Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-19 / 296. szám
2 HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG KEDD, 2000. DEC. 19. Kisebbségekért-díjak Budapest (MTI) Magyarország bonyolult, de nagyon szép feladattal néz szembe minden esztendőben: olyan világot kell építenünk, amely egyszerre otthona és jó hazája a határon túli magyaroknak és a határon belül élő kisebbségeknek - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt azon a hétfői ünnepségen a Parlamentben, amelyen Mádl Ferenc köztársasági elnök jelenlétében átadták a 2000. évi Kisebbségekért-díjakat. Ebben az évben Kisebbségekért-díjat kapott Barbér Istvánné és Boros Józsefné a szlovénség anyanyelvének és kultúrájának megőrzésért tett munkájukért, Wild Katalin egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Német Nyelvészeti Tanszékének vezetője, Lénár Károly pápai káplán, tardoskeddi esperesplébános és Szilágyi Pál professzor, a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem Matematika és Informatikai Kar Differenciálegyenletek Tanszékének tavaly nyugállományba vonult vezetője. Két közösségi díjat is átadtak: ezeket a ARACS Társadalmi Szervezet a Művelt Faluért, valamint az 1950ben Magyarországon felépült egyetlen, Görögország határain kívül létesült görög falu, Beloiannisz kapta. Kisbandi kiadható Washington (MTI) A washingtoni magyar nagykövetség illetékese hétfőn megerősítette, hogy az első fokon eljárt illetékes floridai bíró a múlt pénteken úgy döntött, kiadható Magyarországnak Lakatos András (alvilági nevén: „Kisbandi"). Lakatost, akit Magyarországon súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak, fél évvel ezelőtt tartóztatták le Floridában. A magyaramerikai kiadatási egyezmény alapján a bíró által elrendelt kiadatást a döntés jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül végre kell hajtani. Egyelőre azonban nem tudni, hogy Lakatos ügyvédei fellebbeznek-e a még nem jogerős első fokú bírói döntés ellen. Sugárzó anyag Karácsonkö (MTI) Őrizetbe vettek négy személyt a romániai Karácsonkö (Piatra Neamt) egyik szállodájában, mert radioaktív anyagot próbáltak értékesíteni. Hat kilónyi - plutónium 238-ból, stroncium 90-ből és cézium 60-ból álló - erősen sugárzó keverék volt a három román és egy moldovai férfiból álló csempészbanda birtokában. Akkor ütöttek rajta a csempészeken, amikor át akarták venni a vevő szerepében fellépő álruhás rendőröktől a szállítmányért kért 1,5 millió dollárt. Az Oroszországból származó sugárzó anyagot a hatóságok alaposabb vizsgálatra a pitesti atomkutató laboratóriumba szállították. Az olajmaffia kiegyenlítené... Mennyire „bölcs" a kisgazda Pallag? Kohl-Sözenesküvö Isztambul (MTI) Helmut Kohl volt német kancellár Isztambulban megkérte Péter fia számára annak török barátnője, Elif Sözen kezét. Miután a török szülők beleegyezésüket adták a frigyhez, Kohl jegygyűrűt ajándékozott a párnak. Juliáné Weber, Kohl irodájának vezetője megerősítette, hogy a volt kancellár kétnapos látogatást tett a Boszporusz-parti városban, és már vissza is érkezett Németországba. A 32 éves Elif Sözen, aki egy török üzletember lánya, már évek óta együtt él Londonban Peter Kohllal. A fiatalok mintegy egy évtizede, amerikai tanulmányaik során ismerkedtek meg. Az esküvő áprilisban lesz. Budapest (MTI) A Független Kisgazdapárt parlamenti frakciója hétfői elnökségi ülésén szóba került Pallag Lászlónak, az olajügyeket vizsgáló országgyűlési bizottság volt elnökének pénzbírsága. Bánk Attila frakcióvezető az ülést követően újságíróknak elmondta: Pallag László bírsága amiatt került napirendre, mert Tóth Károly MSZP-s képviselő országos gyűjtést kezdeményezett a volt olajbizottsági elnökre rágalmazás miatt kirótt büntetés befizetése érdekében. A Pintér Sándor belügyminiszternek járó 1,25 millió forintot Nógrádi Zsolt „olajtanú" hétfői, az egyik kereskedelmi televízióban elhangzott nyilatkozata szerint az olajmaffia is kiegyenlítené. Bánk Attila úgy véli: Pallag Lászlónak „bölcsességet kell tanúsítania", amikor adományt fogad el valakitől. - Az FKGP és a frakció tagjai bűnözőtől sem pénzt, sem szívességet nem fogadhatnak el - szögezte le a kisgazda politikus. Verheugen dilemmája Berlin (MTI) Az EU bővítéséért felelős biztos nem tartja kizártnak, hogy az Európai Parlament végül megtagadja a nizzai szerződés jóváhagyását. Günter Verheugen a Die Weltben közölt interjúban csalódásának adott hangot a december eleji EU-csúcson elért eredmények kapcsán. Nem tartja kizártnak, hogy az Európai Parlament el fogja utasítani a nizzai szerződést, mert (az EU-csúcs) nem erősítette a parlament szerepét. „Másrészt viszont egy elutasítás az EU-bővítés elutasításával érne föl, holott az EP teljes súlyával kiáll a bővítésért" - mondta a német politikus. Pécs (MTI) A szélsőséges nacionalista megnyilatkozásairól ismert Gheorghe Funar kolozsvári polgármester 1992-ben történt megválasztása óta a politikai helyzet fogságában vergődik a tízéves testvérvárosi kapcsolat, melynek élénkítéséről és bővítésük lehetőségeiről tárgyalt hétfőn Pécsett a Boros János kolozsvári alpolgármester által vezetett hivatalos küldöttség. A két önkormányzat vezetői hosszú évek ulán most először tartottak hivatalos találkozót. Ennek sajtótájékozKolozsvári magyarázkodások tatóján Toller László pécsi polgármester elmondta: a romániai rendszerváltáskor született testvérvárosi kapcsolatot a civil szervezetek és a két város polgárai tartották életben, ezért erre alapozva szeretnék bővíteni Pécs és Kolozsvár együttműködését. A kapcsolatok fejlesztésében számítanak a Pécsett 1988-ban Pécsett megalakult Magyar Román Baráti Társaság közreműködésére is, mely polgárfórumok, kulturális bemutatók sokaságának szervezésével járult hozzá eddig is a magyar-román népi diplomácia erősítéséhez fűzte hozzá a polgármester. Boros János kolozsvári alpolgármester a választások utáni politikai helyzetről szólva közölte: pártja, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) nem lép ugyan koalícióra Iliescu elnök pártjával, de a parlamentben támogatja azt a reformok folytatásában, melynek egyik legfontosabb eleme az önkormányzatiság megerősítése. Papp Béla pécsi alpolgármester bejelentette: a kolozsvári küldöttség hivatalos látogatását várhatóan s jövő év első negyedében viszonozza majd hasonló szintű pécsi delegáció Kolozsvárott. Arra a kérdésre, hogy a Nagy Románia Párt kolozsvári képviselőinek és polgármesterének álláspontja változott-e a magyar testvérvárossal való együttműködésről, Eugen Pop, a kolozsvári küldöttség tagja kifejtette: lehet, hogy a politikia csatározások során elhangzottak a részükről túlzó kijelentések is, de azokat a média erősítette fel, s ez fékezte a két város közti kapcsolatok fejlesztését, melyre pártjuk változatlanul nvitott. A CW Bank ügyei Budapest (MTI) Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága hétfőn országgyűlési határozati javaslatot fogadott el a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről és a szükséges teendőkről. A parlamenti testület azt követően fogadta el a javaslatot, hogy megvitatta a MNB kereskedelmi banki tevékenységével foglalkozó albizottság jelentését. A határozati javaslatban a parlamenti testület indítványozza, hogy a legfőbb ügyész a bűnügyi jogsegélyegyezmény alapján keresse meg a CW Bankkal kapcsolatban büntetőeljárást lefolytató osztrák hatóságokat annak érdekében, hogy adják át az eljárások során birtokukba jutott azon információkat, amelyek nyomán büntetőeljárás vagy eljárások indíthatóak Magyarországon is. Egyúttal a határozati javaslat értelmében az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a vizsgálatból leszűrt tapasztalatok alapján módosítsák az 1991. évi jegybanktörvényt, illetve a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi törvényt. A módosításnak a javaslat szerint növelnie kell az Országgyűlés, illetve a parlamenti bizottságok „valóságos ellenőrző szerepét". Beoltott" ápolónők Varsói képünkön azt a pillanatot rögzítettük, amikor a rendőrök kiemelnek egy ápolónőt a tüntetők tömegéből. A nővérek az ország minden területéről érkeztek, s bérkövetelésük alátámasztására szerették volna megbénítani a főváros közlekedését. Míg a lengyel átlagkereset 470 dollár, az ápolónőké 190 dollár. (MTI Telefotó/AP/Czarek Sokolowski) Mehmet Ali Agca, a pápa elleni merényletet elkövető török terroristát egy 21 évvel ezelőtti fegyveres rablás vádjával állították Isztambulban bíróság elé. (MTI Telefotó/AP/Pool) MÉSZÁRLÁS. Tizenegy embert mészároltak le feltehetően baloldali fegyveres lázadók Kolumbiában. Bogotától délre. A fővárostól 15 kilométerre fekvő Chipaque faluban történt öldöklésben hat férfi, kél nő és három gyerek halt meg. A rendőrség a mészárlást az úgynevezett felforgató elemek számlájára frja. NEHÉZ VOLT ELHINNI... Fidel Castro kubai államfő nem neheztel Oroszországra azért, mert a Szovjetunió felbomlása után Kuba egyedül maradt az Egyesült Államokkal szemben. A kubai elnök elismerte, hogy nehéz volt számukra elhinni, hogy a Szovjetunió felbomolhat. „Olyan volt, mintha azt mondta volna nekünk valaki, hogy holnap nem kell fel a nap. Egyik pillanatról a másikra tűni el és egyedül maradtunk az egyetlen szuperhatalommal, hatalmas gazdasági, politikai és katonai erejével szemben. De országunk továbbra is ellenáll, nagy áldozatok árán. Mégsem neheztelünk az orosz népre" - hangsúlyozta Fidel Castro. BIZAKODÓ VMSZ. Bizakodó és vidám hangulatban tartotta Szabadkán a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a hét végi előrehozott szerb parlamenti választások előtti kampányzáró rendezvényét. Szerbiában szombaton, a szeptemberi jugoszláv választások után három hónappal tartanak idő előtti parlamenti választásokat. A VMSZ. a DOS tagjaként a tömörülés listáján indítja 9 jelöltjét az összesen 250 képviselői hely sorsáról döntő voksoláson. A 18 pártot tömörítő DOS közös listáján ennyi hely illeti meg a VMSZ-t. AUSZTRIA ÉS A V-4. Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter számára Nizza után a külpolitika első számú prioritása az EU bővítése, amely szerinte legkésőbb két éven belül megkezdődik. Ausztria szövetségeseket keres a tagjelöltek között, de nem a nyugati barátokkal szembeni alternatívaként. Ausztria számára a szomszédos országok mintegy természetes szövetségesek, ahogyan a Benelux-államok, vagy a skandináv országok is együttműködnek. „Az a véleményem, hogy Ausztriának a visegrádi államokkal kell közép-európai szövetséget kötni, s ehhez már most, az előkészítési időszakban hozzá kell fogni" - mondta. SCHRÖDER A MUNKAPIACRÓL. Gerhard Schröder német kancellár szerint az EU-ba belépő országok polgárainak hazájuk csatlakozása után még hét évig kellene várniuk ahhoz, hogy az EU munkaerőpiaca megnyíljon előttük. Jelezte, hogy ilyen értelmű javaslattal fog élni. ALI AGCA A BÍRÓSÁG ELŐTT SAPARI). Az EU a jelölt országok közül elsőként Bulgáriával írta alá a mezőgazdasági és vidékfejlesztési programok finanszírozására szolgáló SAPARD előcsatlakozási alap felhasználására vonatkozó több éves pénzügyi megállapodást. A tíz közép- és kelet-európai tagjelölt ország évente összesen 520 millió euró SAPARD-támogatásra jogosult, ebből Bulgária részesedése 52 millió. ÉRDEMÉREM ATIVIZIG-DOLGOZÓKNAK. Két vízügyi szervezet dolgozóit tüntették ki hétfőn Szolnokon A vizek kártételei elleni védekezésért Érdeméremmel. Az érdemérmeket Hajós Béla, vízügyi helyettes államtitkár nyújtotta át az AlsóTisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság huszonkét, a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság harmincöt, valamint a Tiszamenti Vízmüvek Rt. és a Kötiviép Kft. egy-egy dolgozójának. A SZŐLŐ ÚTJA. Az ÁPV Rt.-tői kapott másfél milliárd forint tőkejuttatásnak köszönhetően zökkenőmentesen befejezte a szőlő felvásárlását és megkezdte a termés feldolgozását a száz százalékos állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Rt- - közölte a vezérigazgató. Mind a minőséget, mind pedig a mennyiséget illetően kimagasló év volt az idei a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken. MAHART-FLOTTA. A közeljövőben átalakítják a Magyar Hajózási Rt. folyami flottáját. A meglévő hajópark korszerűsítése több száz millió forintba kerül, amelyet a társaság - támogatások híján - saját forrásból fedez majd. A Mahart nyolc darabból álló vontató hajóparkjából most négy üzemel rendszeresen, a későbbiekben viszont csupán kettőt tartanak meg. ARANYÁG. Az Aranyág Alapítvány vasárnap este sugárzott élő jótékonysági televízió-műsora idején mintegy 15 millió forintnyi adományra tettek ígéretet - közölte az alapítvány. VIDEOKAZETTÁK. Karácsonyi ajándékként oktatási célú videokazetta-csomagot adott át a Kárpát-medencei magyar tannyelvű iskoláknak az Oktatási, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint a Duna TV. Az ajándékot Pokorni Zoltán, Rockenbauer Zoltán és Pékár István nyújtotta át a határon túli magyar iskolák képviselőinek. A 77 videokazettából álló csomagot erdélyi, felvidéki, vajdasági, valamint kárpátaljai iskoláknak juttatják el. ROMAÜGY. Merő illúzió azt gondolni, hogy menekültstátust kaphat bárki is, aki Magyarországot elhagyja, hiszen itt érvényesülnek az emberi jogok, ezért a genfi egyezmények értelmében vett üldöztetésről szó sem eshet - fejtette ki Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. Az államtitkár a Magyarországot elhagyó romák helyzetével kapcsolatban nyilatkozott. Rámutatott: az előző kormányzati ciklus utolsó esztendejében 800 roma fiatal kapott tanulmányi ösztöndíjat az államtól, idén pedig 8000. VIASAT3. VIASAT3 néven új, magyar nyelvű, szabadon elérhető szórakoztató kereskedelmi csSfó'rnát indít december 23-án a svéd Modern Times Group (MTG) televíziós műsorsugárzó egysége, a Viasat Broadcasting. Björn Wulf, a budapesti svéd nagykövet tanácsosa elmondta: a VIASAT3 erősíteni fogja a magyar médiaszektorban a svéd jelenlétet, amelyet a szintén az MTG-hez tartozó - Metró újság alapozott meg.