Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-18 / 15. szám
CSÜTÖRTÖK, 2001. JANUÁR 18. CSONGRÁD MEGYE 3 Internetről is letölthető az adóbevallás Február 15.: az első mérföldkő Az APEH Csongrád Megyei Igazgatósága a jövő héten adja postára az szjabevallások nyomtatványait, a jól megszokott vastag borítékot a magánszemélyek, az őstermelők és az egyéni vállalkozók számára. Idén először az internetről is letölthetők az űrlapok. Amíg a posta nem kézbesíti a 2000. évi személyi jövedelemadó bevallásához szükséges paksamétát, az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságának egyik kirendeltségén sem lehet nyomtatványokhoz jutni. Csak különösen indokolt esetben adják ki az ügyfeleknek a nagyméretű borítékokat. Mindezek ellenére sincs csönd az adóhivatali ügyfélszolgálatokon, a munkatársak már ezekben a napokban is érdeklődők százaival tartják személyesen és telefonon a kapcsolatot. Mint ahogy azt dr. Szűcs Edittől, az APEH Csongrád Megyei Igazgatósága ügyfélszolgálati osztályának vezetőjétől megtudtuk, már látszik, melyek lesznek idén a slágertémák. A legtöbb kérdés az ingatlanértékesítés utáni adófizetési kötelezettséggel, a családi kedvezmény megosztásával, az őstermelők adózásával, valamint az adójóváírás „Adóalanyok" az adóhivatalban. A bevallást nem lehet elég korán kezdeni. (Fotó: Nagy László) érvényesítésével kapcsolatban érkezik - s immáron a 2001. esztendő változásai is kezdik érdekelni az embereket. De változatlanul gondot okoz a társasházak adózása, s a külföldről származó jövedelmek utáni adófizetési kötelezettség. Az idei esztendő nagy újítása, hogy az internetről is letölthető az adóbevallás. Mivel a posta csak a jövő héten kezdi el a borítékok kézbesítését, a világhálóról sem lehet korábban kinyomtatni az űrlapokat. Az APEH majd külön közleményt ad ki arról, melyik napon lehet megnyitni az interneten a szükséges fájlokat. Annyit azonban tudni lehet, hogy a világhálóról A/4es formátumú lapokhoz juthatunk, ezért - a hagyományos négyoldalas, kettőbe hajtott bevallással ellentétben - az azonosító adatokat majd valamennyi oldalon fel kell tüntetnünk. Eddig minden esztendő tartogatott olyan hibalehetőségeket, amelyekbe az szja-bevallók rendszeresen beleestek. Idén majd arra kell odafigyelnünk, hogy a bevallásunk során négyféle adónemben is igényelhetünk vissza pénzt. Ezért nagyon meg kell nézni, mikor ikszelünk, s hogy milyen kiegészítő lapot kell pluszban kitöltenünk. Az adóhivatal jó előre jelzi: több kiegészítő lapot találunk majd a borítékban, mint eddig. Az egyéni vállalkozók számára újdonság a 14-es számú, amelyen a saját járulékfizetésüket vezethetik le. Azoknak is be kell adni a lapot, akiknél nulla a végeredmény. Az szja-bevallásban az első nevezetes dátum február 15., addig a napig az egyéni vállalkozók és az áfafizető magánszemélyek nyilatkoznak elmúlt évi jövedelmükről. Mivel február 15. csütörtökre esik, a Csongrád .megyei adóhivatal kirendeltségeinek heti szünnapjára, máris döntés született a megnyugtató változásról: aznap az összes - a szegedi, a szentesi, a csongrádi, a vásárhelyi és a makói - ügyfélszolgálati iroda nyitva tart. Fekete Klára Álljt a diszkriminációnak! A hátrányos megkülönböztetés ellen lép föl és indít akciót a Szabad Demokraták Szövetsége - hangzott el a párt tegnapi, szegedi sajtótájékoztatóján. A fórumon a párt két ügyvivője: Fodor Gábor és Zwack Péter; továbbá Szűcs Lajos, a Csongrád megyei választmány elnöke, valamint Beregszászi Sándor, a szegedi szervezet ügyvivője vett részt. Az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés (diszkrimináció) ellen „40+" elnevezéssel „cselekvési programot" dolgozott ki a magyarországi szabadelvű (liberális) párt. A 40 év fölötti korosztály, sok millió polgár érdeke, hogy közbeszéd tárgya legyen: az uniós és a fejlett Fodor Gábor. (Fotó: Schmidt Andrea) országok értékrendjével ellentétben Magyarországon gyakorlat az életkor szerinti diszkrimináció - véli Fodor Gábor. Hiába, hogy az alkotmány és más jogszabályok, így például a Munka törvénykönyve is rögzíti: senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni például neme, vallási meggyőződése, életkora miatt. Ezzel szemben a valóság az, hogy munkahelyeken a fiatalokat, a függetleneket és a férfiakat részesítik előnyben. E helyzet változásához a gazdasági szereplők normáinak európaizálódása, közösen kidolgozott és alkalmazott etikai kódexe szükséges. Ugyanakkor egy antidiszkriminációs törvény megszületését is támogatnák a liberálisok. E jogszabály, melynek tervezetét a kisebbségi ügyekkel foglalkozó ombudsman már kidolgozta - törvényellenesnek mondana és büntetne mindenféle hátrányos megkülönböztetést. Vince-napi borünnep Ópusztaszeren Munkatársunktól Az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark idei nyitó rendezvényét szombaton, január 20-án 12 órakor tartja. Az immár hagyománnyá vált Vincenapi borünnep célja a népi szokások felelevenítése. Az érdeklődőket már fél 12-től forralt borral várják a park főbejáratánál, a Szegedi kapunál. Nagy László, az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. igazgatója délben köszönti a vendégeket, majd Kalmár Márton hegybíró vezetésével a szegedi tanya szőlőskertjében kerül sor a vesszővágásra. Ezt követően a Rotunda-büfében borrendi tagot avatnak, és a Hóra zenekar előadása mellett borbemutató és -kóstoló várja a résztvevőket. jegyzet Negyven fölölt wjanyas vagy? Mi fél szavakból is értjük egymást... A Ál negyvenen túliak társasága a humoristáktól ismert szöveget gyakran folytatja úgy, hogy: ...hiába jelentkeztem tíz álláshirdetésre, kilenc esetben még csak válaszra se méltattak. A legnehezebben éppen ezt, a mellőzöttséget, az életkor miatti hátrányos megkülönböztetést viseli el az, aki jól tudja, de esélyt sem kap arra, hogy elmondja: mennyi érv szól a negyvenen túliak mellett. Szegeden a több mint 15 ezer regisztrált munkanélküliből több mint 6 ezer negyven múlt. Ők tapasztalatból tudják, a negyedik iksz után szakadék következhet, mert hogy az álláshirdetések zöme a 35-40 év alattiaknak szól. Kétségtelen: a negyvenen túli viszonylag drágább munkaerő, mini a pályakezdő; több szabadság illeti és a jogait jól ismeri; egészségi állapota miatt talán táppénzre is gyakrabban kényszerül. Ellenben: családi állapota többnyire rögzült, gyermekei felcseperedtek, összegyűjtött tapasztalatai képessé teszik a legnehezebb munkahelyi probléma megoldására is, munkája megtartása érdekében kész a tanulásra, s a kitartó munkavégzésre a legalkalmasabb. Ilyenféle érveket gyűjtött össze ismerősöm is, akit az egyik bankból tettek lapátra, mégis csak két év múlva tudott elhelyezkedni - masszőrként. Manapság, mikor a fiatal a kor bálványa, nálunk azt is megbélyegzik, aki ki meri mondani: a középkorral érkező érettség, az idős korral együtt járó bölcsesség (is) olyan érték, ami legalább akkora hasznot hozhat a (mindenek fölé helyezett) gazdaságban, mint hogy valaki mobil és olcsó munkaerő, mert hogy ifjú. Világjelenség, hogy a fiatalok a nyerők a munkaerőpiacon. De a gazdaságilag fejlett országokban, például az USA-ban 1967 óta, törvény gátolja az életkor szerinti diszkriminációt. A svédek, a franciák, a spanyolok után hamarosan az angolok, a hollandok és az írek is előírják, hogy a munkahelyeken a különböző korcsoportok népességen belüli arányuknak megfelelően képviseltessék magukat. A z EU országaiban, így remélhetően Magyarországon is, önálló antidiszkriminációs törvényt kell elfogadni 2006-ig. Aztán talán nem kell még negyven év, hogy ne legyen okuk a koruk miatt izgulniuk a negyveneseknek. Iv^Svt' DUv^v. EU-konform piacépítés Munkatársunktól A Csongrád Megyei Önkormányzat stratégiai programjában kiemelt hangsúlyt kapott - az uniós csatlakozásra készülés jegyében - a komplex vidékfejlesztés és az agrárgazdaság integrálódásának elősegítése. A tőkeszegény agráriumban ugyan minden forrás megszerzése hasznos lehet, a megye elsősorban mégis a megfelelő birtoknagysággal és termelési tapasztalatokkal rendelkező gazdálkodókat, valamint a termelő, értékesítő szövetkezeteket, a korszerű élelmiszer feldolgozó rendszereket szeretné támogatni. Ennek megvalósítása érdekében „szólítja meg" a helyi gazdálkodókat, illetve terjeszteni kívánja az EU-ban szokásos támogatási és pályázati lehetőségekkel kapcsolatos ismereteket. Ugyanakkor célul tűzte ki az EU-konform megyei piacépítési marketingtechnikák meghonosítását is. Alig csökkent az infláció tőzsde Csaknem 12 milliárd forintos. forgalom mellett mintgy 2 százalékot emelkedett, és így 8000 pont fölött zárt a BtJX index. A mutató fokozatosan erősödött, főként az amerikai nyitás használt a hangulatnak. A négy nagy visszavette helyét a milliárdos papírok között, egyedül a Borsodchem került az OTP elé. A vegyipari részvényt elnök-vezérigazgatójának stabilizálódó helyzete láttán zárásra a 10 százalékos felfüggesztésig húzták a kedvező fordulatra számítók. A nagyok közül még a Matáv és az OTP teljesített jól. A második vonalban említést érdemel még a reggel profit warningot közreadó Prímagáz mérsékelt gyengülése, az Égis visszaesése, illetve a Graphisoft és a NABI lendületesebb emelkedése. A nap közben nyilvánosságra kerülő részletes éves költségvetési adatok senkit nem érdekeltek. Európaszerte emelkedtek a tozseindexek, az egyébként sem pesszimista hangulatot a lendületes New York-i nyitás csak fokozta. Az európai piacok zárása idején a Nasdaq 5 százalékos emelkedést mutatott. A nap eleji várakozások ettől eltérőek voltak. Az Intel a keddi zárást követően tette közzé gyorsjelentését, amiben a negyedéves számok ugyan jobbak voltak a vártnál, de az idei évvel kapcsolatban a cég óvatosságra intette a befektetőket. Ennek elpírok vitték ma a prímet, lehet, hogy a piac rosszabbra számított az Inteltől. Hasonló fontosságú lesz egyébként az IBM negyedéve, amelyre a szerdai kereskedés után derül fény. Két fontos makrogazdasági adat is kijött az Egyesült Államokban, mindkettő alacsonyabb lett a vártnál. Ez a fogyasztói árindex esetében örvendetes, de az ipri termelés visszaesése aggodalomra adhat okot. Az euró mindenesetre 93 centig esett vissza a dollárral lenére éppen a technológiai pa-szemben. Részvénv Záróárfolyam (Ft) Forgalom (mFt) Változás(%) Égis , 10765 604 -1,24 MATAV 1317 5685 2,17 MOL 5140 1242 138 OTP 16250 1226 2,82 Rába 2450 21 -1,62 Richter 16190 459 0,82 Svnergon 850 , 177 0,59 BUX 8123 156 pont 1,97% 13 OonCorae^U(62) 484.222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2000, 1999, 1998 „Az év brókercége" (Budapesti Értéktőzsde) Tavaly átlagosan 9,8 százalékos volt a hazai pénzromlás mértéke, azaz ennyi volt az átlagos éves infláció - áll a KSH Csongrád Megyei Igazgatóságának közleményében. A hivatalos adatok szemben állnak a kormány által tervezett hat százalékkal. A fogyasztói árak a múlt év decemberében 10,1 százalékkal nőttek 1999 utolsó hónapjához képest, az éves infláció pedig elérte a 9,8 százalékot. Mint az a grafikonon is látható, az elmúlt években nem történt drasztikus változás, a pénzhígulás mértéke alig csökkent. Az ábrán jól követhető az éves inflációs adatok változása, s az is kitűnik: az 1995-ös, „Bokros-csomag esztendő" óta átlagosan évi négy százalékkal csökkent a pénzromlás mértéke, kivéve a 2000-es adatot, itt ugyanis a tavalyelőttihez képest az átlagember számára alig érezhetően, pusztán 1,2 százalékkal csökkent az infláció. A Az éves áHagos infláció (százalékban) r-QÖ >991 1992 1993 >99A 199; >997 1998 '1999 2000 KSH adatai szerint tavaly az üzemanyagok mintegy 28 százalékkal drágultak, nagyot lendítve az infláción. Ez annak ellenére így van, hogy decemberben jelentősen csökkent a gázolaj és a benzin ára. Drágult ugyanaz az energia is, amiért tavalyelőtt még 9,1 százalékkal fizettünk kevesebbet. Az élelmiszerek ára 9,2 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 1,7 százalékkal, a ruházati termékeké pedig 5,8 százalékponttal emelkedett 2000-ben. Ugyancsak többet kellett fizetni a szolgáltatásokért is, az áremelkedés itt elérte a 9,7 százalékot. A szakemberek szerint a hazai infláció alakulása nagyban függ a világpiaci trendektől, így a hazai pénztárcákat közvetve érintette az európai közös valuta korábbi gyengélkedése, valamint az olajárak elszabadulása. A kormány által mind a tavalyi, mind az idei évre előre jelzett - hat százalékos - inflációs adatok alacsonyabbak a kutatók prognózisaiban szereplőknél. Ennek egyik oka az lehet, hogy a kormányzat az általa alábecsült inflációhoz igazítja a kiadásokat, így a valós pénzromlási adatok és az általa becsült infláció közötti pár százalékos különbség mintegy többletbevételként jelentkezik majd. O. K. K.