Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-30 / 254. szám
6 A TORONY ALATT HÉTFŐ, 2000. OKT. 30. Százezer látogatót várnak a temetőkbe Az emlékezés ideje Suliünnep Tfoldog ember az, aki még nem állt végig egyetlen ÍJ unalmas iskolai ünnepséget sem. Boldog, mint mondám, de az is biztos, hogy nem Magyarországon lakik. Ugyanis ebben a honban valami különleges késztetést éreznek a kisebb s nagyobb iskolai megemlékezések, (tanévet nyitó, záró, megszakító, összdiákságot boldogító...) rendezvények szervezői arra, hogy a Himnusz és a Szózat közé szorított egy, uszkve másfél óra irgalmatlanul felemelő legyen. Ezért aztán az ilyen ünnepeken kapaszkodik ám egymásba a pátosz és a közhely, miközben a tanulók azt sem tudják, társuk háta mögé bújva, vagy tenyerük mögött rejtegessék ásítozó szájukat. Aki attól félt, hogy a Rókus l-es általános iskola 70. születésnapjára rendezett ünnepi hét során hasonló viszontagságokat kell kiállnia, nagyon kellemesen csalódhatott. Ugyanis Szeged legnagyobb önkormányzati iskolájában igazán parádés műsorokat tekinthettek meg a diákok s a vendégek. A Magyarország ezer esztendejére és az iskolaalapításra is emlékező ünnepségen például kétszáz gyerek úgy idézte fel elmúlt idők nagy történéseit egy történelmi játék keretében, hogy egy percnyi unalomra sem engedélyezett időt. Annál többször ámuldozhatott mindaz, aki a közönség soraiban ült - lám, mennyi tehetséges ifjonc fedezhető fel egyetlen iskolában. Nagy élménytől fosztotta hát meg magát az, aki nem látta, hogyan is koronáznak egy királyt a Rókus l-esben. S nagyon szomorú lehet az a diák, akinek bőbeszédű, szóvirágtermelő tanárai nem látogattak el erre a szülinapi ünnepre, cserélni bizonyos tapasztalatokat... \To, de ezen már nem segíthetünk. Öreg-Rókus isko1V Iájában ugyanis befejeződött az ünnep, s hétfőtől, gondolom én, kíméletlenül bekarcolják az egyest annak az ellenőrzőjébe, aki a tanár néni érdeklődő kérdésére mukkanni sem tud. A szülők pedig, miként az egy általános iskola esetében természetes, megint jönnek gyerekeikért a díszkerítéses, immár címerrel is díszített suliba. S arról beszélgetnek: ugye, a tornacsarnok omladozó homlokzatának tatarozásával, a tantermek és folyosók kifestésével csak nem vár addig a közoktatás fejlesztésére oly nagy hangsúlyt fektető, mindenkori pénzosztó hatalom, amíg a diákok elkezdik próbálni az iskola 75. születésnapjára megálmodott műsort... Bátyi Zoltán A kávéházi előadásokon • Mindig olyan neves professzorokat, írókat hívunk meg, akik jól ismerik az adott kort - mondta Szécsi Imre. (Fotó: Nagy László) Mindenszentek és halottak napján, mintegy százezer embert várnak a temetőkbe. (Schmidt Andrea) Ajánlások - díjakra DM-információ Szeged város önkormányzata felkéri a társadalmi, gazdasági szervezeteket, intézményeket, szakmai szövetségeket, kamarákat, egyházakat, érdekképviseleti szerveket, hogy a személyi adatokat tartalmazó és a részletesen indokolt ajánlásokat 2000. december 3I-ig, juttassák el Szeged város polgármesteréhez, az alábbi kitüntetésekre vonatkozóan: 1. díszpolgári cím, 2. Pro Urbe díj és 3. Szegedért Emlékérem. A kitüntetések átadására 2001. május 21-én, a város napján kerül sor. Bővebb felvilágosítást a polgármesteri hivatal kulturális, ifjúsági és sportirodáján (telefon: 564-253) kaphatnak az érdeklődők. Átköltözött az okmányiroda Munkatársunktól A szegedi polgármesteri hivatal felhívja a lakosság figyelmét, hogy az okmányiroda - változatlan nyitva tartással - átmeneti jelleggel átköltözött a városi rendőrkapitányság (Párizsi körút 16-22., első emelet) épületébe, ahol október 25-étől fogadja az ügyfeleket. Az ügyfélfogadási idő a rendőrkapitányság épületében is változatlan: hétfő, kedd, péntek 8-12 óráig, szerda 12-17 óráig Zöld szám Munkatársunktól A 06-80-820-032-es, ingyenes, zöld számon hívhatják a szegedi polgárok az önkormányzatot, ha kérdéseik, javaslataik vannak a várost érintő ügyekben. A telefonos rögzítőn bárki hagyhat üzenetet egy percben, és szükség esetén az illetékesek vissza is hívják, ha meghagyja nevét és elérhetőségét. A telefonszám csak a 62-es körzetszámról érhető el. Az Egyesült Nemzetek Szervezete októbert az idősek hónapjává nyilvánította. Ebből adódóan szervezték meg városunkban, idős polgártársaink körében azokat az alkalmakat, amelyek csak nekik szóltak: egy szál virág, egy kis ajándék, alkalmi kulturális műsor, amelyre egy-egy bepárásodott szem, egy elmorzsolt könnycsepp, gyöngéd kézszorítás, halk köszönöm volt a válasz. Az Egyesített Szociális Intézményben a napokban emlékeztek meg az idősek napjáról. Két helyszínen - a Kálvária sugárúti és az Acél utcai otthonban is - jelen voltunk. A Kálvária sugárúton dr. Ványai Éva, humánpolitikai alpolgármester nyitotta meg az ünnepséget. Jelen volt Molnár Róbert, országgyűlési képviselő, az önkormányzat képviseletében Majláthné Lippai Éva, az Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Iroda vezetője, dr. Mécs László, a terület önkormányzati képviselője, valamint Holló István és Nagy Tibor, a móravárosi plébánosok, az intézmény orvosai, vezetői. Az ünnepi műsorban Gyimesi Kálmán és Vajda Júlia, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekesei léptek fel, őket Kiss Ernő kísérte zongorán. Mindenszentek és halottak napjára virágba borulnak a temetők, gyertyákat lobogtat a novemberi fuvallat, sötét ruhás emberek tömege hullámzik a sírok között. Bevett szokás, hogy november elsején és másodikán, kezünkben egy-egy koszorúval vagy csokor virággal, meglátogatjuk szeretteink sírját, imával, főhajtással, emlékezéssel rójuk le kegyeletünket emlékük előtt. Idén is így lesz ez országszerte, így Szegeden is. Hogyan készült fel a Szegedi Temetkezési Kft. az ünnepi sokadalomra? Hódi Lajostól, a Fellépett a Sándorfalvi Citerazenekar Ifjúsági együttese is, Rodler László vezetésével. Az otthon lakói nagy szeretettel fogadták a művészeket és a fellépőket, együttműködtek velük, rengeteget tapsoltak. Közöttük volt Fazekas Ilona néni is, aki szeptember 22-én ünnepelte 100. születésnapját. Vidáman énekelt a művészekkel... Varga Ágnes, mentálhigiétársaság ügyvezető igazgatójától kértünk választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre. Hódi Lajos szerint sokan már szombaton és vasárnap kilátogattak a temetőkbe. Idén első alkalommal munkaszüneti nap november elseje, így valószínűleg ekkor is tömegesen érkeznek majd a kegyeleti látogatásokra, de sokan a következő hétvégére hagyják ezt a látogatást. így talán sikerül majd elkerülni azt a tumultust, amely akkor keletkezik, ha az emberek egy, vagy két napra időzítik a temetőlátogalást. Az igazgató szerint, idén is kellőképpen felkészültek a látogatók fogadására, időben kicsinosították a környezetet, eltakarították a szemetet, a hulladékot az utakról, a járdákról. A legnagyobb gond ezúttal is - a parkolás. A meglévő parkoló ugyanis nem niai vezető szervezte mind a két helyen a műsort. Több csoport is részt vett az ünnepélyes alkalmakon. így például, a teljesség igénye nélkül, a Kálvária tánccsoport (az otthon dolgozóiból alakult, az igazgató a táncmesterük), Godenstein Gábor, a Király-König Zeneiskola trombita tanára, Mezey Károly színművész sztepp táncosai, Kossai Henrik, Lakatos Diáne és Nováki arra létesült, hogy ekkora tömeget fogadjon. Ennyi járművet képtelenség elhelyezni a meglévő parkolóban, annak ellenére, hogy az elmúlt években pótparkolót is építettek az Ikarusnál és a temetővel szemben lévő Szerszámkovács-telephelyen, de ezeket kevésbé veszik igénybe az emberek... Az igazgató azt tanácsolja, hogy az idős, beteg és mozgásukban korlátozott a hozzátartozók a délelőtti órákban menjenek temetőlátogatásra, akkor könynyebb a parkolás. Tavaly e látogatók a Fonógyári útról behajthattak és a Bajai úton távoztak. Sajnos, ezzel sokan vissza is éltek... Arra a kérdésre, hogy a tömegközlekedést javasolja-e a temetőbe igyekvőknek, Hódi Lajos igennel válaszolt. Sűrített járatok vannak a villamoson, az autóbuszon is. EgyeEszter szavalatokkal léptek fel, majd Szarka Dénes gitáros, valamint a Százszorszép Gyermekház „aprócska és nagyobbacska" jazz-balett csoportja szórakoztatta a közönséget. Az Acél utcai ünnepélyes alkalmon Zsótér Antal, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója mondott köszöntő beszédet. Ebben elmondta, hogy az idősek düli gond, hogy ezeken a járműveken koszorúkkal és nagyobb csokrokkal, igen nehéz közlekedni. A parkolási gondoktól azonban mégis megmenekíti az embert a villamos és az autóbusz. Az igazgató elmondta, hogy a Belvárosi temetőn kívül a Szegedi Temetkezési Kft. gondozásában van a dorozsmai, a tápéi és gyálaréti temető is. Nagyságuk és látogatottságuk miatt, ott nem kell különösebb-gonddal számolni, hiszen a kocsik a meglévő parkolókban elférnek. Amúgy a hozzátartozók általában kerékpáron, vagy gyalog érkeznek a temetőkbe. Egyébiránt a kegyeleti helyekre igyekvők számára fontos információt is megtudtunk az igazgatótól, jelesül, hogy a temetők reggel fél 8-tól este 8 óráig vannak nyitva. Kisimre Ferenc napi megemlékezés, nemcsak egyszerű gesztus, hanem figyelmeztetés a hétköznapoknak arra, hogy elég figyelmet fordítunk-e idős polgártársainkra, törődünk-e eleget sorsukkal? Ne feledjük, hogy a szeretet a legjobb gyógyszer! A tabletták a betegséget látszólag meggyógyítják, de a lelket, nem. Idős korban egy jó szó, egy gyöngéd simogatás mindennél többet ér, ezért van nagyobb szükségük az időseknek egy-egy jó szóra, gyöngédségre, törődésre, mint talán a fiatalabbaknak. Családias otthont kell teremteni, egymásra figyelemmel lenni, egymást elfogadni, mondotta többi között ünnepi beszédében az igazgató. Ezt követően a felsorolt szereplők léptek színre, s kellemes másfél órás, önfeledt szórakozást nyújtottak az otthon lakóinak. Amikor a fellépők elhagyták az improvizált színpadot, a „hazai" terepen lévők - az otthon lakói és az intézményben dolgozók - vették birtokukba a táncparkettet. Az előbbiek egészen addig maradtak, míg az erejükből futotta... Azután pedig szobájukba mentek, kibontották a figyelmesség jelének szánt ajándékot, s úgy érezték, ezen a délutánon egy picit visszafiatalodtak. Merthogy úgy volt, az bizonyos. K. F. Idén január óta történelmi, irodalmi és képzőművészeti előadásokra várják az érdeklődőket a Millenniumi Kávéházban. Havonta egy-egy kort dolgoznak fel az előadók. A hallgatóság megismerheti többek között a Hunyadiak életét, a szanszkrit lírát és az Anjou-kor művészetét is. Az előadások, vetítések mellett a kávéházban kiállításokat is megtekinthetnek a látogatók. Egy csésze forró kávé mellett kedd és csütörtök esténként megtudhatjuk, hogyan vadászott, harcolt a honfoglaló magyarság, illetve milyen szerzetes lovagrendek alakultak a XII. században hazánkban. A Katolikus Ifjúsági- és Felnőttképző Szövetség (KIFE) Millenniumi Kávéházába nemcsak vallásosokat, hanem bárkit szeretettel várnak az ingyenes előadásokra. - Havonta egy-egy kort, korszakot dolgozunk fel - tudtuk meg Szécsi Tibortól, a kávéház programszervezőjétől. Januárban a IX. századdal kezdtek, s most már az 1400-as évek vannak soron. Ez a téma egy kicsit csúszik, így még november elején is még a XV. század végi Magyarország lesz „terítéken". A kávéház az előadások mellett külsőségekben is megpróbálja az adott kort idézni. A bejárati kép a századot szimbolizálja, a nagy háttér pedig egyegy nagyobb korszakot (gótika, barokk, reneszánsz). A falak mentén a KIFE által foglalkoztatott fiatal képzőművészek készítette tárgyakat, eszközöket csodálhatják meg az érdeklődők. A kedd, illetve a csütörtök esti előadásokra többségében a Szegedi Tudományegyetem tanárait hívják meg, de néha más városokból is érkeznek vendégek. Havonta van egy főelőadó, aki átfogóan ismerteti az adott kort, korszakot, majd a többiek a saját témakörüket osztják meg a hallgatósággal. A kávéház vendége volt már többek között Kristó Gyula akadémikus, aki a honfoglalásról beszélt, H. Tóth Imre pedig a szláv írásbeliség kezdeteit vázolta. A Millenniumi Kávéházban (Szeged, Dugonics tér 12.) ma, hétfőn este 7 órától Kukorelly Endre íróval beszélgethetnek a jelenlévők. Holnap, kedden este fél 6-fól pedig Molnár V. József tart néprajzi előadást „Szent Mihály mérlege" címmel. K. T. A szeretet a legjobb gyógyszer... Idősek ünnepe Az intézmény személyzetéből alakult Kálvária tánccsoport tagjai jól vizsgáztak az otthonlakók előtt. Keringőt mutattak be a közönségnek, hatalmas tapsot kaptak a produkciójukért. (Fotó: Miskolczi Róbert)