Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-15 / 267. szám

II. EGY SZÁZALÉK SZERDA, 2000. Nov. 15. A fősétányon nem lesz karácsonyi vásár Új helyszínek: Dóm tér és Mars tér Hosszú évek óta a Szé­chenyi téren rendezték meg a szegedi karácso­nyi vásárt, idén azonban változik a helyszín. A Dám téren igényesebb portékákat, zsűrizett kéz­művesmunkákat vásárol­hat majd a nagyérdemű, míg a forgalmas Mars té­ren a szokványosabb, hétköznapi ajándékokat árulhatják a kereskedők. Nincs kihasználva évköz­ben a szegedi Dóm tér, s az idei karácsonyi vásárral sze­retnének életet lehelni a vá­rosnak ebbe a részébe is. Min­dezt úgy, hogy a templomhoz, az ünnephez és a térhez illesz­kedjen a rendezvény. Ezt pe­dig elsősorban a minőséggel szeretnék elérni, így csak zsű­rizett kézműves termékek ke­rülhetnek a Dóm téri elárusító asztalokra. Azt mindenkinek meg kell érteni, hogy a bevá­sárlási „őrületet" kiszolgáló áruk megjelenését a belváros­ban nem támogathatja a vá­rosvezetés. így a Széchenyi téren és a Dugonics téren az idén decemberben nem is lesz vásár - szól az önkormányzat végleges döntése. Természetesen nem marad­hat a város, igazi bevásárlós karácsonyi rendezvény nél­kül, ám ennek helyszíne a for­galmas Mars tér lesz. A vásár­terület infrastruktúrája jobb, mint amit a Széchenyi téri pa­vilonsoron biztosítani tudtak a rendezők, s további plusz, hogy a helypénz is olcsóbb lesz. Az árusok fedett pavi­lonban éppen úgy kínálhatják portékájukat, mint saját sátruk alatt. Mint Rill Ágnes üzletág­igazgatótól megtudtuk, jelent­keznek már a kereskedők a Mars térre - ráadásul közel sem csupán Szegedről -, de azért még nincs telt ház. En­nek oka, hogy még mindig sokan reménykednek abban, mégis engedi a város a Szé­chenyi téri vásárt, pedig ­mint ahogy Bartha László polgármester is hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján ­erről szó sem lehet. Továbbá a Szegedi Nemzetközi Vásár és Piac Kft. az a szervezet. amelyik egyáltalán engedé­lyezhet bármilyen helyszínt, adhat ki közterület-foglalási engedélyt vásárra, ami tovább erősíti a döntés véglegességét. Rill Ágnes úgy véli, hogy a kereskedők választhatnak más helyszínt is, ám az ilyen „ma­gánszervezésű" karácsonyi vásáros kitelepülések vélhető­en drágábbak lesznek, mint a Mars tér. Az üzletág-igazgató szerint, akkor járnának jól a kereskedők, ha minél többet lennének az amúgy is forgal­mas Mars téren, s a „kritikus tömeget" meghaladva már ha­tékonyan vonzhatnák a vásár­lóközönséget. Nem beszélve arról, hogy hagyományt is te­remthetnének. K. A. Életre szóló svájci megoldás: biztosítás és befektetés tWNNCV AL TIMES ' ( anada and CÜba in talks i bogy to protect im est ments — FIN4AVlALr^ Önt is érdeklik a megtakarítás legnépszerűbb formái? És bízik a svájci szakértelemben? Van egy kedvező ajánlatunk: Az idei év sikerterméke nz Aranyeső befekte­téshez kapcsolt élelbitosílás. Ez a termék egyesül a modern, rugalmas befektetési for­mák előnyeit a korszert! büosüási védelem­mel - mindezt az Ön kényelmét szem előtt tartva, l/ényege. hogy a biztosítási dfj az ön kívánságának megfelelően kerül elosztásra az egyes befektetési alapok között, mely átlátható és rugalmasan módosítható. Ezt a konstrukciót tökéletesen kiegészíti az ön­kéntes nyugdíjpénztár, ahol saját nyugdíjára gyűjthet, mely örökölhető is. fgy a svájci Wintettbor az ugyancsak svájci Credit Suisse vagyonkezelő társaság segítségével újszerű és biztonságos módszerekkel tudja biztosí­tani az egész család jövőjét. Winterthur Biztosító és Nyugdíjpénztár (7) 06 80 599 999 zP Ingyenesen hívható www.wlnterthur.hu winterthur Társ egy Hosszú életre Bőgnek a motorok, vigadnak a kereskedők / Autóértékesítés: megy a szekér Hazai autóeladási toplista (eladagt darab, 2000. MII. negyedév) Kovács úr megvette élete második autóját ­szólt a reklámszlogen, s az elmúlt évek autóérté­kesítési eredményeit fi­gyelve hozzátehetnénk: majd minden évben újra cserélte. Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar­országi újautó-eladások évről évre rekordokat döntöttek: 1998-ban alig volt hihető, hogy honfitársaink százezer új négykerekű slusszkul­csát lapogatták zsebeik­ben. Tavaly mintegy 130 ezres rekord született, az idén pe­dig úgy becsülik, 160 ezer darab új autó találhat gazdá­ra itthon. Hogy hazánk telje­sítménye e tekintetben egye­dülálló, azt az is alátámaszt­ja, hogy Nyugat-Európában öt százalék körüli az éves pi­acbővülés. A prognózisra nem cáfolnak rá a nemrégi­ben összesített, harmadik ne­gyedév végi adatok sem. Az ábrán a hazai top tízes sze­mélyautó-értékesítési lista látható, s ez a rangsor évek óta alig változik. Az élen most is a Suzuki áll, s min­den bizonnyal év végére is marad az első hely, hiszen Esztergomban az idén a ka­pacitás felső határát súrolják a tervezett nyolcvanezer sze­mélyautó legyártásával. Az Opel biztosan őrzi má­sodik helyét, annak ellenére, hogy a szakemberek nem ígértek a cég számára jó évet. A társaság a piac mint­egy húsz százalékát, a kompakt egyterűek szeg­mensének felét tudhatja ma­gáénak. Az idei év első ki­lenc hónapjában közel tíz százalékkal több autót adtak el, mint tavaly ilyenkor. A top tízes lista szereplői közül legnagyobb mértékben ­több mint ötven százalékkal - a Renault növelte eladása­it. A tavaly ilyenkori, alig ötezres értékesítési adattal szemben az idén már több mini hét és félezer darab gu­rult különböző garázsokba. A franciák nem panaszkod­hatnak, hiszen a magyar pia­con a második „kiugró", az­az eladását tekintve a legdi­namikusabban növelő társas­ág a Peugeot volt. A cég márkaképviselői negyven "százalékkal több autót érté­kesítettek. A tavalyi harma­dik negyedéves adatokhoz képest a Daewoo és a Ford eladásai csökkentek, s a ta­valy a tízes lista végén szep­lő Citroen most helyet cse­rélt a húsz százalékos piac­bővülést elérő Toyotával. O. K. K. Démász: 16 százalékkal jobb eredmény Több áramot fogyasztottunk! Munkatársunktól A Magyar Tőkepiac most nyilvánosságra hozott gyors­jelentéséből kiderül, a Dél­magyarországi Áramszolgál­tató Rt. az év első kilenc hó­napjában 16,8 százalékkal magasabb eredményt ért el, mint egy évvel korábban. A Démász konszolidált, adó­zott nyeresége 2000. október végéig 4,6 milliárd forint. A társaság árbevétele az év el­ső kilenc hónapjában 41,4 milliárd forintot tett ki, ez 9 százalékos növekedést jelent az előző év első háromne­gyed évéhez képest. A Dé­mász Rt. villamosenergia-ér­tékesítése összesen 3 száza­lékkal nőtt. Az előző hónapokkal szemben a harmadik negye­dévben a lakossági fogyasz­tás nőtt meg határozottan, több mint 3,7 százalékkal meghaladva az egy évvel ez­előtti fogyasztást. Az áram­felhasználásban - elsősorban Szegeden és Kecskeméten ­már érződik több új beruhá­zás hatása is. A Démász a harmadik ne­gyedév során több mint 8 százalékkal értékesttett több villamos energiát az ipari fo­gyasztóknak. Tovább csök­kentette a társaság az úgyne­vezett hálózati veszteségét is, amely 11,3 százalékra mérséklődött. Ez egyrészt a folyamatos műszaki fejlesz­tésnek, másrészt a kereske­delmi veszteségek csökken­tésének köszönhető. Kirakodá­és állatvásárok a megyében Munkatársunktól Három a vásár Csongrád megyében, s meglehetősen könnyű is követni, mikor és hol találkozik az eladó a ve­vővel, a kereslet a kínálattal. Minden hónap első vasár­napján állat- és kirakodóvá­sárt rendeznek Kisteleken és minden harmadikon van ugyanez Mórahalmon. Kö­zéjük ékelődik a dorozsmai vásár, amely csak kirakodó, megyeszékhelyen ugyanis nem lehet állatvásárt rendez­ni. Továbbá a zöldség-gyü­mölcs nagybani piac sem örülne a havi egy állatbemu­tatónak. Az alábbiakban a következő hónap pontos vá­sárnaptárját olvashatják. November 19., vasár­nap: Mórahalom; December 3., vasárnap: Kistelek; December 9., szombat: Kiskundorozsma (csak kirakodóvásár); December 17., vasár­nap: Mórahalom. MAGYAR NEMZETI BANK Devizaárfolyamok Devizanem árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 438.41 Ausztrál dollár 159.15 Cseh korona 7.61 Dán korona 35.43 Euró 264.18 Luxemburgi franki 100) 654.89 Finn márka 44.43 Francia frank 40.27 Holland forint 119.88 ír font 335.44 Német márka 135.07 Olasz líra(lOOO) 136.44 Osztrák schilling 19.20 Portugál escudot 100) 131.77 Spanyol pesetát 100) 158.78 Japán yen( 100) 284.43 Kanadai dollár 198.52 Lengyel zloty 66.74 Norvég korona 33.08 Svájci frank 173.41 Svéd korona 30.65 Szlovák korona 6.21 USA dollár 306.30 JJ Az 1%-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS E-mail: egyszaz@delmagyar.szeged.hu

Next

/
Thumbnails
Contents