Délmagyarország, 2000. december (90. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-09 / 288. szám

SZOMBAT. 2000. DEC. 9. SPORT 13 Ellenfél kétszer a MAFC Szedeókosrangadó kosárlabda Vasárnap mindkét szegedi NB I B csoportos kosárlabdacsapat hazai pályán játszik. A baj­nokságban a második helyen álló Szeviép-Sze­ged KE délelőtt tizenegy órakor az újszegedi Sportcsarnokban a MAFC-cal mérkőzik. Dél­után 5 órakor pedig a Szedeák vendége lesz a MAFC - csak a férfi csa­pata... A Tisza-parti női együt­tesből egyedül Szopkó be­teg, de nagy valószínűséggel ő is pályára tud majd lépni. Király Sándor vezetőedző főként a védekezésben sze­retné javítani tanítványainak a teljesítményét, hiszen az utóbbi hetekben nem reme­keltek Laluskáék. A tréner elmondta, hogy elkészítették a Magyar Kupa újabb fordu­lójának a sorsolását, s a Sze­viép decemberben hazai pá­lyán a Diósgyőrrel csap majd össze. A női meccs után a Na­turtex-Szedeák férfi együtte­se délután öt órakor rang­adót játszik a listavezető MAFC ellen. A szegediek hét közben Szabadkán elő­készületi meccset játszottak, s hat ponttal kaptak ki a he­lyi B ligás gárdától. Jó hír, hogy Szasa Damjanovics pályára lépett, s a hosszú ki­hagyás ellenére jól kosárlab­dázott, így a holnapi bajno­kin már a kispadra ülhet az idegenlégiós. A vendégek harcmodorát alaposan feltér­képezte a vezetőedző, s el­mondása szerint az amerikai vendégjátékossal megerő­södtek. A mafcosok a Hon­véd és a Kecskemét ellen is agresszíven, a nézőket her­gelve játszottak, így a kö­zönségre nagy szükség lesz a holnapi találkozóit Tegnap délelőtt a Boni­fcrt-lanítványok a JGYTF gyakorló általános iskolájá­ban tartottak bemutató órát, amelyet közel kétszáz gyer­mek tekintett meg, s nagyon élvezett, hiszen Pávliczék szenzációs zsákolásokkal szórakoztatták őket. A Naturtex-Szedeák ve­zetői a mérkőzés előtt és alatt ismét gyűjtést szervez­nek az állami gondozott gyermekek részére. Az összecsapás végéig a küzdő­tér mellett a kijelölt helyen várják az ajándékokat és a játékokat. S. R. Hajós Imrére emlékeznek kispályás labdarágás Munkatársunktól December 9-én és 10-én az utánpótlás labdarúgók ve­szik birtokukba az újszegedi Gellért Szabadidőközpont tornacsarnokát. Az előkészí­tő és serdülő csapatok torná­ján a SZEAC egykori csatá­rára, dr. Hajós Imrére emlé­keznek. A népszerű csatár, „La­dik" 1957-től a hatvanas évek végéig játszott szülővá­rosa csapatában, a SZEAC­ban. Ezen idő alatt közel 200 NB l-es meccsen 52-szer ta­lált a kapuba, a B-válogatott­ban pedig 15-ször lépett pá­lyára. A kitűnő Tisza-parti gárda '61 tavaszán, 30 ezer néző előtt, Brassóban verte a román nagyválogatottat. A legeredményesebb idényé­ben, a hatvanas évek elején 26 mérkőzésen szerzett 15 találatával Albert (FTC), Tichy (Honvéd), Machos (Vasas) és Molnár (MTK) mögött a gólszerzőlista elő­kelő, ötödik helyén végzett. Szombaton, 9 órától a ser­dülő együttesek tornájával emlékeznek dr. Hajós Imré­re. A '85-ös születésűkből álló négy csapat (FC Sze­ged-Tisza Volán FS, SZVSE, UTC, Tisza-Új) körmérkőzéses rendszerben dönti el a helyezéseket. Va­sárnap ugyanennek a négy gárdának az 1987-es, előké­szítő korosztálya lép parkett­re, szintén 9 órától. Vasárnap a hat közé juthat a Szeged „Győzni megyünk Egerbe" meghatározó jelentőséggel bír - mondta Horváth Viktor, a szegedi együttes trénere. ­A legutóbbi két mérkőzésün­ket megnyertük, természete­sen vasárnap is ez a célunk; győzni megyünk Egerbe. Mondom ezt annak ellenére, hogy a hazaiak az esélyeseb­bek; nem véletlenül szerepel­nek évek óta nagyszerűen. A Szolnokkal szembeni „főpró­bánk" elég jól sikerült, legin­kább az erőnlét, valamint a küzdeni tudás döntött a ja­vunkra. Ezekre az erényeink­re most is nagy szükségünk lesz. A vezetőedző - bár nagyon bízik a sikerben - elárulta, ak­kor sem dől össze a világ, ha netalántán nem sikerülne a bravúr, s az új évezred első bajnokságában „csak" a 7-12. helyek egyikéért csatáznának dr. Török Tiborék. A 10. forduló további pá­rosítása: MAFC-Honvéd, Új­pest-KSI, Vasas-Kontavill Szentesi VK, Szolnok-BVSC, FTC-OSC. Sz. L. vízilabda Már csak két forduló van hátra a férfi vízilab­da OB I alapszakaszából. A Tabán Trafik Szeged csapata vasárnap dél­után 6 órakor Egerben, a napokban átadott Bits­key Aladár uszodában vív sorsdöntő mérkőzést az egriekkel. A vendéglá­tók 10 ponttal az ötödik helyen állnak a tabellán, míg Varga Péterék a he­tedikek 9 ponttal. Izgalmas négyszer hét percre van kilátás, ugyanis a győztes nagy valószínűséggel tavasszal a legjobb hat között szerepel majd a rájátszásban. Ez nagy tett lenne a Tisza­partiak részéről, elvégre rit­kán akad példa arra, hogy egy újonc gárda azonnal a legjob­bak közé verekedje magát. - Nem szeretném eltúlozni a találkozó jelentőségét, de az Eger elleni meccsünk a csa­pat életében mindenképpen Főbb állomások: Mindszent Miskolc, Röszke Bozó, az „összedrótozott" gólvágó Bozó Péter (labdával) jelenleg a megyei I. osztályban szereplő Röszke csapatában riogatja az ellenfelek kapusait. (Fotó: Karnok Csaba) labdarúgás A labdarúgó szakem­berek nagy karriert jó­soltak Bozó Péternek. A mindszenti születésű fo­cista már fiatalon kitűnt társai közül robbané­konyságával és gólérzé­kenységével. Tagja volt a magyar ifjúsági válo­gatottnak. Játszott az NB ll-es Diósgyőr, a Szeged LC és a Hódmezővásár­hely csapatában. Jelen­leg a megyei I. osztály­ban szereplő Röszke együttesében ontja hét­ről hétre a gólokat, pe­dig sokan már leírták. Bozó Pétert az elmúlt négy évben háromszor műtötték, he­lyében sokan feladták volna az aktív sportolást, ő azonban nem tette ezt, s vallja: „Amíg szükség van reám, addig ját­szom, mert nagyon szeretek focizni." Bozó Péter jelenleg a me­gyei I. osztályban szereplő Röszke csapatának a játékosa. A szakemberek nagy jövőt jó­soltak a jelenleg is csak hu­szonhét éves focistának, hisz' a labdarúgó olyan adottságok­kal rendelkezett, s rendelkezik még mindig - robbanékony, gólveszélyes, jól fejel -, amellyel nagy karriert futhatott volna be. A mindszenti szár­mazású sportoló hihetetlen sé­rülés-sorozaton ment keresztül, háromszor műtötték, s mindhá­romszor akkor, amikor nagy lehetőség előtt állt. - Sokan ennyi műtét után már régen befejezték volna a labdarúgó-pályafutásu­kat, sohasem merült fel, hogy abbahagyja? - kér­deztük Bozó Pétertől. - Imádom a játékot, s a sú­lyos sérülések sem tudtak el­tántorítani a focitól. Először Diósgyőrben szenvedtem térd­szalagszakadást, majd a szintén másodosztályú Szeged LC-nél ért ilyen sérülés. Hiába voltam túl két komolyabb műtéten, jött egy újabb operáció, ekkor ge­rincsérvvel feküdtem kés alá. Ekkor már rutinból tudtam, hogy mikor és mennyit trénin­gezhetek, s mikor kezdhetek el játszani. - Diósgyőrben nagyon sze­rették a szurkolók, miként emlékszik vissza erre az időszakra? - Felejthetetlen két évet töl­töttem el Miskolcon. Tornyi Barnabás ideje alatt játszottam az NB ll-es, majd a NB l-es tartalékcsapatban (a sérülés után), s elmondhatom: több jó meccsen is szerepelhettem. A Tiszaújváros ellen nyújtottam a legkiemelkedőbb teljesítményt, hétezer néző előtt a két gólom­mal diadalmaskodtunk. Tornyi­nak bevett szokása volt, hogy a mezőny legjobbját néhány perccel a vége előtt lecseréli, hisz' a közönség ekkor a játé­kost ünnepli. Ezen a meccsen a mester engem hívott le, a druk­kerek pedig vastapssal kísértek az öltözőbe. - Az „összedrótozások" el­lenére nem felejtette el a gólszerzést, eddig tizenöt­ször zörgette meg a hálót a megyei I. osztályban. - Az eredmények ellenére ­az alsó régióban tanyázunk ­nagyon jó közösségbe kerül­tem, s olyan társakkal játszha­tom, akik remekül kiszolgál­nak, így könnyű helyzetbe ke­rülnöm, s ezeket értékesítenem. Bfzom benne, hogy tavasszal még jobban játszunk majd - er­re garancia a fiatal tréner, Gusztos Gábor -, s akkor sike­rül előrébblépnünk a tabellán. Süli Róbert Érmekért gurítanak a fiatalok teke •i Munkatársunktál Szegeden, a Postás-pá­lyán rendezik meg az ifjú­sági, valamint a serdülő korosztály páros és egyéni országos tekebajnokságát. Szombaton és vasárnap összesen hat kupáért száll­nak harcba a sportág ifjabb képviselői. Az ob programja; de­cember 9. (szombat), 10 órától: ifjúsági páros, a Szegedi Paprika Rt.-kupá­ért; serdülő páros, a Marso­kupáért. December 10. (vasár­nap), 9 órától: ifjúsági egyéni, a Procontrol Elect­ronics-kupáért; ifjúsági egyéni összetett, a Natur­tex-kupáért; serdülő egyé­ni, a Context-kupáért; ser­dülő egyéni összetett, a Máté-ker-kupáért. Ma, 17 órakor: Pick Szeged-CSZKA Moszkva Megnyugtató előnyt szerezni kézilabda Rangos vendége lesz ma, 17 órától az újsze­gedi Sportcsarnokban a Pick Szeged kézilabda­csapatának. A Tisza-par­tiak az EHF-kupa nyol­caddöntó első mérkőzé­sén a többszörös orosz bajnok CSZKA Moszkvá­val találkoznak. Hogy melyik csapat nyeri az összecsapást? - ezt előre nem lehet megjósolni. Az olimpiai bajnok orosz kézilabda legreprezentánsabb csapatának idei kupaszerep­léséből messzemenő követ­keztetést nem lehet levonni. Az orosz bajnokot a BL-se­lejtezőjében a lengyel Gdansk búcsúztatta, mégpe­dig kettős győzelemmel (28-23 és 26-16). Az így ki­esett Moszkva a Kiskőröst kapta az EHF-kupa harmadik fordulójában, s előbb 30-18­ra győzött a Bács megyei csapat otthonában, mtg a visszavágón 26-20-ra nyert csupán. Mivel Vlagyimir Makszimov edző együttesé­nek előző mérkőzései közül a Dunaferrt közvetve érintette a gdanski találkozójuk, ezért Skaliczki László a szegediek rendelkezésére bocsájtotta a videokazettát, míg a kiskőrö­si összecsapásról készült fel­vételt Koleszár György adta át. Ezek a filmek egészen biztosan nagy segítséget nyújtanak a pickesek felké­szüléséhez. A két különböző erősségű, tudású és taktikai tárházzal rendelkező klub el­leni orosz reakcióskálát jól feltérképezhették a szegedi­ek. Önmagában az kevés, ha valaki jól ismeri a másik csa­pat stílusát. Azonban ha ez­zel párosul egy győzni aka­rást takaró szándék, akkor van csak keresnivalójuk a szegedieknek a Moszkva el­len. Bizonyára sokunkban él­nek még azok a különleges töltésű, atmoszférájú nemzet­közi kupamérkőzések, ami­kor nagyon sok néző már a déli órákban elfoglalta helyét az újszegedi Sportcsarnok­ban, hogy ne kelljen a korlát­ba, az oszlopba kapaszkodva, vagy lábujjhegyen állva a fe­jek között kukucskálva nézni a mérkőzést. Ha sikerülne visszahozni ezt a hangulatot, s ez csakis a drukkereken múlik, az bizonyára feldobná Bajusz Sándor csapatkapi­tányt és társait. Azt el kell is­merni, hogy nagyon nehéz hatvan perc vár a Pickre, de a mostani játékosállományban van annyi erő, tudás, s talán akarat is, hogy annyi gólos előnyt szerez ma, amennyi a visszavágóra is elegendő lesz a továbbjutás eldöntésére. Tegnap délben megérke­zett Szegedre a CSZKA csa­pata. Teimel Zoltán szakosz­tályvezetőtől megtudtuk, hogy a keretükből hiányzik az olimpiai bajnok orosz vá­logatott egyetlen moszkvai tagja, Krivoslikov. aki a héten a spanyol Leonhoz (ott ját­szik Bartók Csaba is) igazolt. Jegyet elővételben még lehet vásárolni a Sportcsarnok Hűmmel boltjában és az Eu­roVolán Bartók téri központ­jában. Swli József reflektor NEPI JÁTÉK ES SPORTFESZTIVÁL. A kö­zelmúltban rendezték meg a deszki sportcsarnokban a „VII. Népi Játék és Sportfesztivál" elnevezésű eseményt az általá­nos iskolás csapatoknak. Vég­eredmény. Népi játék: 1. Kert­városi, Makó 77, 2. Rúzsa 59, 3. Pusztamérges 57, 4. Szente­si Szabadidős SC 52, 5. Deszk 44, 6. Mindszent 43, 7. Móra­halom 39 ponttal. Sakk, férfi egyéni: 1. Oláh Gyula 6, 2. Tóth Zoltán 6, 3. Gera István (mindhárom Makó) 5 ponttal; női egyéni: 1. Miseta Zsuzsan­na 4, 2. Ádok Judit 3, 3. Bedő Gabriella (mind Makó) 2 pont­tal, csapatverseny: 1. Makó (Oláh, Gera, Tóth) 17, 2. Deszk (Lupsic, Gyorgyev, Szanka) 10, 3. Szikszai, Makó (Csala, Igaz, Szögi) 6 ponttal. KISTÉRSÉGI-KUPA. A Kistérségi Focisuli szervezésé­ben nemrég utánpótlás labda­rúgótornát rendeztek a móra­halmi sportcsarnokban. Az eseményen az I989-90-ben született gyerekek mérték össze tudásukat. A végered­mény: I. Kistérségi FS I. (Csá­szár, Lázár, Végh, Balog, Ta­kács, Nyári, edző: Révész Gá­bor), 2. Tisza Volán-MÉH I., 2. Tisza Volán-MÉH II., 4. Zá­kányszék, 5. Kistérségi FS II. A különdíjasok, a legjobb ka­pus: Kulimák Zsolt (Zákány­szék), a legjobb játékos: Ve­csernyes Dávid (TV-MÉH), gólkirály: Nyári László (Kis­térségi FS). NEU LARNACÁBAN. Ciprus szigete, Lamaca ad ott­hont a hét végén a junior csel­gáncs Európa-bajnokságnak. A magyar válogatott színeiben a Szegedi VSE sportolója, Neu Gábor a 66 kg-os súlycsoport­ban indul. VOLÁN-SIKER ÉS KÜ­LÖNDÍJAK. Gyulán négy korosztályban ötvenhat csapat részvételével nemzetközi után­pótlás kispályás labdarúgótor­nát rendeztek. A megyét a Ma­kói UFC és az FC Szeged-Ti­sza Volán FS képviselte. Ered­mények, '93-asok: 1. Vojvodi­na (jugoszláviai), ...3. Makó, 4. Szeged. '92-esek: 1. FC Sze­ged-Tisza Volán FS, ...4. Ma­kó. Különdíjasok, a legjobb já­tékos: Vágó Levente (Szeged) és Almási Péter (Makó), a gól­király holtversenyben: Militár Iván (Szeged). '91-esek: 1. Vojvodina, ...12. Makó, 13. Szeged. '90-esek: 1. Vojvodi­na, ...12. Makó. A legjobb ka­pus különdíját a makói Hado­bás Márkó kapta. FÉLIDŐ AZ ALAPFOK­BAN. A Szeged városi alapfo­kú kispályás labdarúgó-baj­nokság I., II. és III. osztályá­ban befejeződött az őszi idény. A bajnokság állása, 1.1 osztály: 1. Gázkeveró • 2 t 47-24 24 2. MÁV C ompo 8 3 1 54-21 27 3. Taurus P. 8 1 3 45-32 25 4. KÉSZ FC 8 ­4 47-38 24 5. Adams ó 4 2 31-21 22 6. Heavytcz B. 7 ­5 33-33 21 7. Mol Cá/term. 6 2 4 33-22 20 8. kos/á Trans 4 3 5 34-40 15 4. Szektor '47 5 _ 7 33-35 15 10. Zoli Platz 3 4 S 24-32 13 II. Móra-Csonka 2 _ 10 47-61 0 12. Csm. ónk. I 1 10 14-53 4 13. MÁV Ixtk. 1 ­11 14-56 3 II. osztály: 1. Tervezők 11 2 ­61-16 35 2. Prímagáz 18 1 2 47-28 3! 3. Korsó FC 7 2 4 34-32 2.1 4. Fogó FC 7 2 4 40-36 23 5. Sportszelel 6 4 3 43-26 22 6. Altos 6 2 5 32-36 211 7. Pick Team é 1 t 34-38 14 8. Délibáb Mini P. 5 3 S 31-33 18 4. Vizmű S 2 i 45-37 17 10. MÁV TBF 5 2 4 27-36 17 11. Police A. 4 1 1 41-38 13 12. Fülöp Car 3 2 8 24-44 11 13. Ikarus 2 1 10 33-71 7 14. Klektromos 1 1 11 31-57 4 III. osztály: 1. KkSZ Tma V. U ­1 84-26 .1.1 2. Pick to 1 1 74-20 .11 3. Twister • 2 1 68-27 24 4. Épitók 6 3 3 55-36 21 5. Balkán Kap. 7 ­5 36-41 21 6. Átrium 4 2 4 57-34 20 7. Favorit S 1 4 51-34 16 8. AFC '85 4 3 5 32-37 15 4. Dinamó D. T. 3 _ 7 3+46 15 10. Hószig Navig. 2 4 4 15-32 10 11. Siketek 2 3 7 34-54 4 12. tnicum 1 1 10 31-88 4 13. Táto ­­12 3-43 -

Next

/
Thumbnails
Contents