Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-13 / 265. szám

2 HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG HÉTFŐ, 2000. Nov. 13. r J glóbusz EREDMÉNYTELEN NÉPSZAVAZÁS. Ér­vénytelennek bizonyult a szombati szlovákiai nép­szavazás. A referendum az ellenzék kudarca, a kormánykoalíció sikere volt. A négymilliónál több szavazati joggal btró választópolgár közül csu­pán 816 ezer 254 személy járult az urnákhoz, ami mindössze 19,98 százalé­kos részvételt jelent. A referendum akkor lett volna érvényes, ha a jo­gosultak 50 százaléka, plusz egy fő szavazott volna le. A referendumot az ellenzék, a Vladimír Meeiar vezette Demokra­tikus Szlovákiáért Moz­galom - Néppárt kezde­ményezte, azt remélve, hogy az előrehozott vá­lasztásokon leválthatják a Mikulás Dzurinda vezette négypárti koalíciós kor­mányt. ALPESI TRAGÉ­DIA. Nincs magyar a kitzstcinhorni katasztrófa áldozatai között - derült ki Franz Schausbcrger salzburgi tartományi elöl­járó vasárnapi sajtóérte­kezletén. Schausbcrger 150-re tette az áldozatok számát. Közölte: 12 sze­mély tudott kijutni a lán­gokból, egyikük életve­szélyes állapotban van. a többiek sérülése nem sú­lyos, de sokkos állapot­ban vannak. A katasztrófa okairól továbbra is kizá­rólag találgatni tudnak a szakértők. Egy szemtanú a völgyi állomásról már akkor lángokat látott a vonat végén, amikor az befutott az alagútba. Egyes találgatások szerint a vonal diesel üzemanya­got is szállíthatott, mások szerint talán az utasoknál voltak petárdák, amelyek­kel a fenti hódeszka­rendezvényre készültek. A PALESZTINOK KITARTANAK. Jasszer Arafat palesztin vezető az Iszlám Konferencia Szer­vezete 9. csúcstalálkozó­jának vasárnapi nyitónap­ján kijelentette, hogy a palesztinok eltökélten ki­tartanak az intifáda mel­lett, amíg véget nem ér az izraeli megszállás. Arafat szerint a palesztinok sza­badságért és függetlensé­gért, valamint az izraeli megszállás megszünteté­séért harcolnak. Kofi Annán ENSZ-főtitkár ugyanakkor mérsékletre szólította fel a tanácsko­zás résztvevőit, hogy cse­lekedeteik véletlenül se vezessenek az erőszak és gyűlölet újabb hullámá­hoz. ELHUNYT LEA RA­BIN. Hetvenkét éves ko­rában vasárnap elhunyt Lea Rabin, Jichák Rubin volt izraeli miniszterelnök özvegye. Lea Rabin közel egy éve rákban szenvedett, nemrégiben kórházba szál­lították. Rabin özvegyére külföldön mint az izrae­li-arab békés együttélés szószólójára tekintettek, hazájában viszont né­hányan úgy vélték: inkább a két nép szembefordftásán munkálkodik. Férje 1995­ös meggyilkolása után be­járta a világot, hogy élet­ben tartsa Jichák Rabin bé­ketörekvéseit. A világ ve­zetői közül szoros barátsá­got ápolt Bili Clinton ame­rikai elnökkel és Jasszer Arafat palesztin vezetővel. TÜZ EGY KÓR­II \/.BAN. Dél-Korea fővárosában tűz ütött ki szombat hajnalban egy volt kábítószeresek és al­koholisták kezelésére sza­kosodott klinikán. A bete­gek közül heten életüket vesztették, 25-en pedig megsebesültek. Az alag­sorban keletkezett tűz gyorsan tova terjedt az ötemeletes épületben, amely végül teljesen ki­égett. A tűzoltók az alag­sorban találták meg a hét beteg holttestét. HAMISÍTJÁK A JÜANT. Az elmúlt fél év leforgása alatt a kínai rendőrség több mint 470 millió jüan értékű (55,6 millió dollár) hamis­pénzt foglalt le. A Kfnai Népköztársaság 1949-es megalakulása óta az ázsiai országban eddig ez volt n legnagyobb­szabású rendőri akció a pénzhamisítók kézre ke­rítésére és a házilag gyártott bankók bevoná­sára. Összesen 13 ezer embert tartóztattak le. Őket a hamispénzek előállításával, illetve azok forgalmazásával vádolják, s rendkívül szigorú büntetésre szá­míthatnak. OROSZ OFFENZÍ­VA. Orosz és csecsen for­rások szerint is változat­lan hevességgel zajlanak az összetűzések a délkele­ti hegyvidéken, ahol a szövetségi erők Sámil Bá­szájev és Hattab hadurak osztagai ellen indítottak offenzívát. A Kavkaz­Centr csecsen tájékoztatá­si központ vasárnapi köz­lése szerint Bászájev fegyveresei felvették a harcot a szövetségi erők­kel, s Kurcsali körzetében 35 ejtőernyőst öltek meg, s legalább félszázat meg­sebesítettek. A csecsen források szerint az orosz légierő nagy pusztító erejű vákuumbombákat is bevet a hegyekben, s a lé­gitámadásoknak sok pol­gári áldozata van. A Kav­kaz-Centr állítása szerint Groznijban is több parti­zánakciót hajtottak végre a lázadók, s legalább tu­catnyi rendőrt és katonát öltek meg. Szomszédos országok adománya Harangszentelés Pozsonyban Szombaton Pozsonyban hálaadó szentmise keretében felszentelték a Szent Márton székesegyház, a híres ko­ronázási templom hét új harangját, amelyeket a Szlovákiával szomszédos országok fővárosai adományoztak az egykori koronázó városnak. (A pozsonyi koronázó templom tornyából az első világháború óta hiányoztak a ha­rangok, amikor azokat beolvasztották és a bronzot hadiipari célokra használták fel.) Képünkön: a harangok, köztük jobbról a második Budapest ajándéka, a Szent Margitról elnevezett harang. (MTI Telefotó: Matusz Károly) Brüsszel (MTI) A hétfőn Marseille­ben tartandó védelmi és külügyminiszteri érte­kezlettel lényegében be­fejezi 52 éves tevékeny­ségét és megszűnik a Nyugat-Európai Unió, amelynek Magyaror­szág - NATO-tagsága révén - társult tagja. A NYEU a hidegháború kibontakozása idején, 1948­ban jött létre, mint az akkor még politikai szövetség nél­küli Nyugat-Európa védelmi szervezete. Komoly katonai szerephez sohasem jutott, mert egy évvel később már megalakult a NATO és az lett az Egyesült Államok ve­zetésével az egész nyugati világ máig is hatékony vé­delmi szövetsége. Most, miután a 90-es évek végén az Európai Unió elhatározta az önálló kül- és védelmi politika kialakítását, a Nyugat-Európai Unió érte­lemszerűen átadja funkcióit az egyre bővülő EU-nak. Ennek legfontosabb fejezete A NYEU hattyúdala lesz a marseille-i értekezlet. A katonai törzs, amely a brüsszeli központban van mintegy negyven tiszttel, né­hány hónapig még megma­rad, amfg vezeti a folyó műveleteket, aztán átkerül az. EU-hoz és beépítik a le­endő új vezérkarba. A biz­tonsági kutató központ, amely Párizsban van és a műholdas megfigyelő bázis, amely a spanyolországi Tor­rejónban van, szintén az EU fennhatósága alá kerül vala­milyen formában. Két folya­matban levő művelete van a NYEU-nak: a horvátországi aknamentesítésben való köz­reműködés. ami jövő május­ban befejeződik és az albáni­ai rendőrség kiképzése, amit valamikor a jövő félévben szintén átvesz az EU. Az át­adást nyilván megkönnyíti, hogy a NYEU főtitkára, Ja­vier Solana egyben az EU közös külpolitikájának is főképviselője. A NYEU brüsszeli központjának tit­kársága már lényegesen csökkent létszámmal műkö­dik, s fokozatosan az is megszűnik. A tervek szerint megma­rad viszont a NYEU-t alapí­tó módosított brüsszeli szerződés 5. cikkelye, amely a kollektív védelmet írja elő tagjainak, vagyis a bármelyi­kük elleni támadást minden tag a maga elleni támadás­nak tekinti és közösen lép fel. Magyar szempontból kü­lönösen fontos, hogy szintén megmarad a NYEU két olyan eleme, amelyekben Magyarország is részes: a brüsszeli szerződés alapján működő parlamenti köz­gyűlés, a tagállamok parla­mentjeiből delegált testület, amely rendszeresen ülésezik Párizsban, továbbá a Nyu­gat-Európai Fegyverzeti Csoport, egy olyan haditech­nikai beszerzési együtt­működés, amelyben Ma­gyarország éppen a marseil­le-i értekezleten kapja meg a teljes jogű tagságot. Ezek­nek a jövőjéről egyelőre nem született döntés. A par­lamenti közgyűlés különös jelentőséget nyert azáltal, hogy ez az egyetlen olyan nyugat-európai parlamenti szerv, amely a védelem kér­déseivel foglalkozik, miután erre az Európai Parlament­nek eddig nincs hatásköre és amelyben a NYEU-hoz kü­lönböző fokozatokban tarto­zó 28 ország részt vesz. A NYEU-nak tíz teljes jo­gú tagja van: a Benelux or­szágok, Németország, Fran­ciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Görögország, Spanyolország és Portugália. Ezenkívül van hét társult tagja - az európai NATO tag Magyarország. Csehország, Lengyelország, Izland, Nor­végia, Törökország és Dánia négy megfigyelője - a semleges EU tag Ausztria, Finnország, Svédország és Írország - végül hét társult megfigyelője: a balti álla­mok, Bulgária, Románia, Szlovákia és Szlovénia. /# Rágalomhadjárat" Budapest (MTI) A kisgazda frakció elftéli és visszautasítja azt a szabad demokrata kezdeményezést, amely a Torgyán József és feleségével szembeni össze­férhetetlenségi eljárás me­gindítására irányul. - Az FKGP országgyűlési képviselőcsoportja megdöb­benve olvasta a Torgyán Jó­zsefné Cseh Mária parla­menti képviselőt érintő rá­galmazó kijelentéseket - kö­zölte Turi-Kovács Béla szombaton. A kisgazda frak­cióvezető-helyettes hoz­záfűzte: a frakció elftéli és visszautasttja azt a rágalom­hadjáratot, amelyet az SZDSZ egyes vezetői indí­tottak a kisgazdapárt elnöke, Torgyán József és felesége ellen. - Felszólítjuk mindazo­kat, akik rágalmazó nyilat­kozatokat tettek, hogy vagy bizonyítsák tényállításaikat, vagy kérjenek nyilvánosan bocsánatot az érintettektől ­hangoztatta a kisgazda poli­tikus. A Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti frakciójából kilenc képviselő múlt pénteken indítványozta az összeférhetetlenségi eljá­rás indítását Torgyán József­né Cseh Máriával szemben, mert szerintük a képviselő nem tüntette fel vagyonnyi­latkozatában a tulajdonát ké­pező pénzeszközöket, nagy értékű ingóságokat. Európai uniós országjelentés Jó úton haladunk Budapest (MTI) Az államfő, a miniszterel­nök és a külügyminiszter ér­tékelése szerint az idei euró­pai uniós országjelentés azt bizonyítja, hogy Magyaror­szág jó úton halad. Mádl Ferenc, Orbán Vik­tor és Martonyi János szom­bati eszmecseréjük után, saj­tótájékoztató keretében fejtet­ték ki álláspontjukat a doku­mentumról, illetve az ugyan­csak a napokban nyilvános­ságra hozott brüsszeli bővíté­si stratégiáról. A köztársasági elnök azt szögezte le, hogy az országje­lentés szerint Magyarország teljesíti mindhárom koppen­hágai kritériumot: működő demokráciával és piacgazda­sággal rendelkezik, valamint képes átvenni a közösségi joganyagot. A kormányfő értékelése szerint a jelentésből kiderült, hogy Magyarország mind po­litikai, mind gazdasági érte­lemben nyugati állam. A külügyminiszter nagyra értékelte, hogy a bővítési do­kumentum keretében Brüsszel először jelölt meg konkrét menetrendel a csatla­kozási folyamatot illetően. röviden KÖZÖS NAGYGYŰ­LÉS. A hat országos szak­szervezeti konföderáció szombati - első - közös nagygyűlésén arra figyel­meztették a kormányt, hogy nem lehet visszaélni a mun­kavállalói érdekképviseletek türelmével. A budapesti ren­dezvényen több mint ötezren vettek részt. A szakszerve­zetek keményebb fellépés­re kényszerülnek, amennyi­ben a további tárgyalások sem vezetnek eredményre, és emiatt a kormányzatnak is viselnie kell a felelőssé­get - fogalmazták meg a felszólaló tisztségviselők. Mint elmondták: tudatában vannak saját felelősségük­nek, de annak is, hogy sok olyan törvényes eszközzel rendelkeznek, amit eddig nem, vagy csak részben használtak ki. PUSZTAI ERZSÉBET INDUL. Pusztai Erzsébet a Magyar Demokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum és a Vállalkozók Pártja kö­zös jelöltjeként elindul Da­bas választókörzetében az időközi parlamenti választá­son - jelentették be az MDNP vezetői szombati saj­tótájékoztatójukon. Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke elmondta: jelölését a válasz­tókörzethez való személyes kötődése indokolja. Hozzá­tette: reméli, hogy támogatói köre kibővül. AZ MSZP VÁLTOZ­TATNA. A Magyar Szocia­lista Párt számos változtatást hajtana végre, ha megnyerné a 2002-es országgyűlési vá­lasztásokat. Kovács László szombati, nyíregyházi sajtó­tájékoztatóján, amelyen az MSZP-kongresszus elé ke­rülő dokumentumtervezete­ket ismertette, elmondta: kormányerőként az MSZP az európai színvonalat köze­lítő bérezést kívánja Ma­gyarországon kialakftani. Tervezik az adócsökkentést, a kis- és középvállalkozások „érdemi támogatását", hoz­zálátnának a fejlődő vidék és a korszerű mezőgazdaság létrehozásához. Közölte: csökkenteni akarják a mun­kanélküliséget. anyagi gon­doktól mentes idős kort ígér­nek a nyugdíjasoknak, a csa­ládok támogatásánál pedig a rászorulóknak szeretnének többet adni. KÁBÍTÓSZER-TÚL­ADAGOLÁS. Elhunyt az a fiatal lány, akit szerda óta kábítószer-túladagolás miatt ápoltak a fővárosi MÁV Kórház intenzív osztályán. A fiatal lányt vasárnap dél­előtt érte a halál. Állapota múlt szerda óta volt válsá­gos, életveszélyes. A lányt a MÁV Kórház mosdójában találták eszméletlen állapot­ban szerdán, és azonnal az intenzív osztályra szállítot­ták, ahol sikerült újraéleszte­ni. Egy 19 éves lányon ­akire szintén a kórház mos­dójában találtak rá - már szerdán nem tudtak segíteni az orvosok. Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket V fo • vivendi tulícom hungary otoport tagja n Fix Internet-csomagok jelentős kedvezményekkel Néha Neked is leeshet valami! Nem igaz? A fix Internet-csomagok segítségével mostantól még több időt lóghatsz a neten! Csípd el kedvezményes díjcsomag­jainkat, így ugyanannyiért akár kétszer többet internetezhetsz, mint eddig, csak válaszd ki a számodra-legjobb ajánlatunkat! Mindenképp érdeklődj a Maxinet Hobbi csomagról is, amely nemcsak olcsóbb lett, hanem mostantól korlátlan idejű hozzáférést is biztosít*! Ez fix, hogy be fog jönni! Részletes információért, kénűk. hívd körzeten belül az ingyenes 184-es teleionszámot, vagy keresd fel honlapunkat! * 4 v * * A korábbi BakonyTel DélTáv DigiTel 2002, DunaTel, EgomCom. Jász Tel. KisdunaCom a t cégek egyesülésével »1ro|öU fon 'A kedvezményes időszakban (H-P 5 és 7 óra között, valamint 18 és 22 óra között), hétvégén és munkaszüneti napokon (5 és 22 óra között) és az éjszakai időszakban (22 és 5 óra között) érvényes Hobbi díjcsomag a baglyoknak Kedvezményes átalánydíjas Internet- és telefontarifával: délután, este és hétvé­gén nappal is! Profi díjcsomag mindennapi munkához Kedvezményes Internet­és telefontarifával egész nap! Van, ami f|X ...mégis leesik!

Next

/
Thumbnails
Contents