Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-22 / 273. szám
4 KAPCSOLATOK SZERDA, 2000. Nov. 22. mozaik FIATAL KOMPONISTÁK ESTJE. A Vántus István Kortárszenei Napok keretében ma, szerdán 19.30-tól a fiatal művészek és zeneszerzők estjének ad otthont a SZTE Konzervatóriuma. A koncerten Bánkövi Gyula: Reményvirágok. Gyöngyösi Levente: Quinlct, Klebniczky György: Két tanulmány zongorára, Sáry Bánk: Megkötöm lovamot és Durkó Péter: Gordonkaverseny ctmű műve hangzik el. Közreműködik: Bánfi Balázs (blockflöte), Ratkó Ágnes (csembaló). Szabó Norbert (fuvola). Tamás Péter (klarinét). Császár Zsuzsanna és Klebniczky György (zongora), Gyöngyösi levente (orgona), Masopust Péter (hegedű), Kecskés György (kürt). Körösi Györgyi, Vclez Alexandra és Kedves Tamás (gordonka), valamint a Wcincr Kamarazenekar Weninger Richárd vezényletével. A műsorvezető: Kiss Ernő. KÖZÉPKORI ZENE A KÁVÉHÁZBAN. A Millenniumi Kávéház (Szeged, Dugonics tér 12.) mai, szerdai vendége az Al Fresco zenekar. Az együttes a XVI. századi főúri udvarok zenéjét varázsolja a kávéházba. Az este 7 órakor kezdődő rendezvényre a belépés díjtalan. TÁNCOSOK TALÁLKOZÓJA. Ma, szerdán 19.30-kor az Alsóvárosi Kultúrházban nyilvános próbával egybekötött találkozót szervez a városban működő tánccsoportok, együttesek részére a Hóra Színház. A próba alatt bárki részt vehet a munkában, a tánclanftásban. A találkozó lehetőséget biztosit a szegedi táncosoknak egymás jobb megismerésére, tapasztalatcserére. A szervezők jelenleg nem aktív táncosok részvételére is számítanak, a stílustól, műfajtól függetlenül. TESTÜLETI ÜLÉS. Ásotthalom képviscló-tcstülete, a 23-án, csütörtökön 10 órakor sorra kerülő ülésén tájékoztatót hallgat meg az önkormányzat III. negyedévi gazdálkodásáról, majd a 2001. esztendő költségvetési koncepcióját vitatja meg. A testület módosítja a helyi iparűzési adóról szóló rendeletét, illetve napirendre kerül az idegenforgalmi adórendelet is. Megtárgyalják még a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár hosszú távú kulturális koncepcióját, valamint az intézmény továbbképzési és beiskolázási tervét. Vita a mozgáskorlátozottak egyesülete körül Szatymaz! kérdezz-felelek Az ügy érintettjei: Mákos Istvánná (balról). Lengyel Istvánné, Burkus Andrásné, Gera Anna és édesanyja. (Fotó: Schmidt Andrea) Már hetek óta kisebb-nagyobb viták borzolják a kedélyeket a szatymaz! mozgáskorlátozottak egyesületében. A nézeteltérés onnan ered, hogy az egyesület a bálját nem tarthatta meg a helyi művelődési házban, másik összejövetelükön pedig aláírásgyűjtést kezdeményezett néhány tag a közgyűlés összehívására. Azóta többen úgy vélik, hogy személyes okok is állnak a háttérben. Korábban már kétszer foglalkozott lapunk a szatymazi mozgáskorlátozottak egyesületében kirobbant vitákkal. A napokban az érintettek egy asztalhoz ültek, mindenki hangot adhatott véleményének. Az egyesület vezetője, Gera Anna sérelmezte, hogy az önkormányzat nem ad nekik egy önálló hivatalos helyiséget, ahol intézhetnék az ügyeiket, tárolhatnák az eszközeiket. Emellett a szüreti báljukat sem engedték a művelődési házban megtartani, a beharangozót is csak a rendezvény után közölte a helyi újság. Az aláírásgyűjtést pedig személyes támadásnak véli az elnöknő. - Egyetlen civil szervezetnek sincs külön helyisége a településen - mondta Lengyel Istvánné szatymazi polgármester. A mozgáskorlátozottak egyesületének a művelődési házban folyamatosan biztosítanak helyiséget, mind a fogadóórákhoz, mind az egyéb rendezvényekhez. A kultúrházi programokat pedig még az előző évben összehangolják. Minden civil szerveződés részére évente egy alkalommal biztosítanak lehetőséget jótékonysági bál megtartására. A mozgáskorlátozottak idén március II-én rendeztek itt nőnapi bált. A belvízkárok helyreállítása a szüreti bál idején folyt és még most is tart, emiatt másnak sem adtuk oda a művelődési házat. Az egyesületi közgyűlés összehívását sürgető aláírásgyűjtést pedig nem az önkormányzat, hanem a tagság kezdeményezte, hogy tisztázhassák a vitákat. Az egyik ok, hogy a márciusi közgyűlésen nem szerepelt sem a tavalyi, sem az idei költségvetés, illetve a közhasznúsági jelentés. A tagság még azt is kifogásolta, hogy az egyesület pályázati pénzéből Gera Anna édesanyja nevén lévő telefonszámlát fizettek ki. Gera Anna azonban úgy véli, hogy másoknak igenis odaadták a kultúrházat. A szeptemberi báljuk előtt 2-3 héttel lakodalmat tartottak a nagyteremben. Az önkormányzattal nem akar ellenségeskedni, de közösen nem rendez velük semmit, (gy szüreti bált sem. Azt is a szemére vetették, hogy a tagoknak nem intézi cl a lakás-átalakítási támogatást. A 120 főből mindössze 5-6 nem kapott, de ez nem az ő hibája, ugyanis csupán bizonyos fokú rokkantság esetén jár. Úgy gondolja, hogy csak ez a pár fő haragszik rá. Az aláírásgyűjtés szerinte ellene folyt. A márciusi közgyűlésen volt pénzügyi beszámoló, amiről dokumentum is van - folytatta az elnöknő. Azzal is megvádolták, hogy édesanyját javasolta elnökségi tagnak. Az idős asszony csak felajánlotta a segítségét. Özvegy Gera Istvánné szatymazi lakásába még 1990-ben vezették be a telefont. Az egyesület szerződést kötött a nénivel, amíg nincs telefonjuk, addig az ő készülékén keresztül intézik az ügyeket. Mindössze 4-5 hónapig fizették a számlákat, majd a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetségétől (MEOSZ) kaptak egy mobilt. - Egyesületi tagként és nem jegyzőként írtam alá a közgyűlés összehívását sürgető papírt - mondta Mákos Istvánné. Ebben nincs semmi személyeskedés, csak a tagság szeretné tudni, mi van a pénzekkel. Még azt is kifogásolta, hogy az egyesület vezetője nem az adható maximális összeget javasolta lakás-átalakítási támogatási kérelméhez. Később a MEOSZ javaslatára még is megkapta. Nem a jövedelmet néztem, hanem azt, hogy hány kereső van a családban - szólt közbe Gera Anna. A MEOSZ elnökétől, dr. Hegedűs Lajostól megtudtuk, hogy a helyi egyesületek vezetői csak javaslatot tehetnek, a döntést a központ hozza. A környezettanulmányra pedig ketten mennek, mert aki végzi a felmérést, az nem írhatja alá a papírt. A javaslat alá pedig csak az teheti a kézjegyét, aki elvégezte az ehhez szükséges tanfolyamot. (Gera Annának megvan erre a .jogosítványa" - a szerk.). Az országos elnök még azt is elmondta, hogy hozzájuk eddig csak egy panasz érkezett be a szatymazi egyesület vezetője ellen. A vita résztvevői szeretnék, ha helyi szinten megoldódnának a problémák, s nem kerülne az ügyészség elé ugyanis az egyesületnek ez a felügyeleti szerve. Reméljük, hogy a szatymaziaknak valóban sikerül tiszta vizet önteniük a pohárba. Lapunk - ez már a harmadik Írásunk a témával kapcsolatban - nem óhajt az üggyel a továbbiakban foglalkozni. Karmos Tamás sms: 06-30/218-11-11 Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett ezentúl szívesen fogadja a 06-30/218-1 l-l l-es számra az SMS-üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! Szegedi szemet. Nagyon koszosnak, piszkosnak találja a Tisza-parti város utcáit a 6038-01-02-es telefon gazdája. Szerinte valamit tenni kéne annak érdekében, hogy eltűnjön az utcákról, terekről a mocsok. I'is/.kált kerekezők. Amfg a rendőrök a kerékpárosokat piszkálják, addig a segédmotorosok vtgan száguldoznak sisak és világítás nélkül SMS-ezett a 30-228-00-51-ről olvasónk. - A szegedi rendőrség kéthetes akciót szervezett a szabálytalankodó kerékpárosok kiszűrésére - mondta Kovács Mihály alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. Az elmúlt időszakban harminc kerékpárosbalesetból 25 a bicajos hibájából következett be. Az akció november 24-én, pénteken ér véget. A későbbiekben a fokozott ellenőrzést a közlekedés más résztvevőire is kiterjesztik. Korkedvezményes nyugdíj. Olvasónk azért küldött SMS-t a 30-278-04-17-ről, mert szeretné tudni, vajon az egészségügyi dolgozóknak megszavazták-e már a korkedvezményes nyugdíjat? Ha igen, akkor pedig mettől jár nekik? A szegedi vár vízibástyája A „donjon" („donzson", (francia), jelentése: öregtorony, lakótorony - a szerk.) környékét 1939-ben láttam először. A szigetvárit már korábban. A történelem, a várak elemi iskolás korom óta érdekelnek és vonzanak. A várakat jártomban-keltemben megnézem. Kőbányától távol, téglából építeni nagyobb feladat. Példának: a szegedi, gyulai várak. A szegedi donjont, kerektornyot a víz és jég megrongálta. 1970-után mezőtúri téglával körülfalazták. Az alapot elfedte, takarta, szép volt. A víz, fagy, jég hamar megbontotta, lesodorta. A hajdani falazat újból látható. A Klauzál téri felszedett ba/.altkő kis kockái faragás nélkül alkalmasak a kör alakú alap burkolásához. Stripostabontás Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 kozálos vízzáró kötő folyadék, folyami homokkal keverve évszázadokon keresztül védené a bástya alapot. A szépen faragott kockák színe hasonlítana a hídpillérek bazaltköveihez. A donjon újra ékessége lehet a városnak, mint a - felújítási munkálatok utáni - vár. A Lánchíd pesti hídfője és a folyószint alatti lánckamara kőfalazatán a robbantáskor repedések keletkeztek. A javasolt anyaggal rögzítettük a köveket és zártuk ki a vizet 1947ben. Kátai Ferenc Tabán u. 18. 1/2. r hatszög Zelei Miklós Cinkeli ólomkatona ? Z eng a félvilág: cikket Irt a Le Monde, átveszi a hazai sajtó, az átvett cikkhez írt kommentárt nyilván megint visszaveszi valami külföldi újság, és tanulhatjuk az új botrányhős nevét: Szalay Róbert, aki nyugdíjas őrnagyhói lett nyugalmazott alezredes. De végül is ki ő? Kicsoda Szalay Róbert? Tudományban megérdeniesült ősz fejek egy egész - tisztességes! - élet munkájának elismeréseképpen nem kapnak akkora sajtót, akkora közfigyelmet, amekkorát Szalay Róbert azzal szerzett magának, hogy Szálasit éltette... Ennyi elég ahhoz, hogy világ-, avagy EU-szerte ismertté váljon egy magyar? Amit tudni lehet a tisztről az kevés is, meg sok is: Rákosi Mátyás magyar hadseregében is bevált, az '56-os forradalomban a barrikád mindkét oldalán megfordult, azután Kádár János is igényt tartott a szolgálataira, hisz - a lapokból megismerhető hírek szerint - pufajkás is volt, vagyis a forradalmat leverő szovjet csapatok és hatóságok keze alá dolgozott. Most pedig, a rendszerváltás tizedik évében, a kisgazda irányítású Honvédelmi Minisztérium előléptette Szalay Róbertet. Épp annak az Orbán Viktornak a miniszterelnöksége idején, aki - már Kádár agóniájának napjaiban — 1989. június 16án. Nagy Imre és mártírtársai temetésén, a szovjet csapatok kivonulását követelte. Úgy fest tehát, hogy a rendíthetetlen ólomkatona, leszámítva néhány év börtönt a kora-kádári korszakban, akadálytalanul menetel 1950 óta. Nem fogja a publicisztika golyója, nem tudott ellene érdemben fellépni a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, hisz végül mégis előléptették. És a dolgot már nem is lehet visszacsinálni. A híres magyar katona nyugalmazott ales marad, s ezután ehhen a rendfokozatban nyilvánulhat meg huszadik századi történelmünk legkényesebb kérdéseiről. Az nem jut eszébe senkinek, hogy az egész Szalay-ügy csak - egy nem is tál ügyes - provokáció csupán? (A szerző újságíró) miről írt a DM? 75 éve Küzdelem az egyke ellen Országos érdekű mozgalom indult meg Somogy vármegyében. A Dunántúl készül ott zászlót bontani a nemzetvédelem nevében az egy gyermek rendszer, a magyarságot pusztító egyke elleni küzdelemre. Az első ilyen irányú propaganda november 22-én lesz Kaposvárolt a Magyar Társadalomtudományi Társulat ottani gyűlésének keretében. A helyi előkelőségek részéről maga a vármegye alispánja áll a mozgalom élén. A társulat vezetősége részéről egy egyetemi tanár, a társulat elnöke fog bevezető előadást tartani. Az ülésen a budapesti központi hatóságok is képviseltetik magukat. (1925) 50 éve Központi fűtés A természetes hőforrások és az üzemekből jövő melegvíz energiájának felhasználásával a Szovjetunióban már egész városokat fűtenek. A szovjet tapasztalatok alapján Budapesten is bevezették már a tömbfűtést a csepeli lakóházakban. A főváros műszaki fejlesztési terve alap25 éve ján a közel jövőben megkezdik a városligeti hőforrások 73-74 fokos melegvizének felhasználását fűtési célokra, először kórházakban. Szakértők véleménye szerint ártézi kutakon feltörő melegvízzel csaknem egész Budapest fűtését el lehetne látni. (1950) Szegedi Ünnepi Hetek A Játékok igazgatóságán sajtótájékoztatón számolt be Horváth Mihály, a Fesztivál Intéző Bizottság titkára, a szabadtéri játékok ügyvezető igazgatója a jövő évi Szegedi Ünnepi Hetek programjáról. A szabadtéri játékokon jövőre öt bemutatót, tizenhat előadást terveznek. Régi elképzelés válik majd valóra, először kerül a dómszínpadra Verdi operája, a Nabucco. Társrendezvények lesznek Újszegeden, koncertek lesznek a városi tanácsháza udvarán, orgonaest a dómban. A centenáriumi vásár kezdési időpontja: július 23. (1975)