Délmagyarország, 2001. január (91. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-15 / 12. szám
IV. A DÉL SPORTJA HETFO, 2001. JAN. 15. Két negyednyi nagy csata Ledon Green (balról) küzdött, hajtott, de ez is kevés volt az A csoportos Falco ellen. (Fotó: Schmidt Andrea) Vásárhelyen vállalnák a Szuperligát 2000: az SZYSE éve volt birkózás A minap tartották évzárójukat az Szegedi VSE birkózói, melyen megjutalmazták a legeredményesebb sportolókat. A Nagymihály Ferenc szakosztályvezető, Benkő Gyula és Savanya Ferenc edzők irányította csapat remek esztendőt tudhat maga mögött. A történetet - az összehasonlítás miatt - érdemes 1999-ben kezdeni: a Szegedi VSE birkózói 33 versenyen 28 fóvel vettek részt. Az ifjúsági és junior országos bajnokságokon Mikló László 4. és 6., Menczel László pedig 4. helyezést ért el; míg a diákolimpiákon Balogh Róbert és Becsey Károly aranyérmet szerzett, Liker András pedig az 5. helyen végzett. Az elmúlt esztendő számai jelentős fejlődésről árulkodnak! A szakosztály létszáma már 60 fő volt (ebből 10 a Szegedi BE-ből igazolt a vasutas egyesülethez), s összesen 32 viadalon képviselték a piros-kék klub színeit. Ezeken 96 (32 arany, 42 ezüst, 22 bronz) érmet szereztek Benkő Gyula mesteredző és Savanya Ferenc szakedző tanítványai. Krám11 Krisztián a junior kötöttfogású ob-n 4., a felnőtt szabadfogásún pedig 6. lett, akárcsak Kiss Károly. A diák korcsoportú sportolók közül kiemelkedik Gaál Attila (diákolimpia 1., szabadfogású ob 6., egyéb versenyeken: 6 első, 3 második, 1 harmadik hely), Hegedűs Ivor (diákolimpia 3., szabadfogású ob 4., egyéb versenyeken: 7 első, l„ második, 4 harmadik), Szekeres András (diákolimpia 2., egyéb versenyeken: 2 első, 4 második, 1 harmadik), Tóth Norbert (diákolimpia 5., egyéb versenyeken: 6 első, 3 második, 2 harmadik). Szabó Tamás (diákolimpia 8., egyéb versenyeken 3 első, 2 második, 2 harmadik), Salamon Róbert (diákolimpia 2.), Lippai Zsolt (diákolimpia 3.), Salamon Norbert (diákolimpia 6.).Balogh Róbert (1 első, 2 második), fzabó Czibolya Gábor (2 első, 2 második, 1 harmadik). Kiss Ferenc (I első, áLmásodik). B-csb 4. helyezés. Meg kell még említeni, hogy Lippai befejezte a pályáiul Ú£;U,.iuíg a Salamontestvérek Dunaújvárosba igazoltak. I. P. Megyei tornaverseny Munkatársunktól Január 27-én (szombaton) 9 órától rendezi meg a Szegvári DSK és a Szegvári Altalános Iskola, a helyi tornacsarnokban a hagyományos, immár tizenegyedik megyei tornaversenyét. A hatfős leány- és fiúcsapatoknak a diákolimpia kiírásának megfelelő korcsoportos versenyre január 22óig van lehetőségük nevezni. A jelentkezést Pólyáné Téli Éva (6635. Szegvár Templom u. 2.) címére kell eljuttatni, de telefonon (63/364-831) elfogadják a nevezést. kosárlabda Naturtex-SzedeákFalco Szombathely 101-123 (28-28, 17-30, 29-28, 27-37) Magyar Kupa-mérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Faidt, Kiss. Naturtex-S/.edeák: DEÁK (18/3), GREEN (22/íí), Nyilas (16/6), PÁVLICZ (18), Drahos (14). Cserék: Tanács (8), Balogh (5/3), Simándy (-), Búzás (-). Edző: Bonifert Domonkos. Falco Szombathely: KÁLMÁN (37/6), Pankár jégkorong A Tisza Volán SzegedJászberény OB l-es jégkorongcsapata a hét végén kétszer is „jégre lépett" az első osztályú bajnokságban. A Kalocsa-tanitványok a Fradi ellen remekül küzdöttek, míg a MAC ellen szétesően, elképzelés nélkül játszottak. A Tisza-parti csapat mindkétszer vereséget szenvedett, s továbbra is nyeretlenül sereghajtó. Tisza Volán SzegedJászberényFerencváros 3-7(1-3, 1-2, 1-2) OB l-es jégkorongmérkőzés, Jászberény, 300 néző. Vezette: Lugosi. Kincses, Feith. Tisza Volán: Lajkó A. Láng Z., Láng. Cs., HALMOSI. Bugyi, Tőzsér, Balla 1, Lajkó Zs., Bálint (1), Havrán, EGYED 2(1), Kovács. Szabados, Sipos, Nagy G„ Redler, Fodor. Edző: Kalocsa László. Kiállítások: 6, ill. 12 perc. A szegedi és jászberényi klub megegyezése alapján a Ferencváros elleni bajnokit nem a Tisza-parti, hanem a Szolnok megyei városban rendezték meg. A volánosok bátran és nagyon agresszíven vették fel a küzdelmet a Fradi ellen, s végig nyílttá és szo(4), TARLE (40), Kolonics (6), Henrik (12/6). Cserék: JÁVORSZKY (15/12), Dénes (1), Kolesánszky (6/6), Feigl (-). Edző: Srecsko Szekulovics. Hatalmas érdeklődés előzte meg az A csoportban jelenleg második helyen álló Falco Szombathely szegedi fellépését. A több mint ezer néző várta a csodát, hogy sikerüljön a hazaiaknak kiharcolni a Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutást. Drahos kosarával a szedeákosok szereztek vezetést, majd a vendégek a harmadik percben fordítottak, s 4-6 volt a javukra. Ezután a center, Pávlicz Gábor percei következtek, s eredményességének köszönhetően 16-12-re megrossá tudták tenni a mérkőzést. A zöld-fehérek jobb helyzetkihasználásuknak köszönhették a győzelmüket. Kalocsa László: - A helyzetek alapján szorosabb is lehetett volna az eredmény, viszont a találkozó legszebb gólját mi lőttük. Tisza Volán SzegedJászberény-MAC Népstadion 1-3 (1-1,0-1,0-1) OB l-es jégkorongmérkőzés, szegedi Műjégpáléptek a hazaiak. A Falco idegenlégiósa, Niksa Tarle tartotta a lépést a Tisza-partiakkal, s a két hórihorgas kosaras pontcsatájával, döntetlennel zárult az első negyed, 28-28. A válogatott Kálmán László felébredt az első negyedben nyújott gyengébb produkciója után, s találataival megléptek a szombathelyiek, a 16. percben 39-49 volt a Falco javára. A félidő hajrájában állva hagyták a fáradó Tisza-partiakat, s húsz perc játék után, fölényesen vezetett a vendéggárda, 45-58. A szünet után minden erejét mozgósította a B csoportos együttes, s fokozatosan dolgozta le a hátrányát. Az amerikai Ledon Green ezekben a percekben a hátán vitte a csalya, 100 néző. Vezette: Baráti, Kincses, Feith. Tisza Volán: LAJKÓ A. - Lajkó Zs., Balla, Egyed, Havrán, BÁLINT, Láng Cs., Láng Z., Halmosi (1), Bugyi, Tőzsér 1, Kovács, Szabados, Sipos, Szajka, Redler, Fodor, Simon, Bató, Nagy. Edző: Kalocsa László. Kiállítások: 16, ill. 10 perc. Hatalmas lendülettel kezdte a mérkőzést a Tisza Volán Szeged-Jászberény. A fővárosiakat teljesen a kapujuk elé szegezték, s rengeteg lövést küldtek Mészáros kapatát, s a 25. percben 62-62re egyenlített a Szedeák. Alaposan felpaprikázta a szombathelyieket a fordulat, hiszen a hátralévő időben ismét elhúztak. A befejező negyedben teljesen elkészültek az erejükkel a szegediek, amelyet Henrikék könyörtelenül kihasználtak. Egyre nagyobb lett a különbség, a végén fölényes győzelemmel lépett a legjobb nyolc közé a Vas megyei gárda. Bonifert Domonkos:'Szenzációs közönség előtt nem sikerült a bravúrt elérnünk, de két negyeden át így is nagy csatára kényszerítettük az A csoport egyik sztárcsapatát. S. R. pújára. Az ötödik percben az első helyzetüket - egy gyors kontra után - értékesítették a MAC-osok, s meglepetésre megszerezték a vezetést, 0-1. Néhány pillanat múlva egyenlítettek a szegediek: Halmosi passzát Tőzsér kotorta a hálóba, l-l. Az első húsz percben végig támadtak a Kalocsa-tanítványok, s csak a rossz helyzetkihasználásnak köszönhetően nem szereztek vezetést. A második húsz perc eleje is hasonlóan alakult, mint az első: Lángék szorongattak, a vendégek csak védekeztek, s gyors ellentámadásokkal próbálkoztak. A 26. percben a szélvészgyors Gergely már a második találatát szerezte, s ezzel újra a MAC Népstadion vezetett, 1-2. A gól után teljesen szétesett a volánosok játéka, s csak Lajkó kapus bravúrjai mentették meg az újabb találatoktól a hazaiakat. A zárófelvonásban a várt nagy szegedi rohamok elmaradtak, a játékosok egyre többet veszekedtek, így nem volt váratlan, hogy Gergely harmadik találata révén kétgólosra nőtt a MAC előnye, amelyet a meccs végéig megtartottak a pestiek, s meglepetésre győztesen távoztak Szegedről. Kalocsa László: - Egy gólt szerezve nehéz meccset nyerni, így a fiatalokból álló budapesti gárda teljesen megérdemelt győzelmet aratott ellenünk. Süli Róbert Remekel teke A férfi teke NB l-ben újonc Hódmezővásárhelyi TE nagyszerűen szerepelt az őszi szezonban; csak rosszabb szettaránnyal szorult a második helyre, s a tavasz folyamán több vetélytársat is hazai környezetben lát vendégül. Ennek tükrében akár a bajnoki cim sem elképzelhetetlen, ám a klub elnöke, Szabó Zoltán továbbra is az első öt hely valamelyikének megszerzését tartja a legfontosabb célkitűzésnek. - Újonc létünkre hazai környezetben bátran játszottunk, s a Rárósi úti tekecsarnokban többnyire nagy küzdelmet követően, valamennyi mérkőzésünket megnyertük - hangsúlyozta értékelésében Szabó Zoltán, a HTE elnöke. - Vendégként két fővárosi csapatot, a jelenlegi listavezető Bp. Erőmű SE-t, valamint a Chinoin SC-t győztük le. Az idegenbeli sikereknek hatalmas szerepe van abban, hogy a bajnoki táblázaton az igen előkelő második helyezést foglaljuk el. - Mennyi esélye lehet a csapatnak a bajnoki cím megszerzésére? - Erről még nagyon korai beszélnünk, hiszen a tavasz folyamán még rengeteg dolog történhet. Továbbra is az a legfőbb célunk, amit a szesakk Munkatársunktól A hollandiai Wijk aan Zee-ben megkezdődött minden idők legerősebb sakktornája. A németalföldi városban tartandó nemzetközi viadalon a világranglista első Gazdag kajak-kenu Az idén sem panaszkodhatnak a „munkanélküliségre" a legjobb hazai kajak-kenusaink. A nemzetközi események mellett számos olyan feladat vár a sportolókra, amelynek az ország lesz a rendezője. A szokásoknak megfelelően május 5-6-án a szolnoki felnőtt tájékoztatóval kezdődik a kajak-kenusok idénye. A hónap végén, 2527-én Szeged lesz a házigazdája a Mol-kupa nemzetközi versenynek. Június 2-3-án Győr maraton magyar bajnokságnak, 15-17-én Szeged az első felnőtt válogatónak és ifjúsági tájékoztatónak ad otthont. Győrben júliusban is lesz rangos viadal, ugyanis 12. és 15. között Európa legjobb hosszú távú versenyzői látogatnak a kisalföldi városba. Július utolsó előtti hétvégéjén, 19-től 22-ig a síkvízi felnőtt EB-t rendezik Milánóban. Augusztus elején a fiatal korosztályok, a juniortól egészen a gyermekekig, Velencén, a magyar bajnokságon randevúznak. A felnőttekre ebben a hónapban újabb jelentős erőpróba vár: Milánóban, a világbajnokságon a legjobbak csatáznak az az újonc zon kezdete előtt meghatároztunk, vagyis az első öt hely valamelyikének megszerzése. - Hogyan értékeli az együttes tagjainak egyéni produkcióját? - Valamennyi találkozón pontszerző volt Berényi Ferenc, aki úgy gondolom, kimagasló egyénisége ennek a sportágnak. Németh József, Stér János és Bali Imre hullámzó teljesítményt nyújtott ugyan, de sokszor fontos pillanatokban remekeltek. Fazekas István, Szögi Zoltán és Szögi Gyula szereplését, eredményeit is elfogadhatónak tartom. - Hogyan készülnek a tavaszi mérkőzésekre? - Mindössze kéthetes pihenőt kaptak a játékosok, vagyis szinte folyamatosan készülünk a bajnoki meccsekre. Február 3-án Szombathelyen lépünk először pályára, s úgy vélem, a sorsolásunk kedvezőbb, mint amilyen ősszel volt. Többek között az első helyen álló gárdát, valamint a harmadik helyezett Ózdot is hazai környezetben fogadjuk. - Mi történik, ha megnyeri a bajnokságot a HTE, vállalnák-e a Szuperligás szereplést? - Természetesen elindulnánk az élvonalban. A hosszabb távú terveink között egyébként is szerepelt a feljutás, s örülnénk neki, ha ez ilyen rövid idő alatt valósággá válhatna. K. T. kilenc helyezettje egyaránt asztalhoz ült. A szegedi nagymester, Lékó Péter a fehérorosz Fjodorovval kezdett, és világossal döntetlent ért el. A második fordulóban a spanyol Sirov következett. A 28. lépés után remivel zárult a parti. program érmekért. Szeptember 1-2-án Anglia lesz a házigazdája a maratoni vb-nek. Szeged ugyanezeken a napokon rendezi a Pick-kupa magyar bajnokságot. A föld legkiválóbb ifijei Curitibában találkoznak szeptember 7-től 9-ig, majd az Európai Olimpiai Reménységek Versenyét tartják Prágában. Október 13-án lesz az idény hivatalos vége, amikor Tolnán az évzáró maratonra kerül sor. A magyar kajakos hölgyekkel kapcsolatos hír, hogy nehéz helyzetben van Fábiánné Rozsnyói Katalin. A Kovács, Szabó, Viski, Kőbán olimpiai ezüstérmes négyes trénerének Kőbán kiválásával új egységet kell kialakítania. A döntés óta, régiúj tagként Bóra Kinga neve merült fel, de azok is előnyben vannak, akik valamilyen oknál fogva nem vettek részt a sydneyi ötkarikás játékokon. Az idei versenysorozatban az 1000 méteres négyesekkel bővül a női kajakszámok sora, így Fábiánnénak lehetősége adódik az újabb kísérletezésekre. A márciusi vízreszállásig több hét van, így mindenki behozhatja a lemaradását, és kivételezés nélkül bebizonyíthatja, hogy érdemes Rozsnyói Katalin bizalmára. Mádi József Volán: továbbra is nyeretlenül A rutinos Balla (fehérben) hiába küzdött, s tüzelt rengeteget távolról, a Tisza Volán Szeged továbbra is nyeretlen a bajnokságban. (Fotó: Gyenes Kálmán) Lékó: két remi