Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-12 / 290. szám

KEDD, 2000. DEC. 12. SZEGED ÉS KÖRNYÉKE 5 A közvélemény a szolgáltatókról Az ügyfélszemüveg rózsaszín... Nem marasztalták el a szegedi szolgáltatókat azok az ügyfelek, akik „beleestek" a rePresent Piac- és Közvélemény­kutató Társaság úgyne­vezett reprezentatív mintájába. Söt az is ki­derült: ha más szolgálta­tók érkeznének Szeged­re, s ugyanolyan feltéte­leket kínálnának a la­kosságnak, mint amilye­neket a jelenlegiek nyúj­tanak, nem váltanának. Két hónappal ezelőtt, 2000 októberében ötszáz szegedit keresett meg kérdő­íveivel a rePresent Piac- és Közvélemény-kutató Társas­ág. A kérdezőbiztosok a Szegedi Vízmű Kft., a Kör­nyezetgazdálkodási Kht., a Dégáz, a Démász, a V-fon (telefon) és a Szegedi Hő­szolgáltató Kft.-vel kapcso­latos tapasztalataikról fag­gatták az embereket. Az 1998-as és az 1999-es közvélemény-kutatások után immáron harmadszorra elké­szített felmérés elsősorban arra keresett választ - mond­ta el kérdéseinkre válaszolva dr. Hetesi Erzsébet, a rePre­sent vezetője -, hogy a fo­gyasztók miként vélekednek a közüzemi szolgáltatók te­vékenységéről, az ügyfél­szolgálati irodák munkájá­ról, valamint a fogyasztói lo­jalitásról. Ez utóbbi űj elem volt az idei munkában, az előző közvélemény-kutatá­sok során ugyanis a cégeket még nem érdekelte, mi tör­ténne abban az esetben, ha versenytárs bukkanna föl a szegedi szolgáltatói piacon. Az eredmény különben min­den várakozást felülmúlt. Arról tanúskodott, hogy ­noha a szolgáltatások árait a lakosság magasnak tartja ­ugyanilyen kondíciók és díj­szabás esetén az emberek nem hagynák cserben a már megismert cégeket. Az általános elégedettségi mutatóban különben a Sze­gedi Vízmű Kft. szerepelt a legjobban, az első helyre küzdötte fel magát. De nem szerepeltek rosszul a többiek sem. Dr. Hetesi Erzsébet szerint is érdekes, hogy az emberek a szolgáltató cégek ügyfélszolgálati irodáinak szolgálatkészségét, udvarias­ságát és megbízhatóságát ju­talmazták a legtöbb ponttal. Ugyanakkor egyik-másik céggel kapcsolatban elismer­ték: az egyéni érdekek Figye­lembe vételében és az egyé­ni igények teljesítésében még van mit fejlődniük a jö­vőben. F. K. Hamarosan Szegeden is lesz mobilkút Olcsóbb benzin a parkolóban? Diszkont benzinkút­hálózatot létesít a Ma­gyar Autóklub és a Tesco áruházlánc - jelentették be a napokban Budapes­ten egy sajtótájékozta­tón. Az elképzelések szerint a hipermarketek parkolóiban felállított mobilkutakból tíz-tizenöt forinttal olcsóbban tan­kolhatnak majd a klub­tagok. Bár egyelőre az autóklubban nem erősí­tették meg, információ­ink szerint azonban Sze­ged is esélyes a közeli jövőben arra, hogy az elsők között állítsák fel az olcsóbb üzemanyagot áruló benzinkutat. A Magyar Autóklub még az év közepén felhívással fordult tagjaihoz, hogy öt li­ter üzemanyag árával támo­gassák egy nonprofit módon üzemeltetett mobil benzin­kúthálózat létrehozását. A tervek szerint olyan konténe­res kutakat állítanak föl, amelyek a szakmai keretek maradéktalan betartása mel­lett 10-15 forinttal olcsóbban kínálják majd a 95-ös benzint és a gázolajat. A konténeres kutak üzemeltetésére az autó­klub Klubpetrol Kft. néven egy céget is alapított, amely­nek a hálózat telepítése mel­lett az üzemeltetés, is feladata lesz. A Klubpetrol az elmúlt héten írt alá szerződést a Tes­cóval. Az áruházlánc jelenleg 15 bevásárlóközponttal ren­delkezik hazánkban, jövőre pedig újabb öt-hat nagyáru­ház megnyitását tervezi. Úgy tűnik, az üzlet mindenki szá­mára előnyös, hiszen az áru­házak ingyen adják a helyet a MAK kútjai számára. A disz­kont töltőállomások miatt pe­dig nagyobb forgalomra szá­mítanak a hipermarketekben is. Természetesen az „üzlet­be" öt liter üzemanyag árával beszálló autósok is jól járnak. A mobilkutak telepítése mégis lassan halad. Mint megtudtuk, ennek egyik oka, hogy jelenleg tizenöt féle en­gedélyt kell felmutatnia a szervezőknek, mire megnyíl­hat egy kút. A tervek szerint még ez év végén, vagy legké­sőbb januárban megnyitják az első konténeres benzinku­tat Székesfehérváron, ame­lyet hamarosan nyolc-tíz má­sik is követ az országban. In­formációink szerint néhány hónapon belül Szegeden és Nyíregyházán is kutat nyit az autóklub. Hogy végül hány olcsóbb benzint áruló konténer lesz majd Magyarországon, az döntően attól függ, hogy mennyi pénzt tud erre áldoz­ni az autós érdekvédelmi szervezet. Egy kút telepítése körülbelül 18-20 millió fo­rintba kerül. Egyelőre nem tudni, eddig mekkora összeg folyt be a klub kasszájába az autósok adakozásából. Ám a mai elképzelések szerint két éven belül 80-100 kút felállí­tásával az egész országot sze­retné lefedni az autóklub. Egyelőre azt is üzleti titok­ként kezelik, hogy honnan szerzik majd be az olcsó üzemanyagot a klub kútjai­nak üzemeltetéséhez. Hogy hogyan és kinek le­het majd jutányosán benzint tankolni? A mai elképzelések szerint azok, akik befizették az 1200 forintos hozzájáru­lást egy matricát kapnának, amely igazolásul szolgálna a tankolásnál. Az már eldőlt, hogy az összeget eddig befi­zetők 2002. december 31-éig használhatják a kapott matri­cát, a későbbiekben csak ak­kor tankolhatnak kedvezmé­nyesen, ha megújítják párto­lótagságukat... R. G. Csatornát tervez az Üj Élet Kft. Csak ritkán szennyezik a Holt-Tiszát A csirkevágóhidról kikerülő vért, tollat és zsírt a vásárhelyi fehérjefeldolgozóba viszik. (Fotó: Schmidt Andrea) A szentmihályi Új Élet Kft. csak az üzem tisztított szennyvizét befogadó szikkasztó tó magas ví­zállása idején emeli át a „fölösleget" a hattyasi Holt-Tiszába. Az Új Élet februárra készíti el az üzem szennyvízcsatorna­hálózatának terveit; a megépítéshez szükséges pénzt pályázaton szeret­nék megszerezni. Legutóbb november végén ír­tunk a klebelsberg- (hattyas)tele­pi Holt-Tisza szennyezett vizé­nek megtisztítása érdekében tett erőfeszítésekről. Akkori cikkünk­ben az állt, hogy a szentmihályi Új Élet Kft. szennyvize „tisztítat­lanul folyik a Holt-Tiszába". Amint azóta kiderült az állítás pontatlan: a zöldségszárító üzem­ből és baromfifeldolgozóból kifo­lyó szennyvíz tisztító eljárások után kerül a szikkasztó Maty-tó­ba. A tóból csupán magas víz­szint idején emelik át a víz egy részét a holtágba vezető „termál­vezetékbe". Minderre Tóth Imréné és Nagy Ferenc, az Új Élet Kft. ügy­vezető igazgatói hívták föl la­punk figyelmét. A kft. vezetői azt is elmondták, hogy a zöldség- és Csökkenő bírságok A szentmihályi Új Élet Kft.-t évente sújtja környe­zetvédelmi bírsággal az Alsó-Tisza Vidéki Környezet­védelmi Felügyelőség. A társaságtól kapott adatok sze­rint 1998-ban 31 ezer, 1999-ben 23 ezer, 2000-ben pe­dig 133 ezer forintra büntették az Új Életet. A szennyvíztisztító technológiák korszerűsítése előtt a társaság százezres, sőt - még korábban - milliós kör­nyezetvédelmi hírságot is fizetett. baromfiüzemet, megépítésük ide­jén, az akkori előírásoknak meg­felelő infrastruktúrával látták el. Vagyis: a korabeli szennyvízke­zelési szabályok Szerint készültek a vízelvezető rendszerek. Csakhogy a környezetvédelmi előírások nagyságrendekkel szi­gorodtak az utóbbi tíz esztendő­ben, így a korábban hatóság átal engedélyezett technológiai eljárá­sok alkalmazása miatt ma már te­kintélyes bírságokat szab ki a környezetvédelmi hatóság. A cég vezetői hangsúlyozták: az Új Élet igyekezett megfelelni a növekvő környezetvédelmi kö­vetelményeknek, s folyamatosan korszerűsítették a szennyvízkeze­lő rendszert. Három év alatt közel 20 millió forintos fejlesztésbe hajtottak végre. Ennek jegyében építettek be egy 0,7 milliméteres sűrűségű holland dobszitát a zöldségtisztító „gőzhámozójából" távozó szennyvízelvezető rend­szerbe. Korábban a zöldségek tisztított héja is a szikkasztó tóba került, s a vízben megrothadt. A szűrő azonban fölfogja a héjdara­bokat, amelyeket trágyaként hasznosítanak. A tavat a régi Maty-érből alakították ki, gáttal választva el az üzem rendelkezésére bo­csátott vizet a „nagy" Maty-ér­től. Az „oxidációs tóként" mű­ködő szikkasztó azóta csak az Új Élet szennyvízcsatornáiból ­és persze az esőfelhőkből - kap vízutánpótlást. S minthogy ré­gen látott aszály után vagyunk, ebben az évben egyszer sem emelték át a szennyvizet a Holt-Tiszába vezető termálcsa­tornába. A csirkevágóhidról kikerülő, hasznosíthatatlan melléktermé­keket zárt rendszerben gyűjtik, s a konténereket a hódmezővá­sárhelyi állatifehérje-földolgo­zóban ürítik ki. A zsír-, toll- és vérfogó berendezéseken átfolyó vízben azonban még maradnak zsírcseppek: ezeket, vegyszer hozzáadásával, „megduzzaszt­ják", így a zsír a tisztítómű me­dencéjének alján gyűlik össze ­a tóba „tiszta szennyvíz" kerül. A szennyvíz azonban tisztítás után is szennyvíz marad. A kör­nyezetvédelmi előírások pedig már a szikkasztó tavat is védik: az Új Élet Kft.-t minden évben ­igaz, csökkenő mértékben - bír­ságolja az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség. A jövőre nézve bíztató, hogy a társaság vállalta: saját szennyví­zelvezető rendszert épít. A tervek februárra készülnek el, a megva­lósítás azonban már meghaladja a kft. erejét. A városi csatornaháló­zatra a Maty-érnél rákapcsolódó vezetékhálózat megépítése, a le­góvatosabb becslések szerint, tíz­millió forintnál is többe kerülne. Az Új Élet Kft. vezetői abban bíznak, hogy pályázati úton sze­rezhetik meg a csatornaépítéshez szükséges pénzt. Nyilas Péter Fényben születő Munkatársunktól Szerdán 18 órakor a Szegedi Ifjúsági Házban mutatják be Bátki Fazekas Zoltán operaénekes, költő Fényben születő című ver­seskötetét. Az est házigazdája dr. Gyémánt Csilla színháztör­ténész, főiskolai docens. Közreműködnek: Szabó Orsolya, Vass Edit és Ig­nácz Mihály egyetemi hall­gatók, zongorán kísér: Oberfrank Péter, a Szegedi Nemzeti Színház zeneigaz­gatója. Irodalmi tevékeny­ségéről Bátki Fazekas Zol­tán tíz éve foglalkozik írás­sal, sokfelé publikált már, költői pályája indulásakor Czine Mihálytól és Fodor Andrástól kapott biztatást és ajánló nyilatkozatokat. 1995 óta tagja az Alkotó Muzsikusok Társaságának, a most megjelent Fényben születő című könyve immár a második verseskötete. Mint meséli, régi barát­jától, Balogh László or­szággyűlési képviselőtől sok segítséget kapott a kö­tet megjelentetéséhez. Tisztújítás után Minőségpárti építész kamara November végén tartot­ta tisztújító taggyűlését a Csongrád Megyei Építész Kamara, amelynek elnöki posztjára ismét Tarnai Ist­vánt választották. A köz­testület versenyszabályzat megalkotását sürgeti, s a korábbinál szorosabb együttműködésre törekszik az önkormányzatokkal. A Csongrád Megyei Építész Kamara 1996. november 25-én tartotta alapító taggyűlését. Az elnökség, az etikai, valamint a felügyelő bizottság négyéves mandátuma lejárt, így novem­ber 21-én, a kamarai tag építé­szek éves gyűlésével összevon­tan, a köztestület tisztújítást tar­tott. Tarnai István, a megyei kamara korábbi elnöke újabb négy esztendőre kapott bizal­mat; alelnökké Kiss Lajost, az etikai bizottság elnökévé Dar­vas Imrét, a felügyelő bizottság élére Szögi Lászlót választották. A 262 tagot számláló megyei­építész kamara tennivalóiról Tarnai István és Kiss Lajos tájé­koztatták lapunkat. A közfel­adatokat ellátó területi kamara ­eddigi munkájához hasonlóan ­„elbírálja a tervezői, illetve szak­értő tevékenység folytatásához előírt feltételek teljesülését" (idézet a kamarai törvényből). Azaz: a kamara őrködik afölött, hogy tervezői vagy szakértői munkát csak arra alkalmas és fölkészült szakember, az építész kamara tagja végezhessen. Az uniós csatlakozás várha­tóan a jelenleginél is szigorúbb föltételekhez köti a tervezési jo­got: csak oklevéllel rendelkező építész tervezhet majd. Tarnai István és Kiss Lajos azt is elmondták, hogy bár a ka­mara már négy esztendeje mű­ködik, fontos szabályzatok hiá­nya nehezíti a testület működé­sét. Hiányzik többek között ver­senyszabályzat, amelynek a pá­lyáztatásban lenne lényeges szerepe. „Az építészet terén igen nehéz a versenyeztetés, hi­szen az építészek szellemi pro­duktumai között kellene minő­ségi különbséget tenni. A ta­pasztalat viszont sajnos az, hogy a tervpályázatok versenye helyett, erősen leegyszerűsítve a helyzetet, pusztán árverseny dönti el, mely terv szerint épül­jenek fontos létesítmények" ­mondták a szakemberek. Az építész kamara egyik fontos feladata annak elérése, hogy tisztességtelen versenyre ne nevezhessenek a testület tag­jai. Kiss Lajos a velencei építé­szeti biennálé egyik előadóját idézte, aki így intette önmérsék­letre kollégáit: „Több etikát, ke­vesebb esztétikát!" A Csongrád Megyei Építész Kamara a ko­rábbinál szorosabbra fűzné kap­csolatait az önkormányzatokkal. Az építész testület jelenlétet és beleszólást igényel a pályáztatá­sok, a tervek zsűrizése, szakvé­lemények készítése, a település főépítészének kiválasztása, stb. ügyében - vagyis minden szak­mai, de hatósági jogkört nem érintő kérdésben. A köztestület az építési ható­sággal is kapcsolatot tart. Az el­nökség által megbízott kamarai biztos mintegy „felügyeli és el­lenőrzi" a kamarai érdekek ér­vényesülését, és segíti a hatóság munkáját. A tervek szerint Csongrád megye minden na­gyobb városában működik majd kinevezett kamarai biztos. Nyilas Péter forrás MERNÖKSZÖVET­SÉGEK. Nemzetközi és hazai mérnökszövetségek­ről tartanak előadást holnap (december 13-án, szerdán), délután 3 órától a szegedi MTESZ székházban (Kí­gyó u. 4.). A FIDIC (Nem­zetközi Mérnökszövetség), az EFCA (Európai Mérnö­kök Szervezete), valamint a Magyar Tanácsadó Mér­nökök és Építészek Szövet­sége tevékenységéről Pa­taky Szabolcs, a Gauff Kft. ügyvezető igazgatója be­szél az érdeklődőknek. Az előadás rendezője a Föld­művelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium Dél­alföldi Területi Főépítészi Irodája. GYŐZTES VERS­MONDÓK. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériuma és Csongrád Me­gye Önkormányzata támo­gatásával év eleje óta zajló Kultúrával a Nyugat kapu­jában című millenniumi nemzeti fesztiválsorozat vers-, próza- és mesemon­dás kategória nemrégiben Deszken megrendezett szakági döntőjén Gyulai Norbert (Kistelek), Hódi Viktória (Sándorfalva) és Szabó Orsolya (Szeged) szerepeltek a legeredmé­nyesebben. Ők jutottak to­vább az országos szakági döntőbe, valamint fellép­nek a megyei gálaműsor­ban is. A VÍZSZOLGÁLTA­TÁS JELENE és jövője címmel rendezik meg a Közéleti Kávéház követ­kező programját ma, ked­den 18 órakor Szegeden, a Royal Szállóban. Az est vendége Palkó György, a Szegedi Vízmű Kft. vezér­igazgatója lesz, a beszél­getést vezető házigazda pedig Szilágyi Árpád épí­tész. HOGY DÖNTÖTTEK A GENFI BÍRÁK? A Közéleti Kávéház mai, keddi összejövetelének vendége a Royal Szállóban 18 órai kezdettel Palkó György, a Szegedi Vízmű Kft. vezérigazgatója, a házigazda Szilágyi Árpád építész. A téma: a vízszol­gáltatás jelene és jövője. A vendégek előreláthatóan nemcsak a Vízmű Kft. és a fogyasztók közötti kapcso­latról kérdezhetnek, hanem várhatóan elsőként tudhat­ják meg, született-e újabb döntés a város és a szol­gáltató cég közötti úgyne­vezett genfi per aznapi bu­dapesti fordulójában. AZ ÉV GAZDASÁGI FOLYAMATAIT és vál­tozásait elemzi ma, kedden este nyolckor a „Capitaly" című magazinműsor, az idén utoljára. Az adás ven­dége lesz a többi között Szabó Jenő, a Dél-magyar­országi MÉH igazgatója, Gedei Zoltán, az átalakuló Cenzor Bróker első embe­re, illetőleg lapunk munka­társa, Kovács András. TURIZMUSRÓL, TÁMOGATÁSOKRÓL. A Turizmus Kft. rendezé­sében tegnap, hétfőn ide­genforgalmi szakemberek­nek tartottak tájékoztatót Szegeden, a Novotelben. Ezen többek között szó volt a szakma pályázati le­hetőségeiről, a HTC-bot­rány utáni helyzetről, az idegenforgalom idei bevé­teleiről.

Next

/
Thumbnails
Contents