Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-10 / 263. szám
PÉNTEK. 2000. NOV. 10. BELFÖLD 3 röviden Fidesz, FKGP: Európai Néppárt Szombathely (MTI) A Fidesz-Magyar Polgári Pártot és a Független Kisgazdapártot ma délelőtt felvették az Európai Néppártba - jelentette be Torgyán József kisgazda pártelnök csütörtökön, Szombathelyen. A két egymással koalícióban lévő polgári párt felvétele nagymértékben növeli hazánk Európai Uniós csatlakozásának lehetőségeit, mintegy a folyamat „megágyazásának" tekinthető mondta Torgyán József. A támogatós mikéntje Budapest (MTI) A kormány az adó és járulékok csökkentésével, a pályázati lehetőségek megteremtésével. valamint az európai uniós csatlakozáshoz való felkészítés segítésével is támogatja a kis- és középvállalkozásokat - hangoztatta Varga Ferenc, a Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője a Budapesti Gazdasági Főiskola „Kisvállalkozási Szabadegyetem" című konferenciáján. A GM a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat keretében még az idén további négy pályázatot hirdet meg. Több pénz Budapest (MTI) A regionális idegenforgalmi bizottságok pénzeszközeit 50 százalékkal, 1,2 milliárd forintra emelik - közölte Matolcsy György gazdasági miniszter, a miniszterelnök önkormányzati tanácsadó testületében folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón, csütörtökön, Budapesten. A miniszter hozzátette: a találkozón egyetértés alakult ki arról, hogy a bizottságok ne csak mint véleményező, de döntéshozó testületekként működjenek 2001. január l-jétől. A DARFT és a felsőoktatási intézmények Nem A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) kezdeményezésére tegnap nagy jelentőségűnek Ígérkező megállapodást írt alá a régió négy felsőoktatási intézményének vezetője, valamint a DARFT ügyvezető alelnöke. A hazánk innovatív térségeként számon tartott DélAlföldön ugyanis a sikeres régiópolitika - amelyet nem lehet csupán az anyagi feltételek függvényének tekinteni egyik alapvető feltétele a szellemi kapacitások igénybevétele. Magyarországon - a főváros után - a dél-alföldi régióban oktatnak és tanulnak a legtöbben a felsőoktatásban. valamint a kutatóhelyek száma is itt a legmagasabb. A régió fejlesztési elképzelései pedig a humán infrastruktúra igényekhez alkalmazkodó - kölcsönös előnyökkel járó - hasznosításával valósíthatók meg a legeredményesebben. Ennek jelentőségét mérték fel a régió felsőoktatási intézményei is, amikor elfogadták a DARFT együttműködést célzó javaslatát és tegnap a DARFT-székházban - ünnepélyes keretek között aláírták az erre vonatkozó kecsak pénzkérdés A megállapodást Albertné dr. Herbszt Mária, a bajai Eötvös József Főiskola főigazgatója, dr. Szabó Gábor, az SZTE rektorhelyettese, Nógrádi Zoltán, a DARFT ügyvezető elnöke, dr. Sztachó-Pekáry István, a Kecskeméti Főiskola rektora, valamint dr. Patay István, a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola rektora írta alá. (Fotó: Gyenes Kálmán) ret-megállapodást. Elhangzott: az intézmények szívesen vesznek részt szakmai kérdések - például környezetvédelem, nemzetiségi, etnikai kérdések, műszaki fejlesztések - kidolgozásában, véleményezésében. Mivel a Dél-Alföld munkaerő-piaci igényeihez igazodó szakképzés megteremtését célzó program megvalósítása a régió fejlesztését tervező és bonyolító munkaszervezeteket is érinti, a DARFT közreműködve a hagyományos és a posztgraduális felsőoktatásban - a gyakorlatorientált jogi és államigazgatási, európai ismeretekkel rendelkező területfejlesztési szakemberek képzését segíti majd elő. N. R. J. Budapest (MTI) A motorbenzin árát három forinttal csökkenti, míg a gázolajét hat forinttal emeli a Mol Rt. literenként jövő hét hétfőn - mondta Geszti László, a társaság értékesítési igazgatója csütörtökön Budapesten. Olajmozgások Az emelést követően a 95-ös ólmozatlan benzin 242,50 forintba kerül majd literenként, a gázolaj pedig 233,75 forint lesz. Az értékesítési igazgató elmondta, hogy elemzők megítélése szerint a gázolaj a motorbenzinhez képest tartósan felértékelődött, s nemzetközi árszintje hónapok óta meghaladja a benzinét. Geszti László közölte: a Mol a motorbenzinek árának csökkentésével a várható világpiaci tendenciákat előzi meg, mivel a jelenlegi árszint még alacsonyabb a világpiacinál. jegyzet Ár a benzinért M ondd meg, mennyiért tankoltál először életedben, s megmondom, hanyas vagy. Pontosabban: mikor vetted életed első motorkerékpárját, autóját. Kollégám háromötvenes benzinre emlékszik vissza, én az ötforintosra, amikor szombat délután odaálltam a frissen mosott Riga segédmotorral a Afor-kúthoz, s tizenhét vagy tizennyolc forintért kértem bele benzint. De mindig húszassal fizettem, s úri kedvemen múlt, hogy kettő vagy három forint borravalót adtam a kutasnak. Ez régen volt, azóta egyszer már az utcára is kiment a magyar a magas benzinárak miatt, komoly próbatétel elé állítva ezzel a rendszerváltozás utáni első felelős kormányt. Sírtak is akkoriban a benzinár kapcsán, mégpedig a televízió képernyőjén, egyenes adásban, amikor a taxisokat utcára küldő vezető beismerte, vissza már nem tudja hozni őket. Ez a „meleg levest viszek a barikádra" hangulattal induló, később az egész országot megbénító, s teljes tanácstalanságba, már-már rettegésbe fulladó útelzárás jó figyelmeztetés volt mindenkinek, hogy a barikád a legrosszabb megoldás, azóta sem merte senki utcára küldeni az embereket. Az utóbbi években már mindenki máshogyan követi az üzemanyag árát, s lélektani határokat állapít meg, száz, százötven, kétszáz forintot literenként, vagy egyszerűen azon bosszankodik, hogy már öt- nyolc-, tizenegyezer forintnyi üzemanyag is elfér egy normál Opel Astra tartályában. Az eladók, a kúttársaságok mindeközben mentik magukat, kis címkéken jelzik a benzin adótartamát. Az első ilyen százforintos volt, a második százhúsz, legutóbb pedig már azt írták ki a kétszázötvenhez közeli ár mellé abszurdba hajtó humorral, hogy ebből a benzin ára száz. A többi persze adó. Hétfőtől három forinttal csökken majd a benzin literenkénti ára, ám ezért nem érdemes új adótartalom-címkéket gyártani, a változás ugyanis alig több mint egyszázalékos csökkenés. Nem tudom, mekkora a kutak mérési pontossága, de elképzelhetőnek tartom az ekkora hibahatárt, s ez esetben az árcsökkentés szinte nem is érzékelhető. Érzékelhető viszont a gázolaj árának emelkedése, közelítése a benzinéhez - arányaiban soha nem volt még ilyen elenyésző különbség a kétféle üzemanyag között -, s ez egy kicsit átalakíthatja az olcsóbb dízeles autózásról rögzült képet. Eddig sem volt könnyű kiautózni a drágább motor dízelelőnyét, ám a takarékosabb konstrukció hatékonyságát a továbbiakban már alig segíti az árelőny. A bérelőny segítené, az meg nem a mi oldalunkon áll. Igaz, sokkal könnyebb a üzemanyagárakkal elérni a világpiaci szintet, mint a bérekkel, így azután egv másik „világcsúcsra" van esélyünk - közel és távol a magyar áldoz jövedelméből legtöbbet autózásra. r Aulh Henrik marad Budapest (MTI) Auth Henrik, a Postabank vezérigazgatója vállalta, hogy a pénzintézet 2001. évi rendes közgyűléséig még betölti a vezérigazgatói posztot, illetve az igazgatóság tagja marad közölte a Postabank és Takarékpénztár Rt. Tőzsdei jelentés Csütörtökön csökkentek a vezető részvények árfolyamai a Budapesti Értéktőzsdén A technológiai papírok amerikai gyengülése kedvezőtlen alaphangulatot teremtett a befektetők körében A BUX - index 7 688 ponton zart (- 86 pont). A Matáv a nap elején még erösödött de a délutáni szakaszban - követve az OTP részvényeket - jelentősen esett és közel 2 % -ot veszített értékéből Tipikus reakcióként figyelhettük meg art, hogy a gyorsjelenteseiket közlő társaságok papírjait azonnal kezdik eladni a befektetők. Ez a mai napon igaz volt a Graphisoftra és a Zwackra is A Synergon ujabb mélységeket járt be és 800 Ft alatt is született rá kötés A Hűmet és a Pannonflax jegyzése viszont 20 % - ot erősödött. Az utóbbi esetében egy folyamatban lévő per kedvező lezárásáról szóló híresztelések álltak a háttérben. A Hűmet erősödésében elsősorban a társaság vezetőjétől származó spekulatív megnyilatkozások mozgatják az árfolyamot. Az amerikai elnökválasztás körüli bizonytalanság még mindig aggasztja a piacokat A termelői árak amerikában 0,4 % -kai növekedtek az előző hónapban A bázisinfláció viszont 0,1 % - os csökkenést mutatott, ami kisebb eladási hullámot váltott ki. uac B Részvény névé HyHéér Zéréér Zéréér váltóiéi Zéréér (X) váltóié, BORSO DCHEM 7 655 7 840 + 140 + 1,82 DÉMÁSZ 14 300 14 000 -3(81 -2,10 ÉGIS 12 650 13 000 +3(8) +2,36 FOTEX F 318 305 -11 -3,48 MATÁV 1 23-4 1 226 -24 -1.92 MOL 4 635 4 600 -15 -0,33 OTP 13 000 13 450 -310 -2,25 !>•( K 7 680 7 700 -50 -0,65 R1CHTER 15 290 15 1(81 -190 -1.24 TVK 5 490 5 5(81 +30 +0.54 Dunainvest Tel.: (62)450 000 Szeged. Takaréktár u. I. Tőzsdeügynökség Rt. Szegedi képviselete a Tisza-Invest Kft. Tőzsdei megbízási díj: 0,25 % + 3.000 Ft A hatvanas évek elejére a földek túlnyomó része állami, illetve szövetkezeti tulajdonba került, miközben nemcsak ötvenhatosok, hanem 1952 előtt háborús és népellenes bűncselekményekért elítéltek is szabadultak a börtönökből. Az összes párttrsztségéböl leváltott Marosán György lemondása politikai pletykák sorozatát indította el. A termelőszövetkezetekről megjelent törvényerejű rendeletet követően 15 hónap alatt, 1961 elejére végrehajtották a téeszesítést. A forradalom leverését követő megtorlások légkörében a magyar parasztság nem tudott ellenállni a hatalomnak. Az átszervezés végére a földek 93 százaléka szövetkezeti, illetve állami tulajdonba került, felszámolva ezzel a magánszektor utolsó területét. Az 1959-60-as részleges amnesztiával nemcsak ötvenhatosok. hanem az 1952 előtt háboAz ismeretlen Kádár János (21.) Buci Kádár akart lenni? rús vagy népellenes bűncselekményekért életfogytig elítéltek is szabadultak a börtönökből. Ekkoriban jelentette ki Kádár az MSZMP VII. kongresszusán: „A Magyar Népköztársaság belpolitikai helyzetét ma a nyugalom. a szilárdság, a gyors fejlődés jellemzi. A népi hatalom erősebb, mint az ellenforradalmi felkelés előtt volt, a szocializmus alapjai jelentősen szélesedtek azóta. A szocialista építés rendben, lendületesen folyik." A Kádári évek látszólagos esemény telenségében 1962-ben egy ország találgatta, miért mondott le Marosán György, Kádár tényleges helyettese. Az ügyből viccet is gyártottak: azért mondott le Buci Gyuri (Marosán beceneve), mert nemcsak pék. hanem kádár is akart lenni. Az ügy részletei évtizedeken keresztül államtitoknak számított. így Marosán csak 1989ben szólhatott először a nyilvánosság előtt felállításának okairól. Nyolcvan oldalas lemondólevelében azt írja. hogy Kádár tévedhetetlennek tartotta magát és az első titkárt körülvevő személyi kultusz ellen tiltakozott lemondásával. A szokatlan esettel a Központi Bizottság ülésén foglalkoztak, ahol az MSZMP első embere is felszólalt: „mi nem vagyunk sem pszichoanalitikusok. sem ideg- vagy elmeorvosok. (...) Szabad, hogy egy anya szüljön világra egy olyan embert, aki a munkásosztály forradalmi pártjával ezt megteheti? Én azt mondom, hogy az ilyen ember tűnjön el." A Központi Bizottság Marosánt megfosztotta minden tisztségétől. Nyugdíját 6500 forintban állapították meg, ami jelezte: a Kádár-rendszer kesztyűs kézzel bánt a párt belső ellenségeivel. Nevét ugyanakkor törölték a protokoll-listákról, kormányőri biztosítását megszűntették, gépkocsi-használati jogát megvonták, míg villájából, amelyet hamarosan el kellett hagynia, leszerelték a párt- és állami vezetőkkel közvetlen kapcsolatot biztosító úgynevezett K és M telefonjait. Pap János, a kádári éra egyik szürke eminenciása a hatvanas évek elején belügyminiszterként kóstolt bele a vezető pártfunkcionáriusok gyűlölt és irigyelt világába. A hat éve elhunyt politikus egy 1987-ben készült interjúban így emlékezik vissza arra a világra: „Kádár mellett öröm volt dolgozni abban az időben. X esetben az ember felvette a telefont, átszólt, akart valamit mondani vagy közölni, vagy ő bejött hozzánk. Sokszor megfordult nálunk a Belügyminisztériumban, a minisztertanácsnál. Rendszeres volt, hogy a reggeli órákban - már az ember várta is - körbejárja a helyetteseket, megkérdezte, hogy ki mit csinál, hol van, mi a programja stb. És bármikor be lehetett menni hozzá. (...) Viszont volt egy olyan fajta légkör, egy olyan hízelgés, egy nyálazás bizonyos területeken, másrészt egy pozícióféltés, ki a fontosabb, ki kerül előre. Már akkor a feleségek eléggé mocorogtak, bizonyos feleségek bizonyos irányokba, nem szívesen mondanék neveket. Nekem valahogy nem tetszett ez a légkör." (Folytatjuk.) Tóth-Szenesi Attila „ .ÁNDÉK PON TESŐ . . • m) LEJ S^-düJ ~JlEJl ~ ^^ További inloimacioórt htvjo L~y . . . nnn . , , a SMART UGYfílSZOtGAlAIOT A szegedi Tescoban minden 200 forint I SMART pontot er. # 0 Gyűjtse a pontokat és ajándékot választhot! , — J I Irlclonsjomon. m # #