Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-29 / 279. szám
Tizenhat megyei cég állít ki Kaput nyitott a Foodapest Bennes71 Tegnap, kedden nyitotta meg kapuit az 5. Nemzetközi Élelmiszer, Ital és Élelmiszer-gépipari szakkiállítás, a Foodapest. A rangos eseményen mintegy tizenhat cég képviseli Csongrád megyét. Az élelmiszerágazat legjelentősebb hazai fórumán harmincegy ország összesen 708 cége mutatkozik be a kőbányai vásárvárosban. A Hungexpo tájékoztatása szerint a hivatalos kiállítókhoz kapcsolódva további 200 - elsősorban külföldi vállalkozás képviselteti magát. Tematikájában az idén is hagyományos árucsoportok^- élelmiszerek, italok, gépek, szolgáltatások kapnak helyet. A szakkiállítás a korábbi évekhez hasonlóan most is a feldolgozott élelmiszereké, ez a termékcsoport hatvanszázalékos arányban szerepel. A húsipar az idén is önálló csarnokot kapott, s az ágazat jelentőségét jelzi, hogy háromezer négyzetméteren félszáz cég mutatkozik be. A feldolgozott élelmiszerek körét nagyságrendben az élelmiszer-gépipar követi, több mint ötezer négyzetméteres terepen, 153 kiállítóval. A tematika szerint e szekcióban - az ,,F' pavilonban - állítanak ki a csomagolással, anyagmozgatással foglakozó cégek. Az érdeklődők a C pavilonban találhatják meg a vendéglátóipari berendezésekkel, hűtés technikával, tisztítással foglakozó kiállítókat. A „B" pavilonban elhelyezett ital-szekcióban több mint nyolcvan kiállító várja a szakmai és a nagyközönséget, s külön helyen állnak rendelkezésre a szolgáltatások és a szaklapok képviselői. Az idei Foodapest kiemelt témája az Agrármarketing Centrum által két esztendeje menedzselt „Hagyományok-Izek-Régiók" elnevezésű program, e mellett pedig számos szakmai kísérőrendezvény, előadás és pályázat egészíti ki a december elejéig tartó programot. Csongrád megyét 16 cég képviseli az idei Foodapesten. Az élelmiszerágazat legrangosabb eseményén hagyományosan megrendezett pályázatok során a „Siker és Újdonság" díjakra összesen hetven cég nevezett be. Újdonság díjat nyert a Pick Szeged Rt. bioszalámija, valamint a Kisteleki M+M Sajtgyártó Kft. sós lében eltartott krémfehérsajt kockái. O. K. K. Begurulunk az EU-ba? Budapest (MTI) Miután a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium illetékesei áttekintették a mintegy 200 hazai és 150 európai uniós, a közlekedéssel kapcsolatos jogszabályt, a jövő héten megkezdik az egyeztetést az EU szakembereivel mondta Kazatsay Zoltán helyettes államtitkár kedden Budapesten egy, a Közúti Közlekedési Szakszervezet által rendezett konferencián. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU belső piacát érintő kérdésekben Magyarország nem kérhet jelentős kedvezményeket és türelmi időt, ezért EU-konform módon kell módosítani a magyar jogszabályokat. Mi kell ahhoz, hogy Ax elmúlt hetekben a fenti címmel egy szokványosnak nem mondható hirdetéssorozattal találkozhattak az olvasók. A Frame (ejtsd: frém) Kft. ajánlotta könyvelési és adótanácsadói tevékenységét a vállalkozók figyelmébe. A cég két ügyfelének tulajdonos-ügyvezetőjét arról kérdeztük, miért épp a Frame Kft.-t választották. - Tíz éve vagyok vállalkozó, és ez idő alatt több könyvelőirodával álltam kapcsolatban - meséli Attila. - Bár magával a könyveléssel soha nem volt problémám, hiányzott az az együttgondolkodás és tanácsadás, amely egyrészt megkönnyíti az előírások betartását, másrészt segít a jogszabályi lehetőségek kiaknázásában. A Frame Kft.-t egyik üzleti partnerem ajánlotta, s négy évvel ezelőtt, éppen így év vége felé döntöttem a könyvelőváltásról. A különbségről röviden annyit mondhatok, hogy az a pontosság, alaposság, igényesség és kreativitás, ami megjelenik ebben a hirdetéssorozatban, jellemzi a Frame Kft. munkáját is. Négy éve nemcsak a könyvelésünket tudom jó kezekben, hanem a tulajdonosi döntésekhez is megkapom a szükséges szakmai segítséget. Megnyugtató számomra az is, hogy közös munkánkat korrekt, mindkét fél szempontjait figyelembe vevő szerződés alapozza meg. amellyel a felelősség nagy részét leveszik a vállamról. Vagyis elégedet^ vagyok! Az már csak hab a tortán, Jiogy itt vannak a belvárosiján, a Juhász Gyula utéa 11. szám alatt, s ráadásul e-mailen is elérhetők. - Én azt emelném ki - veszi át a szót Jenő -, hogy folyamatosan biztonságban tudhatom a cégem. A hatósági ellenőrzések könyvelésemet és bevallásaimat mindig rendben találják, és bármilyen problémával fordulok a Frame Kft.-hez, segítenek megkeresni a megoldást. Nem mondom, hogy ez mindig sikerül, hisz a jogszabály adta kereteket ők sem tudják kitágítani. De legalább utólag nincs olyan érzésem, hogy kihagytam valamilyen lehetőséget, biztos vagyok benne ugyanis, hogy az esetleges megoldásokat számba vettük. Ha pedig valamilyen témában nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel (mert hogy ők sem érthetnek mindenhez), megkeresik az adott szakterület „mesterét", és bevonják az ügyintézésbe. Nem nekem kell szaladgálnom! így segítettek például a biztosítási károm rendezésében, az egyezkedés hercehurcájában. Meggyőződésem egyébként, hogy az üzleti élet minden területén előnybe kerülnek az ilyen komplex szolgáltatást nyújtó cégek. Egy szó mint száz, biztos lehetek abban, hogy hozzáértő kezekben van a vállalkozásom. - Tökéletesen helytálló tehát a szlogen - folytatja most Attila -, ami a Frame Kft. tevékenységét részletesen ismertető, s a város számos helyén megtalálható szórólapon is olvasható. Azaz, hogy „jó keretben van az Ön biztonsága", hisz a „frame" szó magyarul keretet jelent. (x) Érmék és bankók Kereskedő Szeged Kisbankok Heti gazdaság A vásárlást is tanulni Icell... Bolti csapdák, piaci kelepcék Műszakicikk-vásárlás. „Szent" a blokk, jótállás, útmutató. (Fotó: Miskolci Róbert) A karác s o n y előtti vásárlás, az "W jÉbfiTI "nnePe'{ •'•fk r ®10 * * ® • nagy roOOMHHHB ham vevöt, eladót, pénztárcát és üzletet egyaránt próbára tesz. A kellemetlen kereskedelmi élményeknek ilyenkor se szeri, se száma, ám a szakemberek szerint a vásárláskori csalódások nagy részének mi magunk vagyunk az okozói. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Csongrád Megyei Központjának igazgatója. Pálkuli Istvánné tapasztalatai azt mutatják, nagyon könnyen válunk meg a pénztől. Hogy mi«ért? Egyszerűen, mert nem figyelünk oda. amikor vásárolunk. Ennek oka egyrészt az. hogy él még a régi, „kgletiblokkos" beidegződés, ami bizony nem arra hajlamosttja a vevőt, hogy vásárlói jogaira hivatkozzék, megvédje az érdekeit, vagy éppen faképnél hagyja azt az üzletet, ahol nem megfelelően szolgálják ki. A nagyon is „szocreál" benyomást keltő vásárlók könyvében szinte alig hisznek a vevők, (gy a szögről ritkán kerül le, hiszen elkérni és beleírni a legtöbb vásárló szerint kellemetlenkednek számít egy üzletben. Pedig, mint ahogyan azt Pálkutiné hangsúlyozza, a fogyasztóvédelmi szakemberek számára ez komoly forrást jelenete a vásárlói gondok feltérképezéséhez. Ünnepek idején csak annyiban más a helyzet, hogy „sűrűbbek az üzletek, sűrűbbek a panaszok". A karácsonyi, nagy vásárlások november elején indulnak, s egészen az ünnepekig iartanak. Ilyenkor különösen fontos „észnél lenni". - Bár banálisnak tűnik, de a legtöbb esetben abból származik probléma, hogy a vevő elfelejti eltenni a nyugtát vagy éppen nem kéri el a pénztárnál. Ezekben az estekben később hiába reklamál a fogyasztóvédelemnél, tulajdonképpen mi sem tudunk neki segíteni - mondja Pálkutiné. A szakemberek tapasztalatai szerint az is gyakori probléma, hogy a vásárlók nem nézik meg egy-egy áru összetételét, ami nemcsak az élelmiszereknél fontos, hanem mondjuk a karácsonyi ajándékok között leggyakrabban szereplő ruhaneműk esetében is. Az olyan jó tanácsok, melyek szerint jól meg kell nézni, milyen anyagból készült a ruhanemű, van-e rajta mosási útmutató, s drágán, csak vegyileg tisztítható, vagy a hagyományos mód is megteszi, mind csak akkor érnek valamit, ha azt a vásárló meg is fogadja. Az ünnepek előtt az élelmiszervásárlás is sokak számára jelent csapdát. A legtöbb háziasszony igyekszik jó előre bevásárolni. mondván ne á december közepi, idegnyúzó forgatagban kelljen tülekednie. A rutin ellenére furcsa", hogy rendszeresen arra kell felhívni a figyelmet, ami magától értetődő: minden terméknél, még a szezonális áruknál is - mint például a szaloncukor - ellenőrizzék a szavatosságot. A ruhaneműk és az élelmiszerek mellett az év ezen szakaszában megugrik az úgynevezett jótállással értékesített termékek és műszaki cikkek forgalma is. Itt a pár száz forintos karácsonyi izzótól a több millió forint értékű házimozi-rendszerig minden előfordul. A fogyasztóvédelmi felügyelet munkatársai a „háromkirályok" helyett a három dokumentum szentségét hangsúlyozzák: tanácsuk szerint minden esetben cl kell kérni az üzletben a jótállási jegyet, a blokkot, és a használati útmutatót. Ez utóbbiról egyébként kevesen tudják, hogy a termék vásárlása előtt is megnézhetik, sőt át kell nézniük, hiszen ebből olyan dolgok is kiderülhetnek, ami miatt elállhat a vevő a vásárlástól. Ha ezeket a termékeket ajándéknak szánjuk, akkor különösen fontos, hogy a meglepetés ne okozzon kellemetlenséget. A fogyasztóvédelmi szakemberek szerint megbízhatatlan helyen, piacon nem szabad műszaki cikket vásárolni, ezekre ugyanis se garancia, se igazi minőségi tanúsítvány nincs. Persze van néhány olyan kereskedő, aki engedéllyel árul, és betartja az előfrásokat, ám nem ez a gyakoribb. Tavaly nem történt ugyan kirívó eset, de számtalan háztartási gép nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Idő közben azonban a piacról „eltűnt" az árus, s a fogyasztó nem tudott hová fordulni. Katkó Krisztina ÚTRAVALÓVAL A HOLNAP BIZTONSÁGÁÉRT Az Európa Biztosító Rt. áj biztosításával, az Útravalóval kapcsolatos cikksorozatunkat folytatva, most azt vizsgáljuk meg részletesebben, kiknek érdemes ilyen biztosítást kötniük és milyen előnyökkel jár ez számukra. Megkérdeztünk néhány ügyfelet, akik között meglepő módon sok volt a fiatal, családos ember, hogy a sok más, nagy hozammal kecsegtető biztosítás közül miért pont az Európa biztosító Útravalójára esett a választásuk. Király Lajos: Két gyermekem van. akik ugyan még kicsik, de fontos számomra, hogy jövőjükről időben gondoskodjam. Munkámból adódóan sokat vagyok úton. Megnyugtató érzés, hogy ha velem bármi baj történik, akkor a családom nem marad anyagi támasz nélkül. Az Útravaló biztosftás lehetőséget ad arra, hogy gyermekeimet tegyem meg kedvezményezettnek, akik Igy, halálom esetén, járadékot kaphatnak, amely a biztosítás összegének 1,5%-a. Nagy Katalin: Gyermekeink pár év múlva befejezik iskolai tanulmányaikat. A férjemmel együtt úgy döntöttünk, hogy előre szeretnénk gondoskodni a továbbtanulásukhoz szükséges pénzről, amit ez a biztosítás lehetővé tesz. A másik vonzó dolog az volt, hogy az Útravaló a tőkegyűjtési lehetőség mellett, más egyéb biztosításokkal ellentétben, valóban biztonságot ad, hiszen a már emlftett plusz szolgáltatások mellett egyedülállóan széleskörű gondoskodást nyújtó életbiztosítás is. Bertalan Ágnes: Az Útravaló volt az egyetlen olyan biztosítási forma, amely a biztosftással kapcsolatos minden elvárásunkat kielégítette. Alkalmas a tőkegyűjtésre, inflációkövető, valódi gondoskodást nyújt a családnak, és igazodik az anyagi körülményeinkhez is. Egyszóval teljes körű gondoskodást nyújtó életbiztosítás. Rapid Press (x) November 27-től Antenna Hungária: már jegyzik Munkatársunktól Hétfőn, november 27-én elkezdődött az Antenna Hungária-részvények belföldi nyilvános forgalomba hozatala, amely holnap, csütörtökön ér véget. A jegyzés során az APV Rt. által felajánlott részvényeket belföldi magánszemélyek és alanyi jogon kárpótolt külföldi magánszemélyek 6200 forintos maximum áron vásárolhatnak. Amennyiben hatalmas az érdeklődés, és az összesen (a nemzetközi piacokon is) felkínált 345 ezer darab PHAREtámogatás a kicsiknek Munkatársunktól Az Európai Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UEAPME) a csatlakozásra váró országok kis- és középvállalkozásainak erősítésére projektet dolgozott ki és azt benyújtotta a PHARE-programhoz. A tervezetet jóváhagyták, végrehajtása pedig nemrégiben el is kezdődött. A nagyszabású projektben tíz EU-országbeli szervezet és tíz, a jövőben csatlakozni kívánó ország vesz majd részt. Az uniós szervezetek Németországból, Ausztriából, Olaszországból, Hollandiából, Finnországból és Belgiumból kerülnek ki, valamint a kis- és középvállalkozások szövetsége, az UEAPME maga is közvetlenül részt vesz a terv végrehajtásában. Minden csatlakozásra váró ország szervezete mellé kijelöltek egy szervezőt, Magyarországról az Ipartestületek Országos Szövetségét (az IPOSZ-t) az egész projekt során az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara kisipari szekciója irányttja majd közvetlenül. részvényre érvényes jegyzés érkezik, a jegyzési időszak már ma, szerdán is lezárható. A részvények nyilvános forgalomba hozatalának árát várhatóan december 4én teszik közzé. A befektetők a CA IB Értékpapír Rt., az OTP Értékpapír Rt., a Bank Austria-Creditanstalt Rt., az OTP Bank Rt. és a Concorde Értékpapír Rt. kijelölt fiókjaiban, országosan csaknem 250 jegyzési helyen jegyezhetnek Antenna Hungáriarészvényt. FELVESSZÜK A RITM USÁT & CIB BANK 6720 SZEGED, KISS MENYHÉRT U. 1. TELEFON: (62) 425-425 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DEÁK FERENC U. 15. TELEFON: (62) 246-91 1 Érvényes: 2000. november 27-161 BETÉTI KAMATOK ) hét 2-3 hét 1-2 hó 3hó 6 hó 12 hó CIB Bankszámla 5.750 7.250 8.250 8.000 7.750 7.250 2,000 (5.83) (7.35) (8.36) (8.11) (7.86) (7.35) (2.05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE • tlMWl Ml fIHi I llllll M EmeUMIMEMH MMEnilM I IIIMIMM 1 hó 8.500 (8.62) 8.750 (8.87) 9.000 (9.13) 3 hó 8.250 (8.361 8.500 (8.62) 8.750 (8.87) 6 hó 8,250 (8,36) 8.500 (8,62) 8,750 (8,87) 12 hó 7.750 (7.86) 8.000 (8.11) 8.250 (8.38) CIB Classtc Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla O-tOO € Fl-ig 2,500 100 E FM M Ft 3,000 ^ 1 M FI felett 6.000 CIB TakaráKszámM (min. 50 E FI! ' 0-50 E FHg 2500 v 7 50 E FI—I M R 6.500 »' 1 M Fi letelt 8500 2 56/2.56 3,08/3,08 * 6.26/622 2 56 6 29 8.97 KINCSEM belát kamata maganizemetyek /eszére (min. 50 E Ft) 1 hónap 9.0R>4, 9.13 3hónap tg: 8,500 8.62 6hónap 8500 8.62 12 hónap 8000 8.11 14ÉW *IM vuszavMásMűkre Mm MmM/i nm fcu KINCSEM 2000 kótsány (mk. 10 E FI) — - MÍMBIV EME 3 hó . . 8,500 6h0 :- *.-"6500 12 hó 8.000 2 Az EtSE KE/NUA DM 8 50 850 8.00 ÉEMSEEMIST Folyószámlahitel 20.00 Batétöizö hitel 15.00 Lombaidhitel 18,00 Ingatlanfedezet meSetl nyújtott - lakáscákt Ntet kamata 16,00 -egyáhtátútM kamata 18.00 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 13.80 5 eves kamatperiódus 1120 CIB Ú| Otthon hitel 6.75 CIB Személyi kólesdn 23.00 THM: 27.88-33.66%. 3Vos kezelést költség mellen EME EEMEE NTR HUF príma rate 13,75 CIB^ 0640 242 242 • A BANCA COMMERdALE ÍTALUWA CSOPORT TAGJA