Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-07 / 286. szám

CSÜTÖRTÖK. 2000. DEC. 7. SPORT 11 Szeiler három hónap alatt csodát müveit Újra megdobbant a Fradi-szív labdarúgás Boldogok most a irodis­ták. Tizennyolc évvel ezelőtt esett meg utoljára, hogy a téli pihenőre az élről térhe­tett a Ferencváros labdarú­gócsapata. Pedig néhány héttel ezelőtt nem volt azok tábora csekély, akik még a kieséssel is számoltak. Ma már csak rossz, lidérces álom az akkori gyenge sze­replés. A zöldek feltámadá­sáról Szeiler Józseffel, az FTC ügyvezető igazgatójá­val beszélgettünk. - Mit érzett, amikor az el­múlt csütörtökön Szabó Zs. játékvezető lefújta az Új­pest-Ferencváros találko­zót? - kérdeztük a fiatal ve­zetőtől. - Azt nem lehet szavakba ön­teni - kezdte válaszát Szeiler Jó­zsef. - A Megyeri úton nyerni mindenkor nagy dicsőség, pláne úgy, hogy ezzel a győzelemmel az élről folytathatjuk tavasszal a bajnoki küzdelmet. Erre tizen­nyolc éve nem volt példa. Újra megdobbant a legendás Fradi­szív. - Önt most csodatévőnek tartják az Üllői úton. Mind­össze három hónapja váltot­ta az ügyvezető igazgatói sze­repkörben Páncsics Miklóst, s lám, máris hatalmas sikert tud felmutatni. Gondolta volna ezt kilencven nappal ezelőtt? - Arra nem számítottam, nem számíthattam, hogy elsőként zár­juk az őszt, de arra mindenkép­pen. hogy sikerül rendet tenni a szakosztályon belül. Egy Fe­rencváros nem kényszerülhet olyan megalázó helyzetbe, mint amiben Dunaújvárosban és Szombathelyen volt része. De szerencsére ez már a múlt. - Amikor Torgyán József klubelnök kinevezte, mit tartott legfontosabb felada­tának? - Három pontban vázoltam a megvalósításra váró feladato­kat: 1. meg kell erősíteni a csa­patot; 2. a nézőszámunkat tíz­ezer fölé tornázni; 3. a szpon­zori lehetőségek maximális ki­használásával stabilizálni a gárda gazdasági helyzetét. Az első kettőben sikerült a terve­ket végrehajtani - pedig ilyen rövid idő alatt erre nem lehetett számítani. Hál' Istennek mégis sikerült. A harmadik pont kivi­telezése kicsit lassabban megy, egyelőre még csak tárgyalga­tunk. Őszintén bízom benne, hogy rövidesen igen jó szerző­déseket tudunk majd kötni. - Az alapszakasz után pom­pásan sikerült az erősítés. Szűcs, Hrutka, Pinté, Kel­ler, Alex egyaránt megha­tározó embere az FTC-nek. A nagy bevásárlás ezzel be­fejeződött, vagy ez még csak a kezdet volt? - Elég bő a keretünk, ezért hat-hét futballistát el- vagy köl­csönadnánk. Abból a pénzből szeretnénk a középpályánk bal oldalára egy Pintéhez hasonló kvalitású futballistát az Üllői útra hozni. - Ugye tudja, hogy most már kizárólag a bajnoki cí­met fogadják el a zöld-fe­hér hívek. Nem nagy teher ez? - Természetes, ha a drukke­rek aranyéremről álmodnak. Én is, mi is ezt akarjuk, de ha nem sikerül, akkor sem ugrok majd a kútba. A sikert meg kell ala­pozni. ehhez pedig időre van szükség. Elsődleges felada­tunk. hogy kivívjuk a nemzet­közi szereplés jogát; ezt köve­tően viszont már merészebben fogunk tervezgetni. Szélpál László Totómonológ Horváth Viktor, a Tabán Trafik Szeged férfi pólócsa­patának edzője játékosként szerepelt a KSI-ben. a Tungs­ramban, a Honvédban, a Tata­bányában. a Spartacusban, de játszott Olaszországban is. Edzői pályafutását a Szpari­ban kezdte, majd a BVSC-ben segítette Gerendás György munkáját: mielőtt pedig leköl­tözött volna Szegedre, három éven át trénerkedett egy első osztályú párizsi klubnál. - Pólós létemre, nem áll tőlem távol a futball, totózni például heti rendszerességgel szoktam - árulta el Horváth Viktor. - Tizenegy találatom többször is volt már. de csak néhány ezer forinttal lettem gazdagabb. Mind a német, mind pedig az olasz foci kö­zel áll hozzám, figyelemmel kísérem a bajnokságaikat. Ami a totózási szokásaimat illeti, bevallom, egyrészt mi­vel akadnak általam favori­zált csapatok, sokszor érzel­Horváth Viktor. (Fotó: Gyenes Kálmán) mi alapon tippelek, másrészt pedig sokszor direkt megle­petést játszom, az fizet csak tisztességes pénzt. Ilyen megfontolásból „nem ha­gyom vereséget szenvedni" a Lisztessel felálló Stuttgartot a Schalke 04 otthonában. Bár az utóbbi hetekben jól szere­pel a Parma, most viszont ló­gó orral távozik majd Tori­nóból. A fix l-esben az is benne van. hogy a Juventus­ban rúgja a labdát az egyik kedvencem. Zidane. íme, a tippjeim: 1. 1860 München (16.)-Kostock (11.) X 2. Freiburg (12.)-Bochum (17.) 1 3. Schalke 04 (3.)-VrB Stuttgart (18.) X 2 4. Dortmund (5.)-Untcrhaching (14.) I 5. Kaiserslautern (7.)-Bayern München (4.) 1 2 6. Leverkusen (2. )-Hertha BSC (1.) 12 7. Bremen (12.M. FC Köln (6.) 1 X 8. Brescia (15.)-Napoli (16.) IX 9. Juventus (6.)-Parma (4.) 1 10. Atalanta (2.)-Perugia (13.) 1 11. Bari(17.)-Bologna(3.) 2 12. Roma (L)-Udinese (5.) 1 13. Vicenza (14.)-Lazio (7.) X 2 pluszmérkőzés: 14. Fiorentina (1 l.)-Internazionale (9.) X Előző heti tippelőnk. Volford László 6 találatot ért el. Pick-virgács a győrieknek kézilabda Pick Szeged­Győri ETO KC 30-18(16-10) Újszegedi Sportcsar­nok, 1200 néző. Vezette: Dobrovits, Tájok. Pick Szeged: Perger ­Berta 1, BECSI 4, EKLE­MOVICS 4, ROSTA 4, Bu­day 6 (4), Németh 2. Csere: Gerháth (kapus), DOROS 5, Bajusz 4 (4), Laluska, Ambrus, Oláh. Megbízott edző: Tamás Sándor. Gyár: Szabó - Iváncsik 1, Harta, Ördögh 1, Bog­nár, Frey 5 (1), KON­KOLY 4. Csere: Varga (kapus), Lehman 2, BŐ­SZE 5 (1), Kányái, Stru­hár. Edző: Tóth László. Kiállítások: 8, ill. 16 perc. Hétméteresek: 8/8, ill. 3/2. Az eredmény alakulá­sa: 8. p.: 4-4, 14. p.: 8-6, 19. p.: 9-9, 23. p.: 13-9, 35. p.: 19-13, 43. p.: 22-13, 48. p.: 25-14, 55. p.: 27-15. Bár Tamás Sándor edző azt mondta, hogy ismeri a ka­pus nélküli győri játékot (he­ten támadnak egy sárga tri­kós „liberóval"), mégis sike­rült a vendégeknek meglep­niük a szegedieket. A na­gyobb baj elkerüléséért már a kilencedik percben időt kért a hazaiak trénere, a remélt for­dulatra azonban perceket kel­Rosta (balról) és Bécsi 4-4 góllal járult hozzá csapata győzelméhez. (Fotó: Gyenes Kálmán) lett várni, mert egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a gyors győri támadókkal. Ha az elsó húsz percben sikerült is a hazaiaknak kétgólos előnyre szert tenniük, azt a nagyon lelkes Rába-partiak a nagyon türelmes, újszerű já­tékukkal kiegyenlítették. A fordulatot a zsinórban meg­szerzett négy szegedi gól je­lentette. Tóth László nem is hagyta szó nélkül ezt, de sza­vai nem hozták meg a fordu­latot, sőt éppen a taktikájá­nak a gyengeségét sikerült Rostáéknak kihasználniuk, hiszen az üresen maradt győ­ri kapuba rendre betaláltak. A második félidőben Bő­sze helyett Lehman vette fel a sárghtrikót, s az új támadó­kapus jó játékának köszön­hetően a vendégek lépést tudtak tartani a Tisza-parti­akkal. A 38. percben azon­ban egy támadásnál megsé­rült Lehman, s Tóth edző rö­vid ideig kényszerből vissza­állította együttesét a hagyo­mányos támadási formára, s ez lett az igazi veszte, mert a Pick egyre növelte előnyét. Hogy a vendégek elkerüljék a nagy vereséget, ezért úgy gondolták, visszatérnek ko­rábbi harcmodorukhoz, azonban ez sem mentette meg őket attól, hogy több mint tízgólos vereséggel utazzanak haza. Tamás Sándor: A vendé­gek bennünket az első félidő elején leptek meg, mi pedig a második játékrészben tud­tuk őket megtréfálni. Azt hi­szem nekünk ez jobban sike­rült. Tóth László: A Mikulás 30 virgácsot, s 18 ajándék­csomagot osztott szét közöt­tünk... További eredmények: Dunaferr-Tiszaföldvár 37-19 (17-6), Pécs-Cegléd 27-27(14-11). Süli József ^alapítva rt**) l>tmw> ***** IfLCE Szeged (y^^) Raiffeisen BANK hűmmel ÖÉLMAQYARORSZÁQ Hódtávos hódítások úszás Munkatársunktól A szlovéniai Kranjban tíz ország közel hatszáz sporto­lójának részvételével nagy­szabású úszóversenyt ren­deztek. Az eseményen a HÓDTÁV SC háromfős kül­döttsége képviselte Csong­rád megye színeit. A felnőtt nők erős mezőnyében. Lu­kács Liila két elsőséget (100 m mell és 200 m vegyes) szerzett, míg a férfiaknál Nagy Gergely két bronzé­remmel (IOÖ és 800 m gyors) térhetett haza. A kadett fiú kategóriában Pertick Bence 100 és 800 m gyorson ötödikként csapott célba. A vásárhelyi klub két úszója, Hegedűs Diána és Halász Gábor az ifjúsági Eu­rópa-bajnokságra készülő vá­logatottal készül Balatonfűz­főn, ők ezért nem szerepeltek a nemzetközi viadalon. A közelmúltban a Szege­den megrendezett Őszi-kupa utánpótlás úszóversenyen szép sikereket könyvelhettek el a hódtávosok. Eredmé­nyek, fiúk, 199l-esek, 50 m gyors: ...3. Pertick Márk. 200 m gyors, '89: 1. Jákri Dávid. '90: I. Herceg And­rás. '87: 1. Pertick Bence. '88: ...3. Szabó Tamás. Leá­nyok, 200 m gyors, '85: 1. Hegedűs Diána, felnőttek: 1. Lukács Lilla. 200 m vegyes, fiúk. '89: 1. Jákri Dániel. '90: 1. Herceg András, ...3. Kenéz Bence. '87: 1. Pertick Bence, 2. Marton Péter. '88: ...3. Sza"bó Tamás, férfiak: ...2. Nagy Gergely. Leányok, '85: ...2. Hegedűs Diána, fel­nőttek: 1. Lukács Lilla. A csapat edzői: Bán Sán­dor, Nagyné Zaka Ildikó, Csókay Miklós, Könyves Géza, Széphegyi Eszter. Szenvedve nyeri a Szeged vízilabda A férfi vízilabda OB I ki­lencedik fordulójában öt­ven százalékosan szere­peltek a Csongrád megyei csapatok: a Tabán Trafik Szeged hatalmas küzde­lemben legyőzte a Szolno­kot - ezzel megtartotta esélyét a hat közé kerülés­re míg a Kontavill Szen­tesi VK papírforma-veresé­get szenvedett a BVSC-től. Tabán Trafik Szeged-Szolnok 8-6(3-3.1-2.2—0.2-1) Újszegedi Sportuszoda, 250 néző. Vezette: Puskás, Németh. Szeged: Tóth I. - Krnács 1. VARGA P. 3. Mód 1, WESZE­LOVSZKY 3. dr. Szabó. Nitso­vits. Csere: BARÁT (kapus), Balla. Kresák. dr. Török, Né­meth, Éles. Edző: Horváth Vik­tor. Szolnok: SŰRŰ - RIDZYK 3. Mohi. Lukács. BOROS 2. Nagy T.. Hidasi I. Csere: Balog Z., Mráz, Süveges, Balogh Z„ Varga Z„ Orosz. Edző: Hegyvá­ri György. Gól - emberelőnyből: 14/4, ill. 8/3. Négyméteresből: 1/1, ill. -. Az első hazai győzelemre ké­szültek a trafikosok, bár edző­jük, Horváth Viktor jó előre fi­gyelmeztette „fiait", hogy még véletlenül se vegyék félvállról a meccset, mert akkor kellemetlen meglepetés érheti őket. Jó tíz perces késéssel kezdődött a ta­lálkozó, lévén, hogy a vendégek autóbusza útközben lerobbant, s a szolnokiak stoppolni kénysze­rültek. A lényeg, hogy megér­keztek... S ha már Szegedre értek, úgy gondolták, meglepik a jóval esé­lyesebbnek ítélt házigazdákat. A harmadik percben már 2-0-ra vezettek, s a hatodikban is még 3-1 volt a javukra. Erre aztán kevesen számítottak. Még jó, hogy Varga Péter a negyed vé­gén kétszer is megvillant. 3-3. Mégsem történt fordulat, mert a második hét perc elején korábban a Szegedben is szere­pelt Boros két távoli lövege is befúródott Tóth I. kapujába, 3-5. Ez már Horváth edzőnek is sok volt. kapuscserére határozta el magát. Ez, mint később kiderült. remek húzásnak bizonyult, mert Barát kiváló teljesítményével feljavult a trafikosok védekezé­se. A harmadik negyedben, a meccs 18. percében Wesze­lovszky bombájával vezettek először Krnácsék (6-5), de ezt még Ridzyk kiegyenlítette a záró játékrész felénél. Az utolsó há­rom és fél perc aztán végleg a házigazdáké volt: előbb Varga P. talált be, majd harminckilenc másodperccel a vége előtt Mód gólja végleg döntött a két pont sorsáról. 8-6. Horváth Viktor: - A meccs elején sokat fegyelmezetlenked­tünk. szerencsére később lenyu­godtunk. és erővel is jobban bír­tuk. Hegyvári György: - Végre jól játszottunk, de idegileg fel­őrölt bennünket a rengeteg kiál­lítás. A hajrára elfogytunk és emiatt elfáradtunk. Szélpál Lásslá BVSC-Kontavill Szentesi VK 12-5 (2-0,5-0.4-2,1-3) Budapest, Szőnyi úti uszoda, 100 néző. Vezette: Vajda. Mada­rasi. Szentes: Horváth - Berki, Kéri 1, Zentai, Csörgő 2, Zsar­kó, Kiss 1. Csere: Szabó N., Szénászky 1. Edző: Fülöp Ti­bor. Gól - emberelőnyből: 4/1, ill. 6/1. Négyméteresből: -, ill. 2/1. Az első két negyedben még nagyon érződött a szentesieken a legutóbbi Szeged elleni hazai vesztes mérkőzés minden nega­tívuma. A vasutasok így rendre kihasználták a görcsösen akaró Kurca-partiak támadásbeli hibá­it; ezekből lefordulva, villám­gyors kontrákat vezetve, tetemes előnyhöz jutottak a második ne­gyed végéig, 7-0. Fordulás után már minden mindegy alapon elkezdtek ját­szani Fülöp Tibor tanítványai, s ennek meg is lett az eredménye. Ugyanis előbb a harmadik hét percben megtört a hosszúra nyúlt szentesi gólszünet, majd az utolsó negyedben már csatát is nyertek vendégek. Sajnos ez csak szépségtapasznak volt jó. Fülöp Tibor: - A mérkőzés elején képtelenek voltunk meg­akadályozni a BVSC lefordulá­sait, így nem is lehetett más az eredmény. R. J. ELHUNYT GLATZ ÁR­PÁI). Hosszan tartó, súlyos betegség után 61 éves korában elhunyt Glatz Árpád, a magyar kosárlabdasport egyik kiemel­kedő egyénisége. Ötvenkét al­kalommal játszott a válogatott­ban, két olimpián szerepelt, edzőként több egyesületnél dolgozott, a Csepellel két baj­noki címet és négy kupát nyert. ÖNKORMÁNYZATI­KUPA. Az ásotthalmi Sport­csarnokban december 16-án második alkalommal rendezik meg a Csongrád megyei tele­pülések önkormányzati-kupa teremlabdarúgó-tornáját. A csapatokban minden olyan sze­mély futballozhat, aki a telepü­lésük önkormányzatának vagy fenntartott intézményének al­kalmazottja, illetve képviselő­testületének tagja. Azok vi­szont nem szerepelhetnek, akik az elmúlt két évben a Csong­rád Megyei Labdarúgó-szövet­ség által rendezett bajnoki mérkőzésen játszottak. Nevez­ni december 13-ig a következő cfmen lehet: 6783 Ásotthalom, Béke u. 3. Bővebb felvilágosí­tás a 62/291-408, valamint a 62/291-090-es telefonszámon kérhető. SZENTESI „FÓKAVA­DÁSZAT". Az országos első osztályú utánpótlás vízilabda­bajnokságban mindkét szentesi fiúcsapat fölényes győzelmet aratott a legutóbbi fordulóban Kecskemét korosztályos gárdái ellen. Eredmények, gyermek: Kontavill Szentesi VK-Villa­nó Fókák 14-5 (4-0. 3-2, 3-3, 4-0). A Pengő László edzette szentesiek gólszerzői: Orosz (5), Józsa (3), Bálega (2), Ke­resztes, Mészáros Zs. és Hal­mai. Serdülők: Kontavill Szen­tesi VK-Villanó Fókák 16-4 (6-fl, 5-2, 1-2, 4-0). A hazai­ak (edző: dr. Tóth Gyula) gól­jait Somogyi (6). Agócs (4). Sarusi (2), Széles, Juhász Zs.. Szabó T. és Döbrőssy szerezte. GYŐZELEM. NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzésen: Autó-Hórusz Dorozsma-Újkí­gyós-Csaba KC 31-27 (17-9). Autó-Hórusz Dorozsma: Poro­bic - Miksi 1, MENDEBABA 9, BALOGH 5, Pusztaszeri, SZEPES 11, Bessenyei 2. Cse­re: Dani (kapus), Vizsnyicai, Kristó, Márta, Szabó I, Nagy G. 2, Nagy. Edző: Dobó Ká­roly. Ifjúságiak: Autó-Hó­rusz-Újkígyós-Csaba 32-26 (14-12). PETROVICS BAJNOK. Budapesten, az UTE-csarnoká­ban bonyolították le nemrég a másodosztályú egyéni felnőtt cselgáncs magyar bajnokságot. Az eseményen a Szegedi VSE sportolói közül a 90 kg-ban Petrovics Milán az első, a 100 kg-ban Sándor Csaba, a 81 kg­ban pedig Hrivnyák András és Szabó Konrád a harmadik he­lyen végzett. Felkészítőjük Krajkó Gyula. A klub fiataljai részt vettek a közelmúltban a szentesi Szent István-kupán, és a 45 kg-ban Váry Ottó az első lett. KÉZILABDA A DUGO­NICSBAN. December 8-án. pénteken második alkalommal rendezik meg Szegeden, a vá­rosi sportigazgatóság és a Tau­rus Emergé Gumigyár szerve­zésében. a Dugonics-kupa kö­zépiskolás kézilabdatornát. Az eseményt a Dugonics András Gimnázium tornatermében tartják. TÁNCOS LÁBAK. A leg­utóbb Zánkán megrendezett gyermek és junior standard táncok magyar bajnokságán a B.E.S.T. Tánciskola verseny­zői is részt vettek. Eredmé­nyek, gyermek II.: ...2 Rúzsa, Sándor, 3. Kovács, Gábor. Ju­nior I.: ...2. Varga, Lehőcz, ...4. Ribárszki, Szanyi.

Next

/
Thumbnails
Contents