Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-12 / 290. szám

10 UNIVERSITAS KEDD, 2000. DEC. 12. Göncz Árpád díszdoktor Munkatársunktól Műfordítói munkássága, va­lamint fordításelméleti tanulmá­nyai elismeréseként díszdoktori - Doctor Honoris Causa - címet adományoz a Szegedi Tudomá­nyegyetem Göncz Árpád volt köztársasági elnöknek, aki 1978 és 1982 között aktívan tanított a bölcsészettudományi kar angol tanszékén. Erről határozott teg­nap az egyetem tanács, amely­nek további döntéseiről később számolunk be. A SZAB-ban Munkatársunktól A humángenetika témakö­réből hangzik el két előadás azon a tudományos ülésen, amelyet ma 16 órától tartanak a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. Dr. Raskó István professzor „Elet a humán ge­nom program után" címmel tart előadást, dr. Hadlaczky Gyula pedig a mesterséges kromoszó­ma perspektívájáról beszél. A Tudomány támogatásáért a Dél-Alföldön alapítvány által erre az évre kiírt pályázatok nyerteseinek szintén a SZAB székházában nyújtják át az elis­meréseket december 14-én, csü­törtökön 15 órakor. Díjkiosztó Munkatársunktól A Szegedi Tudományegye­tem Kulturális Kuratóriuma ál­tal erre a tanévre kiírt előadói versenyek és alkotói pályázatok nyerteseinek ma 18 órakor ad­ják át a díjakat az egyetem aulá­jában. Ez alkalommal osztják ki a „Jó tanuló, jó sportoló" elis­meréseket is. Gyermekrajzok Munkatársunktól A millennium kapcsán meg­hirdetett meghívásos országos gyermekrajz-pályázatra érkezett alkotásokból nyílt kiállítás a Szegedi Tudományegyetem Ju­hász Gyula Tanárképző Főisko­lai Karának Gyakorló Altalános Iskolájában. A múltúnk epizód­jait és a 2000. év eseményeit ábrázoló rajzok mellett kerámi­ák is megtekinthetők. A kiállí­tást és az alkotásokért járó díja­kat a Szeged Megyei Jogú Vá­ros Kultúrájáért Közalapítvány támogatta. A tárlatot december 20-ig, fél 8 és 18 óra között nézhetik meg az érdeklődők. Számítógépen választanak időpontot a diákok Vizsgázik az új módszer A diákok a komputer előtt ülve néhány perc alatt megjelölhetik az általuk választott összes vizsgaidőpontot. (Fotó: Nagy László) A Szegedi Tudomá­nyegyetem karai között elsőként a Gazdaságtu­dományi Karon most ar­ra tesznek kísérletet, hogy olyan számitógé­pes programot honosít­sanak meg, amelynek segítségével a diákok a komputer előtt ülve né­hány perc alatt kivá­laszthatják, mikor kí­vánnak vizsgázni. Ezzel a módszerrel elkerül­hető az időt rabló vára­kozás, s nem kell félni, hogy a korábban papír­ra írt névsort valaki el­tünteti. Sorbaállás, tumultus, lök­dösődés, kiabálás. Ez a kép fogadja azokat, akik vizsga­időszak előtt egy-két héttel a Szegedi Tudományegyetem oktatási épületeinek folyosó­in járnak. A kifüggesztett fü­zetek vagy papírlapok körül hallgatók tolonganak: min­denki a számára legideáli­sabb vizsgaidőpontra szeret­ne feliratkozni. Türelmetlen­ségüket fokozza, hogy ezt a „műveletet" akár nyolc-tíz' alkalommal is el kell végez­niük mielőtt elkezdődik a vizsgaidőszak. A Gazdaság­tudományi Kar hallgatói vi­szont - úgy tűnik - ezúttal elkerülik a sorbaállást és a lökdösődést. A Szegedi Tudománye­gyetem karai között elsőként ezen a karon most arra tesz­nek kísérletet, hogy olyan számítógépes programot ho­nosítsanak meg, amelynek segítségével a diákok saját komputerük vagy az egyete­men elérhető terminálok egyike elé ülve néhány perc alatt megjelölhetik az általuk választott összes vizsga­időpontot. Ezzel egy csapás­ra megszűnnek azok a gon­dok, amelyek abból adódtak, hogy a hallgatók lehúzták, átírták egymás nevét a ki­függesztett lapokon, vagy olykor az egész addig kitöl­tött fvnek nyoma veszett. A kar minden hallgatója számára kötelezően előírt vizsgára jelentkezési módot az Árion elnevezésű, több alkalmazásból álló nyilván­tartó program teszi lehetővé. A vizsgaidőpontok kiválasz­tására szolgáló alkalmazást a kar honlapján (www.eco.u szeged-hu) „Vizsgára jelent­kezés" címszó alatt találják meg a diákok. Valamennyi­en saját kóddal léphetnek be a programba, így mások nem férhetnek hozzá a személyes adatokhoz, s nem tudnak „belenyúlni" diáktársuk vizsgaidőpontjaiba. A szá­mítógépes jelentkezés nem­csak biztonságosabb, hanem kényelmesebb is, hiszen még csak írni sem kell hoz­zá, elég ha a hallgató rákat­tint az általa felvett kurzus melletti megfelelő jelre, s a gép máris rögzítette szándé­kát. A diák még a kattintás előtt leolvashatja a monitor­ról, hogy az adott vizsgára eddig hányan „iratkoztak fel", s mennyi szabad hely van. Ha valaki meggondolja magát, törölheti korábbi je­lentkezését, és újabb időpon­tot jelölhet meg. A program azonban nem engedi meg, hogy a választásában bi­zonytalan hallgató - biztos, ami biztos alapon - egyszer­re több napra is jelentkez­zen. A december 15-én lezáru­ló jelentkezést követően a tanulmányi osztály munka­társai kinyomtatják a vizsgá­zók névsorát. A program ak­kor válik be, ha a lista pon­tosan tartalmazni fogja, me­lyik oktatónál, mely napo­kon, kik vizsgáznak. A szoftver egyébként azt is le­hetővé teszi, hogy a tanárok saját kódjuk segítségével a számítógépen nyomon kö­vethessék, mikor kiket kell vizsgáztatniuk. S mivel az (rásbeli számonkérés ered­ményeit is számítógépre vi­szik, a diákok időt nyernek azzal, hogy nem kell a tanár szobája előtt várakozniuk. Ha valakinek nem menne zökkenőmentesen az új módszer elsajátítása, a kar tanulmányi osztálya külön telefonszámon (544-486) várja a számítógépes jelent­kezéssel kapcsolatos kérdé­seket. Segítséget kérhetnek a diákok a hallgatói szolgálta­tó irodán is. Ennek vezetője. Fekete Csaba azonban csak néhány olyan esetre emléke­zett, amikor .hozzájuk for­dultak a hallgatók. Ha az új­fajta jelentkezési forma jól vizsgázik, a többi karon is alkalmazni fogják. Hegedűs Szabolcs A felsőoktatásról számokban Oktatók és fokozatok Grafikonunk az egyeteme­ken és főiskolákon dolgozó főfoglalkozású oktatók lét­számát mutatja (1998-as ada­tok). Mint látható, az egyete­meken az adjunktusok száma a legmagasabb. A második­harmadik helyen, kis különb­séggel a docensek és a tanár­segédek vannak, végül je­lentős különbséggel az egye­temi tanárok. A főiskolákon szintén az adjunktusok van­nak a legtöbben, de a külön­böző fokozattal rendelkezők aránya eltér az egyetemi szfé­ráétól. A főiskolákon alig van különbség az adjunktusok és a docensek, valamint a tanár­segédek és a főiskolai tanárok létszáma között. A két intéz­ménytípus a tanársegédek lét­számában mutat a legna­gyobb különbséget; a legki­sebb létszámbeli eltérés pedig a tanári és a docensi fokozat­tal rendelkezők körében van. (Forrás: Katona Tamás, SZTE) K. G. Fő Egyetem Főiskola c C0 </) <fí •a n c 3 <v <D *>» C 3 "ö < Ui > O *>» C 3 "ö < <v O) o *>» C 3 "ö < </> UJ Q *>» C 3 "ö < c «J 1­Az új oktatói bérrendszerről Középpontban a fiatalok Elsősorban a fiatal egyetemi, főiskolai ok­tatók bérhelyzetének ja­vítására helyezte a hangsúlyt az Oktatási Minisztérium az új felsőoktatási bérrend­szer kidolgozásánál. Fontos változás, hogy a korábbi rendszertől el­térően nem a szolgálati idő figyelembevételével, hanem az előrelépés alapján határozzák meg a bérminimumot. Az Oktatási Minisztérium elkészítette az új felsőoktatá­si bérrendszer-tervezetet. Ennek a korábbitól bértáblá­tól eltérő jellegzetességeit három alapelv köré csopor­tosította a tárca. Az első alapelv, hogy a garantált ok­tatói minimális bér a besoro­láshoz kötődik. A tárca ezt az elvet azért tarja szüksé­gesnek érvényesíteni, mert a közalkalmazotti bértáblát struktúrájánál fogva alkal­matlannak tartják az oktatói előrelépés követésére, mivel az csak a végzettséget és szolgálati időt veszi figye­lembe. Ezt a hiányosságot korábban pótlékokkal korri-. gálta az OM, amely a tárca szerint nem jelentett igazi differenciálást. Ezért tartot­ták szükségesnek, hogy a bérminimumot az oktatói előlépéshez kössék, és kate­góriánként határozzák meg. A második alapelv, hogy a legnagyobb mértékű bér­emelést a tanársegédi és ad­junktusi kategóriában bizto­sítják. Ennek hátterében az áll, hogy a tanársegédi és ad­junktusi körben van a fiatal oktatók túlnyomó többsége, és kategóriákban volt a leg­rosszabb bérhelyzet. A kezdő tanársegédi fizetés 50-55 ezer forint között van, ez pedig jelentősen elmarad a pályakezdő diplomások versenyszférában elérhető bérétől. Az e kategóriában biztosított minimum bér 92 ezer forint, ez a minisztéri­um számításai szerint a kezdő tanársegédeknek 60­80 százalékos emelést jelent, a már pályán lévők 70 ezer forintos átlagához képest pe­dig 31 százalék az emelke­dés. Adjunktusoknál a tárca adatai szerinti 89 ezer forin­tos átlaghoz képest a 115 ezer forint minimum bér kö­zel 30 százalékos emelke­dés, tehát az átlag alatti fia­tal adjunktusok ennél sokkal jelentősebb emelésre számít­hatnak. A harmadik alapelv, hogy a központi bértábla nem tar­talmazza a korpótlékot, mi­vel az oktatói kategórián be­lüli bérnövekedés az intéz­ményi autonómia körébe tar­tozik. Az OM fontosnak tart­ja a vezető oktatók anyagi megbecsülését is, de jelen helyzetben számukra csak a kötelező kereset-növekedést tudja átlagosan garantálni. Mivel ez a kör a statisztikák szerint jelentős többlet kere­sethezjut, ezért volt indokolt a nehezebb helyzetben lévő utánpótlásra koncentrálni az emelést. A bértábla fontos eleme, hogy azonosan kezeli a felsőoktatásban dolgozó ok­tatókat a kutatókkal, akik szintén méltánytalanul elma­radtak bérben az utóbbi években. E kör számára az átlagos emelés még je­lentősebb, mint az oktatók esetében. A felsőoktatásban dolgozó nyelvtanárok, test­nevelő tanárok béremelése a közoktatásban dolgozó pe­dagógusokkal azonos mér­tékű, számukra 2001 január­jától a 8,75 százalékos, szep­tembertől pedig újabb 20 százalékos béremelést ter­jesztett elő a tárca a költség­vetésben. Ezek az adatok átlagos növekményeket jelentenek, melyeket az Oktatási Mi­nisztérium a költségvetés az intézményeknek átad. Az intézmények bizonyos fokú autonómiát élveznek, le­hetőségük van a differenciá­lásra. K. G. PORSCHE SkodaFelicia még 1 799 000 Ft-tól* Ne halassza döntését jövőre, mert csak 2000. december 31-ig veheti meg ilyen kedvező áron ezt az ötszemélyes, ötajtós családi autót - 272 literes csomagtérrel, — fordulatszámmérővel, - tejtámlákkal, - körkörös ütközésvédelemmel, - alacsony biztosítási díjjal, - kedvező fizetési feltételekkel. *A készlet erejéig. IKESZ Autócentrum Vass Autó 6724 Szeged, Kossuth L Sgt 112. Tel.: (62) 471-242 Tel./Fax: (62) 489-490 www.sko(U-auto.hu 6600 Szentes, Csongrádi út 36. Tel.: (63) 400-193 Tel./Fax: (63) 314-222

Next

/
Thumbnails
Contents