Délmagyarország, 2000. november (90. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-10 / 263. szám
IG^oL Ahol a nők hatnak korunkra (9. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN JÉ DELMAQYARORSZAQ PÉNTEK. 2000. Nov. 10., 90/263. ' frllfet ÁRA: 54 FT (ELŐFIZETVE: 41 FT) Munkatársunktól Erdélyi sorozatunk következő helyszíne: Csíkszentmárton, amely Mórahalom testvértelepülése. A Holnap: Erdély két város között szoros a kapcsolat, éppen ma indulnak innen vendégségbe a szentmártoni libafesztiválra. Holnapi lapunkban ízelítőt adunk a főleg pitvókatermeléssel (krumplival) foglalkozó település életéből. Megújul a Rókusi körút Munkatársunktól Aki nem fizet, nem kap vizet*. Lapunkban már többször beszámoltunk róla, a Szegedi Vízmű Kft. október 23-án kintlévőségeinek behajtására kampányt indított. Ennek első szakasza lezárult: a kiküldött 10 ezer felszólító levélre a nagy többség reagált, az ügyfelek kifizették elmaradásaikat, valamint tisztázták azokat a félreértéseket, amelyek a fogyasztó és a szolgáltató között (olykor az utóbbi hibájából) keletkeztek. Akik továbbra sem fizetnek, azokra azonban vízkorlátozás vár. A Szegedi Vízmű Kft. nemesak elszánta magát arra. hogy a tisztességesen fizető ügyfelek érdekében korlátozza a vízfogyasztást azoknál, akik nem rendezték tartozásaikat, hanem a folyamatot el is kezdte - mondta el a Délmagyarország kérdéseire válaszolva Bóka József értékesítési osztályvezető. Mindehhez adottak a műszaki és a jogi feltételek. Akik 50 ezer forintnál nagyobb tartozást halmoztak föl. mind számíthatnak arra. hogy megtalálja őket a szolgáltató. Az első körben, a múlt hét végén 20 nem fizető ügyfelet értesítettek arról, mi várhat rájuk. A korlátozásról szóló hivatalos levél átvétele után két napjuk volt arra, hogy jelentkezzenek az ügyfélszolgálaton. A hatás nem maradt el, tízen kifizették a tartozások összegét, vagy azok nagy hányadát, a fennmaradó összegre pedig részletfizetési kedvezményt kértek. Három fogyasztónál november 6-án. hétfőn a Vízmű Kft. korlátozta a vízfogyasztást, ami azzal jár. hogy mindössze napi 50 liter vízhez juthatnak hozzá fejenként. (Míg eddig 10 perc alatt telt meg egy fürdőkád, ezentúl fél napba is beletelik.) Heten a türelmi idő alatt sem adtak magukról életjelet, nem ismerték el, hogy tartoznak a Szegedi Vízmű Kft.-nek, s nem tették lehetővé a korlátozást (vagyis nem engedték be a szakembereket a házukba, hogy azok egy adott ponton leszűkíthessék a vezetéket). Őket ezen a héten pénteken újra felkeresik, s ha akkor sem hajlandóak az együttműködésre, illetve nem engedik a vízmérőhöz a munkatársakat, akkor a korlátozást az utcai gerincvezetéknél kell elvégezni. S hogy mit jelent ez? Felbontják az útburkolatot, a költségek pedig áfával együtt elérhetik a 100 ezer forintot. Mindezeket az összegeket az ügyfélnek kell állnia. A Szegedi Vízmű Kft.-nek különben eltökélt szándéka, hogy a jövőben következetesen alkalmazza az adósságokkal rendelkező ügyfelek vízellátásának korlátozását. Nem csak egyszer volt Budán kutyavásár... F. K. Az új csomópontok, buszöblök, gyalogosátkelők helyszínrajzának kialakításával megkezdődött a Rókusi körűt Tesco és Csongrádi sugárút közötti szakaszának rekonstrukciója. Első ütemben elkészülnek az új forgalmi rendet kiszolgáló berendezések, így például jelzőlámpát teléepítenek a Vértói úti csomópontba, és a Rókusi körút-Margaréta utca sarkára is. Jövőre új aszfaltburkolatot is kap a körút, és a felújítás - amely a Móravárosi körút kialakítása óta Szeged legnagyobb közútépítési beruházása - a Kossuth Lajos és a József Attila sugárút irányába is folytatódik. A rekonstrukció során nemcsak jobb minőségű aszfalton, de a forgalomtechnikai beruházások miatt jóval nagyobb áteresztőképességű, s biztonságosabb körúton közlekedhetnek majd, akik az északi körgyűrűt választják. (Részletek a 7. oldalon.) Az egyefem új menzát építene Bezárják a Diáktanyát? Munkatársunktól j A A/SILL L 1 felsőt + 1 nadrágot vásárol NAGYÁRUHÁZ PASSAGE SORÁN Vámakadémia Elképzelhető, hogy megszüntetik az egyik szegedi egyetemi menzát, a Diáktanyát, és helyére az intézmény számítóközpontját költöztetik. Ennek lehetőségét jelenleg külön bizottság vizsgálja. Többen egyetértenek azzal, hogy a felújításra szoruló önkiszolgáló étterem „toldozgatása" helyett a 21. század színvonalának megfelelő, a mostaninál több diák és tanár étkeztetését biztosítani képes menzát kellene építeni. Az egyetem a Honvéd téren fekvő, üresen álló telket szemelte ki az új menza számára, amelynek felépítésére vállalkozókat keresnek. Az egyetem nem finanszírozná a beruházási, a vállalkozó viszont a menza felépítéséért cserébe megkapná a működtetés jogát. A Diáktanya szerződését úgy mondaná fel az egyetem, hogy a menza üzemeltetőjének és dolgozóinak másik egyetemi ellátóegységben biztosítanak majd munkalehetőséget. (írásunk az 5. oldalon.) A Diáktanyát oktatási, illetve tudományos célokra alakítanák át. Enni vagy nem enni? (Fotó: Nagy László) Néhány napja megkezdődött a Rókusi körút rekonstrukciója. Tavasszal aszfaltoznak. (Fotó: Gyenes Kálmán) Munkatársunktól Sokan attól tartottak, hogy a vám- és pénzügyőrség átszervezése miatt csökkennek az állam bevételei. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják. fölösleges volt az aggodalom, ugyanis a költségvetési törvényben elírtakhoz képest is várhatóan 10 százalékkal többet fizet be ebben az esztendőben a pénzügyőrség az államkasszába. Ezek a szavak tegnap hangzottak el Szegeden, a Novotel Szállóban, ahol a Vámakadémia dél-alföldi regionális tanácskozását rendezték. A vámbevételek növekedéséről szóló hírt dr. Daróczi Ferenc dandártábornok, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága Vámigazgatási osztályának igazgatója közölte előadása során a hallgatósággal. A széksorokban pedig vámőrség üzleti partnereinek többek között a speditőr, a fuvarozó, a külkereskedelmi tevékenységet végző cégeknek - képviselői ültek. Aledia %A1arkt Mi más. Új áruházunkban Szegeden óriási választékkal és alacsony árakkal várjuk Önt! Tekintse meg hirdetésünket az újságban!