Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-24 / 275. szám
12 SPORT PÉNTEK, 2000. Nov. 24. X r reflektor MEGYEI RANGADÓ. Holnap. 18 órakor megyei rangadót rendeznek a férfi kézilabda NB ll-ben: a Makó KC a Tisza Volán Emergé együttesét fogadja a Városi Sportcsarnokban. A találkozó. a tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül, mindig igazi presztízscsatát, színvonalas mérkőzést hoz. Biztos így lesz ez most is, ráadásul mindkét gárda jól szerepel a pontvadászatban. Az is külön pikantériája az összecsapásnak, hogy a Makóban több Szegeden nevelkedett és sikereket elért játékos is pályára lép. FUSD KÖRÜL SZEGEDET. November 25-én (szombaton). 10 óra kezdettel rendezi meg a Pulzus Életmód Klub a „Fusd körül Szegedet!" akció ehavi állomását. A helyszín ezúttal az Alsóvárosi templom körüli park. a Mátyás tér lesz, ahol a futni szándékozók 9.30-tól gyülekezhetnek és jelentkezhetnek a 2000 méteres kocogásra. Érdekesség, hogy öt résztvevőnek Polár órával tudják mérni a pulzusát és az adatok számítógépen feldolgozhatók. Életmód és életvezetési tanácsokat dr. Mikulán Rita ad. ELEKTROMOS-KUPA. Szombaton, 9 órai kezdettel rendezi meg a Szegedi Elektromos SE az Elektromos-kupa elnevezésű amatőr tollaslabdaversenyt a Fodor József Gimnázium tornacsarnokában. Nevezni 8.45től a helyszínen lehet. IDEGENBEN. Az NB l/B-ben szereplő SzegedKiskundorozsma női kézilabdacsapata szombaton Budapesten az FTC II. vendégeként lép pályára. A bravúrra ismét képesek lehetnek a Giricz-tanítványok. Szintén holnap, s ugyancsak a fővárosban szerepel - az. Óbudai Kaszások otthonában - a Szegedi DRE NB Ies röplabdacsapata. A győzelem reális elvárás. EGYETEMISTA BAJNOK. A napokban Budapesten rendezték meg az egyetemista úszók országos bajnokságát. A Hódtáv SC versenyzője. Nagy Gergely - aki idén ősztől az SZTE JGYTF testnevelés szakos hallgatója - nagyszerűen szerepelt ezen az erőpróbán. A 100 m-es mellúszásban 1:10.02 perces időeredményével az első helyezést szerezte meg. A zalai „söprű" szerint a remény hal meg utoljára Horváth szereti Csongrádot labdarúgás Horváth Józsefet éppúgy hamar befogadta a csongrádi csapat, mint az NB l/B-s labdarúgócsapat szurkolói. A zalai születésű, több NB l-es csapatot is megjárt védő szerint van még ideje összeérni a meglehetősen kicserélődött újoncgárdának. De, hogy ez vele vagy nélküle történik-e majd? erre a felvetésre nem adott határozott választ a kiváló képességű labdarúgó. - Sok jó nevű egyesület után, miért éppen az NB l/B újoncát választotta? - kérdeztem a Csongrádi FC új szerzeményét. - A vártnál sokkal egyszerűbb a válasz: más lehetőségem most nem is volt válaszolta Horváth József. - A BVSC-nél az egyik csapattársamon, az éncsongrádi Gál Pistán keresztül jöttem össze a volt mesteremmel, Sándor Istvánnal. Megmondom őszintén, nem kellett sokat agitálni, hogy az Alföldre kerüljek. - Milyen volt a fogadtatása a csapaton belül? - Meglepett, hogy menyHorváth József (jobbról a második) már beilleszkedett a csongrádi csapatba. (Fotó: Gyenes Kálmán) nyíre családias a légkör a csongrádi öltözőben, így abszolút zökkenőmentes volt a beilleszkedésem. A pályán ugye, egy nyelvet beszélünk, de azért az sem mindegy, hogy magánemberként miként fogadják el a zalai labdarúgót. - Akit középhátvédként hoztak Csongrádra, aztán gyorsan balhátvéd lett. Igazából melyik poszt .Jekszik"jobban? - A fociban mindegy hol, csak játszhassak, mert nekem az életem ez a játék. Hogy mikor és hol van szükség az emberre, nem is mindig az edző dönti el, hanem sokszor a kényszer... - Megvan a várva várt első pont. Lesz még az idén több is? - Igen „húzós" volt a sorsolásunk, hiszen kemény ellenfelek ellen kezdtünk úgy, hogy jóformán még egymás nevét sem tudtuk. Én bízom benne, hogy beérik a gárda. Vasárnap, a BKV Előre ellen, hazai pályán már nem szabad olyan nyuszi módon fociznunk, mint azt az első három fordulóban tettük. Csak ebben az esetben van esélyünk szaporítani a Monoron szerzett pontunkat. - No, és arra mennyi az esély, hogy Horváth Józsefet a tavasszal is csongrádi mezben látják még a drukkerek? - Ez egy jó kérdés. Maradjunk annyiban: a remény hal meg utoljára... Révész János Küzdelmes ob taekwon-do Munkatársunktól Az ITF Taekwon-do sportág idei legrangosabb hazai versenyét rendezik meg szombaton Vásárhelyen, hiszen a Hódtói Sportcsarnok ad otthont a felnőtt, ifjúsági és serdülő országos bajnokságnak. A Millennium-kupa várhatóan látványos párharcokat hoz, s a házigazdák számos kor- és súlycsoportban éremszerzésre esélyesek. Különösen az Európa-bajnokságon remeklő Asztalos Péter jó szereplésében lehet bizakodni, de rajta kívül jó néhány tehetséges versenyző lép küzdőtérre a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub színeiben. A versengés reggel kilenc órakor a formagyakorlatokkal kezdődik, majd a küzdelem selejtezőkkel és döntőkkel egészen a kora esti órákig folytatódik. Az országos bajnokság programja; 9: formagyakorlat verseny. 10.30: küzdelem selejtezők. 12: ünnepélyes megnyitó. 12.15: küzdelem selejtezők és döntők. 18.30: eredményhirdetés. Jönnek a lilák jégkorong Munkatársunktól Holnap este hét órakor a Tisza Volán Szeged-Jászberény OB l-es jégkorongcsapata az UTE-t fogadja hazai környezetben. A fővárosi együttes eddig nem remekel a bajnokságban, hiszen az előző fordulóban döntetlent játszott a MAC ellen. Lesz-e esélye a Tisza-partiaknak az első győzelem megszerzésére? - erre a választ a volánosok edzője, Kalocsa László adja meg. - Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy lebecsüljük az ellenfelünket, mert az UTE fiatal játékosokból áll, így képesek jól, illetve rosszul is játszani. A meccs elején nem rontunk a vendégeknek, a védekezésre helyezzük a fő hangsúlyt. A játékosaim biztos, hogy ismét rengeteget ütköznek, s végig hajtanak a hatvan perc alatt, így a közönség jól szórakozhat a bajnokinkon. Nagyon remélem, hogy a harmadik meccsünkön megszerezzük az első győzelmünket. labdarúgás Munkatársunktól A labdarúgó Bajnokok Ligájának második körében (a legjobb 16 között), az első forduló szerdai játéknapján két nagy meglepetés született. Az Anderlecht a Manchester Elvérzett a Lazio United, a Dinamó Kijev és a PSV Eindhoven után a sokkal esélyesebb Laziót is legyőzte, de a Szpartak Moszkva kiütéses sikerére sem számítottak sokan az Arsenal ellen. A Reál Madrid szenzációs játékkal iskolázta le a Leeds Unitedet, a Bayern viszont csak szenvedett a Lyonnal szemben. Eredmények, C-csoport: Bayern München (német )-01ympique Lyon (francia) 1-0 (0-0); gólszerző: JeSportműsor Péntek Kézilabda Csongrád megyei bajnokság, nők: Tanárképző-Szentesi KTE, Szeged, Topolya sori munkacsarnok, 16, Bárányi Dudogh. Kosárlabda Magyar Kupa. 16 közé jutásért, férfiak: Naturtex-Szedeák-Kecskemét, újszegedi Sportcsarnok, 18. NB II. férfiak: Hódmezővásárhelyi KSK-Kiskunfélegyháza. Vásárhely, Kossuth Zsuzsa szakközépiskola tornacsarnoka. 19. Szombat Fallabda Footrhark-kupa, A-kategóriás verseny, újszegedi Gellért Szabadidőközpont, 9. Jégkorong OB I: Tisza Volán JSC -UTE, Szeged, műjégpálya, 19. Országos amatőr bajnokság: Fekete Legyek-Ligeti Jegesmedvék, Szeged, műjégpálya. 22. Kézilabda NB II, férfiak: Makó KC-Tisza Volán Emergé, Makó, Városi Sportcsarnok, 18, Rapi Simó. Algyő KE-Túri KK, Szeged, Déri Miksa Szakközépiskola sportcsarnoka, 17, Hartmann, Horváth. Csongrád megyei bajnokság, nők: SZDKSE-Deszk, Szeged. Etelka sori munkacsarnok, 10.30, Kiss. Szedő. Férfiak: Algyő KE-Szentesi KTE. Szeged, Déri Miksa Szakközépiskola sportcsarnoka, 13, Kuczik, Nádaséi. Kosárlabda Országos serdülő bajnokság, csoportmérkőzések, Hódmezővásárhely, Kossuth Zsuzsa szakközépiskola tornacsarnoka, 9.30. Labdarúgás NB III, Alföld csoport: FC Szeged-Dömsöd SE, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 13, Medovarszki. Női labdarúgás AL-KO-kupa, nemzetközi teremtorna, Szentes, Városi Sportcsarnok, 9.30. Szabadidősport „Fusd körül Szegedet!", Szeged, Topolya sor, Mátyás tér, 10. Taekwon-do ITF Taekwon-do, országos felnőtt, ifjúsági és serdülő bajnokság. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, formagyakorlat 9, küzdelem 10.30. Teremlabdarúgás Rádió 88-kupa, 4+l-es torna, újszegedi Gellért Szabadidőközpont, 8. Tollaslabda Elektromos-kupa. amatőr tollaslabdaverseny. Szeged, Fodor József Gimnázium tornaterme, 9. Vasárnap Asztalitenisz Trióda-kupa. amatőrverseny. Trióda ping-pongcentrum. Szeged, Budapesti krt. I., 9. Kézilabda NB II, férfiak: Autó-Hórusz Kiskundorozsma-Kígyós-Csaba KC, Dorozsma, Orczy-sportcsarnok, 16.30, Kiss Z.. Papp. Nők: Makó KC-Algyő KE. Makó, Városi Sportcsarnok, II, Gyuris. Horváth. Tanárképző-Csorvási SK, Szeged, Topolya sori munkacsarnok, 16, Dzsipoff II., Vörös. Csongrád megyei bajnokság, nők: HKE-Mindszent. Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 14.30, Ácsai, Czikkely. Kistelek KK-Sándorfalva, Kistelek, 10. Kosárlabda NB II, férfiak: Szentes-Békéscsaba, Szentes, Városi Sportcsarnok, 11. Országos Ifjúsági Kupa, csoportmérkőzések, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 9.30. Labdarúgás NB III, Alföld-csoport: Algyő SK-Jamina SE Békéscsaba, Algyő, Kovács T. Szabadidősport Millenniumi népi játék és sportvetélkedő, Deszk sportcsarnok, 9. Torna Mercedes Auto-Kurz Old Boys-Old Girls tornászgála, újszegedi Sportcsarnok, 15. Tömegsport Szeretetakciós sportgála a Szentesi Szabadidős SK szervezésében, Szentes, Városi Sportcsarnok, 14. Vízilabda Országos I. osztályú utánpótlás-bajnokság: Szegedi Vízipóló Suli-BVSC, újszegedi Sportuszoda. A serdülők 10.30-kor, a gyermekek 11,30-kor, az ifjúságiak pedig 12.30-kor játszanak, újszegedi Sportuszoda. Hétfő Teremlabdarúgás NB I: Első Beton Szeged-PKE Beltel, újszegedi Sportcsarnok, 19.30. remies. Szpartak Moszkva (orosz)-Arsenal (angol) 4-1 (l-l); gólszerzők: Marcao (2), Robson, Tyitov, ill. Silvinho. D-csoport: Leeds United (angol)-Real Madrid (spanyol) 0-2 (0-0); gólszerzők: Hierro, Raúl. Anderlecht (belga)-Lazio (olasz) 1-0 (0-0); gólszerző: Radzinski. TALÁLKOZZON A SYDNEY OLIMPIA HŐSEIVEL A SZEGED PLAZÁBAN! NOVEMBER 24-ÉN, PÉNTEKEN 17 ÓRÁTÓL! A kötetlen beszélgetés résztvevői: KÖKÉNY BEATRIX, MOCSAI LAJOS, NAGY TÍMEA, NÓVÁK FERENC, PULAI IMRE, VERÉB KRISZTIÁN, KAMMERER ZOLTÁN, KOLONICS GYÖRGY, KOVÁCS KATALIN, SZABÓ SZILVIA, VERECZKEI ÁKOS, IGALY DIÁNA, KEMÉNY DÉNES. A rendezvény támogatója a Magyarok Világparkja SZEGED PLAZA CIB VÁLLALKOZÓI PROGRAM I TESTRESZABOTT SZOLGÁLTATÁSOK KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZAMARA S C1B • Számlavezetés és betételhelyezés • Külkereskedelmi ügyletek • Elektronikus szolgáltatások (terminál, mobilbank, bankkártyák) • Lízing • CIB Üzleti Hitelrendszer és Kisvállalkozói Ingatlanfedezetes hitel • Értékpapírügyletek BANK Válassza Ön is vállalkozása számára a CIB Bankot, mely több mint 10 000 vállalat bizalmát élvezi. Ha tudni akarja, hogy miért, forduljon bizalommal fiókhálózatunk szakembereihez. 6720 Szeged, Kiss Menyhért u. 1. Telefon: (62) 425-425 M 6800 Hódmezővásárhely, Deák Ferenc u. 15. Telefon: (62) 2^16-911 Cl B^\o6 40 242 242 WWW.CIB.HU