Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-06 / 285. szám
10 HIRDETÉS SZERDA, 2000. DEC. 6. Segítség (egyeseknek, házasoknak Budapest (MTI) Új szolgáltatással bővült a Magyar Katolikus Egyház internetes honlapja: Jegyeseknek, házasoknak címmel a világhálón információk olvashatók az egyház tanításáról, a jegyesoktatás jelentőségéről, a magzat fejlődéséről és a demográfiai helyzetről, emellett elektronikus levélben személyre szóló tanácsokat is kaphatnak az érdeklődök. A kérdésekre orvosokból, gyógyszerészekből, hitoktatókból és közgazdászokból álló csoport válaszol. Az egyház honlapja részletes leírást közöl a családtervezésről, ezen belül a fogamzásgátlás lehetőségeiről, és képeket is mutat a magzat fejlődéséről. Az interneten a témával kapcsolatos pápai megnyilatkozások, illetve a vatikáni és püspökkari dokumentumok teljes szövege olvasható. Mindemellett a szerkesztők a jegyesoktatással kapcsolatosan híreket tesznek közzé, programokat ajánlanak, és szakirodalmi jegyzéket is közölnek. Az internetes oldalon konkrét kérdések, és az azokra adott válaszok, a házasságra való felkészítéssel foglalkozók számára pedig szakmai anyagok is megtalálhatók. A honlap a http://www. katolikus.hu/jegyes címcn érhető el. r Dec. l-jétől 24-ig, HA BEHOZZA használt, de tisztára mosott nadrágját, 1 500 Ft értékben beszámítjuk új nadrág vásárlása esetén. A kedvezmény az akciós nadrágokra nem vonatkozik. Ünnepi nyitva tartás: H-P.: 9-17 Szo.: 9-13 Dec. 3. Bronzvasárnap. 9-13 Dec. 10. Ezüstvasárnap: 9-13 Dec. 17. Aranyvasárnap:9-13 Dec. 24.: 9-12 Cím:Szeged, Somogyi u. 20. PALYAZATIFELHÍVÁS A és B típusú pályázathoz Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2001. évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára. A pályázat célja: Felsőoktatási imtézményben tanuló, illetve tanulmányait megkezdő, hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok támogatása ösztöndíj formában. Pályázatot nyújthatnak be: A tipusú pályázat esetén: azok a Szegeden állandó lakhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű magyar állampolgárok, akik állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészíti alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt. B típusú pályázat eseten: azok, akik (a 2000/2001. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek), akik a 2001/2002. tanévtől kezdődően állami felsőokfatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. január 5. A pályázat benyújtása: A részletes pályázati kiírás a Szeged Polgármesteri Hivatal Oktatási Irodáján (Széchenyi tér II. II. emelet 228. szoba. Tel.: 62/564-177) szerezhető be. Ezt követően - amennyiben pályázni ktván - a teljes pályázati dokumentáció beszerezhető a Szegedi Polgármesteri Hivatal Altalános Igazgatási Iroda ügyfélszolgálati irodáján (Széchenyi tér 11. földszint). A pályázatot a Szegedi Polgármesteri Hivatal oktatási irodáján (Széchenyi tér 11. II. emelet 228. szoba) pályázati űrlapon, egy példányban kell benyújtani. A pályázati űrlap kitöltése nélkül, hiányosan vagy határidő után benyújtott, valamint a pályázati kiírásnak nem megfelelő pályázatokat értékelés nélkül elutsítjuk. Hiánypótlásra a határidő lejárta után nincs lehetőség. A pályázat eredményéről a pályázók írásban értesülnek. A pályázatokról a Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere által összeállított bizottság dönt. A pályázat elbírálása ellen fellebbezésnek helye nincs. V JJ A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Csongrád megyei Szervezete 1 napos előadást szervez a Számviteli törvény 2001. évi módosításával összefüggő egyszeres könyvvezetést érintő változásokról Előadó: dr. Róth József egyetemi docens * BKÁE Számviteli Tanszék 2000. december 19., 10,00 óra 6000 Ft Időpont: Részvételi dti; Kérje jelentkezési lapunkat a 62/429-970 vagy a 62/423-360/146 telefonon és fax számon! DIÓFA HÚSBOLT, Szeged, Sárosi u. 2., tel.: 493-367. Sertésláb 159 Ft Sertés apró 649 Ft Bőrös malac fél 519 Ft Bőrös malac negyed eleje 499 Ft Bőrös malac negyed hátulja 539 Ft Nyitva tartás: K-P.: 7-18. Szo.: 7-12. Figyelje a boltban kifüggesztett akcióinkat! Sertés húsos csont 222 Ft Bojtár kolbász 840 Ft Nyers császárszalonna 598 ft Libaszárnytó 210 Ft Sertés has tokaszalonna 419 Ft Kamera Hungária 2000 - Tfelevíziós Műsorok Fesztiválja 2000. december 7-8-9 - Belvárosi Miniplex Mozi Találkozzon a televíziók sztárjaival, legyen részese az élő televíziós műsoroknak Etuna "televízió 7-én (csütörtökön) 18.30 órától RTLKLUB 8-án (pénteken) 18.00 órától Szélkiáltó együttes. Műsorvezető: Jáksó László Cakó Ferenc élő homokanimációja, Hírműsorok - D.Tóth Kriszta. Kurucz Péter Chaplin a csavargó című film vetítése Mire gondolok? - Ambrus Éva, Gáspár András az Arcofon trió zenei kíséretével. Kész átverés show - Bochkor Gábor. Boros Lajos Heti hetes - Havas Henrik és a "Barátok közt" sztárjai. Magyar Tfclevízió 9-én (szombaton) Délelőtt 10.00 órától gyermek matiné: Égből pottyant mesék - Vasárnap Sziget - Zenegér Levente Péter, Gaskó Balázs, Körömi Gábor, Nyári Arnold, Huzella Péter, Party Nóra Délután 15.00 órától Zanzibár buli vendég a Quimby zenekar Este 18.00 órától Rókusfahy Pál "Hova tovább!" c. vetélkedője Schobert Norbert közreműködésével. 19.00 órától Vámos Miklós "Rögtön" c. talk showja látható. Z + Invázió 9-én (szombaton) este 21.30 órától Fellépők: Ágnes Vanília és a Gtoove House Műsorvezetők: Lilu és Philip 10.-én vasárnap délelőtt 11:00 órától gyermek matiné - Kölyök Klub, fónás Rita műsora. A belépés ingyenye8 ! - Minkenkit sok szeretettel várunk! Köszönet fő támogatóinknak: Országos Rádió és Televízió Testület Vivendi Telecom Hungary és támogatóinknak: DÉLMAGYARORSZÁG Rmj. „mu. C FM954SAur«M A LOMBARD LÍZING RT. ÁLLÁSHIRDETÉSE MENEDZSERASSZISZTENS speciális lízingügyletek Igazgatóságára AMIT ELVÁRUNK: • felsőfokú végzettség • felhasználói szintű számítógépes ismeretek (MS Word, Excel) • tárgyalóképes németnyelv-tudás • B kategóriás jogosítvány • kiváló kommunikációs készsúg • megbízhatóság és Önállóság RÉSZMUNKAIDŐS GONDNOK irodaház, üzemeltetésére AMIT ELVÁRUNK: • műszaki végzettség és jártasság • It kategóriás jogosítvány • megbízhatóság és önállóság • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat elrtnyt jelent. LOMBARD FIATAL FÉRFI MUNKATARS kihívást jelentéi, izgalmas munkakör betöltésére AMIT ELVÁRUNK: • középfokú végzettség • felhasználói szintű számítógépes ismeretek (MS Word, Excel) • B kategóriás jogosítvány • jó megjelenés és határozott fellépés • kiváló kommunikációs készség • rugalmasság • megbízhatóság és önálló munkavégzés PÉNZÜGYI ÜGYINTÉZŐ zsomhéM munkahelyre AMIT ELVÁRUNK: • középfokú közgazdasági végzettség • felhasználói szintú számítógépes ismeretek (MS Word, Excel) • megbízhatóság és önálló munkavégzés • pénzintézetnél szerzett tapasztalat előnyt jelent. •y A géppel és kézzel megírt, fényképpel ellátott pályázatokat az alábbi címre várjuk: 6701 Szeged, Pf.: 739 A pályázatok beérkezésének határideje: 2000. december 19. PL>:H, u IJ.ISM MHC SZERVIZ KFT. 100%-os angol tulajdonú vállalat a HYSTER, BT, targonca-, és a TENNANT ipari takarítógép-gyárak kizárólagos magyarországi forgalmazója TERÜLETI REFERENS munkakörre keres munkatársat Dél-Magyarországra. A jelentkezőknek az alábbi feltételeknek kell megfelelni: • felsőfokú végzettség, • B kategóriás vezetői engedély, • értékesítési tapasztalat, • kiváló kommunikációs készség, • önálló,- pontos munkavégzés, • tárgyalóképes angolnyelv-tudás. Önéletrajzukat Mészáros.Ferenc értékesítésvezető részére küldjék az alábbi címre: MHC Szerviz Kft., 1116 Budapest, Építész u. 28. J V, A Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégium (6724 Szeged, Mars tér 14. T: 425-653) a 9-12. évfolyamon — általános tantervű gimnáziumi. — elektrotechnika-elektronika, — informatika-számítástechnika-hírközlés, — közlekedés szakmacsoportos osztályokat indít a 2000/2001 tanévben. ^Nyilt nap: 2000. december 11., 15 órától.^ Királyhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete vállalkozásba adja a tulajdonát képező óvodai konyhát, (6911 Királyhegyes, Dózsa Gy. u. 41. sz.) 2001. január 1. napjától kezdó'dó'en. A pályázatokat benyújtani 2000. december 20. (szerda), délután 16.00 óráig lehet a Királyhegyesi Polgármesteri Hivatalban. Érdeklődni: Horváth Lajos polgármesternél személyesen, vagy telefonon lehet. Polgármesteri hivatal címe: 6911 Királyhegyes, Jókai u. 38. sz. Tel.: 06-62/287-945. winterthur A WINTERTHUR Biztosító Rt. Szegedi Területi Igazgatósága 1 FŐ ÜZLETI IGAZGATÓT keres. 40 év feletti, felsőfokú végzettségű, agilis, jó szervezőkészségű, vezetői gyakorlattal rendelkező személyek pályázatát várjuk! Kiemelkedő jövedelem, biztos egzisztencia! Fényképpel ellátott pályázatokat „IGAZGATÓ" jeligére a 6722 Szeged, Gogol u. 3. címre várjuk. FOISKOLÁT, EGYETEMET VÉGZETTEK RÉSZÉRE! A BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kara ismét indítja kihelyezett formában, februártól az alábbi másoddiplomás képzéseket mérnök (üzemmérnök) végzettségűek részére: Közgazdász szakmérnök főiskolai, egyetemi végzettségűek részére: Számvitel vállalkozási szakértő' Jelentkezés és felvilágosítás: 8000 Székesfehérvár, Móri út 16. Kft. Tel.: 22/501-66S mn.: 9-15 óráig Csongrád: Fábián György igazgató 6640 Csongrád, Pf. 11 Batsányi). Gimnázium és Szakközépiskola Tel.: 63/483-233 mn. 7-14-ig; 63/484-038 mn. 17-20-ig; 30/228-8777 Szeged: Farkas Zsuzsa Tel.: 20/9770-237, 62/249-271 http://www.marav.hu/uzlet/minerva • E-mail: minerva90(g>matavnet.hu ''ÍVJ « Társasházi lakások a Makkoserdő soron épülő társasházakban kulcsrakészen, 90-130 E Ft/nm áron. Fizetés: 20% ügyvédi letétbe, a tefies vételár beköltözéskor. Teljes körű támogatás, ügyintézés. Felvilágosítás: REAL HUNGARY KFT. 6724 Szeged, Pacsirta u. 1. Telefon: 555-821, 06-30/904-70-45. ELSŐ HÁZ Építőipari Kereskedelmi - u Ta n nT ií Kft l U I Belvárosban épülő liftes társasházban 59,67, 70 nm-es, szerkezetkész lakások ELADÓK. Érdeklődni lehet telefonon: 06-30/9-537-287, 8-17 óra között.