Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-21 / 298. szám

2 HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG CSÜTÖRTÖK, 2000. DEC. 21. Pozsony (MTI) Szerdától hivatalosan is a Mol Rt. lett a legnagyobb szlovák olajvállalat, a Slov­naft Rt. társtulajdonosa. Erről a részvényesek rendkívüli közgyűlésén, szerdán döntöt­tek Pozsonyban. Március óta a Mol Rt. stra­tégiai beruházóként, nemzet­közi tender útján 36,2 száza­lékos részesedést szerzett a Slovnaftban tőkeemeléssel, il­letve értéktőzsdei felvásárlá­sokkal. A Mol nem titkolt gazdaság-stratégiai tervei sze­rint a magyar olaj- és gázipari Slovnaft-Mol-ügylet Recept a régióra vállalat a későbbiekben a Slovnaft többségi tulajdonosa kíván lenni. A közgyűlésen született személyi döntések által a magyar társaság tulaj­donosi jelenléte szerdán hiva­talossá vált. A részvényesek jóváhagyásával a Slovnaft igazgatótanácsába a magyar Áldott Zoltán, Cseh Bélát és Geszti Lászlót választották be, ellenben a közgyűlés nertl ra­tifikálta a negyedik magyar jelölt, Bács Zalán tagságát. Helyette új tagként az osztrák Heimo Tomann került be az ezentúl hét tagot számláló igazgatótanácsba. A közgyűlésen az új fel­ügyelő bizottságban Bánhegyi Ilona és Váradi Béla szemé­lyében két magyar kapott he­lyet. A Slovnaft igazgatója,. S/ö­vomir Hatina szerint a most létrejött partnerség egyér­telműen megerősíti a Slovnaft helyzetét. Áldott szerint a most létre­jött tranzakció nem csak jó üzlet, hanem jó próba is, amely megmutathatja, vajon jó recept-e az egész régióra az, ami a szlovák és a magyar társaság között most megszü­letett. Megjegyezte: mind a két cég olyan jellegű vállalko­zásba vág bele, amilyent eb­ben a konstrukcióban a régión belül mások még nem próbál­tak ki. Koszovói bomba Pristina (MTI) Bombatámadás következ­tében megsemmisült az ENSZ-rendőrség egyik helyi állomása az átmeneti ENSZ­igazgatású szerbiai Koszovó tartományban, de senki sem esett áldozatul. A Beta belgrá­di hírügynökség beszámolója szerint a támadás az észak­koszovói Zubin Potok telepü­lésen történt. A detonációt kö­vetően az ismeretlen támadók sorozatlövő fegyverekből tü­zet nyitottak a rendőrállomás­ra és egy közeli kávéházra. A támadás nem követelt áldoza­tokat. A robbantásban azon­ban a nemzetközi rendőrség egyik terepjárója megsemmi­sült. Egyelőre nem tudni, mi állt a kizárólag szerbek lakta észak-koszovói településen elkövetett támadás hátterében. Félszovjet himnusz Moszkva (MTI) Az orosz törvényhozás felsőháza vita nélkül megsza­vazta az állami jelképekről ­köztük a volt szovjet himnusz melódiájának elfogadásáról ­szóló alkotmányos törvényt. Az új orosz himnusznak egyelőre nincs szövege, viszont az már biztos, hogy Alekszandr Alekszandrov - eredetileg a bolsevik párt számára kompo­nált - zenéje, a volt szovjet himnusz dallama lesz Oroszor­szág első számú indulója. Erre a 178 tagú felsóházban 144-en szavaztak. Még nagyobb szó­többséget kapott az a törvény, hogy az orosz hadsereg hivata­los lobogója a vörös zászló lesz. A fehér-kék-piros trikolór és a kétfejű sas ugyancsak megkapta a szükséges kéthar­mados többséget. Kelemen Iván tagad Budapest (MTI) Tagadta bűnösségét a Fővárosi Bíróságon szerdán megkezdődött büntetőperben Kelemen Iván, a felszámolás alatt álló Kordax Rt. egykori többségi tulajdonosa, vezér­igazgatója és Siska Lajos, a cég volt kereskedelmi igazga­tója, akiket a Fővárosi Fő­ügyészség 1993-94-es olaj­ügyek kapcsán csempészettel és adócsalással vádol. A vádirat szerint a cég 1993-94-ben oly módon im­portált benzint és gázolajat, hogy az után sem a vámot, sem pedig az összesen mint­egy 4,8 milliárd forint adót nem fizette meg. A Kordax két vezetője színlelt szerződé­sekkel, valótlan tartalmú vám­áru-nyilatkozatokkal szándé­kosan megtévesztette a ható­ságokat és kijátszotta a jog­szabályi rendelkezéseket. A vádirat szerint a cég úgy tájékoztatta a vámszerveket, hogy az Oroszországból vásá­rolt nyers kőolajat feldolgozás céljából a szomszédos orszá­gok finomítóiba vitte. A „passzív bérmunkából" szár­mazó, majd visszaszállított késztermék - benzin, gázolaj - pedig a jogszabályok szerint vám- és adómentes volt. Az ügyészség megállapítá­sa szerint a környező orszá­gok finomítóiba kiszállított kőolaj nyomán annyi készter­mék jött be az országba, amennyit az ott alkalmazott technológiával a kivitt nyers­anyagból képtelenség kinyer­ni. Mentésre alkalmasak Az Egészségügyi Minisztérium hat darab Ml 2-es helikoptert kapott ajándékba a Magyar Honvédségtől, amelyeket a Hungarocamion Rt. alakított át mentésre alkalmas légijármüvekké. Egyet Gógl Árpád lekö­szönő miniszter Urbán Lajossal, a Hungarocamion vezérigazgató-helyettesével (balról) adott át Miskolcon a BAZ megyei mentőknek. (MTI Telefotó: Végh László) KERTES-KERTÉSZ. Egy belgrádi bíróság döntése alapján szabadlábra helyezték Kertész Mihály volt jugo­szláv vámigazgatót, akit visszaélések gyanúja miatt múlt pénteken vettek őrizetbe a hatóságok. Kertész Mihály (Mi­halj Kertes) volt vámigazgató a bíróság előtt parlamenti képviselőként élvezett mentelmi jogára hivatkozott (mivel az 1997-es választásokon bejutott a szerb törvényhozásba). DISSZIDÁLÓ KU­BAIAK. Az Egyesült Álla­mokba szökött két kubai baseballjátékos. Mayque Quintero (22 éves) és Evei Bastida (23) a karibi ország egyik legjobb csapatában, a Havanna Industrialesben játszott. A dobó Quintero és a belsőjátékos Bastida most csapatot keres. Az amerikai profiliga (MLB) együttesei valószínűleg szí­vesen fogadják a két tehet­séges fiatalt. ANARCHISTÁK. Olaszországban a Nemzet­közi Szolidaritás elneve­zésű anarchista csoport kö­zölte, hogy az ó emberei helyezték el a milánói dóm egyik tetőteraszán azt a robbanószerkezetet, ame­lyet hétfőn találtak meg a hatóságok. A levél szöve­gének nyelvezete kísérteti­esen emlékeztet a Vörös Brigádok által használtra. KLAUS PÁRTJA. A cseh politikai pártok nép­szerűségi listáját december­ben is a Václav Klaus irá­nyította jobboldali Polgári Demokratikus Párt vezeti. Két prágai közvélemény­kutató intézet is arra a meg­állapításra jutott, hogyha ma lennének a parlamenti választások, akkor a Klau­sékal 4 megkérdezettek 21 százaléka támogatná. ILIESCU - HAR­MADSZOR. Ion Iliescu a román parlament két házá­nak együttes ülésén letette az államfői esküt. A 71 éves veterán politikus, aki mostanáig a Szociális De­mokrácia Romániai Pártja vezetője volt, most har­madszor lett Románia elnö­ke. Beszédében Iliescu azt a meggyőződését hangsú­lyozta, hogy elnöksége alatt „a szociális biztonság jelenti majd a nemzeti és társadalmi szolidaritás ge­rincét". Legfontosabb fel­adatának a szegénység elle­ni küzdelmet tartja. KEMÉNY ÁPOLÓ­NŐK. A lengyel ápolónők és szülésznők bejelentették, hogy céltalannak tartják és ezért megszakítják a kor­mánnyal folytatott béreme­lési tárgyalásokat. A kor­mány bruttó 170 zlotys fi­zetésemelést ajánlott min­den egészségügyi dolgozó számára, aki olyan létesít­ményben áll alkalmazás­ban, ahol az átlagfizetés nem haladja meg az or­szágos átlagot (kb. 1900 zloty). HOLLAND PEDO­FIL. Gyermekmegrontás vádjával őrizetbe vettek egy holland szociális mun­kást, aki önkéntesként dol­gozott Aradon, az elhagyott gyermekek számára fenn­tartott otthonban. A 27 éves Jan Boer Hendrik ellen az a vád, hogy közel fél év alatt két fiúgyermeket ron­tott meg. A holland férfi, aki eleinte tagadta, majd beismerte a tettet, nyolcé­ves korában magas is sze­xuális erőszak áldozata volt. A POPOCATÉPETL TÜZET OKÁD A mexikói Popocatépetl fűzhányó közelében élők melegen próbálják tartani magukat, mi­közben a müködö vulkán füstöt és hamut bo­csát ki. Hetven év után 1994-ben ébredt fel ál­mából, s december 18-án újra kitört a vulkán. (MTI Tele fotó/A P/Marco Ugarte) A Stasi áldozatai Berlin (MTI) Helmut Kohl egy szerdai interjúban ag- * godalmának adott han­got az Európai Unió jövőjével, az integráció alakulásával kapcsolat­ban. A 70 éves egykori német kancellár a Deutschland­funk rádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy jócs­kán akad javítanivaló azok­ban az ügyekben, amelyek a nizzai EU-csúcs napirend­jén szerepeltek. „A helyze­tet nem kell dramatizálni, ám nekünk, németeknek nem lehet eléggé hangsú­lyozni az európai dimenzió­ban való gondolkodást" ­fogalmazott Kohl. Egyúttal megerősítette, hogy nem gondol aktív szerepvállalás­ra a napi politikában: mind­azonáltal segíteni kíván ak­kor és ott, amikor és ahol a tanácsát kérik, például az Európa-politikában. Jelezte, hogy Angéla Merkellel, a CDU elnökével a közeli na­pokban fog eszmét cserélni a Nizzában történtekről. A saját Stasi-aktájának részleges nyilvánosságra hozatala körüli vitáról szól­va kifejtette: mindazok, aki­ket az NDK állambiztonsá­gi szervei törvényt sértő módon lehallgattak vagy megfigyeltek, „áldozatai a korábbi rezsimnek, köztük Helmut Kohl />''-, - Abszurd dolog volna — tette hozzá -, ha tíz évvel a keletnémet rendszer bukása után a Stasi bűnös tevé­kenységének eredményei felhasználhatók volnának a politikában. „Nemcsak rólam van itt szó, hanem mindazokról a személyekről, akik egykor szerepet játszottak az NSZK életében, és fölkel­tették a Stasi érdeklődését: Ottó Schilyról éppúgy, mint Gerhard Schröderről vagy Johannes Rauról. Nem vol­na ésszerű dolog a nemzet­közi politikában kiteregetni, hogy konkrét helyzetben mit tett Willy Brandt. Hel­mut Schmidt vagy Helmut Kohl a német érdekek vé­delméért, és ezt egyidejűleg nyilvánosságra hozni" ­hangoztatta a volt kancellár. KGB-rezidensek uralma Moszkva (MTI) Az orosz nemzetbizton­sági szolgálatok iskoláit megjárt vezetők megjele­nését a Kremlben és más vezető posztokon maga az élet követelte meg, szükségszerű a „vérátöm­lesztés" Oroszország irá­nyító testületeiben, a nagy felelősségtudattal és önfe­gyelemmel rendelkező emberek mozgósítása, akik a megpróbáltatások ellenére hívei maradtak az állami szolgálatnak ­jelentette ki Nyikolaj Pat­rusev, a Szövetségi Bizton­sági Szolgálat (FSZB) igaz­gatója. Patrusev a Komszomolsz­kaja Pravda című orosz napi­lapban megjelent interjújában vezető beosztásba került kollé­gáit (Vlagyimir Putyin elnök is korábban a KGB-ben, a szov­jet titkosszolgálatnál dolgozott, a felderítési részlegnél) méltat­va kijelentette: korszerűen gondolkodó emberekről van szó, akik távolról sem idealis­ták, hanem kemény pragmati­kusok, akik pontosan értik a nemzetközi és belpolitikai ese­mények logikájába/ érlelődő ellentmondásofcai.é* fenyege­téseket. Mindemellett tudják azt is, hogy nincs visszatérés a múlthoz, az ország fejlődése csakis a liberális és hagyomá­nyos értékek ésszerű ötvözése mellett képzelhető el. Az FSZB igazgatója a csecsen problémát érintve leszögezte: ha Oroszország megtörik, s feladja a Kaukázust, az az or­szág felbomlásának kezdetét jelenti majd. A belbiztonsági szolgálat vezetője figyelmeztetett arra is, hogy a külföldi kémszolgá­latok változatlanul komolyan érdeklődnek Oroszország iránt, s mindinkább egyeztetik tevé­kenységüket. Ezzel összefüg­gésben kiemelte, hogy a NA­TO vezető országainak felde­rítő szolgálatai „kedves vendé­gek" a korábban a Varsói Szerződéshez tartozó európai országok többségében, vala­mint a balti köztársaságokban. A fő veszélyt ezek a nyugati titkosszolgálatok jelentik, ame­lyek új szövetségeseik terüle­téről kiindulva hajtják végre immár akcióikat, szervezik be az orosz állampolgárokat. LÉKKIÁLLÍTÁS. A magyar történelem egyik legnagyobb formátumú kultúrpolitikusára, a 125 évvel ezelőtt született gróf Klebelsberg Kunóra em­lékező kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban. MARTONYI ELÉGE­DETT. Martonyi János kül­ügyminiszter alapvetően pozi­tívnak értékelte a nizzai EU­csúcs eredményeit az Or­szággyűlés integrációs bizott­ságának szerdai ülésén. A kül­ügyminiszter megfogalmazása szerint az európai parlamenti helyek elosztásánál „van egy kis gond", ugyanis három tíz­milliós tagországgal ellentét­ben Magyarország és Csehor­szág - a várt 22 helyett - csak 20 parlamenti helyet kapott. AZ UTOLSÓ NAP. Szer­dán lehetett utoljára keresked­ni a tőkeszámlán tartott rész­yényekkel úgy, hogy az azo­kon elért árfolyamnyereség után még nem kell adót fizetni Az Apeh tájékoztatása szerint 2001-től a részvények érvé­nyesítésekor keletkező árfo­lyam nyereség után 20 száza­lék adót kell levonnia az érték­papír forgalmazónak, akkor is, ha azokat a magánszemély ko­rábban tőkeszámlán tartotta. DÁVID ÉS KÖVÉR. Az MDF saját választási program­mal készül a 2002-ben esedé­kes országgyűlési választások­ra - közölte Dávid Ibolya, mi­után megbeszélést folytatott Kövér Lászlóval, a Fidesz ­Magyar Polgári Párt elnökével. Kifejtette: annak figyelembe vételével folytatják a választási felkészülést, az MDF és a Fi­desz közötti együttműködést, hogy nem képviselői helyek­ben, hanem a választási prog­ramok ismeretében egyeztet­nek. - Az MDF-nek a Fidesz ­Magyar Polgári Párt hosszú tá­von szövetségese - hangsú­lyozta Dávid Ibolya. LÁTVÁNYFÜRDŐ. Kongresszusi központ, vala­mint élmény- és látványfürdő építésének tervezése kezdődött meg Nyíregyházán, miután a szabolcs-szatmár-beregi me­gyeszékhely önkormányzata a legutóbbi ülésén igent mon­dott az együttesen közel 10 milliárd forint értékű sóstó­gyógyfürdői beruházás meg­valósítására. DUNA TV ÉS MTA. Együttműködési megállapo­dást kötött a Magyar Tudomá­nyos Akadémia és a Duna Te­levízió Rt. A tudományos szer­vezet és a közszolgálati média közös célja, hogy a tudomá­nyos ismeretekel széles kör­ben terjesszék, illetve az áltu­dományos hírek, információk elterjedését megakadályozzák. ZÁMOLYI ROMÁK. Meghatalmazottjuk útján ha­vonta felveszik szociálpolitikai és gyermektámogatási segé­lyüket a Strasbourgban megte­lepedett zámolyi romák ­erősítette meg a szárnyra ka­pott hírt szerdán Újvári József, Zámoly polgármestre, hoz­záfűzve: a közelmúltban kérték a kifizetés jogosságának meg­ítélését az igazságügyi tárcától. PÉNTEKI ÁRCSÖKKE­NÉS. Három forinttal csök­kenti a motorbenzinek árát a Mol Rt., míg a gázolajért 2 fo­rinttal kell kevesebbet fizetni. A motorhajtó-anyagok árának csökkenését a nemzetközi pia­cok árcsökkenésével és a fo­rint dollárhoz viszonyított ár­folyamának kedvező változá­sával magyarázza a társaság.

Next

/
Thumbnails
Contents