Délmagyarország, 2000. október (90. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-28 / 253. szám

SZOMBAT, 2000. OKT. 28. SZERETTEINKÉRT 7 Vonatok halottak napján Munkatársunktól A MÁV Rt. halottak napján a következő mentesítő vonatokat közlekedteti megyénkben. Ma, szombaton, illetve holnap, vasárnap Mezőhegyesről 9.20-kor Újszegedre, 9.30-kor Újszegedről Mezőhegyesre; Szegedről 14-kor Békéscsabára, 13.25-kor Békéscsabáról Szegedre; a 9.15-ös szegedi személyvonat Hódmezővásárhelyről 9.52-kor indul Orosházára, ahová 10.32-kor ér be - a szerelvény minden állomáson megáll. Vasárnap Kiskunfélegyházáról 14.30kor indul Szegedre személyvonat. November l-jén, szerdán Szolnokról 16.55kor Szentesre, Orosházáról pedig 4.05-kor Szegedre megy vonat. Rúzsai emlékezés Munkatársunktól A hagyományokhoz híven idén is szentmisével egybekötött megemlékezést tartanak a rúzsai temetőben halottak napja tiszteletére. Akinek hozzátartozója, ismerőse nyugszik a rúzsai temetőben, az vasárnap 15.30tól gyújthat értük gyertyát. ,A gyász komisz, mardosó érzelmekből áll: fájdalomból, gyötrelembál, haragból, félelemből, sóvárgásból, a megfosztottság érzéséből." (Fotó: Schmidt Andrea) Gyertyafény keringő, Rahmanyinov C-moll prelűd, a búcsúról, az elmúlásról szóló versek szólnak a hangkazettáról, amit az utolsó találkozásra válogatott össze a csoport vezetője. Az alsóvárosi művelődési ház egyik félreeső szobájában az asztalt, amit eddig 12 alkalommal ültek körül, most ünnepire terítették, gyertyákkal, virággal díszítették. Az asztalnál, mint március óta mindig heten ülnek: hat asszony, akiket a gyász, a fájdalom enyhítésének vágya hozott ide és a csoport segítő vezetője, Fodor Edit. A „Gyertyaláng", az első szegedi gyászfeldolgozó önsegítő csoport találkozásainak befejező együttlétére készített kazettán azok a dalok, versek szerepelnek, amiket a kis közösség tagjai többször is felidéztek a beszélgetések során, elvesztett szerettükhöz kapcsolva egy-egy verset vagy egy dalt. Valamennyien halk megjegyzésekkel kísérik a válogatást, s mindenki mosollyal az arcán mondja: a férjem kedvenc verse, a testvérem ezt a dalt imádta, mennyit hallgattuk együtt ezt a zenét. Emlékeznek, mernek emlékezni azokra, akiknek a hiánya oly gyötrő, de még kínzóbb lenne, ha a szó nem lenne kimondható, ha az emlék nem lenne felidézhető. Kibeszélni a fájdalmat A gyászoló asszonyok közül már csak egy jár feketében. Nem a gyászév miatt, hanem mert a lelke nem kívánja a színes ruhát. Ilonka 44 évi szeretetben, megértésben eltöltött házasság után hirtelen veszítette el rajongva szeretett férjét, aki barátja, társa volt, s akivel a negyedik együtt eltöltött évtized végére egyformán gondolkoztak, az ízlésük is hasonló volt. Összecsiszolódtak, s most, hogy tíz hónapja nincs mellette úgy érzi, elvettek tőle „valamit", aminek a hiánya égetően fáj. A gyerekei felnőtték, a saját életüket élik, a társaságot, amelyhez férjével együtt tartoztak kerüli, de vágyott a valahova tartozásra, s ezt a sortársak között remélte megtalálni. - Itt a csoportban kiönthettem a fájdalmamat, nem kellett arra vigyáznom, hogy olyanokat terhelek, akiknek valóban teher végighallgatni egy szenvedő asszony siralmait - mondja. - A többiek ugyanazt élik át, mint én, ugyanazoktól a gondolatoktól, emlékektől szenvednek, mint amiktől én gyötrődöm. Látom, hogy ők is viszik tovább az életüket, s ez nekem is erőt ad ahhoz, hogy folytatni muszáj, el kell fogadni a megmásfthatatlant. Beszélünk a fájdalmainkról, emlékezünk a társunkkal együtt töltött szép órákra, visszaidézzük a kevésbé szépet is, szinte újraéljük a múltat, a házasságunkat. Meghallgatjuk a másik történetét, mostani szenvedéseit, de éppen a kibeszélés és a másik helyzetének, küzdelmének hasonlóságát átérezvén mindannyian kicsit megkönnyebbülünk. S megnyugtat bennünket a közösség, a megértés, az azonos fájdalom. Menekülni a magánytól Jutka a gyötrő magány, pontosabban az egyedüllét elől menekült a sorstárs asszonyokhoz. A férje elvesztése óta Ilonkához hasonlóan ő sem tud mit kezdeni a napjaival. Minden értelmét vesztette, az addig mozgalmas, programokkal, utazásokkal gazdag élete egyszerre céltalanná, üressé vált. A csoporttalálkozások hasznos terápiának bizonyultak - állítja Jutka -, volt mire készülnöm, történt valami, amire várni lehetett, ami elviselhetővé tette a szürke egyformaságot. Jutka örült annak is, hogy kaptak „házi feladatot", ami szintén segített neki a kínzó gondolatok elterelésében. - Naplót vezettünk a napi jó és rossz történésekről. Amikor egy idő után visszaolvastam láttam, nem egyformák a napok, nemcsak fájdalom van, hanem apró örömök is. Máskor azt kellett lejegyeznünk, milyen pozitív tulajdonságai voltak a társunknak. Én addig, ha a férjemmel kapcsolatos szép dolgokra gondoltam, elmondhatatlan fájdalmat éreztem, amikor írtam a jót, akkor valahogy belefeledkeztem ebbe, s egy idő után azt vettem észre, már nem kínoz annyira a reá való emlékezés. Megcsonkítottnak érzem magam Mária az egyetlen a csoportban, aki nem a férjét, hanem a testvérét gyászolja. Az ikertestvérét, aki öt perccel volt idősebb nála, s akivel együtt lélegeztek évtizedeken át, akivel szimbiózisban élték az egynek született halandó számára felfoghatatlan összetartozásban. A halála után több évvel is a rajongásig szeretett testvér van a gondolatai központjában, az agyában, a zsigereiben. Mintha megcsonkították volna, elvettek volna belőle egy darabot. Évek óta sem nem tud megnyugodni, s azt mondja, így lesz ez élete végéig. A hite segített abban, hogy tűiélte azt. amiről korábban nem hitte, hogy túlélhető. A csoporttalálkozókon beszélhetett a kettőjük hihetetlen szoros kapcsolatáról. S minden alkalommal úgy érezte, kicsit csillapodik a fájdalom, legalább addig, amíg mesél a fiatalságukról, a lánykorukról, aztán a későbbi idők közösen megélt történéseiről, ikertestvére kedvenc dalairól, verseiről, csodálatos egyéniségéről. • A Gyertyaláng csoport „hivatalos" találkozásai befejeződtek, de a kis csapat immáron összeszokott tagjai nem szakadnak el egymástól, találkozni fognak, hiszen barátságok is születtek. S hisznek abban, hogy eljön az idő, amikor nemcsak a gyászról, a fájdalomról, az emlékekről, a veszteségről, a halálról lesz szó közöttük, hanem az élet örömeiről is. Kalocsai Katalin értük égnek... Klára. Mihály Istvánnak és Csóka Gabriellának Evelin. Rávai Ferencnek és Harkai Ildikónak Ferenc, Pusztai Istvánnak és Dancsó Krisztinának Ágota, Galambos Józsefnek és Talpai Adriennek Patrik, dr. Fabula Jánosnak és Pajtényi Zsuzsanna Évának Linda Zsófia, dr. Kecskeméti Lászlónak és dr. Gondos Anikónak Zsombor. Mátó Tibor Péternek és Goda Katalin Margitnak Viktória, Kiss Andrásnak és Tamási Ritának Gábor, Rácz Pálnak és Hizó Tímea Évának Krisztián, dr. Veres László Jánosnak és Forgács Ilonának Bence Péter. Meghalt Forrai Mihály, Nagy János, Vasasné Nádházi Anikó Margit, Ördög Mihályné Monostori Julianna, Cina Józsefné Fekete Ilona, ^Tanács lllésné Németh Éva, Bartha Istvánná Lázár Katalin, Terhes Pálné Tótht Ilona, Kovács Antalné Bata Rozália, Kósa Lászlóné Szabó Mária, Árgyelán Jánosné Terhes Anna, Ecseki Árpádné Jójárt Ilona, Ottlik Kálmánná Kotroczó Ilona, Halász István, Kósa Mihályné Pölös Etelka, Jáger András, Botos István Géza, Szanda Árpádné Kádár Katalin, Pesti Józsefné Fodor Margit, Palatínus István, Erdei Antal, Szivák István, Kerekes Istvánná Terhes Julianna, Bertók Imréné Stuhl Piroska, Sánta Veronika, Tóth József. A gyertyák A szegedi „Gyertyaláng" gyász-, és veszteségfeldolgozó önsegítő csoportban hatan kerestek enyhülést elvesztett szerettük után érzett fájdalmukban, s próbálták ily módon is elviselhetővé tenni a hiányt, amit annak a másiknak a végső elmenetele okozott, akivel évtizedekig együtt éltek. A csoport többsége egyetlen asszonyt kivéve, aki ikertestvérét gyászolja - mindannyian özvegyek, a férjüket vesztették el. Az idén márciusban kezdődött csoportmegbeszélések utolsó alkalma az elmúlt héten volt, amikor meghitt hangulatú összejövetelen búcsúztak egymástól és a csoport vezetőjétől, Fodor Edittől. A búcsú-összejövetelen e sorok írója is jelen volt. Házasságot kötött Aradi Attila és Szabó Judit, Balogh Ferenc és dr. Dékány Éva. Bakonyi Attila és Ördög Dorottya, Dragity Zsolt Imre és Király Mónika. Márki György és Tőke Mária, Balint Attila és Krucsó Andrea, Pataki László István és Ungi Krisztina Viktória, Berényi Tamás Zoltán és Tanasóczki Adrienn. Született Juhász Istvánnak és Rácz Zitának István Tamás. dr. Pető Zsoltnak és dr. Cserjés Andreának Bence, Király Zoltán Dezsőnek és Hegyi Tündének Csaba Zoltán, Menyhárt Lászlónak és Nyegota Anitának László, Sipos Gábornak és Pető Edina Hajnalkának Dorottya, Ilovai Emánuelnek és Bogdán Petra Ágnesnek Alexandra, Gubik Zsoltnak és Molnár Mariannának Gitta Vanda. Balog Dánielnek és Rácz Melindának Milán Dániel. Lázár Endre Sándornak és Svanda Krisztinának Evelin Nádin, Kis Bélának és Fehér Gabriella Anikónak Beatrix, Lázár Zoltánnak és Vajda Réka Izabellának István Roland, Szabó Emil Tamásnak és László Elvirának Anikó, Sáfár Andrásnak és Kazsa Katalin Noéminek Anett Zita, Czinege Tamásnak és Papp Andreának Erik Tamás, Bálint Imrének és Bite Éva Ilonának Viola Veszíteni tudni kell! Polcz Alaine. „Ha haláltudattal élek, másképp hordozom az életem..." (Fotó: Nagy László) Minden kornak és civilizációnak megvolt a maga halál és gyász rítusa, ami a kor emberének fogódzót jelentett. Ellenben ma keresnünk kell a gondolatot, az utat, amin végighaladva képesek lehetünk méltósággal elfogadni és feldolgozni a halált, illetve e veszteséggel járó gyászt. „Saját, fel nem dolgozott halálfélelmünk a legfőbb gát" - magyarázta szegedi előadása előtt Polcz Alaine, akivel a gyászról beszélgettünk, mégsem komorult el egy pillanatra sem, hanem megnyugtató és szép gondolatokat ajándékozott és mosolygott, mosolygott, mosolygott. - Nem az a természetes, hogy ameddig lehet és amint lehet elhessegessük magunktól még a halál gondolatát is? - A halál az élet természetes része. Erről a legprimitívebb és a legfejlettebb társadalmaknak is volt elképzelése. És persze hitük is volt arról, hogy a lélek valamilyen formában tovább él. A francia forradalommal kezdődött az ész uralma, s a tudomány és a vallás kettészakadása. Egy ponton odáig jutott az ember, hogy a tudomány a vallást babonának tekintette, a vallásos ember pedig krízisbe került, mert hitét nem lehetett alátámasztani reális és tudományos érvekkel. Mára azonban az orvostudomány fejlődésével a halálközeli élményeket is megismerjük. Kísérleti úton is elérhető az az állapot, mikor az ember testen kívül is érzékel. Ehhez társul a kvantumfizikára épülő filozófia, minek eredményeként a legnagyobb mai természettudósok jelentik ki, hogy: van az anyag és a szellem, s ez utóbbit nem restellik istennek nevezni. Einstein érzékletesen fogalmazott: a tudományból az első korty ateizmus, de a pohár alján ott az Isten... Megerősítést nyert az a felismerés, hogy a kozmosznak a törvényszerűségei és azok, amelyek bennünk vannak, azonosak, s akár egy matematikai képletben kifejezhetők. Ez pedig elhozza azt a lehetőséget, hogy - a történelem során először egyeztethető a hit és a tudomány. - E felismerés segít a halál elfogadásában ? - Igen. Ha ugyanis bizonyítható, hogy testen kívüli állapotban is tud működni a psziché, akkor végig kell gondolnunk ismét, amit a különböző vallások hittek, hirdettek: a halál után is létezik a lélek. Ha viszont haláltudattal élek, másképp hordozom az életem: másképp gondolkodom és szeretek és tervezek és létezem. - Nagymamám szerint az, aki jajveszékel a nyitott sír fölött, leginkább önmagái siratja... - ...Holott a gyásznak csak egy része, hogy magamat sajnálom. Ám a legtöbb embernél ez a rész eluralkodik. Ugyanakkor ha arra gondolunk, amit én hiszek: a lélek tovább él, akkor megértethetjük magunkkal, hogy ha jobban törődünk azzal, aki elment és a lelke útjával, akkor „szabadon engedjük", s ezzel magunkon is könnyítünk. - De mégiscsak veszteség, ha távozik egy ember közülünk. - Valóban: a veszteséget kell földolgoznunk, amikor valakit gyászolunk. Ám sokféle veszteséggel szembesülünk az élet során. Ilyen a válás, vagy mikor a gyerek kiröpül a családi fészekből (Amerikában ez a negyedik helyen áll a veszteség listán), sőt: az állásvesztés, vagy ha oda lesz a szemem világa. A veszteség-feldolgozó mechanizmus a kis és a nagy veszteségeknél ugyanúgy érvényesül, mint mikor személyt veszítünk el. - S veszíteni tudni kell. Ezt már gyerekkorban, játék közben is megtanulja az ember... - ....Szerencsés esetben igen. Ám azoknak, akik egyedül nem képesek megküzdeni a veszteségélménnyel, segft az önismereti tréning, vagy a gyászolókat támogató csoport. Mert sok veszélyt rejt magában a föl nem dolgozott gyász. Nem véletlen például, hogy a bánatukkal magukra hagyott özvegyek szerettük után halnak. Szókratésznál olvastam: filozofálni nem más, mint halni tanulni, s halni tudni annyi, mint élni tudni. Újszászi Ilona