Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-23 / 274. szám

CSÜTÖRTÖK, 2000. Nov. 23. HANGSÚLY 7 Töltött káposzta \Tem tipikusan menzai étek a töltött káposzta. Igazi 1Y szármát odahaza főz az ember: füstölt oldalassal, jóféle dagadóból. A hetvenes-nyolcvanas években on­nan lehetett tudni, hogy nagypénteket mutat a naptár, ha töltött káposzta vagy egyéb zsíros húsétel kellette magát az étlapon. Rendes polgár böjtöljön otthon, ne a menzán - gondolták főideológusaink. Ma már békeidőben sem sokszor van töltött káposzta egy jobb üzemi konyha étlapján. A magukra valamit adó vállalkozók és főszakácsok igyekeznek egészsége­sebben és változatosabban főzni, hogy megnyerjék a kuncsaftot. Mert a kínálat oldalán már verseny van a közétkeztetésben is, a baj sokszor a keresletben kere­sendő. A gombamód elszaporodott, négy-öt személyes vállalkozásoknál nem „téma" az üzemi az ebéd. Min­denki azt eszi, amit otthonról hozott. Hiába az orvosi intelem, hogy naponta egyszer kell a meleg étek a gyo­mornak... Rohanó világunkban sokan nem fogadják meg a tanácsol. Menedzserbetegségnek is mondják a gyomorbajt, hiszen sokan csak egy pizzát rendelnek két tárgyalás közé. Az alkalmazottak többsége pedig aligha engedheti meg magának, hogy a szomszédos étteremben, étlapról válasszon ebédet. Marad az üzemi konyha, már ott, ahol van. S ha elfogadható az ebéd, az ára sem számít borsosnak. Ma a legtöbb helyen valamivel háromszáz forint alatt kínálnak két fogást. Ezek után csak nehe­zen érthető: tíz emberből hét miért koplal délben? Rafai Gábor Mérlegen a közétkeztetés Meleg ebéd: tízből háromnak? Nemcsak a repeta hiányzik Divatjamúlt ebédelni? Menzán étkezők aránya (A válaszadók százalékában) Nem és életkor 1999 1989 Orszáqos átlag" 33­52 Férfi 42 V 61 26 1&4 13-?9 éves 63 28*29 éves 48 71 30-39 éves 44 40^19 éves 45 50-31 éves 18 Jyi o 60 év feÜtí^ 3 20 : GFK Hungária Piackutató Intézet Közvélemény- és pi­ackutatások egyaránt azt mutatják, egyre ke­vesebben ebédelnek munkahelyi és iskolai étkezdékben. Ennek okát a kutatók abban látják, hogy nemcsak a munkahelyi étkezdéből maradnak el az embe­rek, hanem magáról a munkahelyről is. Mint az az ábrán is lát­ható, az elmúlt tíz esz­tendőben az „üzemi" étke­zés szokásai is alaposan megváltoztak. Míg 1989­ben a 15 éven felüli kor­osztály több mint fele men­zán ebédelt, addig mára csak minden harmadik felnőtt használja az ottho­non kívüli ebédelés e for­máját. Az országos átlagnál jóval gyakrabban esznek meleg ételt a 15-19-évesek, e korosztálynak ugyanis kétharmada veszi igénybe az intézményi étkezési szolgáltatást. Az ábrán az is látható, hogy az idősebb korosztály tagjai közül na­gyon kevesen áldozhatnak pénz a minden bizonnyal számukra legkényelmesebb menzára, míg tíz éve a hat­van év fölöttiek egyötöde evett étkezdében. A felmérések szerint meleg ebédet a megkérde­zettek 75 százaléka eszik minden nap. míg további huszonöt s zázáT«c alka­lomszerűen ebédel. A hi­deg ebéd népszerűtlenségét az is igazolja, hogy a meg­kérdezetteknek mindössze hat százaléka éri be ilyen étekkel. Az elmúlt évek során ki­derült, hogy a szervezett étkezésben nemcsak hogy kevesebben vesznek részt. de a maroknyi ebédelő rit­kábban is eszik munkahe­lyén. Arra a kérdésre, hogy hová tűnnek az étkezdék korábbi látogatói, a felmé­rés néhány más adata alap­ján lehet következtetni. A szakemberek szerint felté­telezhető, hogy a munka­helyi éfkezés résztve­vőinek egy része nemcsak az ebédlőből marad el, ha­nem a létszámleépítések és az állástalanság okán ma­gáról a munkahelyről is. A szervezett étkeztetés sová­nyodásából a kereskedelmi vendéglátás nem húz hasz­not - állítják a kutatók. Amíg ugyanis tíz esztende­je a válaszadók 51 százalé­ka nem étkezett soha nyil­vános helyen, addig tavaly már közel hatvan százalé­kuk állította ugyanezt. A felmérések szerint különö­sen magas a munkahelyi, vagy iskolai közétkezte­tésből kimaradók aránya a nők, az alacsony iskolai végzettségűek, valamint az 5000 lakosúnál kisebb te­lepülések lakóinak köré­ben. Az étkezési szokások régi jellemzője, hogy a né­pesebb városokban élők nagyobb arányban esznek munkahelyükön, mint a ki­sebb falvak lakói. Az üze­mi étkezés jellemző muta­tói regionálisan is külön­böznek. A fővárosban él a legtöbb olyan munkaválla­ló, aki gyakran étkezik a cégénél, így ott minden bi­zonnyal nem fog mellé az a vállalkozó aki szervezett étkeztetésre alapítja társa­ságát A közép-, illetve az Észak-dunántúliak szintén a legaktívabb vendégek az üzemi éttermekben. O. K. K. Egy év­tized alatt látványo­san csök­kent a munkahe­lyi étkezte­t é s b e n részt vevők száma Csong­rád megyében is. A GfK Piackutató Intézet orszá­gos felmérése szerint egy­re kevesebben esznek meleg ebédet a munkahe­lyükön. Míg tíz évvel ezelőtt minden második alkalmazott étkezett saját cégénél, addig ma csak minden harmadik ember eszik délben főtt ételt a munkahelyén. Különösen a nők és az alacsony vég­zettségűek körébál kerül­nek ki azok, akik vagy maradékot visznek ma­gukkal vagy megelégsze­nek egy szendviccsel dél­ben. Jó példa azért Csongrád megyében is akad. A szegedi egyetem étkezdéjében naponta 1200-an fogyasztják el a déli meleg ételt. Garasné Gáspár Mária élelmezési osztályve­zető-helyettes szerint nagy­részt saját dolgozóik látogat­ják ezt az éttermet, de a szom­szédos iskolákból és a közeli intézményekből is sokan őket választják. Áprilistól 260 fo­rintot fizetnek saját alkalma­zottaik, ám havi tizenöt adag felett már jár a 2200 forintos támogatás, amivel alig százöt­ven forintra jön ki egy ebéd. A 140 vendég fogadására alkal­mas étteremben három me­nüből is választhatnak az ebé­delni vágyók. Nemrégiben ve­zették be a hús- és zsírmenetes menüt, amit egyelőre még ke­vesen, alig több mint ötvenen választanak rendszeresen, de máris nagy a népszerűsége az egészségesen táplálkozók kö­rében. Az üzemi konyha elsősorban helyben fogyasz­tásra főz, ám, ha valaki lebe­tegszik, a család eljöhet az ételhordóval a kifizetett ada­gokért. Egészen más a helyzet a kis cégeknél. A sokszor lakások­ban, sufnikban működő káef­ték, béték alkalmazottai igen csak kiesnek a szociális gon­doskodás köréből. Ók azt esz­nek, amit magukkal visznek. A legtöbb helyen a munkaidőt és persze az ebédidőt is eléggé rugalmasan kezelik: vagy jut idő étkezésre vagy nem. A közepes méretű vállalkozások Egyetemi menza: napi ezerkétszázán esznek a három féle menüből. (Fotó: Nagy László) Mi, hol, mennyi? Hazánkban ma több mint másfél millió munkavál­laló kap étkezési jegyet. A döntő többség 2200 forin­tot, mert ekkor összeg után még nem kell adót fizet­nie a munkáltatónak. Az már más kérdés, mindez mire elég. Szakemberek számításai szerint legalább ötezer forintos jegytömbre lenne ma már szükség. Európa országaiban a hazainál sokkal nagyobb mér­tékben támogatják a közétkeztetést. Lengyelország­ban napi 520 forintot kapnak a dolgozók, Szlovákiá­ban törvény írja elő, hogy a munkaadók kötelesek meleg ebédről gondoskodni. Spanyolországban napi 1400, Franciaországban pedig több mint 2200 forin­tos étkezési térítést kapnak az alkalmazottak - egyet­len napra. R. G/ már igyekeznek többet adni dolgozóiknak. Ám a legtöbb vállalkozás vezetője úgy igyekszik megoldani ezt a problémát, hogy étkezési je­gyet ad dolgozóinak: szigorú­an az adómentes határig, azaz kettőezer-kettőszáz forintig. A másik végletet azok a multina­cionális cégek képviselik ma már hazánkba is, ahol az ebé­det, az üdítőt, sőt még a kávét is ingyen biztosítják az alkal­mazottaknak. A Dél-magyarországi Áram­szolgáltató Rt. hagyományo­san azok közé a cégek közé tartozik, ahol fontosnak tartják az erős humánpolitikát, s fgy igyekeznek dolgozóik étkezé­séről is gondoskodni. Míg az elmúlt évtizedekben a társaság több telephelyén, irodaházá­ban is működött üzemi kony­ha, addig mára a legtöbb he­lyen azt a megoldást választot­ták, hogy külső cégekkel köt­nek szerződést - mondta ér­deklődésünkre Hiezl József humánpolitikai igazgató. így a dolgozók maguk választhatják meg, hogy melyik, munkahe­lyükhöz közeli étteremben ebédelnek. A társaság egyéb­ként átlagon felül támogatja alkalmazottai étkezését, napi 150 forintos hozzájárulással számolhat az, aki étteremben ebédel. Ez ugyan jócskán meghaladja az adómentes ha­tárt, fgy a cég komoly plusz terhet is fizethet dolgozói ét­keztetése után. Igazi eldorádónak számít­hat a közétkeztetés kínálatá­ban egy húsipari üzem, ahol nemcsak lehet, de kötelező is helyben ebédelni. - Mivel a higiéniai előírá­sok miatt az üzembe senki sem hozhat be kívülről élelmi­szert, így gyakorlatilag min­denki itt reggelizik és ebédel az üzemi konyhán - mondta Bernuláné Duba Ildikó, a Pick Rt. szociálpolitikai vezetője. A cég dolgozói mindössze a nyersanyag árát fizetik ki, az adómentes támogatási ösz­szegből pedig a cég fedezi a rezsiköltséget. így 80 forintért kétféle reggeliből választhat­nak, 160-ért pedig kétfogásos meleg ételt ebédelhetnek. Aki nem kemény fizikai munkát végez, az fél áron választhat fél adag ebédet is. Természe­tesen nemcsak a helyben talál­ható sertés- és marhahúsból főznek a Pickbcn, hanem hal, csirke, sőt tészta is kerül a tá­nyérokra. - Tavaly két párolóberen­dezést is vásároltunk, hogy zsírmentesen tudjunk főzni. Időről időre felmérjük a dol­gozók igényeit, s igyekszünk az ő ízlésük szerint összeállí­tani az étlapot. Természeten nincs minden­ki olyan szerencsés helyzet­ben, hogy egy húsipari cégiig dolgozzon. A légíobt'1 munka­helyen nem működrb üzemi konyha, legfeljebb tálaló. A máshol megfőzött kész ételt helyben csak melegítik. Sze­rettünk volna megszólaltatni olyan vállalkozást is, amely üzletet lát a közétkeztetésben, ám - ki tudja miért - mereven elzárkóztak az érdeklődés elől. Rafai Gábor Vállalkozásban etetnek Vásárhelyen Munkatársunktól Vásárhely legnagyobb válla­latánál, a Villeroy & Boch Ma­gyarország Rt-nél évek óta vál­lalkozásban működik az üzemi étkeztetés. Mégpedig azóta, hogy az egykori Porcelángyárat megvásárolta a jelenlegi német tulajdonosa, mely annak idején vállalkozásba adott mindent, ami nem függ össze a porcelán­gyártással. így alakult meg 1993. január elsején a Jó étvá­gyat Kft. - árulta el lapunknak Pál Sándor, a kft. egyik ügyve­zetője. Amint megtudtuk tőle, a Vil­leroy & Boch Magyarország Rt.-nél naponta 1600-1700 dol­gozót ebédeltetnek, mégpedig oly módon, hogy a választékban naponta kétféle leves és három­féle második fogás szerepel. Makón a hagyományosra voksolnak Munkatársunktól Makón családi vállalkozás­ban látják el a közétkeztetési feladatokat, s ennek megvannak az előnyei - mondja Molnár Ist­vánná, aki Galamb József Szak­középiskola étkezdéjéből gya­korlatilag a „fél városra" főz. Az ügyvezető asszony közét­keztetésben szerzett tapasztala­tai alapján a siker kulcsát két dologban látja. Véleménye sze­rint ha egy szakács úgy főz, mintha otthon, lenne, szívesen ülnek asztalhoz a vendégek. A cégnél éppen ezért ügyelnek ar­ra, hogy minden természetes alapanyagból készüljön. Nem használnak levesport, kemyé­nyftőt. aromákat, és egyéb, „agyonfeldolgozott" főznivalót. A naponta három-négyszáz adag ételt elkészítő vállalkozás sikere továbbá azon is múlt, hogy megőrizték a hagyomá­nyos ételek megszokott ízeit, s nem kísérleteztek újdonságok­kal. Ez lehet az oka annak, hogy itt nem érzik az országos ten­denciát, mi szerint csökken az ebédelő felnőttek száma. A ven­dégkör a hat-hét menüből álló kínálatból választhat, nagy ré­szük helyben eszik, ám nem rit­ka az ételhordók látványa sem. Molnár Istvánná szerint aki ma Magyarországon üzemi ét­keztetéssel foglalkozik, csak ak­kor számíthat sikerre, ha mi­nőséget produkál és komolyan veszi a beszerzéseket. Az ügy­vezető asszony szinte állandóan az akciós vásárlási lehetősége­ket figyeli, s álmából felkeltve is tudja az árakat. Részt vesz-e a közétkeztetésben? Guti Tamás (diák): Ko­rábban voltam menzás, de ma már - szerencsére - nem veszek részt a közétkeztetés­ben. Ennek egyszerű oka van, hiszen az egész családra otthon főz a nagymamám, így amikor hazamegyek, en­gem is az ő házikosztja vár. A menzával alapvetően nincs bajom, tehát nem azért hagytuk abba, mert ehetetlen vagy kevés volt az étel. Egy­szerűen olcsóbb és jobb így a családnak, hogy otthon ebédelünk. Kerekes Attila (diák): Bár az iskolában volna rá le­hetőség, nem ebédelek ott, mert az édesanyám főz a csa­ládra. Nálunk ahhoz már mindenki elég nagy, hogy megmelegítse magának az ebédet, ha éppen nincs otthon senki. Szerintem nem nagyon rajonganak a menzáért a töb­biek sem, hiszen az iskolai, vagy a munkahelyi ebédek nem hasonlíthatók az ottho­nihoz. Úgy tudom, hogy az osztályunkból csak hatan-he­ten „befizetős" ebédlők. Szűcsné Menyhárt Krisztina (fodrász): Nem nagyon tudok ehhez a témá­hoz szólni, mert évek óta nem étkeztünk ilyen helyen és nem is hozunk el ételt. Bár az igaz, hogy a férjem­mel korábban „befizetős" ebédelők voltunk, és az is igaz hogy nagyon meg vol­tunk elégedve a koszttal. Hogy miért hagytuk abba ezt az ebédelési módot? Egy­szerűen azért, mert a szüleim ellátnak minket: vagy főznek nekünk vagy náluk eszünk. Dombi Mihály (vállalko­zó): Mióta az eszemet tudom, üzemi kosztos vagyok. Az el­múlt jó pár évben sokminden módosult ezen a területen is. Egyrészt megváltozott a kíná­lat, kevesebb a klasszikus üze­mi konyha, másrészt az árdrá­gulás miatt lassan luxus min­den nap meleget ebédelni. Ré­gebben egy jó főzelékért men­tünk ki, most az étteremben „menedzserebéddel" kínálnak. Az építési cégemnél dolgozók ebédeltetését étkezési jegyek­kel oldjuk meg. Rózsa Attiláné (vásárhelyi konyhai dolgozó): - Szükség van a közétkeztetésre, hiszen a gyárakban dogozók hazamenve nem mindig tudnak főzni. Rá­adásul munka után éhesek és fá­radtak az asszonyok is. Az a megoldás pedig elképzelhetet­len, hogy délre mindenki haza­megy, megfőz, megeszi az ebé­det, aztán pedig visszarohan a szalag vagy a kemence mellé. A legjobb megoldást már régen kitalálták: ez pedig az üzemi konyha, s, hogy a vállalatnál eszik meg a dolgozók az ebédet.

Next

/
Thumbnails
Contents