi és akarati tőkével. Nem csak a népesség számossága a fontos, hanem annak felkészültsége, identitástudata is. Ha ehhez egy valódi régióközpont társul, amely mint egy jó családfő össze tudja tartania a régiót, akkor nyert ügyünk van. Szeged természetes központja ennek a régiónak, de ettől még nem válik régióközponttá, még akkor sem ha a nagypolitika ki is nevezné azzá. Ehhez olyan funkciókat kell magára vállalnia, amelyek alkalmassá tehetik a régión belüli konfliktusok kezelésére és sajátos reprezentatív voltában meg tusija jeleníteni a régió érdekéit, belső erőforrásait. Belülről pedig úgy szervezi az életet, hogy abból senki se szorulhasson ki, ne érezhesse magát „mostohagyereknek". Ehhez Szegeden kellene lennie a gazdaságfejlesztés motorjának, az innováció, az informatika központjának, hiszen ezek a város határozott erősségei. Emellett logisztikai és infrastrukturális csomóponti szerepet is be kellene töltenie. Ha a város ezeket a funkciókat nem tudja magánál tartani, akkor pontosan deklarálni kell, hogy régióközpont akar lenni, mert működésével nem lesz képes kivívni ezt a megtisztelő rangot. Az oldalt írta és szerkesztette: N. Rácz Judit