Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-19 / 296. szám

A Délmagyarország melléklete a szegedi önkormányzat megbízásából A 10-es körzetben: szép paloták, „lukas" utcák... Belvárosra költött forintok Eurokefe TTangulatos! Hú, de nagyon hangulatos... - piro­II sodott ismerősöm feje a nagy felbuzdulástól azon az estén. Pedig én mindössze annyit kérdeztem tőle: mégis, szerinte hova vigyem messziről érkezett vendégemet, ha arra kér, merüljünk alá Szeged ven­déglátásában egy ízletes vacsora erejéig No, erre kap­tam én válaszként a fent idézett, nagyon, de nagyon hangulatos minősítést egy teljességgel belvárosi kis­vendéglőről, ahol aztán finom az étel, hidegre hűtött a sör, a választék meg akkora, hogy lelóg az étlapról. Én pedig hittem a biztató szónak, s mire vacsorá­hoz kényszerített korgó gyomrunk, már benne ültünk ama hangulatnak a legkellősebb közepében, tárgyal­tunk udvarias pincérrel, megtudtuk, mi az étterem ajánlata, pára üldögélt valóban hidegre hűtött italunk poharán. S ha nem követünk el egy kapitális nagy hi­bát, talán még most is elégedetten majszolnánk vacso­ránkat. De elkövettük - a frissen sült harapdálása előtt elballagtunk a vendéglő mellékhelységébe. Hogy ott aztán a vizeletszag forgatta-e jobban a gyomrun­kat, vagy koszos csempe, eldugult piszoár, pókhálós, és összefirkált, máshol pedig vakolatától búcsúzkodó fal látványa vette-e el az étvágyunkat, már nem tud­nám megmondani. Egy biztos: hangulatos vendég­lőnk rendkívül udvarias pincérének megköszöntünk a buzgalmát, s már ballagtunk is tovább. Hogy mégis pontosan hol jártunk? Ez maradjon az én titkom. Már csak azért is, mert Szeged vendéglői közül nem egyet, de még csak nem is ötöt lehetne fel­sorolni, ha a lepusztult vécékről készítenénk pontos listát. Ugyanis valami rejtélyes oknál fogva lehet bár­milyen szigorú is a tisztiorvosi szolgálat (mert bizony szigorú, hallgassák csak meg ez ügyben a gyakorta panaszkodó kocsmagazdákat...), a vendéglői mellék­helységek napjainkban - tisztelet a kivételeknek ­sokkal inkább hasonlítanak egy bombatámadás utáni csatatérhez, mint egy olyan nyugodt, tiszta zughoz, ahol, ha a lélek nem is, de a test legalább meg­könnyebbülhet. Pedig - bármilyen hihetetlen is annak a vendéglős­nek, aki a húsz éves vízcsap kicserélését luxusberuhá­zásnak tartja, s három guriga vécépapírt tervez egy évre a „Mennyit költsünk higiéniára?" rovatban - ez a súlyos probléma megoldható. Legalábbis ezt tapasz­taltam nyugat-európai utazásaim során. Jártam ugyanis olyan kamionos pihenőben, ahol a fél világ vándorai rohannak nap elől az árnyékszékre, mégis patyolat tiszta a csempe, s a vécéajtó sem esik ki a ke­retéből. Mint ahogy városszéli raktárházban is észre­vehettem, hogy a bontásra ítélt épületben ugyan már egy pennyt sem áldoznak a termek csinosítására. De a toalettben - mivel egy-két dolgozó még mindig szor­goskodik az ódon falak között - hófehér a törülköző, s a folyékony szappan flakonját se szurkálta össze senki rozsdás szöggel. jjogy egyszer majd nálunk sem lesz mellékes a MŰ mellékhelységek ügye? Biztos megérjük ezt is. De addig szolidabban kellene arról harsogni a vitá­inkban, mennyire eurós a komformunk, s többet költ­hetnénk talán vécékefére... f A Klauzál tér már elkészült, folytatódik a Kárász utca díszítése... (Fotó: Nagy László) A szegedi kezdeményezés a NATO-ból nézve Brüsszelben, mirólunk Mindössze két és fél napot töltöttem a belga fővárosban. Nem nagy idő, még akkor sem, ha az ember városnézéssel tölti. Én pedig Brüsszelt csak „futólag" láttam, mert - a NATO vendége­ként - a városon kivül az Észak-atlanti Szövetség történetével, működésé­vel, kapcsolataival is­merkedtem. A fölöttébb izgalmas, ér­dekes feladat, nagy kihívást jelentett számomra, annál is inkább, mert jómagam is azok közé tartoztam, akik a katonapolitikai szövetség lé­tezését, annak Mons-i és brüsszeli parancsnokságát, egy kicsit misztifikálták. Ko­rábban úgy gondoltam, oda bejutni, szétnézni, az ott zajló élettel megismerkedni, szinte lehetetlen. Nem így van, arról most megbizonyosodhattam. Olyannyira, hogy még a fő­parancsnokság által szerve­zett karácsonyi ünnepségen is részt vehettem... Mondandóm azonban egy hozzánk közelebb álló témá­val kapcsolatos. Jelesül azzal, hogy mennyit emlegették Szegedet Brüssislben. Egyik nap a NAT0*4Bjékoztatási és kommunikációs főosztályá­nak a vendégeként, együtt ebédelhettem e részleg igaz­gatójával. A hölgy korzikai francia, korábban a délszláv térségben, pontosabban Boszniában teljesített szolgá­latot, méghozzá az ENSZ menekültügyi főbiztosságá­nak kötelékében. Jól ismeri tehát térséget, az erre zajló politikai történések hátterét. Beszélgetésünk elején a szokásos protokolláris beve­zető után, meglepetésemre, azonnal a szegedi folyamat­ról kezdett beszélni. Szerinte a délszláv térségben a szege­di kezdeményezések nélkül, valószínűleg nehezebben „esett" volna meg a jugoszlá­viai demokratikus fordulat, de a jövőt illetően is jelentős szerepe van a folyamatnak, méghozzá a szegedi székhe­lyű Esély a Stabilitásra Ala­pítvány támogatása által. S ha már itt tartottunk, akkor szóba hozta a Szegedi Biz­tonságpolitikai Központot is, amelynek nagyra értékeli ed­digi munkáját, bízik abban, hogy a jövőben hasonló tevé­kenységet fejt majd ki ez a nemzetközi centrum. Azután sok mindenről beszélgettünk, a napi politikától a délszláv talpraállást gátló korrupció­ig, a mindkettőnk által meg­látogatott boszniai városok újjáépítésének változatáig. Őszintén mondom, ott és akkor, büszke voltam arra, hogy szögedi vagyok. Nyil­ván, az én helyemben más is ugyanígy érzett volna. Bár, mostanság nem mindig bizo­nyul hasznosnak, ha az em­ber így (csöpögós emóciók­kal) fejezi ki vonzódását a szerette város iránt... Kisimre Ferenc Több hete tartó soroza­tunkban Szeged választói körzetei­be láto­gatunk el. Eddig szól­tunk már - többek kö­zött - a Felsőváros és Tarján gondjairól, az ott zajló beruházásokról, ma pedig Csongrád me­gye székhelyének kel­lős közepébe „sétálunk el", s Török Csabát, a 10-es körzet képviselő­jét faggatjuk arról, mit tett, és mit tehet még a város vezetése annak érdekében, hogy palo­tás Belvárosunk minden szegletében szép színei­vel, gondozott parkjai­val és tükörsima aszfal­tútokkal örvendeztesse meg Szeged polgárait, s az ide látogató turistá­kat? Lehet-e elégedettebb vá­rosházi szenátor Szegeden, mint az, aki a 10-es választói körzetet képviseli a torony alatt? Mert adva van, ugye­bár, egy terület, amit a Tisza Lajos körűt, a Kossuth Lajos sugárút, a Tisza-part, a Nagykörút, az Attila utca ha­tárol, vagyis a 10-es körzet Szeged Belvárosának is kel­lős közepe. Aztán szintén adott egy rekonstrukciós program, ami nem keveseb­bet tűzött ki célul, mint en­nek a Belvárosnak a teljes felújítását. Minden Tisza-parti polgáré Ez persze még nem lenne elegendő a boldogsághoz, hiszen tervekkel mindig is tele volt Szegeden a padlás, ám a város centrumának me­gújítása már megkezdődött, sőt az elmúlt néhány eszten­dőben igazán látványos sike­reknek is örülhetett mindaz, aki ellátogatott a kárász ut­cára, netán a Klauzál tér új színes burkolatán koptatta a cipőjét. - Valóban nem sok okom lehet a panaszkodásra, mint e körzet képviselőjének, mint ahogy a Belvárosban lakók is egyre elégedetteb­ben szemlélhetik környeze­tük átalakulását. De hozzáte­szem: korántsem csak a bel­városiak örömére költött az önkormányzat sok száz mil­liót e térségre, hiszen Sze­ged központja minden Tisza­parti polgáré - hangsúlyozta beszélgetésünk elején Török Csaba. Majd megpróbáltuk számba venni mindazokat a beruházásokat, amelyek ép­pen azt szolgálják, hogy Szeged ismét méltó legyen a múlt század végén kapott „palotás város" elnevezésre. - A Kárász utca körzeté­ben szinte minden értéket képviselő ház megszépült, s ha a tervek szerint folytatód­nak a felújítási munkák, 2001 végére a Kárász utca közepén található épületek is új köntösben várják az arra sétálókat. így aztán semmi akadálya nem lehet annak, hogy folytatódjék a díszbur­kolat építése. Előbb a Klau­zál tér és a még felújítás előtt álló házak közötti ré­szen dolgoznak majd a mun­kások, majd a Dugonics tér­től a Kölcsey utcáig épül meg az új burkolat, s végül ­remélhetőleg már 2002 tava­szán - a Széchenyi tértói a Dugonics térig színes köve­zeten, a mai kátyúkat elfe­ledve sétálhatnak a szegedi­ek és a város vendégei ­mondta a képviselő. Aki sze­rint nem késik már sokáig a Stefánia teljes felújítása sem, míg a Széchenyi tér át­építéséről készültek ugyan már tanulmánytervek, de az még nem dőlt el, pontosan milyen is lesz a város főtere. Mennyibe kerülnek az álmok? - Jelenleg azon dolgozik a város vezetése, hogy össz­hangba hozza a tervezők merész, de nem éppen költ­ségkímélő álmait a pénzügyi realitásokkal. Mert az tudo­másul kell venni, bár­mennyire is szeretnénk, hogy a Széchenyi tér soha nem látott szépségben pom­pázzon, a város anyagi lehe­tőségei végesek - mondta a 10-es körzet képviselője. De nemcsak a Széchenyi tér esetében kell várni arra, hogy elkészüljenek a részle­tes kivitelezési tervek. Még az sem dőlt el - tudtuk meg Török Csabától -, miként fog kinézni a Nagyáruház előtti terület. Egy biztos, ezt a teret is meg kell szabadíta­ni a nagy aszfalttengerétől, s úgy kéne átépíteni, hogy esztétikus burkolattal, meg­újult köztéri díszekkel „fel­szerelve" kapcsolódjék be a Széchenyi tértói az Aradi vértanúk teréig nyújtózkodó sétáló útvonalba. Ami viszont már elké­szült: a Roosevelt téri játszó­teres park Szeged egyik leg­kedveltebb kiránduló öveze­te lett, a város legtávolabbi pontjáról is érkeznek ide gyerekeikkel a szülők. - Nagyon örülök és is, hogy ilyen gyorsan megsze­rették Szeged polgárai az új játszóközpontot. Azt viszont minden szegedivel együtt én is aggódva figyelem, vajon meddig tudjuk épségben megőrizni a játékokat, ugyanis a vandálok semmi­lyen értéket sem tisztelnek. Egyszerűn képtelen vagyok fölfogni, miért pusztítja az a kamasz a játszótereket, aki gyerekként örömmel töltötte idejét egy ilyen parkban, majd később, apaként éppen ő lesz az, aki a legjobban el­ítéli a rombolásokat - mond­ta Török Csaba. Kátyús utcán döcög a kocsi Mivel erre a rejtélyre hosszas tanakodás után sem leltünk megnyugtató magya­rázatot, a Belváros útjainak állapotára tereltük a szót. Hát volt miről beszélget­nünk... Ugyanis az tény: a Kárász szebb lesz, mint volt, de vajon milyen sors vár a Kölcsey utcára és a Deák Ferenc utcára? Ma annyit láthat a szegedi, hogy mind a két utca burkolata elké­pesztően rossz állapotban van, s szinte csoda, hogy ko­molyabb baleset még nem történt, amikor az autók egyik kátyút kerülve éppen a másikban gyakorlatoztatják kocsijaik lengéscsillapítóit. - Valóban nagy szükség lenne e két utca teljes felújí­tására, de megint csak azt mondhatom, hogy több évti­zed mulasztásait - mert ezekre az utcákra bizony szinte semmit sem költöttek az elmúlt esztendőkben ­egy-két év alatt nem lehet bepótolni. Különösen nehéz ügy lesz a Kölcsey utca felú­jítása, mert jövőjének ügyé­ben komoly érdekek ütköz­nek. Az autósok azt szeret­nék, ha megmaradna szá­mukra átmenő útnak ez a te­rület,. a gyalogosok pedig úgy vélekednek: igenis le­gyen a Kölcsey is sétáló ut­ca, szép díszburkolattal. Vagyis nagy csata várható. Ugyanis azok az autósok, akik külföldön egy-egy tör­ténelmi belvárossal ismer­kedve elfogadják, hogy ott bizony nem lehet száguldoz­ni, sót még behajtani sem egyes körzetekben, azok ha­zaérve már korántsem ilyen megértőek - jegyezte meg Török Csaba. Gondok tehát azért még palotás belvárosunkban is vannak. Ám ettől függetle­nül azt megállapíthatjuk: so­ha ennyi pénzt még nem ölt a város centrumába. így az­tán azon se lehetne csodál­kozni, ha egy-két városházi képviselő sértődötten szem­lélné a Belváros nagy meg­újulását, miközben saját kör­zetében még álmos békák brekegnek az árok partján, az autók pedig csak akkor tudnak beállni a házak elé, ha Esőisten hetekre szabad­ságoltatja magát. Török Csa­ba elmondása szerint szená­tortársai eddig még nem ki­fogásolták a belvárosi nagy­beruházásokat. Hova férnek az autók? - Szerintem a jövőben sem kell efféle támadásokat kivédenem, ugyanis azt min­denki belátja, hogy a Belvá­ros minden település kiemelt körzete, olyan többfunkciós terület, amely az adott város minden polgárát kiszolgálja, s amelyiket soha nem kerül­nek el a más városokból, ne­tán külföldről érkezők sem. És Szeged Belvárosa azért is megérdemli a kiemelt gon­doskodást, mert sok éven át csak pusztult - lásd Kárász utcai burkolat -, s mindössze Széchenyi téren tavaszon­ként szorgoskodó kertészek próbáltak virágok telepítésé­vel színeket varázsolni az omladozó vakolatú házak közé. Ez pedig ma már na­gyon kevés enne ahhoz, hogy a szegediek és a város vendégei elégedetten sétálja­nak a város centrumában. S ha már a Kölcsey utca átépítése kapcsán szó esett az autósokról, meg ne feled­kezzünk a belvárosi parkolá­si gondokról sem - kértem biztató szavakat a 10-es kör­zet képviselőjétől. Ám azt mondta, ilyenekkel sajnos nem szolgálhat. - A szegedi önkormány­zat a parkolási rend változta­tásával igyekszik enyhíteni a zsúfoltságon, immár az biz­tos, hogy a Dózsa György utcában parkolóház épül, s talán a Honvéd tér sarkán is lesz ilyen épület, de arra semmi esély sincs, hogy a Belváros zsúfoltsága meg­szűnjék. Nálunk sokkal gaz­dagabb településeken, gon­dolok itt a nyugat-európai nagyvárosokra - próbálkoz­nak rendet teremteni a köz­lekedési káoszban, ám az au­tós hadsereg egyelőre náluk is legyőzhetetlen ellenfélnek tűnik - foglalta össze véle­ményét Török Csaba. Bátyi Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents