Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-27 / 301. szám
holnap Az idei karácsonyon szinte minden templom zsúfolásig megtelt. Az éjféli misék hangulata a fiatalokat is megérinti: egyre több huszonéves hallgatja a szentestén az ünnepi istentiszteleteket. A dómban tartott éjféli miséről készült tudósításunkat az 5. oldalon olvashatják. (Fotó: Nagy László) Kétszer annyi a lakásépítési engedély, mint tavaly Kedvezőbb hitelek Bevásárlóközpont-építés. Idén a „közületi megrendelések is „húzták" az ágazatot. (Fotó: Schmidt Andrea) Munkatársunktól Az esztendő első háromnegyedében gyakorlatilag ugyanannyi új otthonba költözhettek be Csongrád megyében, mint egy évvel korábban. Idén a lakásépíttetők és az új lakást vásárlók a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb összegű hitelt vehetnek fel, kedvező kamatozással. Valószínűsíthetően ennek köszönhető, hogy 2000ben az új lakásépítési engedélyek száma ugrásszerűen megemelkedett. Az év első kilenc hónapjában összesen 763 lakás építését engedélyezték a hatóságok, majd kétszer annyit, mint egy esztendővel korábban. Továbbra is növekvő lendülettel dolgoznak a megyei székhelyű építőipari vállalkozások, első kilenc havi termelésük összehasonlító áron közel húsz százalékkal múlta felül egy évvel korábbi teljesítményüket. A régióban Csongrád megye építőipara érte el a legnagyobb növekedést, Békésben csak tíz százalékkal nőtt a termelés, Bács-Kiskunban pedig héttel csökkent. (A részletekről az Egy százalékban olvashatnak.) Új forgalmi rend a Rókusi körúton Munkatársunktól Elkészült a Rókusi körüti és Makkosházi körúti forgalmi rend felújításának első szakasza. Az ünnep előestéjén a Körtöltés utca és Csongrádi sugárút között ifiár bekapcsolták a Rókusi körűt új közlekedési lámpáit. Dobó János önkormányzati képviselő tájékoztatása szerint januárban a Makkosházi körúton folytatják a forgalmi rend megújítását. Ki fizesse az oxigént? Munkatársunktól Sok ezer magyarországi családban okozott megdöbbenést az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közelmúltban született körlevele. Ebben arra figyelmezetik a háziorvosokat, hogy a jövőben havonta maximum három palack oxigént írhatnak fel az ilyen gyógymódra rászoruló betegeknek. Akinek ennél több szükséges ahhoz, hogy fájdalmait enyhítse, annak immár gépi szolgáltatást kell igénybe vennie - egy speciális készülék gyártja majd otthonában a levegőből az oxigént. De vajon ki fizeti a masina működtetésének költségeit? S mi történik akkor, ha a gép elromlik? E kérdésekre is keressük a választ holnapi riportunkban. Három a kislány Sándorfalván ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG SZERDA. 2000. DEC. 27., 90/301. 0 + ARA: 49 FT (ELŐFIZETVE: 41 FT) A Délmagyar a Duna TV-ben A siker ára A nők keserű dilemmája: a családot vagy a karriert válasszák. (Nő-Unió összeállításunk a 7. oldalon) (8-9. oldal) Kedvezményes telefontarifák a TiszaneT-nél^ Dec. 1 tél csucádobot: 8 Ftiperc, nappal 6 Ftpe este: 3 Ftperc, éjszaka: 2 Ftperc (nettó ar). A szeged tnternd-szcigáttdó 6726 Szeged. Feketesas ti. 28. Munkatársunktól A Duna Televízióban ma, 14 óra 5 perckor mutatják be Mindennap újság címmel a Snitt Studio filmjét lapunkról, a kilencvenéves Délmagyarországról. Idézik klasszikus szerzők, így Juhász Gyula, Móra Ferenc. Kosztolányi Dezső a lapban megjelent írásait szegedi színészek - Fekete Gizi, Szalma Tamás, Pataki Ferenc és Mátyássy Szabolcs - tolmácsolásában. A stáb - Marton Árpád szerkesztő-rendező, Újházi Iván operatőr, Petrikó István vágó, Szarka Attila producer egyebek mellett foglalkozik a napilap és a közönség kapcsolatával, a DM kiállásával a Karácsonyi csúcs a templomokban Finnugor üzenetek (3. oldal) Munkatársunktól Július 19-én születtek, de kis súlyuk miatt csak augusztus 25-én térhettek haza a szülői házba a sándorfalvi hármas ikrek. Hegedűs István és Király Ilona gyermekei, Nikolett, Viktória és Henriett. Lesz, aki a lányokat kordában tartsa, hiszen otthon már várta őket „nagytestvérük" Pisti. Hegedűsék fiuk születése után mindenképpen szerettek volna még gyermeket, ám az ikrek csak orvosi beavatkozás után, mesterséges megtermékenyítéssel fogantak meg. A lányok névadóját december 23-án, karácsony előtt tartották Sándorfalván. kolozsvári egyetem Szegedre kerüléséért, a szabadtéri játékok és a DM közös történelmével, az újság szerepével a városképi ízlés formálásában, valamint az 1970-es árvíz idején megjelent különszámával. A Duna Televízió műsorában hallható lesz a lapban a hetvenes-nyolcvanas években publikáló Baka István. Katona Judit. Petri Csathó Ferenc egy-egy verse. A DM-ről készült filmben - többek között - megszólal két volt főszerkesztő, Dlusztus Imre és Sz. Simon István, a lapnál fotóriporterként sokáig egyedül dolgozó, ma már nyugdíjas Somogyi Károlyné, valamint a magyar prózairodalom egyik elismert alakja, a lap munkatársa, Podmaniczky Szilárd. (Az adáshoz kapcsolódó játékunkról információnk a 6. oldalon.) A sándorfalvi hármas ikrek - Nikolett, Viktória, Henriett - testvérük, Pisti és családjuk társaságában a névadón. (Fotó: Miskolezi Róbert)