Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-04 / 283. szám

Száz év ialány -ff érem, ez a titok megfejthetetlen. Ugyanis adva van egy A darab labdarúgócsapat, amely budapesti, mégis szur­kolóinak százezrei (vagy írjak inkább milliót?...), vidéken élnek. Haragosai, ellendrukkerei csúfolódó rigmusok szá­zait találták már ki, ám arra ügyelnek, hogy ha a „gyűlölt" ellenfél kedvenceikhez látogat, egyetlen meccsről se hiá­nyozzanak. Amikor pedig a csapat - hadd mondjam már ki: Fradinak hívják - évek óta közelébe sem jut a bajnoki címnek, öt-tíz perc ünneplés Jár" az elsőnek, míg hetekig arról faggatják egymást a drukkerek: mégis, mi lehet a gond, hogy nem az FTC vezeti a mezőnyt? E példátlan népszerűség köszönhető talán a fantaszti­kus sikersorozatnak? A 26 bajnoki címnek, a 18 Magyar Kupa győzelemnek, netán annak, hogy a nemzetközi po­rondon a magyar csapatok közül eddig csak a Ferencváros tudott kupát (WK - 1965) nyerni? Vagy keressük a talány megoldását a fradisták névsorában - az aranylabdás Al­bert (Császár) Flórián, Varga Zoltán, Schlosser Imre, Tol­di Géza, Sárosi György, Nyilasi Tibor funkcionált mágnes­ként a szurkolócsalogató vetélkedésben? Mert azt aligha hihetnénk, hogy túl sokan tudják: az FTC nyert úgy is baj­nokságot, minden meccs után győztesként hagyva el a pá­lyát (1931/32), hogy 22 mérkőzésen 105 gólt rúgott, mind­össze 18-at kapott. V égül is nem mindegy, miért lett, s maradt Magyaror­szág első számú labdarúgócsapata a Fradi? Hiszen most úgysem a nyomozás, hanem az ünneplés ideje jött el ­éppen 100 esztendeje, 1900. december 3-án alakult meg a Ferencváros labdarúgó-szakosztálya. Kívánjunk hát a zöld-fehéreknek újabb boldog száz évet! Nekünk, Csong­rád megyeieknek pedig az FTC-vel, nem pedig a Dömsöd­del viaskodó csapatol. És olyan magyar focit, amely a Fra­di-mítosz mellett nemcsak botrányairól, szegénységéről, örökös átszervezéseiről, rongyos-foltos stadionjairól híres... Bátyi Zoltán Az ENL-győzelem is behajtva Magyar siker Zágrábban vízilabda Messze a várakozást felülmúlóan játszott a ma­gyar férfi vízilabda-válo­gatott az elmúlt hét vé­gén, a Zágrábban lebo­nyolított Európai Nemze­tek Ligája (ENL) négyes döntőjében. Sokan féltet­ték az olimpiai bajnoko­kat, hiszen az elmúlt két hónap a jogos ünneplés­sel telt, de bebizonyoso­dott: felesleges volt az aggodalom. Fodorék is­mét megmutatták, ök a világ legjobbjai. A világhírű Mladost Zag­reb uszodájában szombaton az elődöntőkre került sor. A há­zigazda horvátok az első já­tékrészben szerzett előnyük tartásával, nagy csatában ke­rekedtek felül a régi rivális ju­goszlávokon, 6-5. A nap má­sik találkozóján a mieink az olaszokkal csaptak össze. A magyarok támadó játékán meglátszott, hogy mindössze egyetlen közös edzéssel a há­tuk mögött szálltak medencé­be, de szerencsére a kapuban Szécsi fantasztikus dolgokat produkált. Elsősorban az ő ér­deme, na meg a gólszerzőké (dr. Molnár 2. Fodor, Vári, Kiss G.), hogy nemzeti csapa­tunk 5-4-re nyert a taljánok ellen. A vasárnapi fináléban, a horvátokkal szemben, aztán már elől is ragyogóan műkö­dött a gépezet. Különösen a harmadik negyed hozott rend­kívül meggyőző magyar fö­lényt, és már-már az olimpiai döntőre emlékeztető jó játé­kot. Ennek köszönhetően megnyugtató, ötgólos (9-4) előnnyel kezdte a hajrát dr. Kemény Dénes legénysége. Bár a végére valamelyest fa­ragtak a hátrányból a vendég­látók, a magabiztos magyar diadal egy másodpercig sem forgott veszélyben. Győzel­mükkel dr. Molnár Tamásék az elsőségért járó trófea mel­lett még a 25 ezer márkás pénzdíjat is elhódították. ENL-döntő Magyarország­Horvátország 11-8(3-2,3-2,3-0,2-4) Gólszerzők: Benedek (3), Kiss G. (2), Kásás, Fodor, Varga I Zs., Vári, Márcz, Bi­ros, ill. Boskovics (2), Stritof (2), Kobescsak, Baracs, Hi­nics, Oreb. A harmadik helyért: Jugo­szlávia-Olaszország 12-11. Sz. L. Puhl Sándor is Vásárhelyen járt Maciácsi az év játékvezetője labdarúgás Munkatársunktól Szombaton este Vásárhe­lyen tartotta meg évadzáró összejövetelét a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség játékvezető-bizottsága. A hosszú évek óta hagyomá­nyosnak mondható rendezvé­nyén ezúttal részt vett Puhl Sándor, az MLSZ elnökségi tagja, az országos játékvezető­bizottság elnöke is. Az aktív pályafutástól nemrégiben el­búcsúzó kitűnő bíró köszöntő­jében hangsúlyozta, hogy a sípmestereknek a megyei baj­nokságokban van a legnehe­zebb dolguk. Ezzel együtt úgy vélte: valamennyi kollégája hétről hétre azért fáradozik, hogy a lehető legjobban mű­ködjön közre a különböző mérkőzéseken. Az est folyamán több ki­tüntetést is átadtak. Molnár István harminc, Bajnóczi Já­nos, Kérdő Bálint, Mészáros Jenő és Varga András hu­szonöt, Bánóczki Sándor, Magony Mihály, Nagy Sán­dor és Szekeres János húsz, Lőrik György tizenöt, míg Gera Imre és Samu László tíz esztendővel ezelőtt tette le a vizsgát, s ebből az alka­lomból elismerésben része­sült. A közösségért végzett munkájukért Bácskai László, Bartucz Ferenc, Bubori Ká­roly, Gera Imre, Ludvig András. Rischák Károly és Somogyi István vehettek át jutalmat. A bírók szavazatai alapján az év ígéretének ifj. Tóth Sándort, míg az év Csongrád megyei játékvezetőjének Madácsi Jánost választották meg. Negatív szentesi mérleg: három meccs, három vereség Trafikos pólólecke a Kontavillnak Varga Pétert (4) nem tudták tartani a szentesi védők; a Szeged centere két góllal vette ki részét a trafikosok fölényes győzelméből. (Fotó: Tésik Attila) vízilabda A vártnál nagyobb gólkülönbséggel végző­dött a szegedi férfipóló­sok szentesi vendégsze­replése az OB l-ben, hi­szen a Tabán Trafik együttese magabiztos já­tékkal, hétgólos veresé­get mért a Kontavill csa­patára a megyei férfi­rangadón. Ez a hét vége egyáltalán nem a Kurca­partiaké volt, hiszen a női csapatuk - amelynél újfent jelentkezett a Car­nex „előnév" - szomba­ton a Vasastól, míg teg­nap a Dunaújvárostól szenvedett vereséget. Kontavill Szentesi VK­Tabán Trafik Szeged 2-9(1-2, 1-3,0-1,0-3) OB l-es férfimérkőzés. Szentes, 400 néző. Vezette: Kosztolánczy, Lakatos. Szentes: Csányi - Berki, Csörgő, Kiss, Zentai 1, Zsar­kó, Szénászky 1. Csere: Vígh R., Dallos, Magyar, Hyc T., Szabó N., Kéri. Edző: Fülöp Tibor. Szeged: TÓTH I. ­Krnács, VARGA P. 2, Mód I, WESZELOVSZKY 1, Dr. Szabó Z., NITSOVITS 3. Csere: Balla, .Kresák, Dr. Török 1, NÉMETH 1, Varga Á., Éles. Edző: Horváth Vik­tor. Gól - emberelőnyből: 13/1, ill. 6/6. Amióta világ a világ, a két csapat meccsének mindig óriási volt a presztízse. Most egy bajnoki év kihagyása után találkoztak ismét az OB I-ben, s a szegediek ezúttal már a csatakiáltásnál is acé­losabbnak tűntek. A hazai drukkerek viszont túlharsog­ták, szirénázták és dobolták a Módikat szép számban elkí­sérő Tisza-partiakat. Mindkét edző győzelmi reményekkel küldte vízbe tanítványait, így aztán igazán jó meccsre szá­míthatott a szép számú publi­kum. Talán ez a felfokozott hangulat okozta Szénászky­nál, hogy rögtön az első em­berelőnyös hazai helyzetben, a keresztlécet találta telibe. Aztán hamarjában kiderült, a szegedi gárdának nem csak a hangja acélosabb, hanem az akarata is. S lám, milyen igaz, hogy „jó az öreg a ház­nál". Hiszen amíg Nitsovits­tól még a társai is bejátszást vártak, addig a 32 éves ruti­nos szegedi balkezes, a fél pályáról suhintotta Csányi kapujába a labdát, 0-1. Szé­nászky egyenlített, majd Zen­tai lőtte telibe Tóth Ivánt, Nitsovits pedig egy Kéri-ka­pufa után kihasználta az első szegedi emberelőnyt, 1-2. A második negyedben is osztot­ták a fórokat a játékvezetők rendesen, de a szentesiek.öt­ből négyet megint a kapufára csavarintottak... Csak Zentai­nak sikerült túljárnia a reme­kül védő Tóth I. eszén, ám addigra a másik oldalon dr. Török, Nitsovits és Varga P. fórból szerzett góljaival a Szeged már nagyon elhúzott, 2-5. A „nagyszünetben" is tör­tént egy s más, hiszen a rek­lamáló Horváth Viktor edzőt Kosztolánczy játékvezető sár­ga lappal „nyugtatta". Fordu­lás után Dallos lövését csakis az elfogultabb hazai drukke­rek látták gólnak, Szabó N. és Kéri pedig szintén a szegedi keresztléc keménységét vizs­gálta, majd Varga P. is előnyből talált be a Kurca­partiak kapujába, 2-6. Az utolsó felvonásban Wesze­lovszky és Németh sem tudta kihagyni az újabb emberelő­nyös helyzetet, míg a másik oldalon Hyc T. lövése is a ka­pufán csattant, 2-8. A mér­kőzés végeredményét Mód állította be a 25. percben, amikorra a szegediek három játékosa (Krnács, dr. Török és Kresák), míg a szentesiek­nél Kéri a kispadra kénysze­rült a harmadik kiállítása mi­att, 2-9. Összességében a Szeged a temperamentumo­sabb, pontosabb játékának, Tóth I. kapus bravúrjainak ­no és nem utolsósorban a szentesiek tucatnyi/!) kapufá­jának - köszönhetően, meg­érdemelten nyerte a megyei rangadót. Fülöp Tibor: - Mélysége­sen szégyellemimagam! lff> csánatot kérek mindenkitől.' Horváth Viktor: — Úgy látszik, csak megjön az ered­ménye a sok befektetett mun­kánknak. Végtelenül boldog­gá tett a csapat teljesítménye. További eredmények: MAFC-UTE 7-7, FTC-KSI 13-7, Szolnok-OSC 7-6. A férfi OB 1 állása: 1. Vasas 7 6 - 1 91-54 12 2. Honvéd 7 6 - X 79-46 12 3. BVSC 7 5 1 1 7M5 u 4. UTE 8 3 4 1 60-51 10 5. FTC 7 4 2 1 85-59 10 6. Eger 7 3 2 1 54-54 8 7. Szeged 8 3 1 4 62-62 7 8. KSt 8 2 2 3 49-75 6 9. Szentes 7 2 1 4 39-45 5 10. OSC 8 2 - 6 58-86 4 11. Szolnok 8 I 1 6 47-89 3 12. MAFC 8 ­2 6 46-77 2 Carnex-Szentesi VK­Vasas 3-10 (1-3,0-1,1-3,1-3) OB I»es női mérkőzés. Szentes, 100 néző. Vezette: Bors, Németh A. Carnex-Szentesi VK: VARGA Z. - GYŐRI 1, Vér 1, Szabó B. 1, Molnár, Pen­gő, Waszlavszki. Csere: Ta­ri, Makra. Edző: Csányi László. Gól - emberelőnyből: 3/1, ill. 5/2. Négymcteres­ből: -, ill. 1/1. Mint ismeretes, a 10-8-as szentesi győzelemmel végző­dött fővárosi meccset a piros­kékek megóvták, amit ké­sőbb a szövetség a kellő iga­zolások megérkezését köve­tően elutasított. Igy aztán a hosszas herce­hurcát követően a Kurca-par­ti B-közép transzparensei, nem éppen a sportszerűségét dicsérték Szűcs Péternek, az angyalföldiek edzőjének és dr. Faragó Tamásnak, a női válogatott újdonsült kapitá­nyának. Ebbe a meccsbe azonban már sem Szremkó, sem Drá­vucz, sem pedig Sipos E. nem tudott „beleszólni". így a ti­zenéves szentesi lánykák a Vasas nyolcvanszoros válo­gatott kapusával és a nyáron összevásárolt ászaival szem­ben eleve esélytelenebbek voltak. Ugyanakkor a szeren­cse Sem pártolt Csányi László tanítványai mellé, akik össze­sen hat kapufát lőttek a mér­kőzésen. Csányi László: - Sport­szerűen belenyugszunk a víz­ben elért eredménybe. Ez a Szentes már nem az. amelyik nyert a fővárosi „odavágón ". Révész János Dunaújváros­Carnex-Szentesi VK 18-4 (4-1, 7-1, 3-2,4-0) OB l-es női mérkőzés, Dunaújváros, 200 néző. Ve­zette: Lakatos, Bátori. Carnex-Szentesi VK: VARGA Z. - Győri 1, Vér, SZABÓ B. I, Molnár A. I, Pengő 1. Waszlavszky. Cse­re: Tari, Makra, Szabó X., Rozgonyi, Hegedűs, Döme (kapus). Edző: Csányi Lász­ló. Gól - emberelőnyből: 8/4, ill. 2/2. Szabó B. góljával a szente­siek szerezték meg a veze­tést, majd az újvárosiak a góllövőlistát toronymagasan vezető Primász vezérletével, már az első negyedben feljül kerekedtek. A második ne­gyed elején Tiba, a Duna­partiak centere fordulás köz­ben - teljesen vétlenül - Var­ga Zitának olyan súlyos sérü­lést okozott, hogy a Kurca­parti kapust kórházba kellett szállítani. Az enyhe agyráz­kódást szenvedett portás he­lyére beállított tizennégy esz­tendős Dömével a kapuban, a vendégek lélekben már ekkor feladták a találkozót. A duna­újvárosiak pedig fizikai és technikai fölényüket kihasz­nálva, tetszés szerint ontották a góljaikat. Csányi László: - Nem bírtunk a Dunaújvárossal, amely pillanatnyilag a leg­jobb női vizilabdacsapatot tudhatja a magáénak. További eredmények: BVSC-Eger 12-6, EL^ TE-Dunaúj város 4-17, Póló SC-Kecskemét 6-11, Eger­OSC 12-5, Vasas-BVSC 5-+L Kecskemét-ELTE 2-9. Dunaferr: kupabúcsú labdarúgás Munkatársunktól Labdarúgásban a bajno­ki küzdelem után a hét vé­gén az Arany Ászok-kupá­ra (volt MK) helyeződött a figyelem, amelyben a nyol­caddöntőkkel folytatódott a csatározás. A legnagyobb meglepetés Szolnokon szü­letett, ahol az NB I/B-s ha­zaiak, 0-2 után, a hosszab­bításban győzték le az él­vonalban sereghajtó Zala­egerszeget. Szintén túlórára volt szüksége az Újpestnek a Siófok kiverésére. A baj­nok Dunaferr Tatabányán „köszönt el" a kupától. Eredmények: Szolnok­Zalaegerszeg 4-2 (hosz­szabbítás után), Balassa­gyarmat-BKV Előre 0-2, Videó ton-Nyíregyháza 2-1, MTK-BVSC 3-0, Ta­tabánya-Durtaferr 1-0, Si­ófok-Újpest 0-1 (hosszab­bítás után), Tápiószentmár­ton-Debrecen 0-5, Szom­bathely-Vasas 0-1. Pontok reményében teremlabdarúgás Munkatársunktól A teremlabdarúgó NB I­ben ma este újabb forduló mérkőzéseit rendezik meg. A HKFC '93-Szuperinfó a Hódtói Sportcsarnokban 19.15-től lép pályára, Ka­zánék a fővárosi W-Krepp 2000 együttesét látják ven­dégül. Érdekes, izgalmas ösz­szecsapásra van kilátás, hi­szen mindkét csapat a baj­noki tabella hátsó régiójá­hoz tartozik, és amelyik gárda nyerni tud, az egy kicsit távolabb kerülhet a kieső zónától. A találkozó házigazdái a legutóbbi for­dulóban közel álltak ugyan az újabb pontszerzéshez, ám végül minimális kü­lönbségű vereséget szen­vedtek. Ennek ellenére bizakod­ni lehet abban, hogyha a vásárhelyiek a mostani ta­lálkozón fegyelmezett, pontos játékot produkál­nak, akkor újabb - várha­tóan a végső sorrend szem­pontjából is - nagyon fon­tos győzelmet könyvelhet­nek el. Totó­eredmények Budapest (MTI) A totó 48. heti szel­vényén szereplő mérkő­zések eredményei: 1. Bochum­Frankfurt 2-1 1 2. Hertha BSC­Freiburg 2-2 X 3. 1. FC Köln­1860 München 4-0 1 4. VfB Stuttgart­Dortmund 0-2 2 5. Wolfsburg­Schalke 04 2-0 1 6. Bayern München­Leverkusen 2-0 1 7. K.-lautern­Hamburg 2-1 1 8. Cottbus­Rostock 1-0 1 9. Parma­Atalanta 2-0 1 10. Perugia­Koma 0-0 X 11. Bologna­Vicenza 1-1X 12. Udinese­Milan 0-1 2 13. Verona­Brescia 2-1 1 Pluszmérkőzés: 14. Internazionale­Juventus 2-2 X

Next

/
Thumbnails
Contents