Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-15 / 267. szám

4 KAPCSOLATOK SZERDA, 2000. Nov. 15. Jó ütemben halad az építkezés A kórház sürgősségi betegellátó osztályának építése jól halad, már az ablakokat helyezik be a zárószinten. (Fotó: Gyenes Kálmán) mozaik DIÁKKÖRI KONFE­RENCIA. A Szegedi Tu­dományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főisko­lai Karán ma egész napos tudományos diákköri kon­ferenciát rendeznek. A hallgatók kilenc szekció­ban mutatják bc dolgozata­ikat. illetve hangversenyen és képzőművészeti kiállítá­son szerepelnek. A meg­nyitó a kar dísztermében lesz reggel 8 órakor. A résztvevőket dr. Karikó Sándor főiskolai tanár, a Tudományos Diákköri Bi­zottság elnöke üdvözli, majd dr. Galambos Gábor egyetemi tanár, főigazga­tó mond beszédet. Este 6 órakor az egyetem aulájá­ban ünnepi műsorral és eredményhirdetéssel zárul a konferencia, amelyre több vendéghallgató is ér­kezik a kolozsvári, a nagy­váradi, az ungvári, a nyit­rai egyetemekről, s néhány hazai társintézmény is kép­viselteti magát. NYÍLT NAP. A Bedó Albert Erdészeti Szak­középiskola és Kollégium (Ásotthalom, Kiss Ferenc krt. 76.) holnap, csütörtö­kön - 9 és 15 óra között — nyílt napot szervez. Az is­kola várja azokat a diáko­kat és szüleiket, akik ér­deklődnek az erdészeti szakmunkás, illetve a vi­rágkötő-berendező szak­ma iránt. A tanulók - a gyakorlati bemutatók mellett - részletes tájé­koztatást kapnak az iskola életéről is. Az eredetileg kitűzött át­adási határidőre, december végére elkészül a szegedi kórház 95 millió forintos költséggel épülő sürgősségi betegellátó osztálya. A 10 ágyas osztály a jövő év máju­sától fogadja az azonnali or­vosi ellátásra szoruló betege­ké A szegedi kórház sürgős­ségi betegellátó osztálya (SBO) épületének alapkövét szeptemberben tették le, s egyelőre úgy tűnik, a kivite­lező tartja a határidőt, s de­cember végén átadják az új részleget. A falak már állnak, az építők már a zárószint be­fejezésén dolgoznak. Az országban a szegedi lesz az ötödik sürgősségi be­tegellátó osztály, eddig Vá­cott, Székesfehérváron, Nyí­regyházán, Kecskeméten nyílt SBO. A 720 négyzet­méteres alapterületű szegedi SBO épülete 95 millió forint­ba kerül, ebből 75 milliót a kórház az Egészségügyi Mi­nisztérium pályázatán nyert. A 20 százalék önrészt az ön­kormányzat biztosította. A 10 ágyas SBO-ra az azonnali or­vosi ellátásra szoruló betege­ket szállítják, hogy a legrövi­debb időn belül megkapják a segítséget. Az SBO műszere­inek beszerzésére a jövő év­ben kerül sor, s az osztály várhatóan a 2001 májusában kapcsolódik be a város bete­gellátásába. K. K. Gazdákat okítanak Munkatársunktól A Szegedi Tudomány­egyetem Szaktanácsadási Központja ma, szerdán a kö­vetkező helyszíneken és idő­pontokban rendez előadáso­kat: Csanyteleken 17 órakor a szociális otthonban az erdőte­lepítésről, Csengéién 15 óra­kor a faluházban a hajtatott zöldségtermesztésről, Eperje­sen 17 órakor a kultúrházban állattenyésztésről, értékesítés­ről, Marosleién 17 órakor a polgármesteri hivatalban az állattenyésztésről, Röszkén 17 órakor a Petőfi Művelődé­si Otthonban a tápanyag­utánpótlás jelentőségéről, Rú­zsán 17 órakor a művelődési házban a szarvasmarha- és sertéstartásról. Tápén 17 óra­kor a Heller Ödön Művelődé­si Házban a méhészetről. sms: 06-30/218-11-11 Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett ezentúl szívesen fogadja a 06-30/218-11-1 l-es számra az SMS-üzeneteket isi Észrevételeiket, véleményüket köszönjükl „A Plaza Naptár múlt heti programja volt olvasható a teg­napi Délmagyarban. Mivel kis­fiámmá! rendszeresen látogatjuk a Plazát, kérem, pótolják a napi aktualitásokkal" - Irta nekünk SMS-Uzenelét egy olvasónk a 30-240-1491 -ról. Olvasónk ké­rése parancs, a mai lapban meg­találhatja a friss programot. Még egyszer a régi szegcdi fociról. „A Kun Lajos sztori szuper és egyben szomorú volt. Érdekelne az utolsó szegedi nagycsapat többi játékosának sorsa is. például Grubóé, Balogh Attiláé" - kérik a 30-239-0418­ról. Szerzőnk, Tóth-Szenesi Al­óla megígéri: folytatja a soroza­tot. Megújult lapunk foglalkoz­tatja az olvasókat, de nemcsak elismeréseket, kritikát is ka­punk. „Rövid mcgszakftással több mint harminc éve vagyok előfizetője lapjuknak, és engem nagyon zavar az új gyászoldal. Nem vagyok kíváncsi arra, kik hallak meg a megyében." A fák az égig nőnek. „Vajon a Környezetgazdálkodási Kht. mikor lesz hajlandó az Űrhajós utcai nyárfákat megnyesni? Meddig kell még félniük a 8-10. emeleten lakóknak, hogy betörnek az ablakok?" - kérde­zik a 20-337-2587-ről. Szolnoki Lászlótól, a kht. műszaki igaz­gatóhelyettesétől megtudtuk, en­nek a munkának most kezdődik a szezonja, hiszen meg kell vár­ni, amfg lehullanak a levelek. Az egyetlen magas gép, amellyel egy vállalkozó rendel­kezik, a kht. megbízásából ha­marosan az Űrhajós utcába ér­kezik. Aggódó városlakó. ..Mit tett az önkormányzat a Klauzál téri kőoszlopok, szökőkút és a többi védelméért, azért, hogy ne fir­kálhassák össze őket?" - kér­dezte SMS-ben olvasónk a 20­336-0502-ről. Információink szerint sajnos, eddig még sem­mit, ám tervek vannak, ezekről az elkövetkező napokban olvas­ni lehet lapunkban. Üzenet a pilótáknak. „A helyközi buszjáratok vezetői mi­ért nem nyitják ki az első ajtó mindkét szárnyát, ha az egyik kezemben a gyerekemet, a má­sikban a babakocsit tartom?" ­SMS-ezett egy anyuka a 20­351-8920-ról. postabontás Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Mit ér az ember - ha tanár? Talán érdemes volna e helyütt ismét a botrá­nyosan alacsony tanári fizetésekről beszélni, mégsem teszem. Tették már sokan mások. A minap volt a magyar tu­domány napja s ez alkalomból eltöprengtek sokan - úgy Írás­ban mind szóban - azon, mi­ért is „tántorognak el" avagy „ki" legjobb tudósaink szere­tett hazánkból? Pusztán azért, mert eljutván az önértékelés természetesen egészséges szintjére, a polgár - légyen az közgazdász, bio­lógus, matematikus vagy bár­mi más foglalkozású - értékes munkáért értékes életet akar cserébe: több pénzt elsősor­ban, hogy a társadalom (mun­kaadó) nagyra értékelését mi­előbb annak javára szolgál­hassa. Egyszerűbben szólva: ha jó vagyok - fizessenek meg jól - így leszek leginkább motivált a még jobb és haté­konyabb munkavégzésben. No persze a cfmek és a ran­gok, no meg a kitüntetések is fontosak, ha - mindenekelőtt - anyagi megbecsüléssel is párosulnak! Nem szabad még egy szempontot figyelmen kf­vül hagyni: ki milyen értékes nyersanyaggal dolgozik, mun­kája aszerint is mérhető: lásd a kőművest (ki téglából 100 évre épít házat), a cipészt (ki bőrből cipőt készít), a fazekast (no igen, a herendi is könnyen törik), az aranyművest (ki arany áron dolgozik), s a ta­nárt: ki megtanít írni, olvasni, s az élet dolgaira... Mit ér az ember - ha ta­nár? Név és cím a szerkesztőségben Tőzsdei jelentés eredmények egész sora lá­tott tegnap napvilágot. A Mezőgép, az OTP kedvező, a Matáv és a Graboplast a várakozásoknak megfelelő, míg a Mol és a Prímagáz a prognózisoknál rosszabb a­datokat közölt. A kereske­dés elején tapasztalt opti­mizmus a déli órákra alább­hagyott. várva az esetlege­sen kedvező amerikai mak­roadatokat. A kiskereske­delmi eladási ráta 0,1 %-os emelkedési ütemét pozití­van fogadta a piac A tech­nológiai szektorban megfi­gyelhető pozitív korrekció Európa börzéin is kedvezett a távközlési papíroknak. A Matávra azonban továbbra is erős nvomás nehezedik. A Budapesti Értéktőzsdén ma a tegnapinál lényegesen nagyobb összforgalom mel­lett emelkedtek a részvény­árfolyamok A BUX-index záróértéke 7 774 pont lett, ami 117 pontos emelkedést jelent. A Moody's hitelmi­nősítő intézet javította Ma­gyarország gazdaság minő­sítését, mely így "A" kate­góriás lett ennél a társaság­nál. A nagyon kedvező hir nem tudta teljes mértékben kifejteni hatását, ugyanis a KSH szerint az októberi in­flációs ráta a vártnál kedve­zőtlenebbül alakult. A szá­mok tanulsága szerint a fo­gyasztói árak 10,4%-al nö­vekedtek év/év alapon, ha­vi szinten pedig 0,7 %-os volt a drágulás. A vállalati H Dunainvest Tel.:(62)450 000Szeged,Takaréktáru. 1. 3? ~rajfiz*si*Jnnn .. TőásdeOgynökflég Rt. S/egedi képviselete a Tisza-Invest Ktl 0,25 /O + 3.000 Ft Részvény novo Nyitóár Zéréér Zéréér váltósé* Zéréér IX) véltné. BORSODCUEM 7 555 7 580 +35 +0,46 DÉMASZ 14 300 14 200 +50 +0,35 ÉGIS 12 900 12 900 +100 +0,78 FOTFA 304 308 +9 +3,01 MATÁV 1 255 1 250 + 19 +1,54 MOL 4 550 4 670 +170 + 1,52 OTI* 13 905 13 850 +160 +1,17 PICK 7 400 7 300 0 0,00 WCHTF.R 14 775 15 100 +470 +3,21 TVK 5 600 5 540 -70 -1.25 r ] hatszög Zelei Miklós A megbukásról A Z önfeledt magyar glóbuszon túl sokat olvashatunk és hall­hatunk arról, hogy a bolsevizmus­nak befellegzett. Történelmi szere­pe véget ért, s ez a vég: hatalmas kudarc. Holott elég volna rápil­lantani a térképre, s láthatnánk, hogy a világ legnagyobb állama kommunista. Es az Egyesült Álla­mok floridai partjaival szemben is fungál egy - igaz, karikatúrának látszó - kommunis­ta diktátor. Na, az a mi magyar problémátlanságuitk jele, hogy ezt a szigetet, Castro Kubáját szoktuk az utolsó kommunista országnak nevezni... Kína egyáltalán nem karikatúra. Hogy mi, azt nem is igazán tudjuk. Saját piacgazdaságot működ­tető, régi területeit békésen, de állandó fenyegetéssel visszaszerző, terjeszkedő, több nyelvű-egy írású or­szág, kommunista konfuciánus hatalom; számunkra szinte ismeretlen vallási irányzatokkal, szektákkal, amelyek közül némelyik akkora, mint a mi történelmi egyházaink összesen. Iparosításában az Egyesült Ál­lamok vállal hatalmas szerepet. Bizonyára azzal a ­még soha be nem vált hátsó gondolattal hogy az üzleti haszon hosszú távon, netán örökre garantálni tudja az Államok gazdasági fölényét. Innen a Kárpát-medencéből általunk nem átlátható folyamatok zajlanak körülöttünk, a világban. Mi lesz, ha tizenöt-húsz év múlva az iparosodott Kínában csak egymilliárd ember akar majd autón járni? És mind­egyikük csak egy liter benzint akar majd naponta el­pöfögöni? Valószínű, hogy ennek nem az olajvállalati extraprofitok örvendetes növekedése lesz a szimpla kö­vetkezménye, hanem valami egészen más... lehetséges, hogy a mai kis olajválságok már ezek­nek a majdani nagy válságoknak az előjelei? Ezekkel a nagy kérdésekkel mintha az egyház se foglalkozna. Holott aki kereszténynek tartja magát, köteles az idők jeleit figyelni. Persze, ki tenné fel szívesen ezeket a kérdéseket a nyilvánosság előtt? Hiszen bizonyított tény, s a sok millió mai éhező folyamatosan bizonyltja ezt, hogy a Eöld ökológiailag két és fél, hárommilliárd embert tud eltartani. Ki a fölösleg? Hát az, aki képtelen ma­gát megvédeni. És mit lehet nekik keresztényi mód válaszolni? (A szerző újságíró) miről írt a DM? 75 éve Az egyetemi építkezések Az egyetemi építkezések ügyében váratlan fordulat következett be, amennyiben, ha igaz, a kormány megvál­toztatta ebben a kérdésben eddig tanúsított meglehető­sen rideg álláspontját és el­határozta, hogy a szegedi egyetem számára is áldoz valamennyit az ország pén­zéből. Ez összegekből már a jövő év tavaszán két klinikai épület felépíthető lenne, az­után fokozatosan a többi. A kultuszminiszter úr szerint az építkezésre a legalkalma­sabb hely Újszeged volna, miután a Mars teret és kör­nyékét nem ismeri. Kilátás­ba helyezte, hogy amint ide­je engedi, lejön Szegedre. A város közönsége azonban nem osztozik ezekkel a vé­leményekkel, s ezért való­színűleg erős harcok kelet­keznek majd a nem kis fon­tosságú probléma körül. (1925) 50 éve A tanácsokról Alig pár hete vittük győ­zelemre a tanácsválasztáso­kat, s már is számtalan dol­gozó köszönettel fordul vá­lasztottjai felé, akik e rövid idő alatt végzett munkájuk­kal bebizonyították, hogy jól választottunk. Bebizo­nyították a tanácstagok, hogy mindenben képviselik érdekeinket és ügyeinket gyorsan, igazságosan elin­tézik. (1950) 25 éve Építésszervezés komputerrel A bolgár gyártmányú R-20-as számítógép, az NDK-ból érkezett lyukkár­tyakészftő, az osztrák lég­kondicionáló és egyéb be­rendezések mintegy 40 millió forint értékben adják a dél-magyarországi épftők szám f tógépközpontját, melynek egyik fő feladata a pontos termelési progra­mok adása, elsősorban a házgyári elemek készítésé­nek, szerelésének össze­hangolása. Ezt a sokrétű feladatot növeli, hogy a sablonos házgyári elemek­ből is esztétikus városne­gyedeket kívánnak kialakí­tani, ezért sokféle épülettí­pust alkalmaznak. Olyan optimális megoldásra töre­kednek, hogy a házgyárból kiszállított elem közvetle­nül a helyére kerüljön. En­nek a másodpercnyi pon­tosságú épftésszervezésnek a megoldása mellett olyan feladat is vár a komputerre, hogy naprakész tájékozta­tást adjon az építkezések­ről. (1975)

Next

/
Thumbnails
Contents